12. forduló (2016.10.29-30.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Szombat Tuzsér (11.)–Mátészalkai MTK (12.) Dancs Béla, tuzséri edző: – Még reménykedek! Plesu Ádám, mátészalkai technikai vezető: – Két hasonló cipőben járó, de sokkal jobb sorsra érdemes csapat találkozója következik. Három eltiltott hiányzónk ellenére is arra törekszünk, hogy mi mozduljunk el a holtpontról, ehhez nagy szükség van szurkolóink buzdítására. Hajrá Szalka! Nagyecsed (2.)–Vásárosnamény (14.) Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékos-edző: – Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés annak dacára sem, hogy az ellenfélből jó néhányan hiányoznak. Persze, hazai pályán csak a győzelem elfogadható. Filep Sándor, a vásárosnaményi egyesület elnök: – Megfogyva bár, de törve nem, ott leszünk Nagyecseden. Vasárnap Gyulaháza (10.)–Cellspan-Balkány (1.) Bardi Gábor, gyulaházi edző: – A mezőny egyetlen veretlen csapatával játszunk, ez mindennél többet mond. Jó lenne, ha mi is folytatnánk jó sorozatunkat, ezért már az egy pontot is nagy becsben tartanánk. Mirgai László, balkányi edző: – A Gyulaháza nem akármilyen sorozatot produkált az elmúlt négy fordulóban, ezért nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Mondhatom, mi is jó passzban vagyunk, sajnos, vagy nem sajnos, valamelyik sorozat meg fog szakadni… Baktalórántháza (8.)–Sényő-Carnifex (7.) Illés László, baktalórántházi edző: – Újra egy százhúsz perces kupacsata után vagyunk. Remélem, a fiúkban maradt egy kis szufla. mert bár az utóbbi időben értünk el sikereket, de már régen nyertünk. Itt az ideje, hogy vasárnap megtegyük. Ember Roland, sényői edző: – Eljött az idő, amikor már nem beszélni – cselekedni kell! Remélem, mindenki átérzi a meccs jelentőségét. Nagyhalász (5.)–Fehérgyarmat (9.) Opre Mihály, nagyhalászi edző: – A fehérgyarmati csapat utóbbi időben mutatott szereplése után azt gondolom, „harapni fog” ellenünk. Ugyanakkor hazai pályán megpróbálunk jó eredményt elérni, és nagyon remélem, az öt sérült játékosunkból néhányan felépülnek, mert szükségük van rájuk. Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Egy magára valamit adó csapat nem kaphat ki egymást követő három mérkőzésen! Szakoly (16.)–Nyírgyulaj (6.) Szilágyi Zoltán, szakolyi játékos-edző: – Jelen helyzetünkben igazából a hazai meccsekben bízhatunk, éppen ezért minden meg fogunk tenni a győzelem érdekében. Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de ha az élmezőnyben szeretnénk maradni, akkor pontokat kell szereznünk. (A mérkőzés 13 órakor kezdődik) Elhalasztott mérkőzés, 2016.11.27-én lejátszva: Rakamaz–Ibrány 2–0 (1–0) Rakamaz, 250 néző, v.: Bendik T. Rakamaz: Szobonya G. – Csáki J., Venczel I., Deme A., Suskó Á., Kóka R. (Csomány Ö.), Majoros Á., Varga A. (Gelsi L.), Gégény M., Lukács B. (Anderka R.), Galambosi G. (Filetóth I.). Edző: Madalina György. Ibrány: Menyhárt N. – Csizmarik Á., Erdős B., Dudás B., Kiss P., Engi D., Bertók D., Flavio, Nagy N., Vinicius, Tóth N. Edző: Nagy Sándor. A mély talajú pályán a két csapat küzdelmes, élvezetes mérkőzést játszott. Gól: Majoros Á., Filetóth I. Ifi: 3–1. Madalina György: – A pálya talaja nem tette lehetővé az „űrfutballt”, ugyanakkor ma nem is ez volt a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy megszerezzük a három pontot, ami könnyebben is elérhető lett volna, ha a helyzeteinknek csak a felét berúgjuk. Az Ibrány tartalékosan is méltó ellenfél volt. Nagy Sándor: – Megköszönöm a játékosoknak a közösen eltöltött időszak során nyújtott produkciójukat. Ezúttal külön kiemelném Tóth Norbert kapusunkat, aki ma támadóként kiváló teljesítményt nyújtott. Elismerve, hogy a hazaiaknak is sok helyzetük volt, de mi sem maradtunk adósak ezen a téren, csak mi egyet sem használtunk ki, pedig akár döntetlen is születhetett volna. Ilyen mérkőzésen a jó Rakamaztól ki lehet kapni. Bendik Tamás játékvezetőnek sok sikert, jó egészséget kívánunk. További mérkőzések: Szombat Tuzsér–Mátészalkai MTK 1–0 (1–0) Tuzsér, 150 néző, v.: Resán. Tuzsér: Zán K. – Veress L., Tott R., Dolhai M., Hriscskevics, Soós T., Setét R., Bagoly Z., Iván A., Szaffián Sz. (Zán P.), Dallos L. Edző: Dancs Béla. Mátészalka: Pindzsula P. – Szathmári D., Robas, Jeddi B., Magyari M., Sándor D., Stef, Szántó Z., Dascal (Batizi-Pócsi N.), Lyáh A., Szathmári S. Megbízott edző: Papik Zoltán. Régen várt győzelmet aratott, órási küzdelemben a hazai csapat. Gól: Hriskevics. Ifi: 3–1. (Tudósító: Lakatos Tibor) Dancs Béla: – Látszott mindkét csapaton hogy az életéért küzd és győzelemre játszik. Szerencsére egy góllal jobbak voltunk. Bízom benne, hogy ez a győzelem jót tesz a játékosok lelkének. Plesu Ádám technikai vezető: – Innen ma nem távozhattunk ponttal! Ami máshol kifelé szabadrúgás, abból mi gólt kapunk. Nem érdemeltünk vereséget. Nagyecsed–Vásárosnamény 3–1 (1–0) Nagyecsed, 200 néző, v.: Tomori P. Nagyecsed: Maró R. – Dobos Z., Ricsei F. (Sarkadi G.), Homann R., Puskás D. (Bulyáki K.), Pócsi B., Czifrák R., Ascsillán L., Nyíregyházi G. (Ádámszki R.), Somlyai G., Marinas. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Vásárosnamény: Csordás A. – Lizák B. (Bakos B.), Danku J., Sebestyén G., Mándi L., Balázs G., Szabó J., Illés P., Bicskó G., Bancsi G., Balogh T. Edző: Tivadar András. Nehéz talajú pályán magabiztos hazai győzelem született. Gól: Somlyai G., Marinas, Ricsei F., illetve Bicskó G. (11-esből). Ifi: 8–2. Ádámszki Róbert: – Nagyon rossz talajú pályán ezúttal küzdeni akarásból vizsgázott jelesre a csapat. Gratulálok a győzelemhez, megjegyzem, tényleg nem rossz Naményt múltunk felül. Filep Sándor egyesületi elnök: – Tisztességesen helytállt a csapat, kis szerencsével pontot szerezhettünk volna. Vasárnap Szakoly–Nyírgyulaj 1–2 (1–1) Szakoly, 150 néző, v.: Bíró Cs. Szakoly: Polgári L. – Tóth N., Hornyák M. (Juhász B.), Buka B., Lakatos I., Baumgartner Á., Bodai K., Módis D., Kiss I., Szilágyi Z. (Vinnai K.), Nagy D. Játékos-edző: Szilágyi Zoltán. Nyírgyulaj: Opre R. – Varga D., Angyalos A. (Vass I.), Lovas N., Czerula Zs., Pénzes Á., Erdei Z., Nagy I., Siska G., Pálvölgyi B., Gömze A. (Orosz D.). Edző: Lukács Tibor. Kiegyenlített mérkőzésen a döntetlen igazságosabb lett volna. Gól: Bodai K., illetve Varga D., Siska G. Ifi: 0–15. Szilágyi Zoltán: – Nagyon nehéz úgy pontot, pontokat szerezni, ha a játékvezető a 94. percben mosolyogva adja meg az ellenfél lesgólját… Lukács Tibor: – Tudtuk, hogy nehéz lesz, és a saját dolgunkat nehezítettük meg a kihagyott helyzetekkel és tizenegyessel. Az utolsó percben szereztük meg a megérdemelt és megharcolt gólt – győzelmet. Gyulaháza–Cellspan-Balkány 1–3 (1–0) Gyulaháza, 100 néző, v.: Kocsis Zs. Gyulaháza: Bandor F. – Juhász L. (Bardi B.), Deák Z., Gáti S., Farkas G., Lévai Cs., Tóth D., Éles I., Gáti Sz., Tóth F., Bombera M. Edző: Bardi Gábor. Balkány: Oláh D. – Lakatos T. (Simon Sz.), Szabó P. (Rozsik K.), Lippai T., Hortó A., Somogyi M. (Jakab R.), Kondor M., Ohár R., Szabó M. (Iván Zs.), Kállai G. (Kerezsi K.), Bogdanovics. Edző: Mirgai László. A hazaiak az első félidőben eldönthették volna a mérkőzést. Gól: Tóth G., illetve Jakab R., Gáti Sz. (öngól), Lippai T. Ifi: 4–3. Bardi Gábor: – Ennyi helyzetet talán még senki ellen nem alakítottunk ki, mint a Balkány ellen, a futball pedig már csak olyan, hogy nem lehet büntetlenül kihagyni a lehetőségeket, ezt most mi is megtapasztalhattuk. Mirgai László: – Az első harminc percbe rendesen beleadtunk, az ellenfél háromszor is a kapusunkra vezette a labdát. Nem volt kérdés, hogy ebben az időszakban ők voltak a jobbak. A szünet után a három csere segített, illetve a csapat hozzáállása jelentősen megváltozott, így sikerült kiharcolni a győzelmet. Sok sikert kívánok a hazaiaknak a folytatáshoz! Baktalórántháza–Sényő-Carnifex 3–0 (1–0) Baktalórántháza, 200 néző, v.: Veres J. Baktalórántháza: Marics I. – Murguly Cs. (Szabó R.), Lakatos I., Kántor F., Pálfi I., Sitku Á., Balogh P., Rakóczi Zs., Miskolczi L. (Molnár L.), Ráti G., Marics G. Edző: Illés László. Sényő: Szabó Z. – Klepács K., Oláh D., Fiuemei V., Gégény I., Prhakonkham (Dankó Zs.), Farkas M. (Kléninger L.), Toldi A. (Makai I.), Orosz M. (Ádám D.), Haburcsák B., Ruska T. Edző: Ember Roland. A hazai csapaton nem látszott a fáradság, a hétközi kupameccsen tapasztalt elánnal vetette bele magát a mérkőzéseken és pontosan, jól futballozva győzött. Gól: Marics
G. 2, Sitku Á. Ifi: 2–6. Ember Roland: – Először is szeretnék gratulálni a Bakta kupameneteléséhez, illetve a ma aratott győzelméhez, ami teljesen megérdemelt volt. Szintén jár a gratuláció a magyar amatőr válogatott második helyezéséhez, bár zárójelben megjegyzem, kicsit nagyobb korrektséget vártam volna el az edzőkollégáktól. A mai meccsről annyit: ha van több cserém, és a szabály lehetővé tenné, sokkal több helyen változtattam volna. Sajnos, olyan mélyen vagyunk, hogy lassan lifttel is nehéz lesz visszajönni! Nagyhalász–Fehérgyarmat 2–0 (0–0) Nagyhalász, 150 néző, v.: Kósa Gy. Nagyhalász: Gagyi S. – Böszörményi D. (Bognár A.), Hajzer L., Barzó G. (Turbucz T.), Ludánszki I., Gyügyei Z., Hudák M. (Bene L.), Simon D., Ladányi D., Kerti L. (Fábri Z.), Pataki E. (Gábor P.). Edző: Opre Mihály. Fehérgyarmat: Ovszijenko – Pankotai I., Szatke M., Popovics N., Bátyi L., Imre Zs. (Csatári Z.), Csáki R. (Petrohai G.), Istrate, Rigó A. (Petrohai M.), Osváth S., Bagoly Z. Edző: Siti Ferenc. Mély talajú pályán a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat megérdemelten nyert. Gól: Pataki E. 2. Ifi:2–0. Opre Mihály: – Nem mondom, hogy sziporkázó játékkal, de a második félidőben kidolgozott helyzetek alapján teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Siti Ferenc:
– A játék képe alapján minimum partiban voltunk az ellenféllel, de ezen a
szinten nem fér bele a kihagyás sem az első, sem a nyolcvanhetedik percben.
Ugyanakkor a játékunk pozitív irányba változott az elmúlt hetekhez képest.
Tabella:
|