7. forduló (2016.09.24-25.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Sényő FC

Ibrány SE
2016.09.25. 16:00


Ember Roland, sényői edző:
– A nyáron jelentősen átalakult az ibrányi csapat, azóta nem volt alkalmam megtekinteni, ezért egy kicsit az „ugrás az ismeretlenbe meccs” lesz számunkra. Biztos vagyok abban, hogy szervezetten fog játszani ellenfelünk, mindettől függetlenül célunk egyértelmű: begyűjteni a három pontot, folytatni a felzárkózást.

Nagy Sándor, ibrányi edző: – A Sényőnek sok jó képességű játékosa van, ugyanakkor nekünk nincs más választásunk, mint „Menekülés a győzelembe”. Bár vesztettünk, biztató elemeket láttam a Nyírgyulaj elleni meccsen, mindemellett minél többet dolgozunk együtt, annál stabilabbak, erősebbek leszünk.


További mérkőzések:

Szombat

Vásárosnamény (13.)–Tuzsér (9.)

Tivadar András, vásárosnaményi edző: – Még, ha az utóbbi hetek eredményei nem is ezt mutatják, ettől függetlenül a bajnokság egyik legjobb csapata jön hozzánk. Ugyanakkor ebből a meccsből ki kell hozni legtöbbet, annál is inkább, mert jelentősen előreléphetünk a tabellán.

Dancs Béla, tuzséri edző: – Meglehetősen nehéz helyzetbe kerültünk, közösen jutottunk ide, így mindenkinek össze kell kapnia magát, mert együtt kell rátalálni a helyes útra. Ha az egyéni hibákat ki tudjuk végre zárni, akkor sikerülni fog!

Nagyecsed (2.)–Szakoly (16.)

Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékos-edző: – Nem lebecsülve az ellenfelet, ezt a mérkőzést meg kell nyerni!

Csoma Dezső, szakolyi edző: – Nem vagyunk könnyű helyzetben.

Nyírgyulaj (7.)–Mátészalkai MTK (11.)

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Nagyon fontos győzelmet arattunk a hét végén, aminek akkor lesz igazi értéke, ha a Szalka ellen is begyűjtjük a három pontot. Sok hiányzónk lesz, az biztos, ugyanakkor büszkeséggel tölt el minket, hogy két játékosunk a futsalválogatott tagjaként szerepel, ez pedig egy ilyen csapat életében azt gondolom, nem mindennapi esemény.

Siska Attila, mátészalkai edző: – Balszerencsés meccsen vagyunk túl, de a Balkány ellen mutatott formánk alapján mikor nyerjünk, ha nem most?

Vasárnap

Baktalórántháza (8.)–Rakamaz (4.)

Illés László, baktalórántházi edző: – A túlórás kupabravúr nagyon sokat kivett a fiúkból, remélem, a hét végi rangadóra sikerül regenerálódni. Szinte az összes megyei első osztályú csapatot láttam már ősszel, a Rakamaz tette rám az egyik legjobb benyomást. De ezt gondoltam, mert ahol olyan egyesületi és szakmai vezetés dolgozik, ott ez elvárható. Szeretnénk folytatni jó sorozatunkat.

Madalina György, rakamazi edző: – Számomra pikáns mérkőzés következik, a Baktában többen játszanak a tíz évvel ezelőtti csapatból, amellyel nagy sikereket értünk el az NB II-ben. Bár rosszul kezdték az idényt, az utóbbi két meccsükön elért győzelemmel felzárkóztak a középmezőnybe, és egyébként is hazai pályán nehéz ellenfélnek számítanak. Mi viszont szeretnénk az öt hete tartó veretlenségi sorozatunkat kitolni, így biztos, hogy élvezetes, jó meccset fogunk vívni.

Cellspan-Balkány (1.)–Tiszavasvári (3.)

Mirgai László, balkányi edző: – A Tiszavasvári jó játékosokat igazolt, amit az elért eredmények is bizonyítják. Igaz, a pályán már nincs olyan vérbeli támadójuk, mint Fazekas „Marci” volt, akinek a hátáról is bepattant a labda a kapuba. Ennek ellenére nehéz mérkőzésre számítok, remélem a szerdai kupameccset ki tudjuk pihenni és megússzuk sérülés nélkül.

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Látva minden egyes játékosom edzéseken mutatott elszántságát, valamint ismerve labdarúgó tudásukat nem „az idegenben jó az iksz is” hangulatban készülünk az előttünk álló bajnokira. A Balkány vezeti a tabellát, tiszteletre méltóak az elért eredményei, de vendégként mindig jóleső érzés legyőzni az aktuális első helyezettet.

Fehérgyarmat (10.)–Mándok (14.)

Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Ha a múlt heti fegyelmezett játékunk eredményességgel párosul, akkor kiváló délutánt szerezhetünk szurkolóinknak. Bár vadász hasonlattal élve, a sebzett vad mindig és mindenhol veszélyes.

Dancs Attila, mándoki edző: – Rajtunk jelenleg csak a három pont megszerzése segíthet.

Nagyhalász (5.)–Gyulaháza (12.)

Opre Mihály, nagyhalászi edző: – A Gyulaháza erősebbnek, egységesebbnek tűnik számomra, mint korábban. A sorsolása sem szerencsés, az ilyen ellenfél márpedig veszélyes, mert minden rossz sorozat megszakad egyszer. El kell ismernem, mi sem vagyunk csúcsformában, de hazai pályán mindent elkövetünk, hogy megszerezzük a három pontot.

Bardi Béla, gyulaházi egyesületi elnök: – Mit is lehet ilyenkor mondani? Tudjuk, hogy nagyon jó csapathoz látogatunk, így nem lehet más célunk, mint a tisztességes helytállás.


Tudósítások, eredmények

Sényő FC–Ibrány SE 4–3 (2–3)

Sényő, 300 néző, v.: Király A.

Sényő: Félegyházi V. – Fiumei V., Oláh D., Ruska T. (Gégény I.), Szűcs F. (Potornai M.), Klepács K., Phrakonkham, Makai I. (Timák Cs.), Orosz M., Haburcsák B. (Farkas M.), Toldi A. (Kovács I.). Edző: Ember Roland.

Ibrány: Tóth N. – Csizmarik Á., Esze B., Kiss P., Erdős B., Szabó M. (Hornyai D.), Boros M., Flavio (Berecz Zs.), Engi D., Nagy N., Vinicius (Pápa S.). Edző: Nagy Sándor.

Izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzésen nyert a hazai csapat.

Gól: Makai I., Phrakonkham, Kovács I., Klepács K., illetve Nagy N. 2, Boros M.

Ifi: 3–1.

Ember Roland: – A mai meccs után a három ponton kívül semmi másnak nem tudok örülni. Szervezetten futballozó ellenféllel találtuk szembe magunkat, amelyet nem kevés szerencsével sikerült, nem biztos, hogy megérdemelten legyőzni. Abban biztos vagyok, az Ibránynak nem lesznek kiesési gondjai!

Nagy Sándor: – Sorsdöntő fordulatok voltak a mérkőzésen. Úgy gondolom, a mutatott játék alapján pontot, sőt pontokat érdemeltünk volna.


További mérkőzések:

Szombat

Vásárosnamény–Tuzsér 0–3 (0–1)

Vásárosnamény, 300 néző, v.: Sipos L.

Vásárosnamény: Csordás A. – Fejes J., Balogh T., Mándi L., Bancsi G., (Sebestyén G.), Lizák B. (Peregrin), Illés P., Danku J., Deskó D. (Balázs G.), Bicskó G., Szabó J. Edző: Tivadar András.

Tuzsér: Zán K. – Veress L. (Setét E.), Tott R., Szaffián Sz. (Bagoly Z.), Hriskevics (Zán P.), Dolhai M., Setét R., Gergely I. (Nagy K.), Iván A., Dallos L., Soós T. Edző: Dancs Béla. Ennyivel nem voltak jobbak a vendégek. Gól: Hriskevics, Soós T., Zán P. Kiállítva: Soós T. (75. percben). Ifi: 7–2.

Tivadar András: – Hiányozott a tűz a csapatból, ami legutóbb Mándokon jellemzett minket. Gratulálok a Tuzsérnak és az ifjúsági együttesnek.

Dancs Béla: – A játékosok átérezték a meccs jelentőségét: örülök annak, hogy végre nem kaptunk gólt és az egyéni hibákat is mellőztük. Megérdemelten nyertünk.

Nagyecsed–Szakoly 2–1 (10)

Nagyecsed, 200 néző, v.: Kocsis Zs.

Nagyecsed: Makó R. – Homann R., Pócsi B., Bulyáki A., Ádámszki R. (Bulyáki K.), Ricsei F., Czifrák R., Ascsillán L., Nyíregyházi G. (Sarkadi G.), Somlyai G., Marinas. Játékos-edző: Ádámszki Róbert.

Szakoly: Tóth N. – Szilágyi Z., Bazsó O., Lakatos I., Juhász B., Bodai K., Fábri D., Kiss I., Hornyák M., Dobos J., Módis D. (Gyöngy T.). Edző: Csoma Dezső. Mindkét csapatból meghatározó emberek hiányoztak: a mérkőzés képe alapján a Nagyecsed megdolgozott a győzelemért. Gól: Bulyáki A., Ascsillán L., illetve Bodai K. Ifi: 18–1-es állásnál félbeszakadt.

Ádámszki Róbert: – Nagyon gyengén futballoztunk, de ezért is három pontot adnak. Lesz jobb! Egyedül a játékvezetői hármast tudnám kiemelni, nagyon jól dirigálták a mérkőzést. Még egy jó hírem van, az egész csapat gratulál Nagy Izabella születéséhez

Csoma Dezső: – Korrekt játékvezetés mellett úgy értem, legalább az egy pontra rászolgáltunk volna.

Nyírgyulaj–Mátészalkai MTK 0–2 (0–1)

Nyírgyulaj, 300 néző, v.: Ésik I.

Nyírgyulaj: Opre R. – Vass I., Baksa Cs. (Nagy T.), Lovas N., Gózner K., Pénzes Á., Orosz D., Erdei Z., Fekete G. (Oxi R.), Gömze A. (Varga D.), Pálvölgyi B. Edző: Lukács Tibor.

Mátészalkai MTK: Pindzsula P. – Drabik M., Robas, Stef (Botos A.), Magyari D., Sándor D., Botos D., Szántó Z. (Szathmári D.), Dascal, Szathmári S. (Horváth Á.), Lyáh A. (Batizi-Pócsi N.). Edző: Siska Attila. Megérdemelten nyertek a vendégek. Gól: Szántó Z., Sándor D. (11-esből). Ifi: 3–0.

Lukács Tibor:
– Indiszponált, kapura veszélytelen játékunk következménye ez a vereség. Erre akkor sincs mentség, ha nagyon sokan hiányoztak a csapatból.

Siska Attila: – A helyzetek alapján teljesen megérdemelt a győzelmünk. Ha minden mérkőzésen ilyen tűz lenne a játékosainkban, semmi problémánk nem lenne.

Vasárnap

Baktalórántháza–Rakamaz 1–1 (1–0)

Baktalórántháza, 350 néző, v.: Homonai P.

Baktalórántháza: Marics I. – Csordás G., Murguly Cs. (Szabó R.), Lakatos I., Pálfi I., Sitku Á., Balogh P., Rakóczi Zs., Miskolczi L. (Molnár L., Illés L.), Ráti G. (Kozma J.), Marics G. Játékos-edző: Illés László.

Rakamaz: Szobonya G. – Gégény M., Deme A., Hokk Á., Csáki J., Kóka R., Venczel I. (Gelsi L.), Majoros Á., Lukács B. (Petruska A.), Anderka R., Galambosi G. (Filetóth I.). Edző: Madalina György.

Hajtós, brusztolós mérkőzésen a sok hibával játszó csapatok döntetlenre végeztek.

Gól: Marics G. (11-esből), illetve Gégény M. Ifi: 3–7.

Illés László: – Azt kaptam a meccstől, amit nagyjából vártam. A fáradtságunk leginkább a pontatlanságban jelentkezett, ugyanakkor a fiúkat a tartásuk miatt csak dicsérni tudom.
Madalina György: – Az első félidőben nem játszottunk jól, mert a korán kapott tizenegyes megfogta a csapatot. A szünet után óriási erőfeszítést tettünk az egyenlítésért, az utolsó negyedórában pedig helyzeteket alakítottunk ki, meg kellett volna nyernünk a mérkőzést.

Cellspan-Balkány–Tiszavasvári 5–1 (3–0)

Balkány, 400 néző, v.: Takács Ákos.

Balkány: Oláh D. – Simon Sz. (Lakatos T.), Lippai T., Szabó P., Hortó A. (Vass Z.), Iván Zs. (Somogyi M.), Ohár R., Kondor M., Szabó M. (Jakab R.), Kállai G. (Rozsik K.), Bogdanovics. Edző: Mirgai László.

Tiszavasvári: Jakocska Cs. – Szolyka T., Kántor Zs., Balogh N., Orosz T. (Bakos T.), Cseh K., Szőllősi D., Horváth N. (Lakatos B.), Gál N. (Bolega S.), Gyurján R. (Szolyka G.), Tudja D. (Nagy I.). Edző: Kiss Gábor.

Gól: Kállai G., Bogdanovics, Szabó M., Somogyi M., Jakab R., illetve Gál N. (11-esből). Ifi: 2–4.

Mirgai László: ˜– A csapat a legszebb ajándékkal, győzelemmel kedveskedett Igor Bogdanovicsnak születésnapja alkalmából. Tüzelni nem kellett a játékosaimat, kollégám, Gábor a beharangozó utolsó mondatával ezt megtette helyettem. Igaz a mondás, minél gyorsabb a lovad, s minél több győzelme van, annál szerényebbnek kell lenni a hajtójának!
Kiss Gábor: – Összecsináltuk magunkat. Teljesen megérdemelt a Balkány sikere, még ilyen különbséggel is. A játék minden elemében felülmúltak bennünket, amihez mindenképpen gratulálni kell nekik. Csapatomban egyetlen jó teljesítmény akadt Jakocska Csaba személyében, ha ő nem így véd, akkor jóval csúnyább vereséget szenvedtünk volna.

Fehérgyarmat–Mándok 1–1 (0–1)

Fehérgyarmat, 250 néző, v.: Hajdú I.

Fehérgyarmat: Ovszijenko – Pankotai I., Szatke M., Popovics N. (Csatári Z.), Rigó A., Petrohai M. (Bátyi L.), Imre Zs., Bodó R., Balogh Á. (Petrohai G.), Osváth S., Baglyos L. (Csáki R.). Edző: Siti Ferenc.

Mándok: Pécsi V. – Kovács I., Hegedüs T., Karasz A., Angyal Á., Illés A., Balogh Gy. (Galambos L.), Csáki P. (Győri J.), Szabó T. (Mátrai N.), Balogh Zs. (Varga D.), Hidi N. Edző: Dancs Attila.

Sokszor szokták mondani, hogy a kötelező a legnehezebb, ami a fehérgyarmati csapat életében ma fényesen beigazolódott. Persze, egyértelmű volt, hogy a jobb a vendégcsapat annál, mint amit a pozíciója mutat, ezúttal óriási akaraterővel küzdöttek, rászolgáltak az egy pontra. Valahol idegenben jó lenne most már FSC-nek is vitézkednie, hogy az elhullajtott hazai pontokat bepótolhassa.

Gól: illetve Hegedüs T. Kiállítva: Karasz A. (76. perc). Ifi: 8–2. (Tudósító: Papp Attila)

Siti Ferenc: – Az ellenfél láthatólag egy pontért jött, védekezésre rendezkedett be, ezzel szemben is meg kell tanulni futballozni. Megértem a nézők csalódottságát, viszont nem tudom elmarasztalni a játékosokat, mert végig hittek a győzelemben, sajnos, ma ennyire telt.
Dancs Attila: – A labdabirtoklásban jobbak voltak a hazaiak, de igazi ziccert nem tudtak kialakítani. Amíg minden meccsen előfordulnak az egyéni hibák és a csapat nem hiszi el, hogy tud győzni, addig csak a döntetlenre leszünk képesek.

Nagyhalász–Gyulaháza 6–1 (3–0)

Nagyhalász, 200 néző, v.: Nagy L.

Nagyhalász: Gagyi S. – Bognár A., Ludánszki I., Hajzer L. (Hudák M.), Bene L., Gyügyei Z., Bartha Z. (Turbucz T.), Simon D. (Barzó G.), Ladányi D. (Kerti L.), Böszörményi D., Pataki E. (Gábor P.). Edző: Opre Mihály.

Gyulaháza: Bandor F. – Juhász L., Deák Z., Gáti S. (Gáti Sz.), Farkas H. (Deák B.), Tóth F., Tóth D., Éles I., Szőlősi L., Farkas G., Bombera M. (Kapin M.). Játékos-edző: Deák Béla.

Sziporkázó játékkal látványos hazai győzelem.

Gól: Pataki E. 3, Gyügyei Z. 2, Hudák M., illetve . Ifi: 1–0.

Opre Mihály: – Az első félidőben az ellenfél hibáit könyörtelenül kihasználtuk, majd könnyed játékkal, szép gólokat szerezve ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. A győzelmet Oláh Gusztáv születésnapjára ajánljuk.
Bardi Béla egyesületi elnök: – Sérülés, munkahelyi elfoglaltság, betegség miatt nagyon tartalékosak voltunk, de ez nem mentség a mai játékra és eredményre.

 


Tabella:

1.  BALKÁNY 7 6 1 0 26 6 20 19
2.  NAGYECSED  7 6 0 1 17 6 11 18
3.  TISZAVASVÁRI 7 5 0 2 12 14 -2 15
4.  RAKAMAZ 7 4 2 1 16 3 13 14
5.  NAGYHALÁSZ 7 4 2 1 15 6 9 14
6.  SÉNYŐ 7 4 1 2 18 12 6 13
7.  TUZSÉR 7 4 0 3 11 9 2 12
8.  NYÍRGYULAJ 7 3 1 3 16 14 2 10
9.  BAKTALÓRÁNTHÁZA 7 3 1 3 13 13 0 10
10.  MÁTÉSZALKA 7 3 0 4 6 7 -1 9
11.  FEHÉRGYARMAT 7 2 2 3 5 8 -3 8
12.  VÁSÁROSNAMÉNY 7 2 0 5 11 21 -10 6
13.  GYULAHÁZA 7 2 0 5 12 24 -12 6
14.  MÁNDOK 7 1 2 4 8 13 -5 5
15.  IBRÁNY 7 1 0 6 11 26 -15 3
16.  SZAKOLY 7 0 0 7 6 21 -15 0

 

Fel Következő