23. forduló (2021.04.10-11.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

 

Ibrány SE

Gyulaháza KSE

2021.04.11. vasárnap, 16:00

 
Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Meglehetősen fura hétvégén vagyunk túl, ami biztos, mindig, minden körülmények közt minden egyes játékosom mellett ki fogok állni és véleményüket, döntésüket tiszteletben fogom tartani. Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy ilyen srácokkal dolgozhatok folyamatosan. A vasárnapi mérkőzésről annyit, a Gyulaháza jó néhány alkalommal borsot tört az orrunk alá, ezt most szeretnénk elkerülni és hazai pályán begyűjteni a három pontot.

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – A múlt heti sikerünk után jó lenne újra pontot, pontokat szerezni.


További mérkőzések:

Szombat

Nyírgyulaj (4.)–Csenger (10.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Tavasszal minden pontért, győzelemért komoly munkát kell befektetni valamennyi mérkőzésbe, most sem lesz másként.

Barcsay István, a Csenger edzője: – Nagyon jó csapat otthonában lépünk pályára, ahol számunka a becsületes helytállás a cél, annál is inkább, mert kevesen vagyunk.

Austria Juice-Vásárosnamény (5.)–Nyírmeggyes (9.)

Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Tudjuk, minden sorozat megszakad egyszer, reméljük, a hétvégén a mi rossz szériánk is és most mi nyerünk egy góllal.

Mátészalkai MTK (8.)–Nagyecsed (2.)

Botos Alexandru, a Mátészalkai MTK játékos-edzője: – Újabb rangadó következik, a jó formában lévő Ecsed jön hozzánk. Mi az utóbbi két pont nélküli mérkőzés után pontot vagy pontokat akarunk szerezni. Tarpán bebizonyítottuk, hogy egységes a csapat, tudom, hogy ugyanezt fogom látni szombaton is, sőt, egy lapáttal erre még rá fognak tenni a srácok.

Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – Szomszédvári rangadót játszunk. A két csapat kellőképpen ismeri egymást, úgy gondolom, nagy újdonsággal senki nem rukkol elő, szeretnénk „pontosan” távozni, ennek szellemében készülünk.

Baktalórántháza (13.)–Tarpa (1.)

Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Az utóbbi három hét sajnos, nálunk sem a futballról szólt. Nagyon negatív előjelekkel készülünk a bajnokesélyes ellen, de a foci azért szép játék, mert az esélytelenebb csapat is képes olykor meglepetést szerezni.

Mihajlo Ivanicja, a Tarpa edzője: – Tisztában vagyunk azzal, mennyire nehéz kedvező eredményt elérni a Bakta otthonában, de szeretnénk folytatni sikeres menetelésünket, ennek szellemében készülünk.

Vasárnap

Fehérgyarmat (16.)–Újfehértó (3.)

Imre Zsolt, a Fehérgyarmat játékos-edzője: – A hétközi győzelmünk nagyon remélem, megfelelő önbizalmat ahhoz, hogy vállalható eredményt érjünk el.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Biztos vagyok benne, hogy a hazaiak a múlt heti pofon után javítani akarnak és tudjuk jól, hogy akadnak gondjaik, de ezt a meccset sem lehet félvállról venni, mert az nagy hiba lenne.

Balkány (12.)–Nagyhalász (8.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – Túl sok jót nem tudok mondani, rosszat pedig nem akarok, meglátjuk, vasárnap mennyien leszünk és megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a meccsből.

Kropkó András, a Nagyhalász elnöke: – A Balkánnyal általában színvonalas, fordulatos, izgalmas mérkőzéseket játszunk. Nem titok, hogy a pontszerzés reményében lépünk pályára és mindent megteszünk ennek érdekében.

A Kemecse–Mándok mérkőzést elhalasztották.

 


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Gyulaháza KSE 4–0 (2–0)

Ibrány, zárt kapu, v.: Kosztyu J.

Ibrány: Tóth N. – Nagy D., Lakatos B., Csáki J., Somogyi T. (Kiss P.), Pápa Sz. (Pápa S.), Gergely B., Jeddi B., Szabó M. (Mészáros M.), Lizenbold Zs. (Szűcs I.), Haburcsák K. (Boros I.). Játékos-edző: Kiss Tamás.

Gyulaháza: Bandor F. – Köblös B., Csépke M. (Kósa Á.), Kozma M., Tóth F., Tóth D., Csercsa G. (Csizmadia Z.), Koszta Z., Csontos P., Lakatos P. (Savrnoh), Kovács E. (Németh T.). Edző: Bardi Gábor.

Az Ibrány ezúttal biztosan győzte le örök mumusát, a gyulaházi csapatot.

Gól: Nagy D., Somogyi T., Lizenbold Zs., Kiss P.

Ifi: 1–3.

Az Ibrány nem adott esélyt az ellenfelének
Fotó: ifj. Kulcsár Béla

Kiss Tamás: – Örülök, hogy végre le tudtuk győzni a Gyulaházát. Magabiztos játékkal végig kézben tartottuk a mérkőzést és külön pozitívum, hogy ismét nem kaptunk gólt. Ezzel a győzelemmel szeretnénk boldog születésnapot kívánni sportigazgatónknak, dr. Ferenczi Tamásnak!

Bardi Gábor: – A játék minden elemében jobb volt az Ibrány, így megérdemelten győzött. További sok sikert nekik!


További eredmények:

Szombat

Nyírgyulaj–Csenger 32 (21)

Nyírgyulaj, zárt kapu, v.: Harsányi. Nyírgyulaj: Opre R. – Phrakonkham, Buka B., Tóth B., Fekete G., Kállai G., Mezei B. (Varga J.), Vass I., Gömze A. (Haburcsák B.), Somogyi M., Kiss L. Edző: Lukács Tibor. Csenger: Makay Z. – Katona P. (Nagy M.), Péter Gy., Antal R., Lakatos T., Csorvási Á., Varju P., Balogh Á., Osváth S., Veréczi E., Stef. Edző: Barcsay István. Alacsony színvonalú mérkőzésen nehezen nyertek a hazaiak.  Gól: Gömze A., Buka B., Somogyi M., illetve Osváth S. (11-esből), Lakatos T. Kiállítva: Lakatos T. Ifi: 4-1.

Lukács Tibor: – Kiszenvedtük a győzelmet.

Barcsay István: – Úgy gondolom, ezen a meccsen egyenrangú ellenfelek voltunk. A mezőnyben kicsivel jobb volt az ellenfél, sajnos, rajtunk kívül álló okok miatt vesztettünk.

Austria Juice-Vásárosnamény–Nyírmeggyes 4–2 (4–2)

Vásárosnamény, zárt kapu, v.: Pethő P. Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Géczi I., Bátyi L., Illés P., Balogh S. (Berec G.), Zán B., Ács Á., Misák S. (Rácz I.), Filep R. (Kacsó R.), Barta F., Illés G. (Sárosi M.). Edző: Madalina György. Nyírmeggyes: Tóth K. – Szántó I., Nagy Zs., Török G., Éles B., Nógrádi S.,Pálvölgyi B. (Szép Á.), Gózner K. (Rézműves F.), Kovács L. (Folytán Z.), Török S., Drabik M. Edző: Körmös Miklós. Nagy gólpárbajban már az első félidőben eldőlt a mérkőzés. Gól: Barta F. 2 (egyet 11-esből), Misák S., Illés G, illetve Pálvölgyi B., Török G.

Madalina György: – A Nyírmeggyes meglepően jól játszott, különösen az első félidőben, pedig akkor kapták a gólokat. Szép gólokat szereztünk, a szünet után viszont a támadójátékunk visszaesett, nem is tudtunk további gólokat szerezni. A legfontosabb az volt ma, hogy hosszú idő után újra nyerjünk.

Körmös Miklós: – Az első félidőben sajnos, saját magunkat vertük meg, a szünet után pedig úgy érzem, egyenrangú ellenfelei voltunk a Naménynak. Gratulálok a hazaiaknak és további sok sikert nekik!

Mátészalkai MTK–Nagyecsed 0–0

Mátészalka, zárt kapu, v.: Lipcsei M. Mátészalka: Görbe F. – Szabó D., Szántó Z., Sarkadi L. (Hevele M.), Feier, Botos D., Makó P. (Ötvös Sz.), Gergely M. (Farkas), Magyari M., Bodó L., Mos. Játékos-edző: Botos Alexandru. Nagyecsed: Sarkadi Zs. – Zámbó K., Marinas (Bulyáki A.), Bulyáki K., Müller Zs. Kóka R., Erdős M. (Nyíri Gy.), Bernáth M., Angyal N., Nyíregyházi G., Somlyai G. (Ascsillán L.). Nagy taktikai csatában, küzdelmes mérkőzésen az első félidőben inkább a hazaiak domináltak, a másodikban kiegyenlített volt a játék. Edző: Homann Richárd.

Botos Alexandru: – Úgy gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést játszottunk, csak a gól hiányzott. Több gólhelyzetet is kidolgozott a csapat, de a befejezések nem sikerültek. További sok sikert az Ecsednek!

Homann Richárd: – Igazi, jó futballidőben, kitűnő pályán értékes pontot szereztünk.

Baktalórántháza–Tarpa 1–3 (0–2)

Baktalórántháza, zárt kapu, v.: Veres J. Baktalórántháza: Hajzer T. – Varga B., Fehér M. (László A.), Burkus D., Papp N. (Maleskovits D.), Lakatos L. (Maleskovits K.), Fábri Z., Listván D., Szűcs Z., Vidoven M., Károlyi R. Edző: Borza László. Tarpa: Somogyi P. – Szics, Fejes J., Moticska (Szabó R.), Dobrovolszki, Nadimov (Djacsenko), Buda P., Vajda A., Sándor I. (Losonczi B.), Gál R., Kurilcsik. Edző: Mihajlo Ivanicja. Gól: Fábri Z., illetve Buda P. 2, Vajda A.

Borza László: – Ebben a meccsben ennyi volt, jelenlegi állapotunkban többet nem is lehetett várni.

Mihajlo Ivanicja: – Nagyon gyorsan megszereztük a vezetést, amit hamar megdupláztunk, ezért talán kicsit belekényelmesedtünk a meccsbe, ami rengeteg kihagyott helyzetet eredményezett. De végül is begyűjtöttük a három pontot, és ez a fontos. További sok sikert a Baktának!

Vasárnap

Fehérgyarmat–Újfehértó 1–4 (0–2)

Fehérgyarmat, zárt kapu, v.: Kósa Gy., Fehérgyarmat: Szűcs K. – Szász M., Minya Sz., Varga Á., Bakó T. (György D.), Popovics N., Sukály Gy., Kóczé Sz., Imre Zs., Bartha K., Szabó T. Játékos-edző: Balogh Péter, Imre Zsolt. Újfehértó: Gégény B. – Torma T. (Csizmadia Á.), Mátrai N. (Veres D.), Petics Gy., Seres K. (Tóth E.), Kántor T., Papp Cs., Zámbó D., Pallai G., Daróczi P., Pallai B. Edző: Piskóti Zsolt. Végre tavaszias időjárás, egy kiváló játékerőt képviselő, szimpatikus ellenféllel szemben becsületesen küzdött a hazai csapat, ennyire futotta erejéből. A névnap a vendégek mestere számára lett boldogabb. Gól: Szabó T., illetve Seres K. 2, Papp Cs., Veres D. Ifi: 2-1. (Tudósító: Papp Attila)

Imre Zsolt: – Köszönöm a három ifjúsági játékosnak, hogy segített bennünket, mivel nélkülük ki sem tudtunk volna állni. Ha élünk a kínálkozó lehetőségekkel, akkor szorosabb lehetett volna, egyébként megérdemelten nyert a Fehértó.

Piskóti Zsolt: – Sikerült érvényesítenünk a papírformát egy nagyon kulturáltan játszó Fehérgyarmat ellen. Sok apró hibával játszottunk, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.

Balkány–Nagyhalász 1–2 (1–1)

Balkány, zárt kapu, v.: Szoboszlay P. Balkány: Kapitány K. – Sallai M., Szabó I., Furó Zs., Szabó M., Kovács B., Lakatos J. (Kerecsen Gy.), Vasas T., Nagy D., Csatári Á. Edző: Mirgai László. Nagyhalász: Tóth B. – Csáki B., Varga D. (Horváth M.), Ladányi D. (Ludánszki I.), Tóth G., Bartha Z., Kató I., Hajzer L., Hudák M., Nagy N., Simon D. Játékos-edző: Ludánszki István. Gól: Lakatos J., illetve Ladányi D. 2. Kiállítva: Szabó M. (76. perc), Kapitány K. (88. perc).

Mirgai László: – Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, hogy nem tudtunk pontot szerezni. Az első húsz perc kivételével egyenlő partnerek voltunk, a szünet után 1-1-es állásnál két hatalmas ziccert elpuskáztunk, majd szabadrúgásból kaptunk egy potyaízű gólt, ezzel eldőlt a meccs. Ami külön fájdalmas, öt embert vesztettünk el ezen a találkozón.

A Kemecse-Mándok mérkőzést elhalasztották.

 


Tabella:

 
1. TARPA SC 23 19 4 0 57 18 39 61
2. ÚJFEHÉRTÓ SE 22 14 4 4 53 34 19 46
3. NAGYECSED RSE 22 14 4 4 41 28 13 46
4. NYÍRGYULAJ KSE 23 13 5 5 51 30 21 44
5. VÁSÁROSNAMÉNY 22 12 4 6 48 26 22 40
6. IBRÁNY SE 22 11 5 6 44 29 15 38
7. MÁTÉSZALKAI MTK 21 9 5 7 43 29 14 32
8. NAGYHALÁSZI SE 22 9 5 8 47 35 12 32
9. NYÍRMEGGYES SK 23 7 2 14 42 65 -23 23
10. CSENGER FC 21 6 5 10 42 46 -4 23
11. MÁNDOK VSE 20 6 4 10 42 47 -5 22
12. BALKÁNYI SE 21 6 4 11 28 49 -21 22
13. BAKTALÓRÁNTHÁZA 20 5 4 11 24 41 -17 19
14. GYULAHÁZA KSE 22 4 3 15 34 57 -23 15
15. KEMECSE SE 20 3 4 13 32 56 -24 13
16. FEHÉRGYARMAT SC 22 2 4 16 24 62 -38 10

Fel

Következő