6. forduló (2015.09.19-20.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

 
Ibrány SE

Mátészalkai MTK
2015.09.20 16:00


Gerliczki Máté, ibrányi edző: – Ha egy csapat a bajnoki címvédő otthonában három góllal vezet és mégsem nyer, ráadásul az utolsó percben kapott gól miatt, akkor nyugodtan beszélhetünk egy erős traumáról. Játékosaimnak segítenem kell ennek feldolgozásában, most úgy látom, minden rendben lesz.

Siska Attila, mátészalkai edző: – Nagyon jó csapathoz látogatunk, ettől függetlenül mindent megteszünk a jó szereplés érdekében, elvégre a bajnokság során mindenkivel játszani kell.


További mérkőzések:

Szombat

Tiszavasvári (9.)–Gyulaháza (11.)

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Masszívnak tűnő újonccsapat érkezik hozzánk, ennek ellenére csak a győzelem az elfogadható. Ha a csapat minden tagja hozza a tőle elvárható szintet, akkor otthon tartjuk a három bajnoki pontot.

Deák Béla, gyulaházi játékos-edző: – A legutóbbi veresége ellenére a Vasvárit a dobogóesélyesek közé sorolom, ennek tudatában kőkemény mérkőzésre számítok. Ahhoz, hogy „pontosan” távozzunk, az eddig mutatotthoz képest higgadtabb és hatékonyabb támadójáték szükséges.

Nyírgyulaj (3.)–Tiszakanyár (1.)

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Jó formát mutató, egységes csapatot fogadunk, amely ellen nagyon fegyelmezetten, koncentráltan kell játszanunk, ha eredményeke akarunk lenni.

Koskovits György, tiszakanyári edző: – Szerencsére nem kell nagy okosságokat mondanom, tesszük a dolgunkat tovább!

Nagyecsed (7.)–Kemecse (13.)

Opre Mihály, nagyecsedi edző: – Láttam a kemecseiek legutóbbi, Nyírgyulaj elleni meccsét, az eredménytől függetlenül nem játszottak alárendelt szerepet. Számunkra viszont hazai pályán egyetlen elfogadható eredmény létezik, bárkivel szemben – csak a győzelem. Játékunk elfogadható, de a gólhelyzetek kihasználásával továbbra is hadilábon állunk, ezen kell javítani.

Falatovics László, kemecsei edző: – Komoly csapathoz látogatunk, össze kell kapni magunkat.

Baktalórántháza (14.)–Tiszalök (16.)

Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – A sportban többek között az a szép, amikor egy nagy pofon után sikerül felállni. Mi már ott tartunk, hogy bennünket megsoroztak, önbizalmunkban megtépázva tántorgunk, de remélem, nem fekszünk ki végleg, sokkal inkább felegyenesedünk!

Kovács János, tiszalöki edző: – Nem igazán úgy sikerült a rajtunk, ahogy azt szerettük volna. Még mindig várjuk a fordulópontot. Szeretnék már gólt, gólokat látni, és mos már el kell kezdenünk a pontszerzést is.


Vasárnap

Szakoly (10.)–Nagyhalász (15.)

Hokk Béla, szakolyi edző: – Más célunk nem lehet, mint megnyugtató győzelmet aratni hazai pályán.

Nagy Lajos, nagyhalászi edző: – Nem mindenkiből lesz próféta…

Sényő-Carnifex (2.)–Tuzsér (6.)

Ember Roland, sényői edző: – A helyzeteink minden meccsen megvannak, amiket egyre jobb százalékban ki is használunk. Remélem, ez a tendencia folytatódik, ha pedig a védekezésünk is olyan stabil lesz, mint a múlt heti mérkőzésen, akkor jó esély kínálkozik a három pont megszerzésére.

Dancs Béla, tuzséri játékos-edző: – Meglehetősen sok a gond, az Ibrány elleni bravúros pontszerzés nagy áldozatokat követelt. Ráadásul újabb erős ellenfél következik, így a feladat adott: helyt kell állni. Jelenleg, halvány lila gőzöm sincs, milyen összetételben fogunk játszani…

Ibrány (5.)–Mátészalkai MTK (12.)

Gerliczki Máté, ibrányi edző: – Ha egy csapat a bajnoki címvédő otthonában három góllal vezet és mégsem nyer, ráadásul az utolsó percben kapott gól miatt, akkor nyugodtan beszélhetünk egy erős traumáról. Játékosaimnak segítenem kell ennek feldolgozásában, most úgy látom, minden rendben lesz.

Siska Attila, mátészalkai edző: – Nagyon jó csapathoz látogatunk, ettől függetlenül mindent megteszünk a jó szereplés érdekében, elvégre a bajnokság során mindenkivel szemben játszani kell.

Mándok (4.)–Szatmár Unió FC (8.)

Borza László, mándoki edző: – Nehéz meccsre számítok, mert az Unió egyre jobb formát mutat. Ugyanakkor hazai pályán nekünk csak a győzelem lehet elfogadható.

Siti Ferenc, az SZUFC edzője: – Figyelemre méltó a Mándok őszi eredménysora, viszont, ha ki akarunk lépni a szürkeségből, valamit domborítanunk kell. Fiús feladvány lesz!

 


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Mátészalkai MTK 2–1 (0–1)

Ibrány, 500 néző, v.: Vitkai.

Ibrány: Tóth N. – Balogh Gy. (Kiss T.), Bodó G., Dajka L., Csáki J. (Orosz D.), Torma T., Gergely B., Somogyi T. (Somogyi M.), Makai I. (Kántor T.), Kristófi S., Lukács B. (Flavio).
Edző: Gerliczki Máté.

Mátészalka: Pindzsula P. – Botos D., Sarkadi G., Rézműves F., Magyari M., Szántó Z., Stef, Petrohai G. (Docsa I.), Kocsán G., Drabik M. (Batizi-Pócsi N.), Petrohai M.
Edző: Siska Attila.

Nagyon küzdelmes mérkőzésen, ha nehezen is, de az emberhátrányban játszó ibrányi csapat fontos három pontot szerzett.

Gól: Kiss T. (65.), Kántor T. (85.), illetve Drabik M. (21.)

Kiállítva: Gergely B. (54.).

Gerliczki Máté: – Még csak a hatodik szezonom edzőként, de annyi tapasztalatom már van, hogy tudtam, egy ilyen pontvesztés után nagyon nehéz meccsünk lesz. Rendkívül szervezett ellenfelet sikerült legyőznünk. Fantasztikus játékosaink vannak, büszke vagyok rájuk.

Siska Attila: – Gratulálok az Ibránynak, ennyivel feltétlenül jobb volt.


További eredmények:

Szombat:

Tiszavasvári–Gyulaháza 1–2 (0–2)

Tiszavasvári, 170 néző, v.: Kosztyu J.

Tiszavasvári: Kanócz B. – Szolyka T. (Lakatos Bence), Kántor Zs., Balogh N., Nagy D. (Fazekas V.), Bodnár A. (Lakatos Barna), Kóka R., Lakatos I., Tudja D., Nagy I., Bakos T. (Szolyka G.). Edző: Kiss Gábor.

Gyulaháza
: Bandor F. – Éles I. (Majoros I.), Gáti S., Balogh K. (Molnár G.), Gáti Sz., Lévai Cs., Deák Z., Tóth D., Tóth G., Tóth F., Deák B. (Bardi B.). Játékos-edző: Deák Béla.

A hazaiak számára tanulsággal kell szolgálnia, hogy a mérkőzés nem a 4. percben kezdődik…

Gól: Lakatos Barna, illetve Éles I. 2. Ifi: 4–3.

Kiss Gábor: – Amit szerettem volna mondani az öltözőben a fiúknak, megtettem, amiről tájékoztattam a vezetőket is, meglátjuk, mit hoznak az elkövetkező napok…
Deák Béla: – Fegyelmezett, taktikus játékkal, 2–0-ás vezetésnél többször lezárhattuk volna a meccset, nem tettük, a végét így kicsit magunknak tettük nehézzé. Gratulálok mindkét csapatnak, és további sok sikert a Vasvárinak.

Nyírgyulaj–Tiszakanyár 1–0 (1–0)

Nyírgyulaj, 200 néző, v.: Veres J.

Nyírgyulaj: Kecskés G. – Tóth B., Vass I., Papp A., Czerula Zs., Pénzes Á., Erdei Z., Gózner K., Oxi R. (Szép T.), Fekete G., Berecz Zs. Edző: Lukács Tibor.

Tiszakanyár: Szabolcsi M. – Jeddi B., Kovács I., Pócsi B., Phrakonkham, Illés A., ifj. Koskovits Gy., Kató I., Terjék Z., Mátrai N., Kiss P. (Toronyi G.). Edző: Koskovits György.

Nagy taktika csata dúlt a pályán, amiből a hazaiak jöttek ki győztesen.

Gól: Erdei Z. Kiállítva: Jeddi B. (69. perc). Ifi: 3–2.

Lukács Tibor: – Nagyon nehéz mérkőzésen sikerült megszerezni a három pontot, amiért alaposan megküzdöttünk.
Koskovits György: – Hazai pálya, hazai győzelem – sajnálom, a csapatot, mert mindent meg tett a sikerért, de ma ennyire futotta.

Nagyecsed–Kemecse 2–0 (1–0)

Nagyecsed, 200 néző, v.: Bendik T.

Nagyecsed: Makó R. – Dobos Z., Ricsei F., Homann R., Zámbó K., Nyíregyházi G. (Somlyai G.), Ascsillán L. (Bulyáki A.), Ladányi D., Bodogán Z. (Czifrák R.), Bornemisza I. (Marinas V.), Ádámszki R. (Vámosi Cs.). Edző: Opre Mihály.
Kemecse: Kromplák Gy. – Hornyai D., Dócs N., Soós G., Csatári Á., Pap M., Lábas P. (Bódi V.), Kovács M., Birovecz J., Sárközi D. (Oláh A.), Csáki A. (Bodó I.). Megbízott edző: Resán Attila.

A Magyar Kupa mérkőzésre készülő Nagyecsed magabiztosan nyert.

Gól: Ádámszki R., Marinas V. Ifi: 9–3.

Opre Mihály: – Szívósan, fegyelmezetten védekező csapat ellen sok helyzetet kialakítva úgy érzem, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Resán Attila: – Azt gondolom, nem vallottunk szégyent, a kapu előtt a hazaiak határozottabbnak bizonyultak – ez döntött. Várunk vissza, Laci bácsi!

Baktalórántháza–Tiszalök 5–0 (3–0)

Baktalórántháza, 200 néző, v.: Szabó B.

Baktalórántháza: Tóth K. (Marics I.) – Marics G., Csordás G., Lakatos I., Rakócz Zs., Balogh G., Miskolczi L., Kozma J., Szabó R. (Geda G.), Szabó G. (Sitku Á.), Balogh Zs. (Bökönyi L.). Játékos-edző: Illés László.
Tiszalök: Szombati K. – Varga Z. (Kovács J.), Jónás G., Szabó M., Hódi G. (Balogh A.), Puncsák Cs., Csizmarik Á., Bene L., Kiss R., Kosztik D., Jónás D. Edző: Kovács János.

A hazai csapat érvényesítette a papírformát.

Gól: Marics G. 3 (egyet 11-esből), Szabó R., Balogh Zs. Kiállítva: Kiss R. (74. perc), Bene L. (78. perc). Ifi: elmaradt, mert a vendégcsapat nem állt ki.

Illés László: – „Gülü” haver góllal ünnepelte a napokban született kislányát, az egyesület nevében jó egészséget kívánunk az egész családnak. Gratulálok Bökönyi Leventének és Bodnár Gábornak a debütáláshoz. Folyt, köv…
Kovács János: – Szorul a hurok a nyakunkon, mégis egyes emberek minket büntetnek a csapaton belül… A többiek pedig hetven százalékot adnak, így nem lehet meccset nyerni. Most már a játékosoknak is el kell gondolkodniuk!


Vasárnap:

Szakoly–Nagyhalász 2–2 (1–1)

Szakoly, 250 néző, v.: Pethő P.

Szakoly: Szobonya G. – Sándor D., Nagy D. (Bodai K.), Buka B., Babják Cs., Madzin I., Hokk B., Patalenszki J. (Csomány Ö.), Kiss I., Majoros Á., Módis D. Edző: Hokk Béla.

Nagyhalász: Molnár Cs. – Nagy R., Boros I., Mocsár Cs., Horváth Á., Nagy B. (Fabu R.), Kállai Á., Barzó G., Tóth Zs., Tóth N., Sándor K. (Jónás G.). Edző: Nagy Lajos. A két rossz formában lévő csapat nem bírt egymással.

Gól: Buka B., Sándor D. (11-esből), illetve Kállai Á., Barzó G. Ifi: 1–7.

Hokk Béla: – Jobb, ha most hallgatok…

Nagy Lajos: – Mint annyi minden mást az elmúlt három hónapban, ezt a mai részsikert is helyén kezeljük, értékeljük, és természetesen örülünk neki. Gratulálunk ifi nagyszerű győzelméhez.

Sényő-Carnifex–Tuzsér 0–1 (0–0)

Sényő, 300 néző, v.: Sándor Cs.

Sényő: Szabó Z. – Fiumei V., Oláh D., Karaffa I. (Klepács K.), Gégény I., Farkas M., Haburcsák B. (Kléninger L.), Lakatos L., Orosz M., Toldi A. (Kovács I.), Ruska T. (Horváth N.). Edző: Ember Roland.

Tuzsér: Szűcs L. – Zán P., Nagy K., Setét R., Gergely I., Iván A., Markos J., Dallos L., Hriskevics, Szaffián Sz., Bagoly Z. Játékos-edző: Dancs Béla. Az időjárástól csak a mérkőzés volt rosszabb…

Gól: Szaffián Sz. Ifi: 1–3.

Ember Roland: – A „látványos” futballt bemutató Tuzsért azért nem sikerült legyőznünk, mert pontatlanok, lassúak, és a kapu előtt teljesen ötlettelenek voltunk.

Dancs Béla: – Nem játszottunk egyszerű meccset, de amit a fiúkkal megbeszéltünk, megvalósították. Taktikailag és az akarást, tekintve jelesre vizsgáztak. Ehhez gratulálok nekik.

Mándok–Szatmár Unió FC 3–3 (0–2)

Mándok, 200 néző, v.: Resán.

Mándok: Pécsi V. – Turbucz T., Tempfli I., Bárány T., Iván Zs. (Till J.), Szabó T., Dancs A., Costea, Dascal (Révész Z., Galambos L.), Varga D. (Zoffcsak V.), Balás G. Edző: Borza László.

Szatmár Unió: Juhász S. – Bodó R., Gégény M., Osváth S., Szatke M. (Bartha T.), Balogh P. (Csáki R.), Veress L. (Baksa Á.), Bátyi L. (Szathmári S.), Rus A., Rigó A., Balogh Á. Edző: Siti Ferenc. Az első félidőben megérdemelten szerzett tetemesnek mondható előnyt a jól játszó Unió, a szünet után öt perc alatt fordított a házigazda, de nem úszta meg újabb kapott gól nélkül, így igazságos eredmény született.

Gól: Tempfi I., Varga D., Balás G., illetve Balogh P., Balogh Á., Csáki R. Ifi: 2–2.

Borza László: – Az első félidőben az ellenfél kihasználta szél támogatását és két távoli gólt szerzett, a szünet után megfordítottuk a meccset, majd a végén bealudtunk.

Siti Ferenc: – Öt perctől eltekintve úgy gondolom, végig jobban játszottunk ellenfelünknél, viszont a feladványt csak félig oldottuk meg, ezért csak fiúcskák vagyunk.


Tabella:

1.  NYÍRGYULAJ KSE  6 5 0 1 20 8 15
2.  TISZAKANYÁR SE  6 4 1 1 15 2 13
3.  IBRÁNY SE  6 4 1 1 18 8 13
4.  SÉNYŐ FC  6 4 1 1 15 6 13
5.  TUZSÉR SE  6 3 3 0 12 9 12
6.  MÁNDOK VSE  6 3 2 1 19 9 11
7.  NAGYECSED RSE  6 3 2 1 10 5 11
8.  SZATMÁR UNIÓ SE 6 2 3 1 14 12 9
9.  GYULAHÁZA KSE  6 2 3 1 9 8 9
10.  TISZAVASVÁRI SE  6 2 1 3 8 7 7
11.  SZAKOLY SE 6 2 1 3 5 13 7
12.  BAKTALÓRÁNTHÁZA 6 1 1 4 10 12 4
13.  MÁTÉSZALKAI MTK  6 1 0 5 6 14 3
14.  KEMECSE SE  6 0 3 3 3 13 3
15.  NAGYHALÁSZI SE  6 0 2 4 4 18 2
16.  TISZALÖKI VSE  6 0 0 6 0 24 0

 

 

Fel Következő