27. forduló (2015.05.16-17.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

   
Ibrány SE

SE Kemecse

2015.05.17. 17:00


Gerliczki Máté, ibrányi edző: – Három vereség után más célunk nem is lehet, mint a győzelem! Két jó csapat fog összecsapni, magas színvonalú mérkőzést várok.

Hokk Béla, kemecsei edző: – Nehéz mérkőzésre számítok. Úgy gondolom, két, a futballt valóban játszó csapat találkozik, ebből pedig jó meccs kerekedhet.

További mérkőzések:

Szombat:

Tiszavasvári (3.)–Tiszakanyár (11.)

Mirgai László, tiszakanyári edző: – Nem örülünk annak, hogy egy hét alatt két meccset játszunk a Kanyárral, de most ezt kell megoldani. Azzal, hogy Nyírmadán győzni tudott a csapat, visszahozta az esélyt, még beleszólhat a bajnoki cím megszerzéséért vívott harcba. Ennek érdekében meg kell szakítanunk rossz hazai sorozatunkat és akkor bármi lehet…

Koskovits György, tiszakanyári edző: – Igen motivált hazai csapat ellen kell a hét végén helytállnunk, ugyanakkor az utóbbi idők tippmixgyilkos eredményei miatt a mi figyelmünk sem lankadhat.

Baktalórántháza (4.)–Szakoly (8.)

Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – A magyar labdarúgás többek között azért szép, mert mindeni ért hozzá és mindenki másként látja. A legutóbbi mérkőzésen, bár nem akarom kapusaim érdemeit kisebbíteni, véleményem szerint Tóth Krisztián olyan labdákat fogott, ami ezen szinten kötelező, de azt kétségtelenül magabiztosan tette. A futballban létezik taktika is, ami egész jól működött részünkről Tuzséron – az utolsó pillanatig… A Szakoly tavasszal bizonyította, hogy a tervszerű munka előbb, utóbb beérik. Sajnos, bajnoki álmaink a jelek szerint szertefoszlottak, ettől függetlenül a hátralévő meccseket be akarjuk húzni.

Madalina György, szakolyi edző: – Az elmúlt hét végén kaptuk egy ajándék félidőt, amit jól kihasználtunk az Ibrány ellen. Szinte biztos, hogy a Bakta nem fog hasonlóval kedveskedni, hisz olyan csapat, amelynek tagjait soha nem kell a mérkőzés előtt motiválni. Számomra izgalmas találkozás lesz, mivel azt ott töltött a négy esztendőt se ők, se én nem fogjuk elfelejteni, ezzel együtt megpróbálunk sikeresen szerepelni. Ha ez megvalósul, az hab a tortán.

Nagykálló (16.)–Tiszalök (12.)

Budaházi László, nagykállói edző: – A Tiszalök nagyon jó, gólerős játékot mutat mostanában, ha sérülések, eltiltások és egyéb okok miatt tizenegyen ki tudunk, akkor megpróbálunk tisztességesen helytállni.

Kovács János, tiszalöki edző: – Még mi sem dőlhetünk hátra. Ugyanúgy készülünk, mint eddigi meccseinkre. Szeretnénk győztesként szombaton hazatérni.

Vasárnap:

Dombrád (14.)–Tuzsér (2.)

Tóth János, dombrádi egyesületi elnök: – Köszönjük Bozra László eddigi munkáját, az eltiltásoktól, sérülésektől sújtott csapatunk pedig a nagyon jó erőkből álló Tuzsér ellen a tisztes helytállás reményében lép pályára.

Dancs Béla, tuzséri játékos-edző: – Nagyon nehéz meccsre számítok, de nekünk mindenképpen győzni kell és már nem fér bele egyetlen pont elvesztése sem ebben a szezonban.

Cellspan-Balkány (15.)–Nyírgyulaj (9.)

Balogh József, balkányi játékos-edző: – Az előző két mérkőzésen mutatott jó teljesítményünket reméljük a hét végére is át tudjuk menteni.

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – A legutóbbi mérkőzésen nem sikerült pontot szerezni, most kötelező a győzelem.

Mándok (6.)–Nyírmada (1.)

Csoma Dezső, mándoki edző: – Nagyhalászban végre teljes csapattal tudtunk kiállni, nyertünk, de ez áldozatokkal járt. Eltiltások miatt ismét át kell szervezni a sorokat, ennek ellenére szeretnénk folytani jó szereplésünket.
Szőke István, nyírmadai játékos-edző: – Az igazsághoz tartozik, hogy Mándokon mindig nagyon jó, izgalmas mérkőzést szoktunk játszani, valószínűleg így történik ez most is. Nagyobb összpontosításra és feltétlenül jobb helyzetkihasználásra lesz szükség, hogy javítsunk mérlegünkön.

Szatmár Unió FC (13.)–Nagyhalász (10.)

Siti Ferenc, az SZUFC edzője: – A bravúros kemecsei győzelmünk akkor fog érni valamit, ha hazai pályán be tudjuk gyűjteni a három pontot. Nem téveszt meg mindkét a Nagyhalász tavaszi eredménysora, tudjuk, masszív csapat látogat hozzánk és a mérkőzés végéig lehet találgatni…

Kiss Gábor, nagyhalászi játékos-edző: – Bármilyen furcsa is kimondani, a bravúros őszi szereplésünk után bennmaradásunk igen nagy veszélybe került. A sorsunk még mindig a kezünkben van, ugyanakkor a csapat jelenlegi morális állapotát figyelembe véve az az érzésem, sorsunk nagyban függ attól, hogy a kiesés ellen vívott harcban ellenlábasaink mennyi pontot fognak szerezni vagy hullajtani. Ugyanis kevés sanszot látok arra, hogy a csapat – jelen állás szerint – hat pontot szerezzen a hátralévő négy fordulóban, mely által nem kell a tabellán hátrafelé kacsingatnunk. Viszont már a Szatmár Unió elleni hét végi fordulóban nagy lépést tehetünk célunk megvalósítása érdekében, de ehhez elsősorban nem „divat labdarúgókra” lesz szükségem, hanem egyenes, gerinces sportemberekre!


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–SE Kemecse 1–0 (0–0)
Ibrány, 500 néző, v.: Kiss L.

Ibrány: Tóth N. – Orosz D. (Pap M.), Bodó G., Kovács I., Csáki J., Gergely B. (Torma T.), Islony (Kiss P.), Somogyi T., Kristófi S., Kiss T. (Somogyi M.), Flavio (Makai I.). Edző: Gerliczki Máté.

Kemecse: Félegyházi V. – Szűcs F., Hokk Á., Majoros Á., Orosz M., Hokk Á. (Gömze A.), Karkusz A. (Simon D.), Csomány Ö. (Szaffián Sz.), Lukács B., Ruska T., Osváth S. (Iván Zs.). Edző: Hokk Béla.

Taktikus játékkal magabiztos hazai győzelem.

Gól: Islony.

Ifi: 5–3.

Gerliczki Máté: – Három vereség után fontos volt, hogy legyen tartása a csapatnak. Büszke vagyok, mert volt.

Hokk Béla: – Tipikus egygólos meccsen sajnos egy szituációt benéztünk, nem értünk oda a kipattanó labdára. Gratulálok az Ibránynak.


További eredmények:

Szombat:

Tiszavasvári–Tiszakanyár 1–1 (1–0)
Tiszavasvári, 100 néző, v.: Tomori P.

Tiszavasvári: Polgári L. – Lakatos I., Daru I., Balogh N., Nagy D., Potornai M. (Gyurján R.), Kóka R., Czifrák R. (Lakatos Bence), Dobos Z. (Kovács B.), Tudja D. (Dankó G.), Lakatos Barna (Fazekas V.). Edző: Mirgai László.

HIRDETÉS
 
 
 

Tiszakanyár: Kromplák Gy. – Dzsoba (Morauszki I.), Hídi R. (Illés A.), Pócsi B., Bárány L., Phrakonkham, Bodnár J., ifj. Koskovits Gy., Mátrai N. (Terjék Z.), Ablonczy D. (Koi B.), Oláh L. Edző: Koskovits György.

Rögtön támadólag lépett fel a hazai csapat, miközben a vendégek szívósan védekeztek.. A folyamatos hazai akciók a 25. percben vezettek eredményre, alig több, mint egy óra elteltével az első komolyabb lövés egyenlítést és pontot ért a Kanyár számára.

Gól: Kóka R. (11-esből), illetve Oláh L. Ifi: 1–3. (Tudósító: Hankó András)

Mirgai László: – Sajnos fájó, hogy hazai pályán mindig kihagyjuk a ziccereket, míg idegenben ezeket értékesítjük. Emiatt itthon fontos pontokat bukunk el, míg az ellenfél egyszer rúg kapura és abból gól szerez. Nehéz megemészteni a történteket, de ilyen periódust élünk át. Megyünk és becsülettel tesszük tovább a dolgunkat.

Koskovits György: – Hétközben kollégámnak és nekem is lehetőségünk volt felkészíteni csapatát, úgy érzem, ez mindkét oldalon sikerült. A megszerzett egy pont nagyon sokat jelent a végelszámolásnál. Gratulálok mindkét csapatnak.

Baktalórántháza–Szakoly 5–1 (3–0)
Baktalórántháza, 150 néző, v.: Kosztyu.

Baktalórántháza: Tóth K. – Balogh Zs., Csordás G., Balogh G., Kozma J., Marics G., Szabó R. (Kun Cs.), Miskolczi L., Lakatos I. (Kántor F.), Geda G. (Molnár L.), Rakóczi Zs. (Marics I.). Játékos-edző: Illés László.

Szakoly: Szobonya G. – Szathmári D. (Baumgartner Á.), Szenes I., Buka B., Babják Cs., Szabó P. (Kiss T.), Rédei M. (Bodai K.), Kiss I., Madzin I., Nagy D. (Daru R.), Horváth G. Edző: Madalina György.

Ragyogó időben, jó pályán a hazai csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést – tetszetős akciókat vezetve ilyen különbséggel is megérdemelten nyert.

Gól: Marics G. 2, Szabó R. 2, Csordás G., illetve Madzin I. Ifi: 9–1.

Illés László: – Könnyedén hoztuk a meccset, bár én sokkal nehezebbre számítottam.

Madalina György: – Ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a Bakta, igazolta a pályán, hogy jelen pillanatban jobb csapat, mint mi. Elfogyasztottunk két jobbhátvédet a mérkőzésen, mégsem tudtuk megoldani a védekezésünket. Olyan nagy probléma épp nincs, a hátralévő meccseken még hat-nyolc pont benne van, amit meg is fogunk szerezni.

Nagykálló–Tiszalök 2–4 (1–2)
Napkor, 80 néző, v.: Resán.

Nagykálló: Luksa Z. – Csernák I., Kóth Á., Kriser Sz., Fodor T., Rakaczki J., Tóth Z., Málik J., Major I. (Menyhárt N.), Farkas L., Plajos Z. Edző: Budaházi László.

Tiszalök: Gagyi S. – Szolyka T., Csáki V., Bognár A., Bene L. (Puncsák Cs.), Vass I., Újvári Zs., Bodnár A., Csorba T. (Balogh A.), Cseh K. (Szolyka G.), Gál N. (Dobó V.). Edző: Kovács János.

A hazai csapat figyelmetlenségből már az első percben gólt kapott, ez meghatározta a mérkőzés további menetét. Ezzel együtt a kállóiak felettébb foghíjas létszámban is becsületesen helytálltak.

Gól: Rakaczki J., Plajos Z., illetve Gál N., Cseh K., Puncsák Cs., Balogh A. Ifi: 1–2.

Budaházi László: – Tizenegy plusz egy cserekapussal, aki középcsatárként igen jó teljesítménnyel rukkolt elő, kis szerencsével nagyobb meglepetést is szerezhettünk volna. A negyedik gólt az utolsó percben kaptuk, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy a helyzeteket alapján megérdemelten győztek.

Kovács János: – Saját dolgunkat tettük nehézzé, de megszereztük a három pontot. Nagyon sok helyzetet kihagytunk és úgy gondolom, mielőbb el kell felejteni ezt a mérkőzést. Készülünk tovább.


Vasárnap:

Dombrád–Tuzsér 0–2 (0–0)
Dombrád, 120 néző, v.: Németh Z.

Dombrád: Szabolcsi M. – Szőlősi L., Kovács M., Bárány T., Huszti P., Tóth T. (Huszti K.), Balla J., Tamás B., Kovács D., Csáki P., Fabu R. (Kecsmár B.). Megbízott edző: Tóth János.

Tuzsér: Szőr I. – Lakatos T., Dolhai M., Markos J., Dallos L., Hriskevics (Lakatos P.), Iván A., Bagoly Z. (Gergely I.), Tott R. (Setét R.), Soós T. (Polyán I.), Dancs B. Játékos-edző: Dancs Béla.

Az első félidőben a hazai csapat taktikus védekezésének köszönhetően tartotta magát, a Tuzsér a folytatásban két szerencsés góllal harcolta ki a győzelmet.

Gól: Soós T., Hriskevics. Ifi: 5–3.

Tóth János: – A bajnokesélyes vendégek játékvezetői segítséggel nyerték meg a mérkőzést. Gratulálok ifi győzelméhez.

Dancs Béla: – Azt az eredményt értük el, amit minden tuzséri szurkoló elvár a csapattól.

Cellspan-Balkány–Nyírgyulaj 2–3 (1–2)
Balkány, 300 néző, v.: Major O.

Balkány: Kőrösi N. – Csizmarik Á. (Kovács A.), Göncz B., Csonka Gy., Vass Z., Ferenczi F. (Lovas B.), Hortó A., Vasas T., Bencsik A., Turbucz T., Szilágyi Z. Játékos-edző: Balogh József.

Nyírgyulaj: Pallai G. – Kanál R. (Siska G.), Czerula Zs., Oxi R. (Erdei B.), Erdei L., Sitku Á. (Lakatos J.), Fekete G., Tóth B., Pénzes Á., Gózner K., Berecz Zs. Edző: Lukács Tibor.

A jól játszó hazaiak pontot érdemeltek volna.

Gól: Göncz B., Vass Z., illetve Kanál R. 2, Fekete G. Kiállítva: Kőrösi N. (90. perc), Vass Z. (91. perc). Ifi: 0–2.

Balogh József: – Az első félidő kiegyenlített játéka után mi domináltunk, sajnos, az ellenfél eggyel több gólt rúgott. Soha rosszabb meccset!

Lukács Tibor: – Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, hiszen csak helyzeteink töredékét használtuk ki.

Mándok–Nyírmada 0–1 (0–1)
Mándok, 250 néző, v.: Homonai P.

Mándok: Csordás A. – Sallai M., Csürök Cs. (Lakatos D.), Schellenperger, Varga D., Szabó T., Zoffcsák T. (Kun B.), Dascal., Dancs A., Pop, Galambos L. (Káté I.). Edző: Csoma Dezső.

Nyírmada: Kardos Z. – Mátyus Cs., Géczi I., Puskás Á., Bancsi G., György P., Ohár R., Dávid R. (Szűcs B.), Nagy M., Németh A., Derceni B. (Szikszai A.). Edző: Szőke István.

Tipikus egy gólos meccsen kerekedett felül a Nyírmada.

Gól: Derceni B. Ifi: 3–2.

Csoma Dezső: – Tény és való, tartalékosan léptünk pályára, és hiába egykapuztunk a második félidőben, a támadójátékunk halovány volt. Ezzel együtt a vendégek szerencsés győzelmet arattak.

Szőke István: – A győzelem volt a legfontosabb, célunkat pedig elértük. A hazaiak megnehezítették a dolgunkat, így még értékesebb a három pont megszerzése.

Szatmár Unió FC–Nagyhalász 3–0 (1–0)
Fehérgyarmat, 250 néző, v.: Ésik I.

Szatmár Unió: Juhász S. – Gégény M., Bartha T., Bodó R., Rigó A. (Sárközi D.), Varga Z., Balogh P., Szatke M. (Kóczé G.), Veress L., Baksa Á. (Gál R.), Csáki R. (Császár T.). Edző: Siti Ferenc.

Nagyhalász: Margitics Z. – Sallai B., Kondor M., Horváth M., Tilki M., Szitai R., Csorba K. (Kosztik D.), Kóder L., Anderka R., Tóth N., Mocsár Cs. Játékos-edző: Kiss Gábor.

"Sanka" hallgatagon szemét a labdán tartotta, "Szivar" a védelmet rutinból koordinálta, Bodó Ricsi a labdákat osztogatta, Gégény "Figaró" a támadószekciót generálta – aki a pályán volt, szívét, lelkét kitette. A szurkolók extázisba kerültek, a három pontot az Unió bezsebelte, a Dárdai mosolyú mester a győzelmet elkönyvelte, a média mindezt megörökítette, hogy aki nem hiszi mindezt – megtekinthesse. Nem mellékesen volt itt egy-egy olyan "Szivar"- és Csaszi-gól, hogy azért még Brazíliában is szobrot emelnének.

Gól: Bartha T., Császár T., Gál R. Ifi: 2–3. (Tudósító: Papp Attila)

Siti Ferenc: – A szezon legnehezebb mérkőzésére készültünk, de sikerült abszolválnunk a számunkra oly fontos három pontot. Császár Tomi valószínűleg az évszázad gólját rúgta!

Kiss Gábor: – A héten a keretünkben történt újabb változást a csapat hellyel-közzel elbírta. Ennek apropóján szeretném megköszönni Margitics Zoltán szerepvállalását. Ugyan a hazaiak simának tűnő győzelmet arattak, a helyzeteink nekünk is megvoltak, amelyek kimaradtak. A futball örök igazsága, küzdelem és akarás nélkül nem lehet sikert elérni.


Tabella:

1.  NYÍRMADAI ISE  27 18 3 6 63 41 57
2.  TUZSÉR SE  27 17 6 4 58 28 57
3.  BAKTALÓRÁNTHÁZA 27 17 3 7 70 39 53
4.  TISZAVASVÁRI SE  27 16 4 7 59 28 52
5.  IBRÁNY SE  27 14 6 7 47 19 48
6.  MÁNDOK KSE  27 12 5 10 51 32 41
7.  SE KEMECSE  26 12 5 9 44 33 41
8.  NYÍRGYULAJ KSE  27 12 5 10 44 35 41
9.  SZAKOLY SE 26 12 5 9 43 50 41
10.  TISZALÖK VSE  27 10 7 10 54 43 37
11.  TISZAKANYÁR SE  27 11 3 13 42 42 36
12.  NAGYHALÁSZI SE 27 10 6 11 41 46 36
13.  SZATMÁR UNIO SE  26 8 4 14 36 61 28
14.  DOMBRÁD SE 27 5 6 16 34 50 21
15.  BALKÁNYI SE  26 4 3 19 32 60 15
16.  NAGYKÁLLÓI VSE 27 0 1 26 11 122 1

 

Fel Következő