13. forduló (2021.11.06-07.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Lakatos István, a Mándok játékos-edzője: – Szeretnénk továbbra is az élmezőny elejéhez tartozni, ezért mindent meg fogunk tenni az utolsó három őszi fordulóban. Az Ibrány ellen küzdelmes mérkőzésre számítok, de bízom benne, hogy a lefújás után mi örülhetünk. Egy biztos, a sok hiányzó miatt az a veszély nem fenyeget, hogy elcserélem magam…
Kiss Tamás, az Ibrány edzője: – Sajnálom, hogy a Szalka elleni meccs végén megint nem tudunk megfelelően koncentrálni, így ismét elhullajtottunk két pontot. Ezúttal is egy jó csapattal találkozunk, össze kell kapni magunkat, hogy kedvező eredményt érjünk el.
További mérkőzések: Szombat Austria Juice-Vásárosnamény (3.)–Nyírbátor (10.) Harbula Balázs, a Vásárosnamény edzője: – Olyan szépen felrepültünk lélekben a felhők közé, de olyan gyorsan vissza is értünk a földre, mivel mi csak egy amatőr csapat vagyunk. Ha fejben képesek leszünk feldolgozni a szerdát és az izomfáradság nem tesz minket tompává, akkor mindenképp van esélyünk a három pontra, de ehhez megfelelő mentális erő is kell. Nagyon nehéz feladat elé nézünk, kellemetlen ellenfél a Bátor, a fiatal játékosokat jól egészítik ki a rutinos, meccseket eldönteni képes labdarúgóik. Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Tudom, hogy a Namény különösen hazai pályán masszív csapat, de szeretnénk pontot szerezni, ami biztos vagyok abban, hogy nem lesz egyszerű. Mátészalkai MTK (5.)–Balkány (6.) Virágh István, a Mátészalka edzője: – Az utóbbi hetekben nagyon jó eredményeket elérő Balkánnyal találkozunk, amely szervezetten, kőkeményen száll bele a mérkőzésekbe. Számunkra a legfontosabb, hogy összeszedettek, fegyelmezettek, egységesek legyünk. Abszolút háromesélyesnek tartom a meccset, játékosaim hozzáállásán nagyon sok fog múlni. Mirgai László, a Balkány edzője: – A szalkai csapatot többször láttam játszani, nagyon sok ügyes, gyors játékosa van. Egy ponttal állnak előttünk a táblázaton, ami már sejteti, hogy kiélezett meccs vár ránk. Hetek óta jól teljesítenek a srácok, akikben változatlanul bízom, ha a védekezésünket most is meg tudjuk oldani, bízhatunk abban, hogy „pontosan” távozunk. Nagyecsed (11.)–Csenger (2.) Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – A Csenger hétről hétre igazolja jó hírét, de hazai pályán szeretnénk növelni pontjaink számát. Barcsay István, a Csenger edzője: – Rendszerint kiélezett meccset játszunk az Ecseddel, amelynek nem téveszt meg a táblázaton elfoglalt helyezése. Ugyanakkor bízom benne, hogy át tudjuk menteni a hétvégiformánkat és eredményesen fogunk tudni szerepelni. Nyírgyulaj (9.)–Kemecse (13.) Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Erőteljesen fel kell javulnunk annak érdekében, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Resán Attila, a Kemecse elnöke: – Hullámzó a teljesítményünk, mint egy Enemy Squad mozdulatsor, remélhetőleg felfelé mozgunk. Nyírmeggyes (16.)–Tarpa (15.) Kovács László, a Nyírmeggyes edzője: – Hétről hétre nagyobb esélyt érzünk a pontszerzésre. Remélem, ezen a mérkőzésen megszakad a rossz sorozat és végre mi is ünnepelhetünk. Varga Gyula, a Tarpa edzője: – Bár végre sikerült a múlt héten nyerni, de ennek igazán csak akkor lesz értéke, ha ezúttal is pontot, pontokat tudunk szerezni, ami nem lesz egyszerű, hisz mindenki láthatja a tabellát… Vasárnap Nagyhalász (14.)–Gyulaháza (12.) Borza László, a Nagyhalász edzője: – Mindenképpen a három pont megszerzésére törekszünk, a többi csak süket duma lenne. „Bizonyíték kell, nem ígéret!” Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Ha fegyelmezettek leszünk és legalább olyan lelkesedéssel futballozunk, mint a múlt héten, akkor elhozhatjuk mindhárom pontot. Az Újfehértó–Nyíregyháza Spartacus II. mérkőzést elhalasztották.
Mándok VSE–Ibrány SE 0–2 (0–0) Mándok, 82 néző, v.: Pethő P. Mándok: Lőrincz Zs. – Maroda N., Lakatos I. (Szabó T.), Ari A., Törtei T., Krajnyák Zs., Nardai N., Molnár Zs., Bugyi B., Jánvári D., Haller R. Játékos-edző: Lakatos István. Ibrány: Tóth N. – Mészáros M., Kiss P., Szőlősi P., Lakatos B., Csáki J., Somogyi T., Gergely B. (Pápa Sz.), Jeddi B., Szabó M. (Nagy E.), Zubora Z. Edző: Kiss Tamás. Kiegyenlített első félidő után az emberelőnyt kihasználva biztosan nyert a vendégcsapat. Gól: Mészáros M., Szőlősi P. Kiállítva: Bugyi B. Lakatos István: – Ismét olyan hibákat követtünk el, amit az Ibrány könyörtelenül kihasznált. Kiss Tamás: – Amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk, azt a fiúk maradéktalanul teljesítették. Úgy érzem, a játék és a meccs összképe alapján teljesen megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Ezzel a győzelemmel szeretnénk mielőbbi gyógyulást kívánni Nagy Dávidnak, várunk vissza! További eredmények: Austria Juice-Vásárosnamény–Nyírbátor 1–0 (0–0) Vásárosnamény, 124 néző, v.: Vitkai. Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Bátyi L., Berec G., Szabó R., Zán B., Deskó D., Misák S., Csordás G., Barta F. (Rakóczi L.), Orosz F., Horváth N. (Szabó G.). Edző: Harbula Balázs. Nyírbátor: Kiss B. – Czerula Zs., Bakosi M., Nagy T., Szabó M., Danó M., Bakó T. (Erdei Z.), Nyeste Cs. (Selymes T.), Lukács B. (Medve M.), Nemes Z. (Sőre P.), Lukács T. Játékos-edző: Erdei Zoltán. A meccs hajrájában csikarta ki a győzelmet a hazai csapat. Gól: Barta F. (11-esből). Harbula Balázs: – A szerdai meccs sokat kivett a csapatból, amely fáradtan mozgott, sok pontatlanság jellemezte a játékunkat. Az utolsó percben befújt jogos 11-esből szereztük meg a három pontot a szervezetten futballozó Bátor ellen. A győzelmet Filep Sándor polgármesterúr úr születésnapjára ajánljuk! Erdei Zoltán: – Azt gondolom, fel tudtuk venni a kesztyűt a jó erőkből álló hazaiak ellen. Gratulálok kapusunknak, Kiss Balázsnak a mai napon nyújtott teljesítményéhez, amivel meccsben tartotta a csapatot, sajnos, a „harmadik fél” elrontotta a végét számunkra… Mátészalkai MTK–Balkány 0–1 (0–1) Mátészalka, 108 néző, v.: Kertész Cs. Mátészalka: Szilágyi P. – Scheibli M. (Szigeti R.), Szántó Z., Ötvös Sz., Huszti P., Makó P., Gergely M. (Kiss R.), Szabó B. (Varga N.), Bodó L., Papp Cs., Mos. Edző: Virágh István. Balkány: Szalánczi Z. – Sallai M., Szabó J., Furó Zs., Kovács E. (Fodor T.), Vasas T. (Csatári Á.), Tőkés T., Németi M., Kerecsen J., Bartha Z., Tóth D. Edző: Mirgai László. Gól: Vasas T. Virágh István: – Kéréseim töredékét nem tették meg játékosaim az első félidőben, az háborít fel a legjobban, hogy ami a labdarúgás alapvető követelményei: hozzáállás, akarta, alázat – hiányzott belőlük. A Balkány szervezett védekezéssel maximálisan megérdemelte a győzelmet, amihez gratulálok. Mielőbbi gyógyulást Huszák Gézának! Mirgai László: – Az első félidőben jól lezártuk a területeket, ezért az ellenfélnek nem igazán volt helyzete, miközben egy kontratámadásból nagyon szép gólt szereztünk. A mérkőzés utolsó tíz percére elfáradtunk, beszorultunk, a Szalkának pedig akadt két lehetősége, összességében nagyot küzdött minden egyes játékosom, úgy gondolom, megérdemelten gyűjtöttük be ezt a roppant értékes három pontot. Nagyecsed–Csenger 0–0 Nagyecsed, 234 néző, v.: Oláh G. Nagyecsed: Sarkadi Zs. – Zámbó K., Gömze A., Bulyáki K., Szabó T., Kóka R. (Kóka S.), Pócsi B., Erdős M. (Nyíri Gy.), Angyal N. (Sarkadi G.), Mezei B., Somlyai G. (Nyíregyházi G.). Edző: Homann Richárd. Csenger: Makay Z. – Lakatos T., Popovics N. (Nagy M.), Varju P. (Csorvási Á.), Antal R., Stef, Barcsay M., Balogh Á., Osváth S., Gaál K., Lengyel M. (Margitics L.). Edző: Barcsay István. A hazai csapat közelebb állt a győzelemhez. Homann Richárd: – A második helyezett Csenger ellen is megmutatta a csapat, hogy van benne spiritusz. Úgy gondolom, maximálisan rászolgáltunk a volna a győzelemre, sajnos, ehhez csak a gól hiányzott. Barcsay István: – A mai mérkőzésen nem csak az ellenféllel, a pályával is meg kellett küzdeni. Örülök annak, hogy nem kaptunk gólt, Ecseden pedig jó eredménynek számít a pontszerzés. Nyírgyulaj–Kemecse 3–0 (1–0) Nyírgyulaj, 148 néző, v.: Takács A. Nyírgyulaj: Oláh D. – Kiss L., Fedor I. (Kerekes M.), Buka B., Tóth B., Ács Á., Haburcsák B., Phrakonkham, Vass I., Bagi Á. (Pataki I.), Terdik Zs. Edző: Lukács Tibor. Kemecse: Virág Cs. (Baráth B.) – Szilágyi D., Hokk Á., Majoros Á., Bárdos A., Hokk B., Hadházi D., Mészáros G. (Mészáros M.), Ács Sz., Ádám D., Madzin I. Megbízott edző: Resán Attila. Közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem. Gól: Haburcsák B., Terdik Zs., Ács Á. Ifi: 26-1 Lukács Tibor: – Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, a másodikban pedig a gólokat szereztük. Resán Attila: – „Ilyenek vagyunk”, meg még kevesen is. Azért az egyértelmű büntetőt azt illik a hazaiak ellen még nekünk is megadni, de nagyobb baj ettől, hogy még egy játékost elvesztettünk ezen a mérkőzésen. Remélem a mi hervadt Virágunk azért hamar új erőre kap. Gratulálunk a Gyulaj győzelméhez! Nyírmeggyes–Tarpa 1–0 (0–0) Nyírmeggyes, 100 néző, v.: Tomori P. Nyírmeggyes: Zán K. – Nagy Zs., Török G., Éles B., Nógrádi S., Batizi-Pócsi N. (Savrnoh), Preg I., Székelyi N. (Hadadi K.), Nagy D. (Balogh S.), Gózner K. (Schupler Sz.), Drabik M. Edző: Kovács László. Tarpa: Sas I. – Srjuba (Komári Gy.), Lovincsuk, Dolináj P., Moticska, Barta K., Morilyák, Djacsenko, Csepovoj (Rozman S.), Gál R., Bodan (Rácz I.). Edző: Varga Gyula. A hazaiak a mérkőzés elején 11-est hibáztak, majd az első félidő derekán emberhátrányba kerültek. A szünet után megítélt újabb büntetőt már értékesítette a Meggyes, amely értékes három pontot szerzett. Gól: Hadadi K. (11-esből). Kiállítva: Zán K. Kovács László: – Megdobbant a meggyesi szív. A csapat ezt a győzelmet az elhunyt korábbi sportelnök, Pankotai Endre emlékének ajánlja. Varga Gyula: – Sajnos, nem birkóztunk meg a nyomással túlságosan görcsösen játszottunk, így semmi nem sikerült. Gratulálunk a Meggyesnek. Nagyhalász–Gyulaháza 3–2 (2–1) Nagyhalász, 104 néző, v.: Goneth B. Nagyhalász: Bodnár M. – Szűcs Z. (Huncsik Á.), Tóth L., Korsoveczki A., Kató I., Varga B., Bognár A., Babják Cs., Károlyi R., Mátrai N. (Ferenczi Z.), Molnár Z. (Listván D., Puluczkai P.). Edző: Borza László. Gyulaháza: Kőrösi N. – Németh T. (Dolhai D.), Varga D., Csercsa G., Kozma M. (Tintér I.), Köblös B., Koszta Z., Kozma J., Galambos B., Soós T., Illés A. Edző: Bardi Béla. Nagyon fontos három pontot szerzett a lelkes a hazai csapat. Gól: Korsoveczi A. 2, Kató I. (11-esből), illetve Soós T., Koszta Z. (11-esből). Ifi: 1-2. Borza László: – Ma nagyon elégedett voltam a csapat hozzáállásával, hiába kaptunk már az első percben gólt, még az első félidőben fordítani tudtunk. A folytatásban, bár egyenlített megint az ellenfél, sikerült újítani. Gratulálok az egész csapatnak! Bardi Gábor: – Borzasztóan szégyellem magam, azt hiszem, valami megtört nálunk… Egyik játékosom a mérkőzés előtt felhívott, hogy menjek érte, mert megivott két pálinkát, nem akar vezetni, a csapatkapitány pedig lecserélése után addig „üldözte” a gondnokasszonyt, amíg ki nem nyitotta neki az öltözőajtót. Lehet, hogy én vagyok egy hülye lelkis f…, de ilyen dolgok szerintem nem férnek bele, még az amatőr labdarúgásban sem! Gratulálok a Halásznak, megérdemelten nyert.
Tabella:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||