24. forduló (2006.05.07)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Ibrány (4.)–Mád (12.) Németh Károly, ibrányi edző: – Borzasztóan szélsőséges csapat érkezik hozzánk ezen a szinten több kiemelkedő tudású játékossal a saraiban. Úgy érzem, lendületbe kerültünk, és ezt szeretnénk kitolni, ameddig csak lehet. Csobán három sárga lap, Imre és Murák sérülés miatt nem léphet pályára.

Berettyóújfalu (9.)–Szakoly (16.) Csoma Dezső, szakolyi szakmai tanácsadó: – Elég fájdalmas, hogy repülnek a fordulók és nem tudunk pontokat gyűjteni. Szombaton idegenben játszunk, és szeretnénk végre pozitív eredeményt elérni, mert minden megszerzett pont nagy lendületet adna a csapatnak. Sok a sérültünk, de fel a fejjel fiúk!

Volán-Sényő (5.)–Létavértes (3.) Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: – A szabolcsi csapatokon kívül a Létavértes az egyetlen, amely bajnokesélyesnek mondhatja magát. Ellenfelünk otthonában kétszer már sikerült jó eredményt elérnünk, tavaly nyertünk, ősszel ikszeltünk ott, most bármelyiket elfogadnánk hazai pályán is.

Mátészalka (13.)–Szirmabesenyő (15.) Tóth Zoltán, mátészalkai edző: – Igaz, hogy tavasszal hazai pályán még nem vesztettünk, de nem is nyertünk. Remélem, az otthoni egész éves nyeretlenségi sorozatunk végre megszakad, és hazai pályán be tudjuk gyűjteni a most már kötelező három pontot.

Balkány (6.)–Balmazújváros (11.) Mirgai László, balkányi edző: – A héten sokat beszélgettünk a játékosokkal arról, hogy a hátralévő nyolc mérkőzésen nagyobb koncentrálásra és taktikai fegyelemre lesz szükségünk, mert ellenkező esetben nem tudunk javítani a helyzetkihasználásunkon sem. Mivel sok a hiányzónk, remélem minden játékos átérzi a helyzetből adódó felelősséget és vissza tudunk vágni az őszi váratlan vereségért.

Tuzsér (2.)–Nyíradony (8.) Révész Attila, tuzséri edző: – Ebben a szezonban még csak otthonunkban botlottunk, remélem, a pályánk minősége most lehetővé teszi azt a játékot, ami csapatunkat jellemzi, és a kötelezőnek mondható győzelmet sikerül megszereznünk.

Rakamaz (1.)–Hajdúnánás (7.) Brekk János, rakamazi edző: – A Hajdúnánás egy rendkívül szervezett csapat, amit a kevés kapott gólja mellett az is bizonyít, hogy Tuzséron sem szenvedett vereséget. Hazai pályán számunkra kötelező a győzelem, ugyanakkor ettől lesz nehéz ez a mérkőzés. Szilágyi biztosan nem játszhat, Székely és Koskovits felépülésére van némi remény.


Tudósítások, eredmények

A fehér mezes ibrányiak csak egy pontot szereztek

Fotó: Kató L.

IbrányMád 2–2 (1–1). Ibrány, 300 néző, v.: Takács I. (Horváth R., Bakonyi)

Ibrány: Vatai – Bardi, Kántor, Kovács M., Csáki, Korsoveczki, Milka, Szilágyi V. (Obrácz), Kléninger (Harsányi), Hengsperger, Novák (Hegedűs). Edző: Németh Károly.

Mád: Braun – Pásztor, Toplenszki, Takács, Gacsal (Szívós), Harsányi Cs., Barna, Babos, Szabó J. (Szabó P.), Bódi, Kassai. Edző: Zupkó Mihály.

Gyorsan vezetést szerzett az Ibrány, sok helyzetet is kidolgozott, de a masszívan játszó vendégek egyenlítését követően csak a második játékrész derekán tudott újra előnyhöz jutni. A meccs finisében már kettős emberelőnyben játszott a hazai gárda, mégis döntetlen lett a vége, ugyanis a 90. percben tizenegyesből egyenlített a Mád.

Gól: Hengsperger, Kántor, ill. Bódi 2 (egyet tizenegyesből).

Jó: Szilágyi V., Kántor, Korsoveczki, ill. Braun, Bódi.

Kiállítva: Harsányi Cs. (második sárga lap után), Babos (második sárga lap után).

Németh Károly: Rengeteg gólhelyzetünk volt, melyek többségét nagyon pontatlanul és figyelmetlenül fejeztük be. Hogy a hosszabbításban egyenlített az ellenfél, az csak a hab volt a tortán...

Zupkó Mihály: – A második félidőben a két kiállítást követően is hősiesen küzdöttünk, mely meghozta a kívánt sikert.

Ifi: 6–3.


További eredmények:

Berettyóújfalu–Szakoly 2–0 (0–0)
Mátészalka–Szirmabesenyő 5–3 (2–0)
Volán-Sényő–Létavértes 2–1 (2–0)
Rakamaz–Hajdúnánás 1–1 (0–0)
Tuzsér Erdért SE–Nyíradony 3–1 (0–1)
Balkány–Balmazújváros 6–0 (0–0)


A bajnokság állása:

1. Tuzsér 23 17 3 3 64–14 54
2. Rakamaz 24 17 3 4 60–26 54
3. Létavértes 23 16 3 4 46–9 51
4. Ibrány 24 15 3 6 54–24 48
5. Volán-Sényő 24 14 3 7 46–26 45
6. Balkány 23 13 6 4 51–21 45
7. Hajdúnánás 24 11 6 7 32–24 39
8 . Berettyóújfalu 23 9 5 9 42–43 32
9. Hajdúböszörmény 24 9 3 12 38–40 30
10. Nyíradony 24 8 6 10 38–37 30
11. Balmazújváros 23 8 – 15 30–56 24
12. Mád 24 7 3 14 28–48 24
13. Mátészalka 23 7 3 13 25–48 24
14. Sátoraljaújhely 22 6 1 15 32–67 19
1 5. Szirmabesenyő 24 2 4 18 28–80 10
16. Szakoly 24 2 2 20 30–81 8


 

 

Fel Következő