9. forduló
(2014.10.11-12.)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Forduló-hangoló
|
|
|
Ibrány SE |
– |
Tiszalök VSE |
Kezdés: 2014.10.12. 15:00 |
Ibrány (5.)–Tiszalök (13.)
Gerliczki Máté, ibrányi edző: – Ha jós lennék a televízióban
és valaki betelefonálna, hogy mit várok a mérkőzéstől, azt mondanám: a vendégek
nagyon masszívan fognak védekezni és gyors, ügyes támadóik révén kontrákra
rendezkednek be. A hazaiak viszont erőlködve próbálják a talajon tartani a
labdát, miközben az az állukat veri! Én nem jós, hanem a hazai csapat edzője
vagyok, ezért, hogy ne ez a koreográfia valósuljon meg, muszáj vagyok valamit
kitalálni, ugyanis szeretnénk megnyerni az összecsapást.
Kovács János, tiszalöki edző: – Nem lesz könnyű dolgunk,
taktikus, hajtós csapat otthonába látogatunk, éppen ezért jó mérkőzést remélek.
Úgy gondolom, sokat fog számítani, ki talál hamarabb fogást ellenfelén, és hogy
melyik csapat kapja el hamarabb a fonalat.
További mérkőzések:
Szombat
Tiszavasvári (2.)–Kemecse (3.)
Mirgai László, tiszavasvári edző: – A Kemecse nagyon tehetséges
fiatalokból álló csapat. Három mérkőzésüket láttam, nagyon tetszett, hogy szó
szerint játsszák a focit, ami dicséretes. Biztos vagyok abban, a két játékos
csapat meccsén jól fognak szórakozni a nézők. Nekünk a helyzetkihasználáson
mindenképpen javítanunk kell, hiszen a Tuzsér. majd a Szakoly ellen is sok
lehetőséget elpuskáztunk: amennyiben ez sikerül, itthon tarthatjuk a fontos
három pontot.
Hokk Béla, kemecsei edző: – Egy újabb nehéz meccs következik,
elvégre a Tiszavasvári ragyogó együttes. De mi a saját játékunkat kívánjuk
előadni és meglepetésre készülünk.
Nyírgyulaj (9.)–Nagyhalász (4.)
Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Remélem, a futsalsikerek
után végre nagypályán is eredményesek leszünk!
Kiss Gábor, nagyhalászi edző: – Az eddig megszerzett pontjaink
alapján nyugodtan készülünk az előttünk álló mérkőzésre. Ha a csapat továbbra is
fegyelmezetten, és nagy alázattal fog játszani, akkor hiszem, hogy eredményesek
leszünk Nyírgyulajban is.
Baktalórántháza (8.)–Nagykálló (16.)
Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – Nagyon nehéz
erről a meccsről bármit mondani, elég legyen annyi, csak a győzelem elfogadható.
Budaházi László, nagykállói edző: – Megpróbálunk helytállni.
Vasárnap
Szatmár Unió FC (14.)–Tuzsér (1.)
Siti Ferenc, az SZUFC edzője: – A tabellán elfoglalt
pozíciók alapján, kétségtelenül nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, azonban
egy évben egyszer, a Balaton is megárad!
Dancs Béla, tuzséri játékos-edző: – A jól sikerült rangadó után
sem szabad hátradőlni, mert attól, hogy az Unió jelenleg a tabella második
felében található, hazai pályán veszélyes a tehetséges fiatalokat felvonultató
ellenfél.
Tiszakanyár (10.)–Nyírmada (7.)
Koskovits György, tiszakanyári edző: – A Nagyhalász elleni
mérkőzésen végre olyan hozzáállást tapaszatalhattunk a játékosok részéről, amit
korábban is látni szerettünk volna. Ha vasárnapig ezt tudjuk fokozni, akkor
végre örömet tudnánk szerezni hazai szurkolóinknak.
Szőke István, nyírmadai játékos-edző: – Megtört a jég, a hét
végén nyerni tudtunk. Mivel a Balkány elleni meccsen egységes csapatként
játszottunk, természetesen ezúttal is hasonló hozzáállást várok.
Cellspan-Balkány (12.)–Dombrád (15.)
Dán Ferenc, balkányi játékos-edző: – Eddigi szereplésünk,
főleg az idegenben elért eredmények, siralmasnak nevezhető. Mint ígértem,
változásra van szükség, és ezzel nem is várok tovább. Remélem, mindennek pozitív
hatása lesz.
Borza László, dombrádi edző: – Mint minden meccsen, most is a
pontszerzés reményében utazunk. Kezd nagyon demoralizáló lenni, hogy a
nyitófordulót kivéve valamennyi meccsen partiban vagyunk az ellenfelekkel, de
ez, sajnos pontokban nem mutatkozik meg. A legnagyobb feladat, hogy játékosaim
elhiggyék, ugyanezzel a játékkal, amit eddig nyújtottunk, képesek lehetünk
győzni.
Mándok (6.)–Szakoly (11.)
Csoma Dezső, mándoki edző: – Még mindig nagyon dühös vagyok,
gondolom az egész csapat is, hogy potyagólokkal elkerülhető vereséget
szenvedtünk Tuzséron. Ezúttal tényleg igaz, csak a győzelem elfogadható
vasárnap, semmi más.
Madalina György, szakolyi edző: – Sokáig gondolkodtam rajta,
hogy van-e értelme egyáltalán véleményt formálni. Abban az esetben lenne
értelme, ha az igazat szeretném mondani, nem pedig közhelyeket puffogtatni, mert
szakmai dolgokról nem tudok beszélni. Elérkeztünk egy olyan pontra, amikor be
kell látnom, nem az én döntéseim lényegesek, hanem rajtam kivül álló dolgok
történnek úgy is a mérkőzésen. Majd, ha egyszer tizenötön leszünk egy meccsen,
akkor lehet szakmáról és elvárásokról beszélni.
Tudósítások, eredmények
|
Ibrány–Tiszalök VSE 4–1 (1–0)
Ibrány, 500 néző, v.: Veres J.
Ibrány: Tóth N. (Vattai P.) – Bodó G., Deme A., Csáki J., Torma T.,
Kiss T. (Papp M.), Somogyi T., Makai I. (Kiss P.), Kristófi S. (Flavio), Islony,
Orosz D. (Kató Á.). Edző: Gerliczki Máté.
Tiszalök: Gagyi S. (Susánszky L.) – Balogh A. (Dócs N.), Bodnár A.,
Dobos Z., Vass I., Gál N., Újvári Zs. (Kiss R.), Czifrák R., Puncsák Cs., Cseh
K., Bodnár A. Edző: Kovács János.
A jól játszó hazaiak nem adtak esélyt ellenfelüknek.
Gól: Kristófi S. 2, Somogyi T., Papp M. (11-esből), illetve Gál N.
Ifi: 5–3.
Gerliczki Máté: – Minden igényt kielégítően játszott ma a
csapatunk, amihez az is kellett, hogy a Tiszalök legalább kettőt megpróbált
egymáshoz passzolni. A szombati válogatott mérkőzésből, aki akart, nagyon sok
erőt és hitet meríthetett.
Kovács János: – Ma itt így, ennyi. Lesz miről beszélgetnünk
a héten. Készülünk tovább, gratulálunk a hazaiaknak.
További eredmények:
Tiszavasvári–Kemecse 0–0
Tiszavasvári, 300
néző, v.: Resán.
Tiszavasvári: Kanócz B.
– Lakatos I., Daru I., Balogh N. (Lakatos B.), Nagy D., Tudja D. (Bakos T.),
Kóka R., Péntek A., Potornai M. (Fazekas V.), Nagy I., Dankó G. (Somogyi M.).
Edző: Mirgai László.
Kemecse: Kromplák Gy. –
Simon D., Szűcs F., Hokk Á., Iván Zs. (Gömze A.), Lukács B., Lakatos L., Orgován
Gy., Majoros Á., Szaffián Sz. (Birovecz J.), Ruska T. (Csomány Ö.). Edző: Hokk
Béla.
Magas színvonalú, élvezetes, közönségszórakoztató mérkőzésen a
hazaiak némileg közelebb álltak a győzelemhez, de a vendégeknek is voltak komoly
helyzetei. Ifi: 10–0. (Hankó András)
Mirgai László: – Büszke
vagyok játékosaimra. Ha őszinte akarok lenni, kicsivel közelebb álltunk a
győzelemhez, hisz rúgtunk három kapufát, és a vendégek kapusa bravúrt bravúrra
halmozott. Ugyanakkor, reálisan nézve a Kemecsének is volt egy kapufája és három
nagy helyzete, ezért a döntetlennel sem lehetek elégedetlen. Ezt a jó mérkőzést
egy dolog árnyékolja be: játékosunkat, Bakos Tibort a mentő vitte el a lefújást
követően.
Hokk Béla: – Megint el
kell mondanom, hogy ragyogó, NB III-as színvonalú mérkőzést játszottunk.
Igazságosnak érzem az eredményt.
Nyírgyulaj–Nagyhalász 2–2 (2–0)
Nyírgyulaj, 100
néző, v.: Tordai.
Nyírgyulaj: Kecskés G.
(Kriston D.) – Baksa Cs., Czerula Zs., Erdei L., Pénzes Á., Szép T. (Lakatos
J.), Tóth B. (Szentjobbi R.), Sitku Á., Gózner K. (Kanál R.), Oxi R. (Horváth
K.), Berecz Zs. Edző: Lukács Tibor.
Nagyhalász: Kmetz T. –
Kóder L., Tilki M., Orosz T., Kovács N., Boros I., Szabó B. (Kosztik D.),
Horváth M. (Csire G.), Tóth N. (Csorba K.), Anderka R. (Szitai R.), Mocsár Cs.
Edző: Kiss Gábor.
A hazaiak számára vereséggel ér fel ez a döntetlen. Gól: Tóth
B., Gózner K., illetve Tóth N., Mocsár Cs. Ifi: 3–3.
Lukács Tibor: – Ezt
nagyon elrontottuk.
Kiss Gábor: – Miután
már a tizenegyedik percre – szó szerint – ajándékoztunk két gólt a hazaiaknak,
azt hitték, fiesztát fognak rendezni. A csapat tartását bizonyítja, hogy ki
tudtunk egyenlítenünk. A pálya talajával nagyjából sikerült megküzdenünk, az
ellenfelünket egyértelműen lefociztuk, csupán az egyoldalú játékvezetés fosztott
meg bennünket a megérdemelt győzelemtől. Gratulálok játékosaimnak.
Baktalórántháza–Nagykálló 10–1 (4–1)
Baktalórántháza,
150 néző, v.: Kósa Gy.
Baktalórántháza: Tóth
K. – Balogh G., Geda G. (Marics T.), Kántor F., Kozma J. (Kun Cs.), Lakatos I.
(Marics I.), Szabó G. (Szíjjártó L.), Csordás G., Szabó R. (Molnár L.), Illés
L., Balogh Zs. Játékos-edző: Illés László.
Nagykálló: Luksa Z. –
Bacskai A. (Bordás G.), Farkas L. (Jaczkó Gy.), Kriser Sz., Svelta Z., File Z.,
Brátán L., Rakaczki J., Hatházi M. (Csáki Cs.), Papp M., Haburcsák D. Edző:
Budaházi László.
Könnyed játékkal biztos hazai győzelem. Gól: Balogh Zs. 4,
Balogh G. 3, Illés L., Szabó R., Kun Cs., illetve Hatházi M. Kiállítva: Papp M.
(48. perc). Ifi. 4–4.
Illés László: – A
Baloghok csatáját ezúttal Zsolti nyerte. De a Balogh I címet még nem kapja meg…
Budaházi László: –
Sikerült felhoznunk a gyengén rajtoló baktai csapatot is… Mondhatok akármit,
akármilyen taktikát kidolgozhatok, amit tizenkét évesen egyénileg meg kellett
volna tanulni, azt most már késő elmagyarázni. Ugyanakkor a heti egy, vagy nulla
edzés, tisztelet a kivételnek, még arra is kevés, hogy erővel felvegyünk a
versenyt. Gratulálok az ellenfélnek.
Szatmár Unió FC–Tuzsér 2–2 (1–1)
Fehérgyarmat, 250 néző, v.: Csáki L. Szatmár Unió: Kőrösi N. – Gégény M., Bogár
M., Gál R., Juhász B., Rigó A., Fehér Á., Balogh P., Baksa Á. (Póti M.), Veress
L., Császár T. (Bartha T.). Megbízott edző: Siti Ferenc. Tuzsér: Szőr I. – Dancs
B., Gergely I. (Dallos L.), Setét R., Bagoly Z., Hriskevics (Lakatos T.), Dolhai
M., Tott R., Iván A., Markos J., Soós T. Játékos-edző: Dancs Béla. Tudtuk, hogy
a legjobb jön hozzánk. Tudtuk, hogy meglehetősen foghíjasak leszünk. Tudtuk,
hogy nem mi vagyunk az esélyesek. Reméltük, hogy néha feje tetejére áll a világ.
Ma egy kicsit letérdelt a bolygónk egy nagy szívvel küzdő fiatal csapat előtt,
amely óriási fegyvertényt hajtottak végre egy kítünő csapat ellen. Így
Fehérgyarmaton most mindenki boldog. Ja, a Balaton, ha nem is áradt, de vasárnap
dagály volt. Gól: Gégény M., Gál R. (11-esből), illetve Setét R., Iván A.
(11-esből). Kiállítva: Fehér Á. (58. perc). Ifi: 2–10.
Siti Ferenc: – A sors
igazságtalansága lett volna, ha pont nélkül maradunk. Ezt a mentalitást
ígérhetjük szurkolóinknak a jövőben is, még ha a játék időnként akadozik is.
Reméljük, a Virovecz mester gyógyulásához ez egy hatékony „pirula” volt.
Jobbulást, Pali bátyó!
Dancs Béla: – A labdarúgás megszégyenítése volt, ahogy néhány
játékosom hozzáállt a mai mérkőzéshez. A csapat együtt örül, együtt sír, és
együtt fog bűnhődni is, mert súlyos következményei lesznek ennek az eredménynek…
Tiszakanyár–Nyírmada 2–3 (0–2)
Tiszakanyár, 150 néző, v.: Séra. Tiszakanyár: Kanyári G. – Phrakonkham,
Morauszki I., Ablonczy D., Babják Cs., Gráf L., Illés A. (Göncz B.), Csáki R.
(Bagin S.), Barzó G. (Gombkötő S.), Terjék Z. (Kupás Z.), Oláh L. Edző:
Koskovits György. Nyírmada: Kardos Z. – Mátyus Cs., Géczi I., Puskás Á., Danku
A., Bancsi G. (Szikszai A.), Fejes J., Nagy M. (Szűcs B.), Németh A., Dávid R. (Derceni
B.), Barta F. (Mbonu). Edző: Szőke István. A tavaly is ugyanez a kanyári csapat
szerepelt, ugyanilyen eredményekkel. Gól: Gráf L. 2, illetve Puskás Á. 2, Dávid
R. Ifi: 2–1.
Koskovits György: –
Megvertük magunkat, mert valószínűleg ennyit tudunk. Ugyanakkor a második
félidőben már akartunk is. Egyeseknek ajándék, hogy itt lehetnek, mivel érzelmi
alapon ez nem működik.
Szőke István: – Az első félidei játék után gólokkal kellett
volna vezetni, a vége viszont melegre sikerült. Ezt a győzelmet Kálmán Béla
születésnapjára ajánljuk!
Cellspan-Balkány–Dombrád 0–1 (0–0)
Balkány, 200 néző, v.: Buczkó. Balkány: Varga I. – Marozsán Zs. (Csizmarik Á.),
Turbucz T., Szabó P., Karasz L. (Ferenczi M.), Vasas T., Dán F. (Csáki R.), Vass
Z., Marozsán M. (Málik J.), Nagy D., Szilágyi Z. Játékos-edző: Dán Ferenc.
Dombrád: Szabolcsi M. – Bárány L., Bárány T., Kató I., Kovács M., Csáki P.,
Tamás B., Balla J. (Huszti P.), Oncsó M., Gombkötő Z., Marcsek Z. (Fabu K.).
Edző: Borza László. Gyenge színvonalú játék, ettől a szurkolók jóval többet
érdemelnek. Gól: Gombkötő Z. Ifi: 4–2.
Dán Ferenc: – Van rá
két napom, hogy átgondoljam a továbbiakat. Eddig megpróbáltam mindent, jelen
állás szerint lehet, az lenne a legjobb, ha átadnám a helyem.
Borza László: – Örülök, hogy megszereztük első győzelmünket,
ami teljesen megérdemelt.
Mándok–Szakoly 4–0 (3–0)
Mándok, 350 néző, v.: Bíró Cs. Mándok: Virágh Cs. – Sallai M., Nikita V., Révész
Z., Szabó T., Zsidó L., Dancs A., Schellenperger (Káté I.), Stef, Szilágyi R.
(Galambos L.), Dascal. Edző: Csoma Dezső. Szakoly: Szobonya G. – Baumgartner Á.,
Rebegea, Kiss I., Dávid G., Chioreanu, Horváth G., Palaga P. (Bodai M.), Daru
R., Madzin I., Kiss T. (Kiss A.). Edző: Madalina György. A hazaiak nagy
mezőnyfölényben játszottak és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek. Gól:
Zsidó L., Dascal, Szilágyi R, Dancs A. Ifi: 2–2.
Csoma Dezső: – Az első
félidőben nagyon jól játszott a csapat, a második végére kicsit elfáradtunk, de
győzelmünk nem forgott veszélyben.
Madalina György: – Nem voltunk tizenöten…
Tabella:
1. |
TUZSÉR SE |
9 |
6 |
2 |
1 |
21 |
10 |
20 |
2.
|
TISZAVASVÁRI SE |
9 |
6 |
1 |
2 |
21 |
8 |
19 |
3.
|
SE KEMECSE |
9 |
5 |
3 |
1 |
19 |
12 |
18 |
4.
|
IBRÁNY SE |
9 |
5 |
2 |
2 |
22 |
6 |
17 |
5.
|
MÁNDOK KSE |
9 |
5 |
2 |
2 |
24 |
9 |
17 |
6.
|
NAGYHALÁSZI SE |
9 |
5 |
2 |
2 |
15 |
7 |
17 |
7.
|
NYÍRMADAI ISE |
9 |
4 |
3 |
2 |
27 |
17 |
15 |
8.
|
BAKTALÓRÁNTHÁZA |
9 |
4 |
1 |
4 |
22 |
12 |
13 |
9.
|
NYÍRGYULAJ KSE |
9 |
3 |
2 |
4 |
11 |
11 |
11 |
10.
|
TISZAKANYÁR SE |
9 |
3 |
1 |
5 |
11 |
15 |
10 |
11.
|
SZATMÁR UNIO SE |
9 |
3 |
1 |
5 |
11 |
22 |
10 |
12.
|
BALKÁNYI SE |
9 |
2 |
4 |
3 |
11 |
14 |
10 |
13.
|
SZAKOLY SE |
9 |
2 |
4 |
3 |
12 |
18 |
10 |
14.
|
TISZALÖK VSE |
9 |
3 |
0 |
6 |
12 |
19 |
9 |
15.
|
DOMBRÁD SE |
9 |
1 |
2 |
6 |
8 |
17 |
5 |
16.
|
NAGYKÁLLÓI VSE |
9 |
0 |
0 |
9 |
3 |
53 |
0 |
|