17. forduló (2016.03.05-06.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Gerliczki Máté, ibrányi edző: – A télen sokkal többet és minőségében is jóval komolyabb szinten edzett a csapatom, mint eddig bármikor a pályafutásom során. Mégis úgy érzem, hogy a hét pontos előny egy kissé elaltatott bennünket, edzőt és játékost is beleértve, ezért is lehetett tompább a produkciónk a korábban megszokottól. A labdarúgás viszont ezért is szép sportág, mert azonnali javítási esélyt kapsz, hiszen jön a következő meccs, és ez a következő meccs a legfontosabb a világon számunkra. Mindenki pontosan tudja, hogy mit jelent az Ibrány-Halász szurkolóinknak, nekünk is ugyanilyen fontos! Garantálni eredményt előre nem lehet és nem is szabad, viszont azt igenis garantálom, hogy játékosaim számára ismeretlen fogalom lesz az elvesztett labda vasárnap! Opre Mihály, nagyhalászi edző: – Nem nekünk áll a zászló, de ez közel sem jelenti azt, hogy ne tennék meg mindent a kedvező eredmény elérése érdekében. Tudom, hogy ez a mérkőzés más, mint a többi, mindenki nagyon készül rá. Ismerjük az ellenfelet, bár megjegyzem, számunkra rosszkor jött, hogy kikapott Baktalórántházán. Azt gondolom, inkább a hazaiaknak van vesztenivalójuk, mi csak nyerhetünk a szomszédvári rangadón…
Ibrány–Nagyhalász 2–0 (0–0) Ibrány, 800 néző, v.: Kiss L. Ibrány: Tóth N. – Balogh Gy., Kiss T., Torma T., Csáki J., Varga A., Gergely B., Somogyi T., Makai I. (Vinicius), Szabó R. (Lukács B.), Kristófi S. Edző: Gerliczki Máté. Nagyhalász: Gagyi S. – Szőlősi L. (Barzó G.), Bognár A., Ludánszki I., Bene L., Gyügyei Z., Fábri D. (Simon D.), Bartha Z. (Tóth N.), Kiss R. (Tóth Zs.), Fábri Z., Kerti L. (Hajzer L.). Edző: Opre Mihály. Szép számú közönség előtt, a szemerkélő esőben is jó talajú pályán vérbeli rangadót vívott a két szomszédvári csapat. A masszívan védekező Halász a gólszerzésről sem mondott le, ugyanis 0–0-ás állásnál Fábri Dávid kapufát lőtt. Kiss Tamás révén mégis az Ibrány szerzett előnyt, amit a lefújás előtt Somogyi Tibor parádés bombagóllal duplázott meg. Gól: Kiss T. (69.), Somogyi T. (90.). Ifi: 3–2. Gerliczki Máté: – Nehéz mérkőzés volt, de mindegyik az lesz. Köszönjük szurkolóink fantasztikus biztatását, nagyon büszke vagyok, hogy négyszer is részese lehetettem a megye legnagyobb presztízsű rangadójának. Opre Mihály: – Nagyon jó csapat otthonában a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget. Az Ibrány birtokolta többet a labdát, de igazi helyzeteket mi dolgoztuk és hagytuk ki. A futballt azonban gólra játsszák, így a hazaiaknak a győzelemhez, csapatomnak pedig a mutatott játékhoz gratulálok. További eredmények: Szombat Tuzsér–Tiszavasvári 1–0 (0–0) Tuzsér, 150 néző, v.: Resán. Tuzsér: Kőrösi N. – Gergely I., Dancs B., Dallos L., Iván A., Hriskevics, Bagoly Z., Szaffián Sz., Setét R., Markos J., Dolhai M. Játékos-edző: Dancs Béla. Tiszavasvári: Polgári L. – Lakatos I., Balogh N., Esze B., Szolyka T. (Kántor Zs.), Bakos T., Lakatos Barna, Szolyka G. (Szabó M.), Bodnár A. (Gyurján R.), Nagy D., Nagy I. (Fazekas V.). Edző: Kiss Gábor. A hazai csapat erejét mutatja, hogy közepes játékkal is otthon tudta tartani a három pontot. Gól: Iván A. Ifi: 0–1. Dancs Béla: – Nagyon nehéz győzelmet arattunk, ez akadozó, görcsös játéknak tudható be. Csak az akarásnak köszönhetjük a sikert. Kiss Gábor: – Gratulálok minden egyes játékosomnak, amit szerettük volna, azt megvalósítottuk a mérkőzés során. Ami mit sem ér, ha az óriási helyzeteket nem rúgjuk be. Már tudom, milyen hiányérzete lehetett kollégámnak az elmúlt héten, mert most én is hasonlóan érzek. Tiszalök–Nyírgyulaj 1–12 (1–7) Tiszalök, 50 néző, v.: Harsányi. Tiszalök: Szombati K. – Majoros P. (Szabó R.), Balogh A., Jónás G., Papp R. (Gellén M.), Puncsák Cs., Körei Zs. (Fodor A.), Kerekes M., Gergely D., Kovács J., Nagy S. Edző: Bécsi Richárd. Nyírgyulaj: Opre R. – Varga D. (Baksa Cs.), Tóth B., Siska G. (Papp A.), Vass I., Pálvölgyi B., Nagy I. (Szép T.), Lovas N. (Nagy T.), Erdei Z., Gózner K., Berecz Zs. (Fekete G.). Edző: Lukács Tibor. Ennyivel jobb volt a Nyírgyulaj. Gól: Körei Zs., illetve Erdei Z. 3, Fekete G. 3, Pálvölgyi B. 2, Berecz Zs., Siska G., Baksa Cs., Tóth B. Ifi: 0–20. Bécsi Richárd:
– Gratulálunk az ellenfélnek, szégyelljük magunkat. Mátészalkai MTK–Nagyecsed 0–3 (0–0) Mátészalka, 300 néző, v.: Hegedűs Cs. Mátészalka: Pindzsula P. – Botos D., Robas, Rézműves F., Magyari M., Botos A., Sarkadi G., Petrohai M. (Batizi-Pócsi N.), Szántó Z. (Kocsán G.), Dascal (Petrohai G.), Stef (Lyáh A.). Edző: Siska Attila. Nagyecsed: Makó R. – Dobos Z., Ricsei F., Homann R., Zámbó K., Czifrák R. (Gyöngy T.), Ascsillán L., Bulyáki A., Bodogán Z. (Vámosi Cs.), Marinas (Puskás D.), Ladányi D. (Somlyai G.). Játékos-edző: Ádámszki Róbert. A mátészalkai csapat nem tudott felnőni a feladathoz, ilyen különbséggel is megérdemelt nagyecsedi siker született. Gól: Marinas 2, Bulyáki A. Siska Attila: – Kikapni mindig kellemetlen, de be kell látnunk, a táblázaton elfoglalt helyezés tökéletesen tükröződött a mérkőzésen. Gratulálok a Nagyecsednek. Ádámszki Róbert: – Először is gratulálok a csapatnak, nagyon jól játszott. Úgy gondolom, magabiztos győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. Éppen ideje volt, hogy „Mutu” megelőzzön a házi góllövőlistán, és így nyugodtan ülhetek a kispadon… Vasárnap Sényő-Carnifex–Baktalórántháza 2–2 (0–0) Sényő, 300 néző, v.: Bíró Cs. Sényő: Szabó Z. (Kerekréti G.) – Szűcs F., Bernáth M., Klepács K., Gégény I., Farkas M., Kléninger L., Orosz M., Ruska T. (Ádám D.), Toldi A., Timák Cs (Fiumei V.). Edző: Ember Roland. Baktalórántháza: Tóth K. – Kántor F., Geda G. (Szabó R.), Lakatos I., Csordás G., Sitku Á. (Murguly Cs.), Rakóczi Zs., Balogh G., Miskolczi L., Kozma J. (Illés L.), Marics G. (Molnár L.). Játékos-edző: Illés László. Mély talajú pályán a küzdelem dominált, a hazaiak az utolsó percben mentettek pontot, amire rászolgáltak. Gól: Kléninger L. Orosz M.,, illetve Rakóczi Zs., Marics G. Kiállítva: Fiumei V. (65. perc). Ifi: 1–4. Ember Roland: –
Gratulálok mindkét csapatnak tagjainak, mert megdolgoztak az egy-egy pontért.
Nem feküdt nekünk a Bakta kellemetlen, agresszív játékstílusa, emiatt nem
tudtunk kibontakozni. A teljes képhez tartozik, hogy a második baktai gólt
szabálytalanság előzte meg, mindemellett a vendégek közül minimum két embert ki
lehetett volna állítani, erre mi kaptunk piros lapot, amiben legalább akkora a
felelőssége az egyes számú asszisztensnek, mint nekünk. Gyulaháza–Kemecse 0–0 Gyulaháza, 100 néző, v.: Kosztyu. Gyulaháza: Bandor F. – Bagi T., Mizsák R., Deák Z., Farkas G., Tóth F., Tóth D., Éles I., Deák B., Gáti S. (Kun Á.), Lévai Cs. Játékos-edző: Deák Béla. Kemecse: Virágh Cs. – Sándor L., Hruska Á., Dócs N., Csatári Á., Kiss M. (Boros M.), Csizmarik Á. (Sárközi D.), Birovecz J., Phrakonkham, Kiss R., Iván Zs. (Kovács M.). Edző: Falatovics László. A hazai csapat hiába támadta végig a mérkőzést, a nagyobbnál nagyobb helyzeteket is elpuskázta. Ifi: 1–0. Bardi Béla egyesületi elnök:
– Sajnálom a csapatot, a közönséget, ez egy ilyen meccs volt, amelyen semmi nem
ment be. Szatmár Unió FC–Tiszakanyár 1–3 (0–2) Fehérgyarmat, 100 néző, v.: Losonczki. Szatmár Unió: Juhász S. – Bátyi L. (Bakó G.), Doros M., Ráti K., Rigó A., Szatke M. (Istrate), Veress L., Csáki R., Bodó R. (Borsi D.), Osváth S., Baglyos L. (Csatári Z.). Edző: Siti Ferenc. Tiszakanyár: Szabolcsi M. – Kató I., Jeddi B., Pócsi B., ifj. Koskovits Gy.(Kovács I.), Pap M., Kiss P., Illés A., Szatmári D. (Terjék Z.), Gégény M., Mátrai N. Edző: Koskovits György. Meglehet, az időjárási tényezők miatt a játéktér nem volt Oscar díjas, de a csapatok dicséretére váljon, hogy igyekeztek ezen felülemelkedni, s a játékra koncentrálni. Egy régi mumus ellen a hazaiak ma sem találták az ellenszert, de voltak periódusai a meccsnek, amikor a téli „földindulást” követően bizalomra is okot adhatnak. Két vereség után nem egyszerű a helyzet, de remélhetőleg a hazai csapatnak még vannak rejtett tartalékai. Nyugodj békében, Gál István és Mogyorósi Árpád, kísérjetek tovább minket az égi focipályán. Gól: Bodó R., illetve Pap M., Szatmári D., Mátrai N. Kiállítva: Kovács I. (75. perc). Ifi: 3–0. Siti Ferenc: – Nem
tudtunk rácáfolni a kétkedőkre. A csapat játéka elfogadhatatlan volt a mérkőzés
tétjéhez képest. Ez is az én csapatom és megyünk tovább az úton, mert hisszük,
hogy az felfelé vezet. Szakoly–Mándok 0–2 (0–1) Szakoly, 190 néző, v.: Nagy T. Szakoly: Szobonya G. – Sándor D.(Baumgartner Á.), Rédei M., Módis D., Babják Cs., Hokk B. (Kiss I.), Csomány Ö., Majoros Á., Szathmári S. (Kiss T.), Bodai K. (Nagy D.), Madzin I. Edző: Hokk Béla. Mándok: Oláh D. – Orgován Gy., Varga D., Bárány T., Szabó T., Costea, Tempfli I., Dancs A., Balás G. (Ráduly R.), Csürök Cs., Győri J. Edző: Borza László. Két gyenge formát mutató csapat közül a szerencsésebb nyert. Gól: Costea, Varga D. Ifi: 0–7. Hokk Béla: – Utoljára
augusztusban játszottunk ilyen gyengén, ezt át kell beszélni, mert így nem lehet
pályára lépni. Tabella:
|