30. forduló (2019.06.01.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Nagyhalászi SE

Ibrány SE
2019.06.01. szombat, 17:00

 

Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – A legegyszerűbb forgatókönyvet szeretnénk választani: nyerni és a számolgatásokat meghagyni a többi csapatnak. Bármilyen más esetben sem leszek szomorú. Köszönöm a játékosaimnak, hogy egy ilyen kiélezett bajnokságban a végsőkig nagy esélyünk van a bajnoki címre.

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Ennek a párosításnak osztálytól és helyezéstől függetlenül mindig megvan a pikantériája. Szép számú közönségünk biztosan most is szurkolni fog nekünk, mint ahogy egész idényben tették. Mi pedig tudjuk, hogy mi a dolgunk, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy elérjük a célunkat.


További mérkőzések:

Mátészalka (12.)–Gyulaháza (15.)

Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Mindenképpen nyerni szeretnénk, hogy ne kelljen számolgatnunk.

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Sajnos a sorsunk már eldőlt, de megpróbáljuk becsületesen végigküzdeni az utolsó meccset, amelyen több fiatal játékosnak is lehetőséget kívánok adni.

Baktalórántháza (8.)–Mándok (5.)

Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Mindkét csapat más-más célokért küzd. Remélem, egy jó mérkőzésen sikerrel zárhatunk le sok mindent…

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Az utolsó fordulóra egyszerűvé vált a matek számunkra. Amennyiben győzni tudunk a hétvégén, odaérünk a dobogó legalsó fokára, ami parádés teljesítmény lenne a csapattól. De! Baktalórántházán egy egységes, összeszokott, nagyon jó csapat van, és a gólkirályt is ők prezentálják ebben az évben.

Tiszavasvári (16.)–Tiszakanyár (10.)

Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Az esélytelenek nyugalmával lépünk pályára. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy szépen búcsúzzunk hazai pályán ettől az osztálytól.

Csáki Róbert, a Tiszakanyár edzője: – Ez a hétvége nem ennek a két csapatnak az összecsapásáról fog szólni, nem mi leszünk fókuszban, mivel ennek a mérkőzésnek egyik csapat számára sincs már igazán tétje. Ennek ellenére én azért még tudok egy-két dolgot, mely motiválttá fogja tenni a csapatomat a szezon utolsó mérkőzésére.

Tarpa (9.)–Kisvárda II. (11.)

Márton István, a Kisvárda II. edzője: – Akkor is van tét, ha nincs! Lehetünk még hetedikek, de akár a tizedik helyen is végezhetünk, mégis úgy gondolom, ez a mérkőzés ettől sokkal többről szól, mindenki a saját önbecsüléséért, a jövőjéért játsszon!

Nagy Sándor, a Kisvárda II. edzője: – Oldott hangulatban készülünk az utolsó fordulóra. Egy jó meccsel szeretnénk zárni a szezont.

Nyírgyulaj (4.)–Nagyecsed (2.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Csak győzelemmel tudjuk elérni a bajnokság előtt kitűzött célunkat, a dobogót. Nagyon nehéz lesz, de mindent megteszünk, hogy sikerüljön.

Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Mind a két csapat a dobogóért vagy nagyobb célért küzd, úgyhogy nagy harc lesz, az biztos. A mi hetünket beárnyékolja a hétvégi meccs utáni pocskondiázás, gyanúsítgatás, nem hiszem, hogy a bajnoki címet bárki feláldozná bármiért cserébe. Kiállok minden játékosom mellett, és ugyanúgy bízom bennük szombaton is.

Vásárosnamény (6.)–Balkány (7.)

Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Két olyan csapat találkozik, amelyik a tavaszi szereplése után joggal bánhatja az őszi, gyengébb teljesítményét. Tét nélküli mérkőzésen természetesen győzelemmel szeretnénk búcsúzni a hazai publikumtól.

Mirgai László, a Vásárosnamény edzője: – Úgy készülünk a Vásárosnamény ellen, hogy két eltiltottunk és két sérültünk van. Tudjuk, hogy szerdán megyei kupadöntőt játszunk, ezért sérültjeink játékát nem kockáztatjuk. Mivel ez a meccs már nem oszt, nem szoroz, játszunk egy barátságos mérkőzést, és meglátjuk, hogy mi jön ki belőle.

Csenger (14.)–Fehérgyarmat (13.)

Szilágyi Sándor, a Csenger edzője: – Az elmúlt hetekben megjártuk a mennyet és a poklot. Az utolsó fordulóra visszatért a remény a bennmaradásra, remélem a fiúk ugyanolyan alázattal és lelkesedéssel állnak a szomszédvári rangadóhoz, mint az előző két mérkőzésen, és sikerül elérni a kitűzött célunkat.

Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – Mi hoztuk magunkat kellemetlen helyzetbe, nekünk is kell kikecmeregni belőle. Hideg fej és szív kell hozzá, ígérem meglesz.


Tudósítások, eredmények

Nagyhalászi SEIbrány SE 12 (02)

Nagyhalász, 1200 néző, v.: Kosztyu J.

Nagyhalász: Dukát P. – Simon D., Balogh N., Varga D., Barzó G., Ladányi D., Bartha Z., Hajzer L., Hudák M., Nagy N., Tóth G. Játékos-edző: Ludánszki István.

Ibrány: Tóth N. – Majoros Á., Nagy D. (Kiss P.), Csáki J., Somogyi T., Szabó M., Kovács G., Jeddi B., Somogyi M. (Haburcsák K., Gergely B.), Farkas M., Pócsi B. Játékos-edző: Kiss Tamás.

Küzdelmes mérkőzésen egy góllal jobb volt az Ibrány, bár a hazai csapat mindent megtett az egyenlítésért.

Gól: Nagy N. (55.), illetve Somogyi M. (34.), Jeddi B. (44.)

Kiállítva: Kovács G. (58.)

Ifi: 1–1

Kropkó András egyesületi elnök: – Gratulálok a Nagyecsed bajnoki címéhez! Kis szerencsével a döntetlenre rászolgáltunk volna.

Kiss Tamás: – Gratulálok az egész csapatnak! Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a brigádnak lehetek az edzője! Úgy gondolom, hogy az elmúlt tizenegy mérkőzésen nagy változásokon ment keresztül a csapat és ez leginkább a mentalitásban és az akaratai tényezőkben mutatkozott meg. A mai mérkőzésről annyit, az első félidőben nagyon jól futballoztunk, megérdemelten szereztük meg a vezetést. A szünet után a kiállítás merőben rányomta bélyegét a játékunkra, igazából innentől azt csináltuk, ami kellett, masszívan védekeztünk és kontrajátékra álltunk át, ami nagyon jól sült, mert ziccereket tudtunk kialakítani. Szeretnénk gratulálni az Ecsednek a bajnoki címhez, egyben szeretnénk megköszönni szurkolóink, vezetőink és a város egész éves támogatását.

 


További eredmények:

Nyírgyulaj–Nagyecsed 0–2 (0–1)

Nyírgyulaj, 250 néző, v.: Veres J. Nyírgyulaj: Oláh D. – Czerula Zs., Nagy B. (Vass O.), Buka B., Tóth B. (Vass I.), Fekete G. (Oxi R.), Haburcsák B., Mezei B. (Orosz D.), Siska G., Lovas M., Erdei Z. (Kántor T.). Edző: Lukács Tibor. Nagyecsed: Sarkadi Zs. – Somlyai G. (Bodogán Z.), Sarkadi G., Zámbó K. (Nyíri Gy.), Marinas (Erdős M.), Ascsillán L., Homann R., Bulyáki K., Kóka R., Dobos Z., Nyíregyházi G. (Bulyáki A.). Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Az első percben kapott gól után jött egy kiállítás, ezt már nem tudta elbírni a hazai csapat. Gól: Marinas 2. Kiállítva: Buka B. (29. perc). Ifi: félbeszakadt.

Lukács Tibor: – Az ecsedi csapat minden tekintetben felülmúlt bennünket, főleg akarásban. Gratulálok nekik a bajnoki cím megszerzéséhez. Mivel nekünk nem sikerült a bajnokság előtt kitűzött célt teljesíteni, én tudom a kötelességemet, remélem, ezt pár játékos is így gondolja…

Ádámszki Róbert: – Óriási csapatunk van!  Ez nem kis siker, nagyon nagy teljesítmény, hogy bajnoki címet tudtunk nyerni. A múlt hét után helyre tettük magunkban a dolgokat, ami hála a jó istennek, szépen sült el. Most külön nem köszönném meg senkinek, de Fodor András elnök úr és Kovács Lajos polgármester úr támogatását feltétlenül ki kell emelni.  Ezzel a bajnoki címmel kívánunk neki boldog születésnapot! Szurkolónk kimagasló teljesítményéről sem feledkezhetünk el, nekik is nagy szerepük van ebben a sikerben.

Csenger–Fehérgyarmat 3–4 (1–2)

Csenger, 600 néző, v.: Paráda. Csenger: Béres R. – Balogh T. (Pálfi I.), Péter Gy. (Simó Cs.), Srjuba (Katona P.), Pankotai I., Csorvási Á. (Orosz), Mona Á., Margitics L., Osváth S.. Gaál K., Stef. Edző: Szilágyi Sándor. Fehérgyarmat: Jakocska Cs. – Orosz F., Veress L., Popovics N., Barta F. (Dascal), Farkas S., Antal R., Imre Zs. (Geletey Z.), Istenes E., Nagy Z. (Gál R.), Kóczé Sz. (Lakatos F.). Edző: Siti Ferenc. A bennmaradásról döntő, gólgazdag mérkőzésen megérdemelt vendégsiker született.  Gól: Osváth S., Pankotai I. (11-esből), Margitics L., illetve Nagy Z. 2., Veress L. (11-esből), Farkas S. Ifi: 1–2.

Szilágyi Sándor: – A célunkat nem sikerült teljesíteni, magyarázkodásnak nincs értelme, a bűnbak keresés pedig nem az én stílusom. A mai meccsen az a csapat nyert, amely értettebben, fegyelmezettebben és ami nagyon bánt, motiváltabban futballozott. Gratulálok Siti Ferenc barátomnak és a fehérgyarmatiaknak.

Siti Ferenc: – Rengeteg biztató üzenetet kaptunk a héten, sajnos, egy ilyen mérkőzés kellett hozzá, hogy bebizonyosodjon: errefelé szükség van megye egyes futballra! Végül is a minimális célunkat értük el, a csapat a győzelmet szurkolótáborunknak, kielemelve a Szatmár Fanaticot, mert nélkülük nem sikerülhetett volna. Bruce Willis után szabadon: az ég kék, a fű zöld, én meg nagyon szeretem a feleségemet!

Baktalórántháza–Mándok 4–3 (1–0)

Baktalórántháza, 200 néző, v.: Sipos L. Baktalórántháza: Borkó J. – Balogh P., Csordás G., Lakatos L. (Nagy T.), Kozma J., Toldi A., Ráti G., Fábri Z., Hajdu G. (Sitku Á.), Lakatos I., Rakóczi Zs. (Molnár L.). Edző: Gebri Pál. Mándok: Csáki T. – Kohutka M., Ari A., Baglyos L., Dávid R. (Bodnár L.), Szabó T., Buda P. (Sipos T.), Pallai G., Vezdel I., Javoriv (Dallos L.), Hegedüs T. Edző: Kiss Gábor. Gólgazdag mérkőzésen a hazaiak méltóképpen zárták az idényt.  Gól: Toldi A. 2, Lakatos L. 2, illetve Baglyos L., Ari A., Szabó T. Kiállítva: Hegedüs T. (36. perc). Ifi: 1–2.

Gebri Pál: – „Mit mondhatnék? Ennyi és kész.” Nekem van a legnagyobb csapatom!

Kiss Gábor: – Amit kértem a srácoktól, hogy mivel ne foglalkozzanak azzal foglalkoztak, és emiatt pont a feladatukat nem tudták jól végezni. Ettől függetlenül gratulálok a fiúknak a második félidei játékhoz, hogy tíz emberrel tudtak három gólt szerezni. De azt nem értem, hogy a szándékos könyöklés az miért nem piros. A játékvezető szerint az én játékosom fejelt bele a baktai játékos könyökébe, amiért sárgát kapott

Mátészalkai MTK–Gyulaháza 4–1 (1–0)

Mátészalka, 100 néző, v.: Sándor Cs. Mátészalka: Somogyi M. (Szilágyi P.) – Lyáh A., Botos S., Botos D., Szabó D., Farkas Z. (Huszti), Magyari M., Hevele M., Tempfli P., Tempfli I. (Tóth P.), Simonka R. Játékos-edző: Tempfli Imre. Gyulaháza: Bandor F. – Kovács E., Tóth F. (Bökönyi L.), Bacsó A., Kozma M., Németh T. (Tóth D.), Gáti S. (Lakatos T.), Horváth M., Éles I., Csercsa G. (Savrnoh), Lévai Cs. Edző: Bardi Gábor. Magabiztos hazai győzelem. Gól: Botos S., Lyáh A., Botos D., Tempfli P., illetve Tóth D. (11-esből).

Tempfli Imre: – Gratulálok az egész csapatnak a tavaszi munkához. Úgy gondolom, nagyon összerázódtunk a végére, szerintem megérdemelten maradtunk bent, sőt, ez a társaság ettől többre képes.

Bardi Gábor: – Sajnos már a múlt héten eldőlt a sorsunk, ezért a mai meccsnek már túl sok tétje nem volt. Aminek örülök és amiben látom a jövőt, azok a fiatal játékosok, akik ma bemutatkoztak. Sok örömet fognak szerezni a közeljövőben.

Tarpa–Kisvárda Master Good II. 1–1 (0–0)

Tarpa, 80 néző, v.: Lipcsei M. Tarpa: Kanócz B. (Sas I.) – Ricsei F., Ködöböcz N., Törtei T., Ráczi I., Szilágyi N., Illés Gy. (Sütő I.), Kacsó R., Djacsenko, Balogh Gy., Petreszki (Bartha K.). Edző: Márton István. Kisvárda II.: Révész D. – Abov (Barta Á.), Gyüre T., Bálint N. (Kolozsi D.), Lusánszki L., Elek Á., Szőr L., Délczeg G., Erős G., Khimik, Severnyov (Gulyás B.). Edző: Nagy Sándor. Jó iramú mérkőzésen a vendégcsapat többet birtokolta a labdát.  Gól: Djecsenko, illetve Délczeg G.

Márton István: – A végére kicsit elfogytunk, de gratulálok azoknak a játékosoknak a mai hozzáálláshoz, akik az utolsó meccsig kitartottak. Szeretném kiemelni a két tizenhat éves akadémistánk felnőtt debütálását.

Nagy Sándor: – Úgy érzem, a csapat nagyon jól játszott, mindent megtett a győzelemért, de sajnos, a végén nem tudjuk feltenni az i-re a pontot. Köszönöm az egész éves munkát a stábnak, a játékosoknak!

Vásárosnamény–Balkány 3–2 (1–2)

Vásárosnamény, 270 néző, v.: Vitkai. Vásárosnamény: Kardos Z. – Géczi I., Nagy D., Illés P., Ács Sz. (Danku J.), Tóth T. (Berecz G.), Nagy M. (Szabó R.), Bancsi G., Fehér M., Schmidt P., Németh G. Edző: Dudás Zoltán. Balkány: Hegyes B. – Takács Á., Kiss R., Ohár, Potornai M., Posta N., Csehil, Lakatos P., Tóth Z., Huszár S. (Tóth D.), Onisziko. Edző: Mirgai László. Mivel a balkányi ificsapat nem érkezett meg, a naményi U19-es együttes játék nélkül szerezte meg a bajnoki címet. Gól: Bancsi G., Illés P, Berecz G., illetve Huszár S. 2. Ifi: az ifimeccs elmaradt, a Balkány nem érkezett meg.

Dudás Zoltán: – Először is szeretnénk gratulálni az ifjúsági csapatunknak a bajnokság megnyeréséhez! Változatos, jó iramú mérkőzésen az újonc Berecz Gábor utolsó pillanatokban szerzett góljával győztünk, ehhez külön gratulálok neki! Jól játszó ellenfelet győztünk le.

Mirgai László: – Minden dicséretet megérdemel csikócsapatom, nagyon jól játszott. Kettő nullnál megvoltak a meccslabdáink, hogy eldöntsük a meccset, még úgy is, hogy a kapusom is a mezőnyben játszott. Úgy gondolom, a végén egy téves bírói ítélet miatt jutott szögletrúgáshoz a hazai csapat, majd megint egy figyelmetlenség miatt a hosszabbításban kikaptunk. Gratulálok a Naménynak, de az én csapatomnak is, hogy ilyen közönségszórakoztató mérkőzést produkált.

Tiszavasvári–Tiszakanyár 1–1 (0–0)

Tiszavasvári, 100 néző, v.: Farkas Zs. Tiszavasvári: Lakatos D. – Szolyka T., Huszti G. (Gyurján R.), Bakos T., Bodnár A., Lajos T., Lakatos Gy., Száraz Á. (Demkó B.), Ujj L., Bolgár D., Bolega S. (Holzsnyák Á.). Edző: Nagy István. Tiszakanyár: Kanyári G. – Tóth N., Bodnár G., Varga D., Illés A., Csáki R. (Molnár Zs.), Nagy Á., Soós T. (Matisz M.), Jánvári D., Rézinger B., Dobrai D. (Timkó Zs.). Játékos-edző: Csáki Róbert. Gól: Száraz Á., illetve Varga D.

Nagy István: – A szezon utolsó mérkőzésén mindent megtettünk a győzelemért, úgy gondolom, nem vallottunk szégyent, a játék képe alapján meg kellett volna szerezni a három pontot.

Csáki Róbert: – Az az igazság, hogy nem volt több ebben a mérkőzésben. Az akarat megvolt a csapatban, de ez átcsapott görcsösségbe. Köszönöm a játékosok egész éves hozzáállását, a vezetőség által kitűzött célt teljesítettük, úgy gondolom, újoncként vállalható a megszerzett negyven pont és az elért tizedik hely.

 


Tabella:

1. NAGYECSED RSE 30 18 6 6 52 32 20 60
2. IBRÁNY SE 30 17 8 5 69 25 44 59
3. NAGYHALÁSZI SE 30 17 6 7 63 43 20 57
4. NYÍRGYULAJ  KSE 30 16 8 6 60 29 31 56
5. MÁNDOK  VSE 30 16 6 8 65 39 26 54
6. VÁSÁROSNAMÉNY 30 14 7 9 67 52 15 49
7. BAKTALÓRÁNTHÁZA 30 13 4 13 74 61 13 43
8. BALKÁNYI SE 30 12 5 13 51 56 -5 41
9. TARPA SC 30 12 4 14 54 62 -8 40
10. TISZAKANYÁR SE 30 11 7 12 56 63 -7 40
11. KISVÁRDA II. 30 9 10 11 43 40 3 37
12. MÁTÉSZALKAI MTK 30 9 6 15 43 52 -9 33
13. FEHÉRGYARMAT SC 30 9 6 15 48 64 -16 33
14. CSENGER  FC 30 8 4 18 48 73 -25 28
15. GYULAHÁZA KSE 30 6 7 17 34 74 -40 25
16. TISZAVASVÁRI SE 30 4 4 22 37 99 -62 16

 

 

Fel Következő