13. forduló (2021.01.30-01.31.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Mátészalkai MTK

Ibrány SE

Nyírbátor, 2021.01.30. 13:00

Botos Alexandru, a Mátészalka játékos-edzője: – Ugyanazzal a lendülettel szeretnénk folyatni, amivel tavaly meneteltünk. A srácokkal ezt meg is beszéltük, ebben a rövid periódusban, így is készültünk. Meglátjuk, mindez mire lesz ez elég szombaton.

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Korán kezdődik a szezon, ami nagyon hosszú lesz. Szeretnénk minél jobban szerepelni, és az sem lenne baj, ha a játékunk színvonala kielégítené az igényeket. Mindjárt az első fellépés komoly erőpróba lesz, mivel egy nagyon jó erőkből álló Szalkával találkozunk.


További mérkőzések:

Szombat

Baktalórántháza (13.)–Mándok (10.)

Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Felkészülésnek nem igazán nevezhető az a rövid időszak, ami rendelkezésünkre állt a nyitányig, ami kíváncsi vagyok, mire lesz elég. A nagyon gyenge „hazai” mérlegünkön illene javítani, bár most is csak névleg játszunk „otthon”, ettől függetlenül mindent megteszünk a győzelem érdekében.

Dancs Attila, a Mándok edzője: – Hosszú szünet, rövid felkészülés után indul a szezon. Az első bajnoki meccs meghatározhatja a folytatást, ezért mindenképpen pontokkal szeretnénk hazatérni.

(A mérkőzést Gyulaházán rendezik, kezdés: 10 óra)

Austria Juice-Vásárosnamény (2.)–Nyírgyulaj (4.)

Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Az elitbajnokságok csapatai elvesztették a legnagyobb motivációs eszközt, mégpedig a nézőket. Szemmel látható a színvonal csökkenése, amit mi sem bizonyít jobban, mint a kiszámíthatatlan eredmények sora. Ezért is meglepő számomra edzőkollégáim nyilatkozatát olvasva az optimizmusuk. Tíz-tizenkét edzéssel, két-három előkészületi meccsel, edzetlenül nekivágni a bajnokságnak, szerintem, több, mint veszélyes. Az én elvárásom csupán annyi, hogy ne sérüljön meg senki!

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – A tervezett munkát elvégeztük, nagyon várjuk már a kezdést, amelyet rögtön rangadóval indítunk, mindenesetre szeretnénk tisztességesen helytállni.

(A mérkőzést Tarpán rendezik, kezdés: 13 óra)

Vasárnap

Tarpa (1.)–Kemecse (16.)

Mihajlo Ivanicja, a Tarpa edzője: – Nagyon készülünk az első mérkőzésre, bár ez gyakorlatilag az őszi idény folytatása, de mégis egy új kezdet, ilyenkor a tabellán elfoglalt helyezésnek nincs jelentősége. Tudjuk, hogy vasárnapi ellenfelünk jól erősített, ezért színvonalas meccsre számítunk.

Hokk Béla, a Kemecse edzője: – Azt hiszem, ennek a meccsnek a kimeneteléről Oz a nagy varázsló sem tudna mit mondani, pláne ilyen rövid felkészülési menetrend után…

Nagyhalász (12.)–Nyírmeggyes (8.)

Kropkó András, a Nagyhalász elnöke: – Zárt kapuk mögött, nézők nélkül lépünk pályára, amatőr labdarúgó bajnokságban, ami körülbelül annyit ér, mint kopasz embernek a hajsütővas. Erről a távoli fővárosban okos emberek döntöttek, véleményünk kikérése nélkül. A „hosszúra” nyúlt felkészülés után, „ideális körülmények” között, „igazi focira alkalmas” időjárásban kezdjük meg a „tavaszi” fordulókat, hogy majd a csúnya, zord, hideg nyáron – esetlegesen nézők előtt – zabot hegyezzünk. Sérültjeink is a felépülés útjára léptek, így tehát minden adott, hogy a pontjaink számát gyarapítsuk.

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Mit lehet ilyenkor mondani? Hogy ebben az időszakban milyen formát tudunk mutatni, az még számomra is rejtély… Reméljük a legjobbakat.

Balkány (11.)–Csenger (9.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – A mérkőzés miatt nem izgulok, mert háromesélyes, bármi megtörténhet, ugyanakkor a játékosok miatt annál inkább. A felkészülésre jutott kevesebb, mint egy hónap során a csapat fele betegségek, sérülések miatt két hetet edzett rendesen, ennyi idő alatt nem lehet felkészíteni a szervezetet a bajnokságra. Imádkozunk, hogy megússzuk komolyabb sérülések nélkül és ne fogyjunk el idő előtt! A csengeri Polácsek Patriknak mielőbbi gyógyulást és kitartást kívánunk!

Barcsay István, a Csenger edzője: – A helyzet a következő: rengeteg a sérült játékos, azért remélem, a hétvégére valamelyest kiegyenesedünk. Egyébként is nehéz megjósolni, hogy ilyen felkészülést követően mire lesz képes a csapat, de úgy gondolom, ezzel mások is így vannak.

(A mérkőzést a nyíregyházi stadionban rendezik, kezdés: 13 óra)

Fehérgyarmat (15.)–Gyulaháza (14.)

Balogh Péter, a Fehérgyarmat edzőpárosának tagja: – A bajnoki folytatást szeretnénk győzelemmel indítani fiatal csapatunkkal.

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Egyből egy számunkra rangadóval kezdünk, bízom abban, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.

Újfehértó (7.)–Nagyecsed (3.)

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – A felkészülésre most sokkal kevesebb idő állt rendelkezésre, ahogyan azt sejteni lehetett. Rögtön egy olyan csapattal találkozunk, ami egy igazi erőfelmérő lesz. Bízom benne, hogy sikerül jó rajtot vennünk, de ezzel biztos nem vagyok egyedül.

Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – Rövid felkészülés után magam is kíváncsi vagyok, élesben mire leszünk képesek, mindemellett természetesen mindent megteszünk a pontszerzés érdekében, ami tudjuk, nem lesz egyszerű a masszív Újfehértó ellen.

 


Tudósítások, eredmények

Mátészalka–Ibrány 0–1 (0–0)

Nyírbátor, zárt kapu, v.: Bíró Cs.

Mátészalka: Görbe F. – Varga M., Szántó Z., Ötvös Sz. (Farkas Z.), Feier, Botos D., Gergely M. (Sarkadi G.), Magyari M., Bodó L., Hevele M., Mos. Játékos-edző: Botos Alexandru.

Ibrány: Tóth N. – Pápa S. (Pápa Sz.), Kiss P. (Haburcsák K.), Szőlősi P., Nagy D., Lakatos B., Csáki J., Somogyi T., Gergely B., Kovács G. (Szabó M.). Játékos-edző: Kiss Tamás.

Jó iramú, kiélezett mérkőzésen nyertek a vendégek.

Gól: Nagy D.

Botos Alexandru: – Küzdelmes mérkőzésen mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, az Ibrány ezekből egyet értékesített, ez döntött. Úgy érzem, a döntetlen igazságosabb lett volna.

Kiss Tamás: – Igazi nyitómérkőzés volt, mindkét csapat nagyon fegyelmezetten, szervezetten futballozott, hozzáteszem, a Mátészalka ezúttal is bizonyította, hogy nem véletlenül áll előkelő helyen. A győzelem mellett talán még jobban örülök annak, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a meccset.


További eredmények:

Szombat

Austria Juice-Vásárosnamény–Nyírgyulaj 3–2 (1–1)

Tarpa, zárt kapu, v.: Sándor Cs. Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Géczi I., Bátyi L., Rakóczi Zs., Ács Á. (Berec G.), Zán B., Rácz I., Balogh S., Filep R., Illés G. (Kacsó R.), Sárosi M. Edző: Madalina György. Nyírgyulaj: Oláh D. – Kiss L., Pócsi B., Phrakonkham (Bagi Á.), Balogh G. (Mezei B.), Tóth B., Fekete G. (Gömze A.), Kállai G., Haburcsák B., Vass I., Varga J. (Somogyi M.). Edző: Lukács Tibor. Gól: Rácz I., Sárosi M., Bátyi L., illetve Haburcsák B. 2

Madalina György: – A jelenlegi helyzetünkben ez az eredmény a csúcsok csúcsa. Nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, a mezőnyben jobban játszott a Gyulaj, ugyanakkor a támadásaink sokkal veszélyesebbek voltak. A három gól mellett két-három nagy helyzetünk volt, megjegyzem, a játékunkon érződött a felkészülés hiányossága.

Lukács Tibor: – Ezzel a védekezéssel, amit a mai meccsen nyújtottunk, a továbbiakban sem lesz sok esélyünk. Gratulálok a naményi csapat lelkes játékához.

Baktalórántháza–Mándok 1–1 (1–1)

Gyulaháza, zárt kapu, v.: Benkő R. Baktalórántháza: Kasza Á. – Fehér M., Papp N., Lakatos L., Molnár L., Fábri Z., Istenes E., Varga L. (Papp J.), Szűcs Z., Varga B., Károlyi R.  Edző: Borza László. Mándok: Lovász G. – Lakatos I., Ari A., Bacsó A. (Jóni M.), Törtei T., Lusánszki L., Toldi A. (Krajnyák), Baglyos L., Bökönyi L., Illés Gy. (Maroda N.), Elek Á. Edző: Dancs Attila. Férfias, küzdelmes mérkőzésen született döntetlen. Gól: Istenes E., illetve Törtei T. Kiállítva: Bökönyi L. (89. perc).

Borza László: – Küzdelmes, kemény meccsen szerintem közelebb álltunk a győzelemhez, sajnos, így viszont csak egy pont jutott nekünk.

Dancs Attila: – A játékot tekintve úgy gondolom, jobbak voltunk, összességében viszont reális eredmény született.

Vasárnap

Balkány–Csenger 2–1 (2–0)

Nyíregyháza, Városi Stadion, zárt kapu, v.: Major O. Balkány: Hegyes B. – Sallai M., Szabó I., Kovács B., Vasas T. (Szilágyi Z.), Nagy D., Csatári Á., Kerecsen J., Patalenszki J. (Dobrán), Hernádi G. (Kapusi, Bedő D.), Kanál R. (Kóka S.). Edző: Mirgai László. Csenger: Béres R. (Gaál K.) – Antal R., Péter Gy., Babinec, Nagy M. (Margitics), Csorvási Á. (Zsiga Zs.), Balogh Á., Osváth S., Lengyel M. (Varju P.), Lakatos T., Stef. Edző: Barcsay István. Jó iramú mérkőzésen csikarta ki a győzelmet a Balkány. Gól: Péter Gy. (öngól), Vasas T., illetve Péter Gy.

Mirgai László: – Az elő félidőben elfogadhatóan játszottunk, ennek eredményeként elhúztunk kettő nullra. A szünet után ránk jött a Csenger, mezőnyfölényben játszott, ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink, hogy eldöntsük a meccset. Ezek, sajnos kimaradtak, a győzelemnek viszont nagyon kell örülnünk, mert van hová van fejlődnünk.

Barcsay István: – Idény eleji játék: az első félidőben két kapura lövésből kaptunk két gólt, a szünet után jobban futballoztunk, de ez csak a szépítésre volt elég. Sajnos, két emberünk is megsérült, a kapuba pedig mezőnyjátékost kellett beállítani.

Nagyhalász–Nyírmeggyes 2–0 (1–0)

Nagyhalász, zárt kapu, v.: Valu. Nagyhalász: Dukát P. – Csáki B., Ladányi D. (Tóth M.), Tóth G. (Kormány Sz.), Bartha Z., Kató I. (Ludánszki), Hajzer L., Hudák M., Nagy N., Simon D., Varga D. (Varga Á.). Játékos-edző: Ludánszki István. Nyírmeggyes: Tóth K. – Szántó I., Nagy Zs., Török G., Nógrádi S., Farkas B. (Batizi-Pócsi N.), Pálvölgyi B., Gózner K., Török I., Török S. (Rézműves F.), Drabik M.. Edző: Körmös Miklós. Hajtós, nagy iramú mérkőzésen szerezte meg a három pontot a Halász. Gól: Ladányi D., Tóth G.

Kropkó András egyesületi elnök: – Hosszú kihagyás után lelkes játékkal megérdemelt győzelmet aratott a csapat. Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményhez.

Körmös Miklós: – Játékra alkalmatlannak titulálható pályán az a csapat nyert, amely jobban alkalmazkodott a körülményekhez, ez pedig nem mi voltunk. Gratulálok a Halásznak!

Tarpa–Kemecse 6–1 (4–0)

Tarpa, zárt kapu, v.: Pethő P. Tarpa: Cserepko (Sas) – Szics, Dán V. (Trombola), Dobrovolszki, Nadimov, Szabó R. (Losonczi B.), Buda P. (Zagyijev), Bodnaruk, Vajda A. (Djacsenko), Gál R. Kurilcsik. Edző: Mihajlo Ivanicja. Kemecse: Molnár Cs. – Sándor D. (Mészáros G.), Vass B. (Mészáros M.), Farkas M., Majoros Á., Faragó L. (Soós T.), Szaffián Sz. (Listván D.), Csáki P., Madzin I., Gégény M. (Bárdos A.), Hokk B. Edző: Hokk Béla. A papírformának megfelelően biztos hazai siker. Gól: Dán V. 3, Vajda A. 2, Djacsenko, illetve Madzin I. Kiállítva: Farkas M. (64. perc).

Mihajlo Ivanicja: – Az eredménnyel elégedettek vagyunk, a játék javításán tovább dolgozunk. Sok sikert a Kemecsének!

Hokk Béla: – Nagyon jó, dinamikus csapat ellen játszottunk, amely megérdemelten nyert.

Fehérgyarmat–Gyulaháza 0–2 (0–1)

Fehérgyarmat, zárt kapu, v.: Gergely S. Fehérgyarmat: Jakocska – Szász M. (Varga Á.), Orosz F., Popovics N., Kóczé Sz., Cserepes Á. (Németh N.), Barkaszi D. (Beregszászi A.), Sukály Gy., Balogh P., Szabó T., Bakó T. (Bartha K.). Játékos-edzők: Balogh Péter, Imre Zsolt. Gyulaháza: Bandor F. – Köblös B., Kozma M., Bálint N. (Németh T.), Tóth F., Tóth D., Csercsa G., Koszta Z. (Savrnoh), Csontos P. (Gáti S.), Kozma J., Kovács E. (Gáti Sz.). Edző: Bardi Gábor. Néhány napja elmentek a fehérgyarmati pályáról a lovak, lámák, tevék és a bohócok, s bár nagyon hozzánőttek valamennyien a szívünkhöz, de valahol nem bánjuk, hogy megszűnt a cirkusz a csapat körül. Ráfér a nyugalom a csapatra, hiszen nagy kihívás lesz az idei szezon. Végre, a műfüvesen bajnokit lehetett játszani, a sorstárs Gyulaházával nagy csatát vívtunk, a vendégek pedig kíméletlenül kihasználták helyzeteiket, így a lefújáskor az ő örömtáncuk következhetett. Volt egy szenzációs ifimeccs is, amely rangadón a hazai fiatalok diadalmaskodtak. Gól: Kovács E., Csercsa G. Kiállítva: Szabó T. Ifi: 2-1. (Tudósító: Papp Attila)

Balogh Péter: – Tipikus idény eleji meccset játszottunk. Nem tudtuk hova szaladjunk, mit csináljunk. Mire elkaptuk a fonalat, addigra vezetett az ellenfél és emberhátrányba kerültünk.

Bardi Gábor: – Örülünk a győzelemnek, így életben tudtuk tartani bennmaradási reményeinket. Nem játszottunk jól, ráadásul a kiállítás minket zavart meg. További sok sikert a Gyarmatnak!

Újfehértó–Nagyecsed 3–1 (3–0)

Nyíregyháza, Városi Stadion, zárt kapu, v.: Kosztyu. Újfehértó: Piskóti R. – Dénes K., Torma T. (Veres D.), Petics Gy., Seres K. (Tóth E.), Kántor T., Papp Cs. (Mátrai N.), Zámbó D., Pallai G., Daróczi P. (Csizmarik), Pallai B. Edző: Piskóti Zsolt. Nagyecsed: Makó R. – Zámbó K., Marinas, Bulyáki A. (Nyíregyházi G.), Müller Zs., Kóka R., Bognár A. (Nyíri Gy., Bulyáki K.), Erdős M., Bernáth M., Angyal N., Somlyai G. Edző: Homann Richárd. Az újfehértói csapat az első félidőben jelentős előnyt szerzett, a lelkes Nagyecsednek csak szépíteni sikerült a folytatásban. Gól: Papp Cs. 2, Kántor T., illetve Angyal N.

Piskóti Zsolt: – Kemény, de nagyon sportszerű mérkőzést játszottunk. Az első félidőben sikerült eldönteni a mecccset, utána bealudtunk és 3-1-nél Ecsednek lett volna lehetősége az újabb gólszerzésre. Ezzel együtt úgy érzem, megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. A győzelmet nagymamám mielőbbi felépülésére ajánljuk!

Homann Richárd: – Gratulálok az Újfehértónak!

 


Tabella:

1.

TARPA SC

13

13

0

0

39

8

31

39

2.

VÁSÁROSNAMÉNY

13

9

2

2

35

15

20

29

3.

NAGYECSED RSE

13

8

1

4

22

22

0

25

4.

NYÍRGYULAJ KSE

13

7

3

3

32

18

14

24

5.

MÁTÉSZALKAI MTK

13

7

2

4

32

19

13

23

6.

IBRÁNY SE

13

6

3

4

27

21

6

21

7.

ÚJFEHÉRTÓ SE

13

6

3

4

25

24

1

21

8.

NYÍRMEGGYES SK

12

5

1

6

27

30

-3

16

9.

BALKÁNYI SE

13

5

1

7

19

32

-13

16

10.

CSENGER FC

13

4

4

5

28

27

1

16

11.

NAGYHALÁSZI SE

13

4

3

6

22

22

0

15

12.

MÁNDOK VSE

13

4

3

6

28

30

-2

15

13.

BAKTALÓRÁNTHÁZA

13

3

3

7

16

29

-13

12

14.

GYULAHÁZA KSE

13

3

0

10

22

38

-16

9

15.

FEHÉRGYARMAT SC

12

1

3

8

13

27

-14

6

16.

KEMECSE SE

13

1

2

10

15

40

-25

5

Fel

Következő