30. forduló (2022.05.28.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

 
Ibrány SE  Nyírmeggyes SK 
2022.05.28. 17:00

Nyír-Wetland Megyei I. osztály

30. forduló

Kiss Tamás, az Ibrány edzője: – Az utolsó fordulóhoz érkeztünk, amely nekünk még nagyon komoly téttel bír. Teljesen mindegy kit fogadnánk, egyetlen egy elfogadható eredmény létezik ezen a meccsen –csak a győzelem, és ezért mindenkinek mindent meg kell tenni. Természetesen tudjuk, hogy a Meggyes sem fogja olcsón adni magát.

   

Kovács László, a Nyírmeggyes edzője: – A bajnokság utolsó mérkőzéséhez érkezve, sajnos több játékos sérüléssel küszködik, így ismét megcsappant a létszám, az amúgy sem bő keretünkből. Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük az Ibrány dolgát és jó szájízzel fejezzük be a szezont.


További mérkőzések:

Austria Juice-Vásárosnamény (3.)–Újfehértó (7.)

Géczi István, a Vásárosnamény játékos-edző párosának tagja: – A bajnokság utolsó mérkőzésén, otthon szerepelve van esélyünk a dobogón végezni, ami nagy siker lenne a csapat számára. Ennek tudatában fogunk pályára lépni és biztos vagyok benne, hogy mindenki maximálisan odateszi magát a győzelem és célunk elérése érdekében.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Szeretnénk szépen búcsúzni a szezontól. Nyilván már a kupadöntőt is szem előtt tartva készülünk a hétvégére, de aki pályára lép, attól maximális hozzáállást várok és azt, hogy megmutassa, helye van a csapatban.

Balkány (6.)–Tarpa (11.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – Az eddigi teljesítményünkkel nagyon meg vagyunk elégedve, szeretnénk az utolsó meccsen arra a bizonyos i-re rátenni a pontot, már csak azért is, mert ez lesz az utolsó „hazai” meccsünk. Nyilván nehéz dolgunk lesz, annál is inkább, mivel a Tarpa hetek óta jó formát mutat, de bízom a srácokban, hisz számtalanszor megmutatták, hogy nagyon tudnak küzdeni.

Varga Gyula, a Tarpa edzője: – Ahogy ígértem, végre felszabadultan játszhatunk.

(A mérkőzést Kállósemjénben rendezik)

Csenger (4.)–Mándok (10.)

Barcsay István, a Csenger edzője: – Az utolsó bajnoki mérkőzésen szeretnénk kedvező eredménnyel búcsúzni a szurkolóktól.

Dancs Attila, a Mándok technikai vezetője: – Utolsó mérkőzés ebben a szezonban. Már nagyon várjuk, ugyanis sok mindent megéltünk az elmúlt egy év alatt. Szeretnénk pozitív élménnyel lezárni az idényt, remélem, most a két csapat összecsapásába nem szól bele döntően az a bizonyos harmadik fél.

Gyulaháza (16.)–Mátészalkai MTK (8.)

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Szeretnénk becsületesen lejátszani az utolsó mérkőzést, egyben megnehezíteni a Szalka dolgát, titkon reménykedem, hogy a három pontot is meg tudjuk szerezni.

Kiss Gábor, a Mátészalka edzője: – A számunkra csalódásokkal teli tavaszi szezon utolsó mérkőzése következik, amit természetesen szeretnénk győzelemmel zárni.

Kemecse (12.)–Nagyecsed (5.)

Resán Attila, a Kemecse elnöke: – Már a múlt heti mérkőzésen is érződött a csapat játékán, hogy révbe értünk. Ettől függetlenül a héten abba fektettük a munkát, hogy azok a játékosok, akik kevesebb játékpercet kaptak, egy dobogóaspiráns csapat ellen bizonyíthassák, a jövőben több lehetőséget érdemelnek – vagy nem.

Kósa József, a Nagyecsed edzője: – Véleményem szerint egy jól és most már felszabadultan is játszó csapathoz látogatunk, amellyel szemben nehéz dolgunk lesz, de mindent elkövetünk, hogy pontot, esetleg pontokat tudjunk szerezni. Én is kíváncsian várom, hogy csapatom melyik arcát fogja mutatni: a jót, vagy…

Nyíregyháza Spartacus II. (1.)–Nagyhalász (15.)

Huszák Géza, a Nyíregyháza Spartacus II. edzője: – Az osztályozóra gondolva meg kell próbálni fiataljainkat formában tartani.

Nagy Lajos, a Nagyhalász edzője: – Megyénk legnagyobb tradíciójával, szurkolótáborával rendelkező egyesületének csapatával játszani megtisztelő dolog, akkor is, ha az történetesen a tartalékcsapat. Szeretnénk olyan eredményt elérni a bajnokcsapat otthonában, amely segíthet céljaink megvalósulásában és az önbecsülésünk helyreállításában egyaránt.

(A mérkőzést Örökösföldön rendezik)


 

Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Nyírmeggyes SK 5–0 (3–0)

Ibrány, 212 néző, v.: Oláh G. 

Ibrány: Tóth N. – Buka B., Kiss P., Makai I. (Pápa Sz.), Lakatos B., Nagy D., Szőlősi P. (Molnár Z.), Csáki J. (Mészáros M.), Somogyi T., Jeddi B. (Zubora T.), Kállai G. (Bészély G.) Edző: Kiss Tamás. 

Nyírmeggyes: Zán K. – Hornyák Zs., Sivadó P., Nógrádi S., Hadadi K. (Savrnoh), Batizi-Pócsi N. (Nagy Zs.), Preg, Nagy D., Szondi R., Folytán Z., Drabik M. (Török G.). Edző: Kovács László.

A hazaiak biztosan nyertek, így megszerezték az ezüstérmet. 

Gól: Nagy D. 2 (41., 67.), Kállai G. (15.), Kiss P. (25.), Lakatos B. (63.).

Kiállítva: Sivadó P. (37.)

Magabiztos győzelmével ezüstérmes az Ibrány
(Fotó: Ifj. Kulcsár Béla)

Kiss Tamás: – Nagyon sok érzelem munkál most bennem: hosszú és felemás szezonon vagyunk túl, de úgy érzem, ha az egész évet nézzük, rászolgáltunk az ezüstéremre! Mindig az volt a célom, hogy olyan emberekkel dolgozzak együtt, akikre méltán lehetek büszke, akárcsak Ibrány városa. És ezt a csapatot olyan srácok alkotják, akikre mindig, minden körülmények között nagyon büszke vagyok – leszek! De természetesen nem szeretnék megfeledkezni mindazokról, akik támogattak minket, elsősorban családjainkat emelném ki, ők jóban-rosszban mellettünk álltak. Külön szeretném megköszönni Trencsényi Imre polgármester úrnak, Kulcsár Béla elnök úrnak és dr. Ferenczi Tamás sportigazgatónak a segítségüket, támogatásukat, valamint a helyi önkormányzatnak. Nyilván meg kell említeni a mellettünk kitartó szurkolókat, akiknek csak köszönettel tartozunk. Részemről pedig nagyon hálás vagyok családomnak, feleségemnek és kisfiamnak, akik mindenben támogatnak!

Kovács László: – Sajnos, ennyi erőnk maradt zárófordulóra, gratulálok az Ibránynak a második helyhez! Nagyon szép játékkal gyűjtötték be ma a három pontot. Jó pihenést kívánok mindenkinek!


További eredmények:

Austria Juice-Vásárosnamény–Újfehértó 1–0 (1–0)

Vásárosnamény, 296 néző, v.: Tomori P. Vásárosnamény: Kardos Z. – Géczi I., Bátyi L., Szabó R. (Horváth N.), Zán B., Deskó D. (Nagy Á.), Misák S., Illés G. (Szabó T.), Csordás G., Barta F. (Berec G.), Orosz F. Játékos-edzők: Géczi István, Illés Péter. Újfehértó: Piskóti R. – Csáki B., Bodnár Z., Petics Gy. (Kiss M.), Seres K., Veres D. (Kecskeméti P.), Hudák M. (Zámbó D.), Tábori Á. (Barta G.), Pallai G., Daróczi P., Kertész M. (Jócsák D.). Edző: Petics György. A Namény kicsikarta a számára oly fontos győzelmet, így bronzéremmel zárta az idényt. Gól: Deskó D.

Géczi István: – Az utolsó hazai mérkőzésünkön sikerült megszerezni a győzelmet a jól játszó Újfehértó ellen. Nagyon örülünk, hogy sikerült elérni célunkat és a dobogón végezni. Köszönjük a vezetőség támogatását, szurkolóink egész éves biztatását, egyben sok sikert az Újfehértónak a kupadöntőben!

Piskóti Zsolt: – Gratulálunk a Vásárosnamény harmadik helyéhez. A mi részünkről pedig elértük a célunkat, mert bizonyítottak fiataljaink, hogy lehet rájuk számítani!

Csenger–Mándok 2–4 (1–1)

Csenger, 84 néző, v.: Papp F. Csenger: Korompai M. – Popovics N., Nagy M., Csorvási Á., Jónás G., Antal R., Bence L., Balogh Á., Osváth A., Gaál K. (Katona P.), Stef. Edző: Barcsay István. Mándok: Lőrincz Zs. – Maroda N. (Gyüre K.), Ari A., Lusánszki L., Gyüre T., Krajnyák Zs. (Szűcs L.), Nardai N., Molnár Zs., Bugyi B., Illés A., Nagy L. Technikai vezető: Dancs Attila. Gól: Katona P., Nagy M., illetve Gyüre T. 3, Ari A. Ifi: 18-1

Barcsay István: – Nagyon örülök, hogy vége a bajnokságnak. Az utolsó meccsek már nagyon nehezek voltak számunkra, mert elfogytunk a szezon hajrájára, ettől függetlenül gratulálok a csapat éves teljesítményhez. Köszönjük az önkormányzat, a vállalkozók és a vezetőség támogatását, a szurkolók biztatását. Gratulálok az ificsapat bajnoki címéhez!

Dancs Attila: – Ha valaki felvette a mérkőzést, az jelentkezzen, mert szeretném még egyszer megnézni, ugyanis fogalmam sincs, hogy nyertünk… Gratulálunk Gyüre Tamás gólkirályi címéhez!

Kemecse–Nagyecsed 1–2 (1–0)

Kemecse, 114 néző, v.: Paráda. Kemecse: Baráth B. – Varga B., Mészáros M., Mészáros G. (Szaffián Sz.), Ács Sz. (Ádám D.), Majoros Á., Szilágyi D., Bárdos A. (Balogh G.), Csáki P., Hokk B., Törő D. (Sándor D.). Edző: Resán Attila. Nagyecsed: Makó R. – Sarkadi G., Zámbó, K., Pócsi B., Bulyáki K., Bulyáki A. (Terdik Zs.), Kóka R., Kóka S. (Erdős M.), Bernáth M. (Gömze A.), Angyal N. (Mezei B.), Somlyai G. Edző: Kósa József. Gól: Ács Sz., illetve Terdik Zs., Sarkadi G.

Resán Attila: – Parádés Paráda vezetés mellett elnézegettem a meccset, egyszer csak felnézek az órára és azt mondom: Úristen, lejárt az eltiltásom!

Kósa József: – Fantasztikus, csodálatos, amit ezek a játékosok megvalósítottak, amilyen szép eredményt értünk el a szezon második felében, hisz tavaszi bajnokok vagyunk! Külön szeretném megköszönni polgármester úrnak, Fodor András elnök úrnak, Tengyel Zolinak, a szurkolóknak, hogy ilyen támogatásban, illetve buzdításban volt részünk. Szerdán még van egy fontos mérkőzésünk, arra megpróbálunk becsületesen felkészülni.

Nyíregyháza Spartacus II.–Nagyhalász 1–1 (0–0)

Örökösföld, 139 néző, v.: Kondor M. Nyíregyháza Spartacus II.: Talián L. – Pataki B. (Vámos G.), Oláh B., Panyi A., Gönczör R., Kiss P., Sógor Cs. (Dencs Á.), Tudja D., Kardos K. (Karácsony J.), Szücs D., Sztankó D. Edző: Huszák Géza. Nagyhalász: Kőrösi N. – Varga B., Tóth L., Mészáros T., Kató I., Korsoveczki A. (Listván D.), Kölcsi A., Nagy T., Simon D. (Babják Cs.), Mátrai N., Oláh L. Edző: Nagy Lajos. Gól: Pataki B., illetve Babják Cs.

Huszák Géza: – Nem erre a mérkőzésre készültünk, sok fiatalt játszattunk, ebből az állományból ennyire tellett.

Nagy Lajos: – Jó meccset játszottunk, bár volt a mérkőzésnek volt olyan szakasza, amikor úgy forgattak minket, mint Eri a karászi zsoltárkönyvet. Bár több helyzetet kidolgoztunk, mint ellenfelünk, ezért így van hiányérzetem.

Balkány–Tarpa 1–4 (1–1)

Kállósemjén, 97 néző, v.: Takács A. Balkány: Szalánczi Z. – Sallai M., Kerecsen J., Szabó R., Fodor T. (Németi M.), Furó Zs. (Máté G.), Rózsa N., Bartha Z., Vasas T., Tőkés T. (Csatári Á.), Pallai B. Edző: Mirgai László. Tarpa: Sepovszki (Vastyuk)– Hlusko (Moticska), Zajka, (Marcsenko) Druzbljak, Komári Gy., Rozman S. (Csiszkov), Kofel, Kosztik, Herman, Lovincsuk, Gál R. Edző: Varga Gyula. Gól: Vasas T., illetve Gál R., Komári Gy., Herman, Moticska.

Mirgai László: – Bármilyen furcsának is tűnik, az eredmény nem azt tükrözi, amit mondani fogok. Kimondottan jól játszottunk az első félidőben, gólokkal vezethettünk volna, a szünet után háromszor álltunk kapussal szemben, de kimaradtak a lehetőségek, és a futball örök törvénye ezúttal is érvényesült: kontrából kaptunk egy gólt. Nyomtunk az egyenlítés érdekében, de az ellenfél jól kihasználva helyzeteit megnyerte a mérkőzést. Ettől függetlenül minden játékosomnak nagyon nagy köszönet jár az egész éves teljesítményéért, mert nem lehetünk elégedetlenek. Köszönjük a vezetőségnek és polgármester úrnak, hogy egész évben mellettünk álltak.

Varga Gyula: – Remek helyzetkihasználással pozitívan zártuk az idényt. Jó pihenést, sérülésmentes felkészülést mindenkinek!

Gyulaháza–Mátészalkai MTK 1–1 (0–0)

Gyulaháza, 103 néző, v.: Major O. Gyulaháza: Kasza Á. – Kozma J., Kozma M., Tóth F., Illés A., Veisz B. (Kozma Zs.), Köblös B., Koszta Z., Lakatos P., Papp G., Galambos B. Edző: Bardi Gábor. Mátészalka: Budaházi M. – Scheibli M. (Papp Cs.), Szabó D., Virág J., Lyáh A., Szabó B., Huszti P., Gergely M., Magyari M., Bodó L., Baráz M. Edző: Kiss Gábor. Gól: Papp G., illetve Bodó L.

Bardi Gábor: – Nyerhettünk volna mi is, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Szalka is.

Kiss Gábor: – Szégyen és gyalázat.

A Nyírbátor–Nyírgyulaj (4–4) mérkőzést korábban játszották. 


Tabella:

1. NYÍREGYHÁZA II. 30 20 6 4 79 38 41 66
2. IBRÁNY SE 30 15 6 9 63 42 21 51
3. VÁSÁROSNAMÉNY 30 15 6 9 55 43 12 51
4. NAGYECSED RSE 30 13 11 6 55 35 20 50
5. CSENGER FC 30 13 8 9 75 58 17 47
6. MÁTÉSZALKAI MTK 30 12 8 10 59 45 14 44
7. BALKÁNYI SE 30 12 8 10 59 51 8 44
8. ÚJFEHÉRTÓ SE 30 11 11 8 53 39 14 44
9. MÁNDOK VSE 30 12 6 12 63 54 9 42
10. NYÍRBÁTORI LSE 30 11 9 10 45 55 -10 42
11. TARPA SC 30 12 4 14 44 46 -2 40
12. KEMECSE SE 30 10 6 14 47 56 -9 36
13. NYÍRGYULAJ KSE 30 10 5 15 43 58 -15 35
14. NYÍRMEGGYES SK 30 9 1 20 30 65 -35 28
15. NAGYHALÁSZI SE 30 8 3 19 36 76 -40 27
16. GYULAHÁZA KSE 30 5 6 19 34 79 -45 21

 

Fel Következő