14. forduló (2018.11.10-11.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Mátészalkai MTK

Ibrány SE
2018.11.11. vasárnap, 13:00

Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Nem újdonság, ha azt mondom, ismét nehéz mérkőzés vár ránk. Remélem azonban, hogy hozzuk az eddigi hozzáállásunkat, ha ez így lesz, akkor jó meccset fogunk játszani a listavezetővel.

Madalina György, az Ibrány edzője: – Szeretnénk őszi elsők lenni, ehhez az utolsó két mérkőzésen pontokat kell szereznünk. Annyi a bökkenő, hogy amíg a rangadókat sikerült megnyernünk, addig azokon a mérkőzéseken, ahol mi voltunk az esélyesek fontos pontokat veszítettünk. Mivel a Mátészalka és mi is jó eredményt értünk el az utolsó két fordulóban, nem tudjuk ki az esélyes, talán így nyerhetünk is.


További mérkőzések:

Tiszavasvári (16.)–Baktalórántháza (10.)

Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Sorsdöntő mérkőzés előtt állunk, ahol most már nem elég jól futballozni, fontos lenne, hogy mindez eredménnyel párosuljon. A sérülésből és az eltiltásból visszatérő játékosokkal egyértelműen a győzelem a cél.

Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Nehéz feladat vár ránk Tiszavasváriban, remélem, mindenki átérzi a mérkőzés fontosságát.

Tarpa (4.)–Tiszakanyár (5.)

Márton István, a Tarpa edzője: – Köszönjük a Kanyár korrekt hozzáállását a szombat esti találkozóhoz! Eddig mindig magas színvonalú mérkőzéseket játszottunk villanyfényben, többnyire eredményesen! Ezúttal is szeretnénk itthon tartani a három pontot egy nagyon masszív csapat ellen!

Csáki Róbert, a Tiszakanyár edzője: – A két utolsó, egyaránt három kettőre elveszített mérkőzés ellenére sem gondolom azt, hogy rossz passzban lennénk, inkább azt mondanám, hogy a futball hosszú távon igazságos. Voltak már olyan mérkőzéseink, melyeken több pontot szereztünk, mint amennyit megérdemeltünk volna, viszont voltak olyan meccseink is melyeken nagyon sokat tettünk a pontokért, de egyet sem szereztünk. Szombaton egy jó formában lévő Tarpa ellen is mindent meg fogunk tenni a pont, vagy pontok megszerzése érdekében, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Mátészalka (13.)–Ibrány (1.)

Tempfli Imre, a Mátészalka játékos–edzője: – Nem újdonság, ha azt mondom, ismét nehéz mérkőzés vár ránk. Remélem azonban, hogy hozzuk az eddigi hozzáállásunkat, ha ez így lesz, akkor jó meccset fogunk játszani a listavezetővel.

Madalina György, az Ibrány edzője: – Szeretnénk őszi elsők lenni, ehhez az utolsó két mérkőzésen pontokat kell szereznünk. Annyi a bökkenő, hogy amíg a rangadókat sikerült megnyernünk, addig azokon a mérkőzéseken, ahol mi voltunk az esélyesek fontos pontokat veszítettünk. Mivel a Mátészalka és mi is jó eredményt értünk el az utolsó két fordulóban, nem tudjuk ki az esélyes, talán így nyerhetünk is.

Vásárosnamény (9.)–Gyulaháza (15.)

Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Mivel ebben a bajnokságban nincsenek könnyű mérkőzések, kifejezetten nehéz összecsapásra számítok. Nem bánnám, ha játékosaim rám cáfolnának és nem lenne igazam.

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Az elmúlt két hétben, ha reálisan nézzük a dolgokat, a csapat kisebbfajta csodákat hajtott végre. Ugyanis tizenegy egészséges játékosom maradt, egy nagyon szerencsétlen szezon végére. Viszont van egy álmunk, a vonal felett helyet foglalva szeretnénk elmenni pihenni, amihez pedig újabb bravúrok kellenek az utolsó két fordulóban.

Nyírgyulaj (7.)–Balkány (12.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Az elmúlt években nem szoktunk hozzá, hogy egymás után ennyi vereséget szenvedjünk. Mindent megteszünk azért, hogy pontokkal gazdagodjunk a hétvégén.

Mirgai Lászó, a Balkány edzője: – Sajnálom a Vásárosnaményt, láttam a Mátészalka elleni mérkőzésük felvételét és a játékvezető ugyanolyan mérkőzést befolyásoló hibákat követett el megint, mint a mi Nagyhalász elleni mérkőzésünkön. Nehéz mérkőzés vár ránk Nyírgyulajban, hiszen hozzánk hasonlóan ők is gondokkal küzdenek, de a hátralévő két mérkőzésen megpróbálunk minél több pontot gyűjteni.

Csenger (14.)–Nagyecsed (3.)

Csík Tibor, a Csenger edzője: – Két vereség után fogadjuk a jó formában lévő Nagyecsedet. Bízom azonban csapatomban és remélem győzelemmel búcsúzunk közönségünktől az év utolsó hazai mérkőzésén.

Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos–edzője: – Tiszteljük a hazaiakat, akik otthon mindenkire veszélyesek. A múlt heti fiaskó után nekünk azonban csak a győzelem lehet a célunk, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.

Mándok (6.)–Fehérgyarmat (8.)

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Legfontosabb dolgunk, hogy a hátralévő mérkőzéseinken hasonló hozzáállással játsszunk, mint az elmúlt fordulókban. Megbeszéltük a srácokkal, ha már kemény munkával sikerült az élmezőny aljához felzárkózni, akkor még feljebb szeretnénk magunkat tornázni. Azonban tudjuk, hogy ezért még nagyon sokat kell tennünk.

Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – Valamilyen úton–módon nyernünk kellene Mándokon, most még nem tudom hogyan, de vasárnapig kitalálom.

Nagyhalász (2.)–Kisvárda II. (11.)

Ludánszki István, a Nagyhalász edzője: – Utolsó hazai meccsünket az évben szeretnénk győzelemmel zárni. Nehéz feladat elé nézünk, ugyanis több játékosomat is pótolni kell.

Erős Gábor, a Kisvárda II. edzője: – Egy újabb nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, de ha tudunk tanulni az elmúlt hetek hibáiból, akkor eredményesek lehetünk Nagyhalászban.


Tudósítások, eredmények

Mátészalkai MTK–Ibrány SE 1–0 (0–0)

Mátészalka, 100 néző, v.: Tordai.

Mátészalka: Somogyi – Szántó (Farkas), Hevele (Csák), Barnucz, Lyáh (Tóth P.), Petrohai, Bodó, Magyari, Ozsváth (Makszim), Tempfli, Simonka. Edző: Tempfli Imre.

Ibrány: Félegyházi – Majoros, Balogh G., Kiss T., Csáki, Somogyi T., Szabó M., Kovács G., Jeddi, Somogyi M. (Pápa), Pócsi. Edző: Madalina György.

A lelkes hazaiak bravúrgyőzelmet arattak.

Gól: Barnucz (74.).

Kiállítva: Petrohai (79.), ill. Majoros (19.)

Tempfli Imre: – Elsősorban nagyon büszke vagyok a fiúkra, nagyon jó hozzáállással, teljesen megérdemelten szereztünk meg a három pontot. Igaz, a gólnál volt egy kis szerencsénk, ettől függetlenül gratulálok a fiúknak!

Madalina György: – Fájó vereséget szenvedtünk egy olyan mérkőzésen, ahol végig jobbak voltunk az ellenfelünknél, még úgy is, hogy hetven percet emberhátrányban játszottunk, ráadásul egy potyagóllal kaptunk ki.


További mérkőzések:

TiszavasváriBaktalórántháza 31 (01)

Tiszavasvári, 100 néző, v.: Takács.

Tiszavasvári: Susánszky – Szolyka T. (Huszti), Bakos, Bodnár, Lajos, Lakatos, Száraz, Tóth (Szabó), Szolyka G., Ujj, Bolega (Bolgár). Edző: Nagy István.

Baktalórántháza: Borkó – Pénzes, Kántor (Fábri), Csordás, Kozma (Nagy), Toldi, Molnár (Balogh), Ráti, Lakatos, Rakóczi, Sitku. Edző: Gebri Pál.

A köd leple alatt szerezte meg a győzelmet a vasvári együttes.

Gól: Ujj, Bolega, Szolyka T., illetve Molnár. Ifi: 4-3.

Nagy István: – Gratulálok a csapatnak a mentális tartáshoz, illetve a taktikailag érett játékhoz. Külön gratulálok Szolyka Tomi első megye egyes góljához.

Gebri Pál: – Erre is csak a mi csapatunk képes. Egy agyonnyert első félidő után, képesek voltunk feltámasztani a hazaiakat.

Vásárosnamény–Gyulaháza 2–2 (1–0)

Vásárosnamény, 250 néző, v.: Veres.

Vásárosnamény: Kasza – Nagy D., Puskás, Tóth M., Nagy M., Deskó, Filep, Bancsi (Bartha), Lakatos I., Schmidt, Ács (Danku). Edző: Dudás Zoltán.

Gyulaháza: Bandor – Lakatos T., Horváth M., Tóth F., Bacsó, Éles, Kozma, Szabó Cs. (Bardi B.), Gáti (Juhász), Kovács B., Lévai. Edző: Bardi Gábor. A hazaiak azt hitték 2–0–nál, hogy megnyerték a meccset és nem így lett.

Gól: Filep 11-esből, Puskás, ill. Éles, Kozma. Ifi: 5–1.

Dudás Zoltán: – Nem hiszem el, hogy megint véghez tudtunk vinni egy olyan „csodát”, hogy kettő nulláról egy agyonnyert meccset ikszre hozunk, ami nekünk vereséggel ér fel. Ez most már megmagyarázhatatlan. A játékosok nem cáfoltak rám, nekem lett igazam.

Bardi Gábor: – A mérkőzés nagy részében a Vásárosnamény akarata érvényesült. El kell ismernem, kettő nulla után el is dönthették volna a mérkőzést. A semmiből lőttünk egy gólt, feltámadtunk, kiegyenlítettünk és volt esélyünk a mérkőzést megnyerni. Nem szidom a játékvezetőt, megbeszéltük, hogy mindketten megnézzük a videofelvételt és eldöntjük, hogy jogos tizenegyestől fosztott–e meg minket a kilencvenharmadik percben vagy nem. Filep Sándor polgármester úrnak, barátomnak, utólag is boldog születésnapot kívánok!

Nyírgyulaj–Balkány 3–1 (2–0)

Nyírgyulaj, 150 néző, v.: Paráda.

Nyírgyulaj: Oláh – Tóth B., Orosz, Fekete (Nagy B.), Haburcsák, Mezei (Vass), Siska, Lovas, Erdei Z. (Kántor), Oxi, Török. Edző: Lukács Tibor.

Balkány: Tóth D. – Kállai (Viscsák), Bogdanovic, Csehil, Ohár (Oniszyko), Tóth Z., Potornai, Vajda, Posta (Huszár), Hamar (Erdei F.), Gelsi. Edző: Mirgai László. Egyenlő erők küzdelme zajlott a mezőnyben, de a jó helyzetek alapján a hazaiak megérdemelt győzelmet arattak.

Gól: Siska, Haburcsák, Török, ill. Bogdanovic. Kiállítva: Tóth Z. (85. – Balkány) Ifi: 6–0.

Lukács Tibor: – Győzelmi kényszerünk nagyban befolyásolta a játékunk minőségét, de így is megérdemelt győzelmet arattunk.

Mirgai László: – Sajnos bármit teszek, nem tudok jobb védelmet kiállítani hétről–hétre, hiába cserélgetem az embereket. Ezt az ellenfelek is tudják és nagyon jól kihasználják. Hála istennek, már csak egy mérkőzés van hátra. Ilyen balszerencsés fél szezonom még nem volt, amióta edző vagyok.

Nagyhalász–Kisvárda II 2–1 (0–1)

Nagyhalász, 150 néző, v.: Papp F.

Nagyhalász: Dukát – Barzó, Balogh N,, Hudák, Kató (Mátrai N.), Gégény (Reinaldo), Varga D., Nagy N. (Ludánszki), Barta Z., Tóth G. Játékos-edző: Ludánszki István.

Kisvárda II: Cserepko – Lukancsuk, Országos, Elek, Kovácsréti (Kimich), Szőr, Gyüre T., Melnyik, Kmil, Hej, Parstvanija (Abov). Edző: Erős Gábor. A hazai csapat győzelemmel búcsúzott erre az évre a közönségétől.

Gól: Nagy N., Barzó, illetve Szőr. Ifi: 9–0.

Ludánszky István: – Mindkét együttesnek nagy gratuláció jár, az egyik csapat a futballban, a másik harci szellemben nyújtott kimagasló teljesítményt. Ma akárhogy is akartunk, minden mutatóban alul maradtunk, kivéve egyet.

Erős Gábor: – Nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani, sajnálom a srácokat, mert hatalmasat küzdöttek. Sajnos a foci az ilyen. Úgy gondolom, hogy a hazai csapat a döntetlennek is örült volna, nem hogy a győzelemnek.

Mándok–Fehérgyarmat 3–1 (1–1)

Mándok, néző, v.: Homonai.

Mándok: Csáki – Kohutka, Ari, Bátyi (Bodnár), Baglyos (Tudja), Szabó T., Buda (Nagy K.), Pallai, Vezhdel (Győri K.), Ryavoriv (Hidi), Hegedüs. Edző: Kiss Gábor.

Fehérgyarmat: jakocsk – Gál, Popovics, Farkas S.(Imre M.), Veress, Barta, Istenes (Imre Zs.), Antal, Szatke, Mócsán, Dascal (Lengyel). Edző: Siti Ferenc. A hazaiak ugyan nem sziporkáztak, ám így is otthon tartották a három pontot.

Gól: Baglyos, Vezhdel, Bodnár illetve Dascal. Ifi: 5–0.

Kiss Gábor: – Azt tudtuk, hogy előbb utóbb mérsékeltebb teljesítményt fogunk nyújtani, azonban ez így is elegendő volt egy megérdemelt győzelemhez.

Siti Ferenc: – Ki-ki meccs volt, Mándok igazolta jó hírét viszont végig pariban voltunk, sajnos a döntő gólt ők szerezték. Ilyen se fordult még velem elő, hogy játékosaimat a vereség ellenére vállon kell hogy veregessem.

Csenger–Nagyecsed 0–2 (0–1)

Csenger: Juhász – Péter (Almási), Vereytsi, Stef, Mona, Orosz (Katona), Kövesligeti (Császár), Pálfi, Osváth, Gál (Bodó), Lázin (Mosdóczi). Edző: Csík Tibor.

Nagyecsed: Makó – Sarkadi, Zámbó (Bodogán), Marinas, Bulyáki, Kóka, Dobos, Erdős, Roszel (Bolyáki), Török, Nyíregyházi (nyíri). Edző: Ádámszki Róbert. A jobb csapatot alkot ecsediek kihasználták a hazaiak orbitális hibáit és megérdemelten szerezték meg a három pont.

Gól: Marina, Bulyáki. Ifi: 34–1.

Csík Tibor: – Sajnos ez a valós helyzet, a két csapat közötti különbség. Mi szenvedünk az egyéni hibák miatt.

Ádámszki Róbert: – Több góllal, is nyerhettünk volna, de ne legyünk telhetetlenek. Idegenben győztünk, ezért gratulálok a csapatnak.

Tarpa–Tiszakanyár félbeszakadt

A mérkőzés a félidőben 3–2-es állásnál a köd miatt félbeszakadt.

Tarpa, 100 néző, v.: Szabó Á.

Tarpa: Sós – Ricsei, Szilágyi, Rozman, Nádimov, Illés Gy., Kacsó, Stefán, Djácsenkó, Szidor, Balogh Gy. Edző: Márton István.

Tiszakanyár: Kanyári – Horváth N., Bodnár, Varga D., Illés A., Csáki R., Tóth N., Soós, Nagy Á., Jánvári, Csáki P. Edző: Csáki Róbert.

Gól: Rozman 2, Szidor, ill. Varga D., Csáki P.


Tabella:

1. IBRÁNY 14 9 3 2 36 8 28 30
2. NAGYHALÁSZ 14 9 2 3 34 22 12 29
3. NAGYECSED 14 9 2 3 27 22 5 29
4. MÁNDOK 14 7 4 3 29 13 16 25
5. TARPA 13 8 0 5 30 24 6 24
6. NYÍRGYULAJ 14 6 5 3 27 17 10 23
7. TISZAKANYÁR 13 7 1 5 26 28 -2 22
8. FEHÉRGYARMAT 14 5 5 4 27 25 2 20
9. VÁSÁROSNAMÉNY 14 5 3 6 31 30 1 18
10. KISVÁRDA II. 14 4 5 5 22 19 3 17
11. BAKTALÓRÁNTHÁZA 14 5 2 7 24 28 -4 17
12. BALKÁNY 14 4 4 6 24 31 -7 16
13. MÁTÉSZALKA 14 4 2 8 20 29 -9 14
14. CSENGER 14 3 2 9 19 32 -13 11
15. GYULAHÁZA 14 2 4 8 16 34 -18 10
16. TISZAVASVÁRI 14 2 0 12 16 46 -30 6

 

 

Fel Következő