|
|
|
Tiszalök VSE |
– |
Ibrány SE |
2015.04.25. 16:00 |
Tiszalök (12.)–Ibrány (5.)
Kovács János, tiszalöki edző: – Ennyi döntetlenje rajtunk kívül csak egy
csapatnak van, mégpedig a Seria A-ban... Szeretnénk most már többet elérni.
Masszív, erős ellenfél érkezik hozzánk, taktikus, felkészült edzővel. Persze, mi
is készültünk, remélem – bízva a fiúkban –, nyerünk hazai pályán.
Gerliczki Máté, ibrányi edző: – Egyértelműen baráti a két csapat
kapcsolata, több edzőmérkőzést is játszottunk egymás ellen, ezért nagy
meglepetés nem érheti egyik felet sem. Tiszalökön mindig kegyetlenül nehéz
játszani, mert drága kollégám jól megszervezi a csapatát, de ennek ellenére
nyerni szeretnénk, hogy tovább zárkózhassunk az élmezőnyhöz!
További mérkőzések:
Szombat
Nagykálló (16.)–Baktalórántháza (4.)
Budaházi László, nagykállói edző: – Az Ibrány elleni meccs tapasztalatait
leszűrve fogalmam sincs, hogy fogunk kiállni... Megpróbálunk helytállni – újra
egy jó csapat ellen.
Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – Nem lebecsülendő, amit a
nagykállói futballért egyes emberek tesznek, mert ilyen helyzetben ez hálátlan
és nehéz feladat. Az elkövetkező időszakban sokat fog számítani, melyik
csapatnak milyen hosszú a kispadja, ki, mennyire tudja tűzben tartani a
játékosokat, és kit, hogyan kerülnek el a sérülések, eltiltások. Ezek között
akadnak olyan tényezők, amit lehet befolyásolni, mi ezt meg is próbáljuk. A
Kálló ellen pedig menekülünk a győzelembe.
A mérkőzést Napkoron rendezik.
Tuzsér (2.)–Szatmár Unió FC (13.)
Dancs Béla, tuzséri játékos-edző: – Három hete nem tudtunk nyerni... A
hozzáállás már javult, a játék még nem az igazi, de az Unió ellen mindent meg
kell tenni a győzelemért, ellenkező esetben szertefoszlanak az álmok.
Siti Ferenc, az SZUFC edzője: – Enyhén szólva sem nekünk áll a zászló, viszont
éppen emiatt még akár a Tisza is megfordulhat.
Kemecse (6.)–Tiszavasvári (3.)
Hokk Béla, kemecsei edző: – Rendkívül nehéz mérkőzésre számítok. Nem téveszt meg
a Tiszavasvári hétvégi veresége, de hazai pályán, céljaink elérése érdekében
győznünk kell.
Mirgai László, tiszavasvári edző: – Az elmúlt héten többet vesztettünk mint
három pont, hiszen Kanócz Béla sérülése után Resán spori a másik kapusunkat is
elintézte a kiállítással. Csak azt nem vette észre, hogy közben a kapusunk fejét
is eltalálta a csatár, emiatt elrepedt az orrcsontja. Ennél a szituációnál magát
védte Polgári László, sajnos, nem sikerült, ezért is lepődtem meg, hogy leküldte
a játékvezető. Szerintem tévesen. Ugyanezen a meccsen Tudja Dávid és Dobos
Zoltán is hosszú hetekre kiesett, ezek után át kell értékelni céljainkat, de
minden rosszban van valami jó is: így a helyi kötődésű, saját nevelésű
ifistáknak hamarabb lesz lehetőségük a felnőttcsapatban bizonyítani. Kemecsén
nem lehet más célunk, mint a tisztes helytállás.
Nyírmada (1.)–Tiszakanyár (11.)
Szőke István, nyírmadai edző: – Nem szabad könnyelműen venni a mérkőzést, de
ettől nem tartok. Dolgunkat nehezíti, hogy két alapember „besárgult”,
mindemellett az előző két fordulóban mutatott teljesítménynél többre lesz
szükség, hogy megnyerjük ezt a hazai meccset.
Koskovits György, tiszakanyári edző: – A bajnokság hátralévő részében kiélezett
küzdelem várható a bajnoki címért, és persze a kiesés elkerüléséért. Maradjunk
annyiban, más célokért küzdünk, mint a hazaiak... Mindenesetre megpróbáljuk a
legutóbbi mérkőzésen mutatott taktikus, fegyelmezett játékot nyújtani,
meglátjuk, ez mire lesz elég a jó erőkből álló Mada otthonában.
Vasárnap
Szakoly (9.)–Mándok (7.)
Madalina György, szakolyi edző: – Gondolom, azok a játékosok, akik csak most
dolgoznak velem, nagyot néztek az elmúlt héten, a szerdai edzés után. Mégpedig
azért, hogy öt siker után mit papolok itt nekik hozzáállásról, fegyelemről,
akarásról, egyebekről... Szerencsémre vették a lapot, bebizonyították
Tiszavasváriban, hogy igenis tudnak küzdeni, legalább úgy szeretnek nyerni, mint
én. A Mándok elleni mérkőzésen hasonló elszántságot, győzni akarást kívánok
látni, ha ez megvalósul, folytathatjuk menetelésünket.
Csoma Dezső, mándoki edző: – Szép emlékeim vannak Szakolyról, mert jó néhány
évet lenyomtam a csapatban játékosként, majd edzőként. A hazaiak nagyszerűen
szerepelnek tavasszal, így nem tehetünk mást, megpróbáljuk elrontani ezt a
bravúros mérleget.
Nagyhalász (8.)–Nyírgyulaj (10.)
Kiss Gábor, nagyhalászi edző: – Ha az utóbbi hetek eredményei nem is azt
mutatják, csapatjátékunk fejlődött, ami a kialakított helyzetek számában és a jó
passzok arányában már megmutatkozik. Pánikhangulat egyáltalán nincs az
öltözőben, viszont a fiúk is tisztában vannak azzal, hogy pontjaink számát illő
lenne gyarapítani, amire reményeink szerint már a hétvégén sor kerülhet.
Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – A hazai pofon után idegenben javítani
szeretnénk, ami nem lesz egyszerű feladat; egy stílusos, szívós csapat
otthonában lépünk pályára.
Dombrád (14.)–Cellspan-Balkány (15.)
Borza László, dombrádi edző: – Most következik a második olyan meccsünk
tavasszal, amelyen csak a győzelem elfogadható. Remélem, a Bakta ellen mutatott
jó játékból sok ember önbizalmat merített.
Balogh József, balkányi edző: – A balkányi futball talán fennállása legrosszabb
napjait éli. Padlón vagyunk!
Tiszalök SE–Ibrány SE 3–0 (1–0)
Tiszalök, 200 néző, v.:
Kosztyu.
Tiszalök: Gagyi S. – Gál N., Bodnár A., Puncsák Cs.
(Balogh A.), Cseh K. (Szolyka G.), Újvári Zs. (Csorba T.), Vass I.,
Bene L., Bognár A., Csáki V., Szolyka T. (Dobó V.). Edző:
Kovács János.
Ibrány: Tóth N. – Kovács I. (Petics Gy., Somogyi M.), Deme A.,
Bodó G., Csáki J., Orosz D., Gergely B., Islony, Somogyi T. (Kiss P.), Kiss T.
(Pap M.), Kristófi S. Edző: Gerliczki Máté.
Az első félidőben a védekezésre koncentráló hazaiak a szünet előtt egy
kontratámadást eredményesen fejeztek be, majd a második játékrészben növelték
előnyüket, így megszerezték első idei győzelmüket.
Gól: Cseh K. 2 (41. és 50.), Csorba T. (80.)
Ifi: 2–0.
Kovács János: – Fegyelem, türelem, góllövő cipő, három pont.
Köszönöm, fiúk!
Gerliczki Máté: – Természetesen gratulálok az ellenfélnek a
győzelemhez, de máshoz nem tudok, mivel futballozni csak az én csapatom akart.
Úgy látszik, jó döntést hoztak azzal, hogy szerdán a kupamérkőzésre az ifit
küldték el. Saját csapatomat nem hibáztatom, mert nem egy-két játékosom volt
gyenge, hanem mindannyian enerváltak voltak.
További eredmények:
Nagykálló–Baktalórántháza 0–1 (0–1)
Napkor, 70 néző, v.: Valu.
Nagykálló: Menyhárt N. – Fodor T., Madar T., Málik J., Tóth Z., Kriser
Sz., Major I., Papp M., Csernák I. (Tátrai B,), Bencs Á., Plajos Z. Edző:
Budaházi László.
Baktalórántháza: Tóth K. – Balogh Zs., Csordás G. (Marics I.), Illés L., Balogh
G. (Molnár L.), Kozma J., Marics G., Szabó R., Miskolczi L., Kántor F., Geda G.
Játékos-edző: Illés László.
Alacsony színvonalú mérkőzésen egy pontrúgás utáni szituáció döntött a
vendégek javára.
Gól: Szabó R. Ifi: 0–7.
Budaházi László: – Le a kalappal a tizenkét játékosom előtt, akik
végigküzdötték ezt a mérkőzést. Egy kis szerencsével meglepetést is
szerezhettünk volna. Gratulálok a vendégcsapatnak.
Illés László: – Hoztuk a kötelezőt.
Tuzsér–Szatmár Unió FC 3–2 (2–1)
Tuzsér, 150 néző, v.: Hegedűs Cs.
Tuzsér: Szűcs L. – Lakatos T., Dolhai M., Markos J., Dallos L.,
Hriskevics (Pólyán I.), Iván A., Bagoly Z., Tott R. (Zán P.), Setét R., Soós T.
(Gergely I.). Játékos-edző: Dancs Béla.
Szatmár Unió: Juhász S. – Gégény M., Bartha T., Doros M., Rigó A., Baksa Á.,
Sárközi D. (Kemenczei J.), Szatke M., Bodó R. (Póti M.), Császár T. (Varga Z.),
Csáki R. Edző: Siti Ferenc.
A hazai csapat magának tette nehézzé a mérkőzést: biztosnak tűnő
győzelem helyett az utolsó percekben izgulnia kellett a három pont
megszerzéséért.
Gól: Iván A. 2 (egyet 11-esből), Setét R., illetve Csáki R., Gégény M.
Ifi: 13–2.
Dancs Béla: – Ahogy közeledünk a bajnokság végéhez, egyre gyengébben
játszik a csapat. Az elkövetkező napokban nagyon komoly beszélgetésekre kell
sort keríteni. Attól, hogy nyertünk, még meglehetősen gyatra mérkőzést
játszottunk.
Siti Ferenc: – Úgy gondolom, egyenrangú partnerei voltunk a bajnokesélyesnek,
viszont nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy minden héten kapunk egy
véleményes gólt, ezt pedig jelenleg nem bírjuk el… Nem történt semmi tragédia,
megyünk tovább a saját útunkon.
Kemecse–Tiszavasvári 0–2 (0–0)
Kemecse, 250 néző, v.: Homonai P.
Kemecse: Félegyházi V. – Karkusz A. (Csomány Ö.), Szűcs F., Hokk Á.,
Majoros Á., Orgován Gy., Szaffián Sz. (Osváth S.), Simon D. (Hokk B.), Orosz M.,
Lukács B., Gömze A. (Iván Zs.). Edző: Hokk Béla.
Tiszavasvári: Szőllősi A. (Nagy L.) – Lakatos I., Lakatos Barna (Németh A.),
Potornai M., Czifrák R., Daru I., Dobos Z. (Gyurján R., Poczkodi R.), Balogh N.,
Kóka R., Kovács B. (Dankó G.), Nagy D. Edző: Mirgai László.
A focit gólra játsszák, és amíg a hazaiak egyszer sem, a vendégek
kétszer is betaláltak. A győzelmet jobban akaró Tiszavasvári minden tekintetben
ényesítette akaratát, így megérdemelten nyert a formán kívül játszó hazaiak
ellen.
Gól: Potornai M., Kóka R. (11-esből). Kiállítva: Hokk Á. (76. perc),
Ifi: 2–3.
Hokk Béla: – A szerdai kupameccs után enerváltan játszottunk, ettől
függetlenül megvoltak a helyzeteink. Az a csapat viszont, amely nem használja ki
lehetőségeit, vereségre van ítélve.
Mirgai László: – Futballistáim ezen a mérkőzésen akaratból, hozzáállásból és
játékból is jelesre vizsgáztak, metrt egy nagyon jó Kemecsét tudtunk legyőzni.
Méghozzá úgy, hogy a kilencedik percben már az ifi kapusnak kellett beállni, aki
szenzációsan védett. Ami még öröm számomra, a másik két fiatal, Németh Attila és
Poczkodi Richárd is nagyszerűen helytállt.
Nyírmada–Tiszakanyár 3–0 (0–0)
Nyírmada, 100 néző, v.: Nagy N.
Nyírmada: Kardos Z. – Mátyus J., Géczi I., Puskás Á., Danku A., Bancsi
G. (Kapin K.), Szikszai A., Derceni B. (Péter Gy.), Németh A., Nagy M., Dávid R.
Játékos-edző: Szőke István. Tiszakanyár: Kromplák Gy. – Hidi N., Morauszki I.,
Bárány L. (Dzsoba), Phrakonkham, Bodnár J. (Mátrai N.), Mikuljak, ifj. Koskovits
Gy., Terjék Z. (Koi B.), Oláh L., Ablonczy D. Edző: id. Koskovits György.
A hazai csapat megérdemelten nyert.
Gól: Puskás Á., Dávid R., Bancsi G. Ifi: 1–2.
Szőke István: – Ha egy kicsit visszafogottabban is játszottunk, a
második félidő alapján azt gondolom, rászolgáltunk a három pontra.
Id. Koskovits György: – Ahhoz, hogy az ilyen mérkőzéseken győzni tudjunk, minden
játékosomnak a maximumot kell nyújtania. A helyzeteink megvoltak, különösen az
első félidőben, a másodikban viszont a hazaiak 1–0-ás vezetésnél kaptak egy
óriási sanszot, amivel éltek, utána már kedvükre kontrázhattak ellenünk.
Szakoly–Mándok 1–0 (1–0)
Szakoly, 200 néző, v.: Ésik I.
Szakoly: Szobonya G. – Szathmári D., Szenes I. (Kató I., Daru R.)), Buka B.,
Babják Cs., Bodai K. (Nagy D.), Szabó P., Rédei M., Horváth G., Kiss I., Madzin
I. Edző: Madalina György.
Mándok: Pécsi V. – Sallai M., Nikita V., Schellenperger, Révész Z., Szabó T.,
Pop M., Dascal (Galambos L.), Dancs A., Zoffcsak V., Varga D. (Csürök Cs.).
Edző: Csoma Dezső.
Barátságtalan idő fogadta a két csapatot, és nem jött be a hazai csapat
számítása, mert a második félidőre elállt a szél…
Gól: Kiss I. Ifi: 1–0.
Madalina György: – Széllel szemben szép támadás végén gyönyörű gólt
szereztünk, majd a feltámadó szelet ellenfelünk pontrúgásokkal próbált
kihasználni, amit nagy nehézségek árán ki tudtunk védekezni. A mezőnyben jobban
játszott a Mándok, de ezúttal is sikerült fegyelmezett, önfeláldozó játékunkat
produkálni, ami eredményre vezetett.
Csoma Dezső: – A múlt héten dicsértem a csapatot, amelyet most kritikával
illethetek. Néhány ember nem érdemelte meg, hogy magára öltse a mándoki mezt.
Nagyhalász–Nyírgyulaj 1–4 (1–1)
Nagyhalász, 100 néző, v.: Kiss L.
Nagyhalász: Jakocska Cs. – Tilki M., Orosz T. (Kiss G.), Kovács N. (Szitai
N.), Kondor M., Kóder L., Sallai B., Mocsár Cs., Andreka R., Tóth N., Kosztik D
Játékos-edző: Kiss Gábor.
Nyírgyulaj: Pallai G. – Baksa Cs. (Erdei B.), Czerula Zs., Erdei L., Pénzes Á.,
Szép T. (Lakatos J.), Siska G. (Tóth B.), Kanál R., Gózner K., Sitku Á., Fekete
G. (Oxi R.) Edző: Lukács Tibor.
A hazai csapatnak nem sikerült megörvendeztetni szurkolóit, a második
félidőben mutatott játékkal megérdemelten nyert a Nyírgyulaj.
Gól: illetve Fekete G. 3, Kanál R. (11-esből). Ifi: 2–5.
Kiss Gábor: – Az első félidőben még nem volt nagy baj, úgy gondoltuk, akár a
győzelem is meglehet. A szünet után mindjárt 11-eshez jutott az ellenfél,
illetve a néhány perc múlva ismét buta gólt kaptunk, ami eldöntötte a mérkőzés
sorsát. A súlyos sérülést szenvedett játékosainknak mielőbbi felépülést
kívánunk!
Lukács Tibor: – Az elmúlt egy hét során megvívott öt tétmérkőzésből négyet
sikerült megnyernünk, ezért le a kalappal a csapat előtt!
Dombrád–Cellspan-Balkány 4–0 (3–0)
Dombrád, 100 néző, v.: Papp F.
Dombrád: Szabolcsi M. (Mucsicska V.) – Birovecz J. (Tóth T.), Csáki P.,
Gombkötő Z. (Fabu R.), Huszti P., Kovács D., Kovács M., Balla J.,, Szabó M.,
Szőlősi L. (Huszti K.), Tamás B. Edző: Borza László.
Balkány: Lovas B. – Kerezsi K., Göncz B., Hortó A., Vass Z., Marozsán G.
(Bencsik A.), Csizmarik Á., Vasas T., Hódi G. (Kőrősi N.), Pintér D., Szilágyi
Z. Edző: Balogh József.
A hazaiak akár gólparádét is rendezhettek volna.
Gól: Szabó M. 2, Gombkötő Z., Tamás B. Ifi: 3–1.
Borza László: – Az első félidőben eldöntöttük a meccset, a másodikban
elszórakoztuk a helyzeteket.
Balogh József: – K.O.!