13. forduló (2006.11.04-05) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Létavértes (3.)–Ibrány (4.) Németh Károly, ibrányi edző: A szokásos keretünkkel vesszük fel a küzdelmet, és a pontszerzés reményében utazunk Létavértesre. Be szeretnénk bizonyítani, hogy nem véletlenül állunk a középmezőny élén, de az iskolázott játékot nyújtó hazaiak ellen csak végig koncentrált teljesítménnyel lehet esélyünk a sikeres szereplésre. Berettyóújfalu (11.)–Rakamaz (5.) Veigli Géza, rakamazi edző: – Talán nem hangzik nagyképűen, ha azt mondom, győzni megyünk Berettyóújfalura. Egyrészt a miénk jobb csapat, másfelől pedig a zsinórban szerzett három győzelmünk feljogosít bennünket arra, hogy kellő önbizalommal lépjünk pályára. A keret teljes, bízom benne, hogy a fiúk is átérzik: egy győzelemmel megszilárdíthatnánk helyünket a mezőny elején. Mátészalka (9.)–Volán-Sényő (7.) Tóth Zoltán, mátészalkai edző: – A tavalyihoz hasonlóan ismét a Sényő ellen zárunk. Eddig rendre jó meccseket játszottunk egymással, és többnyire mi jöttünk ki jobban ezekből a csatákból – remélhetőleg ez most is így lesz. Egyik csapatot sem fenyegeti a feljutás vagy a kiesés veszélye, ebből egy jó meccs kerekedhet. Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: – Mindenképpen pontot kellene szerezni ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a jelenlegi pozíciónkat. A tavalyi bajnokikon nem szereztünk pontot a Szalka ellen, kupameccsen viszont nyertünk ellene idegenben, így igyekszünk arra a találkozóra emlékezni. Hajdúböszörmény (8.)–Nyírmada (2.) Szilágyi Bertalan, nyírmadai edző: – Akkor is nyugodtan fogunk aludni, ha nem mi leszünk az őszi bajnokok, újoncként így is mindent megtettünk azért, hogy szépen szerepeljünk. Ha az előző két fordulóban nyújtott játékunkat meg tudjuk ismételni, akkor nem kell félnünk a mérkőzéstől. Bancsi három sárga lap miatt nem játszhat. Sátoraljaújhely (13.)–Balkány (1.) Mirgai László, balkányi edző: – Szeretnénk szépen búcsúzni ettől az évtől és hálás szurkolóinkat megörvendeztetni egy szép győzelemmel, ami egyben az őszi elsőségünket is jelentené. Ehhez mindenféleképpen szükség lesz a jó helyzetkihasználásra, mert csak így lesz esélyünk a három pont megszerzésére. Létavértes-Ibrány 0-0. Létavértes, 100 néző, v.: Rendek.
Létavértes: Papp – Arnóczki, Király, Szűcs I., Németh, Harsányi T. (Saliga
Z.), Szűcs L., Spitzmüller, Széles, Szilágyi P., Saliga I.
Ibrány: Tóth N. – Koczogh, Kántor, Kovács M., Korsoveczki, Varga K.,
Milka, Laskai M., Szilágyi V. (Novák), Fekete Á., Simon G. A közepes színvonalú mérkőzésen az Ibrány SE egy ponttal gazdagodott, s mivel a rivális Rakamaz vereséget szenvedett, így a gárda bebiztosította őszi negyedik helyét. További eredmények: Berettyóújfalu–Rakamaz 3–2 (1–1) Mátészalka–Volán-Sényő 1–2 (1–0) Hajdúböszörmény–Nyírmada 1–1 (1–0) Sátoraljaújhely–Balkány 1–2 (1–1) Balmazújváros–Hajdúszoboszló 2-1 Nyíradony–Hajdúnánás 0-0 Tabella: 1. Balkány 13 11 - 2 33-11 33
|