26. forduló (2007.06.03) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Ibrány (3.)–Létavértes (4.) Németh Károly, ibrányi edző: – Méltóképpen szeretnénk lezárni az egész éves teljesítményünket. Ehhez adott egy hazai környezet és egy vélhetően presztízsgyőzelemre játszó ellenfél. Ebből csak jó meccs lehet! Jó volna, ha minél többen buzdítanák a csapatot, nagyon megérdemlik az elismerő tapsot a sokat fejlődött játékosaink. Ibrány–Létavértes 2–1 (1–1). Ibrány, 400 néző, v.: Tóth T.
Ibrány: Tóth N. – Kató, Kántor,
Kovács M., Csáki I., Korsoveczki, Milka, Laskai M., Szilágyi V. (Varga K.),
Fekete Á. (Novák), Simon G. Létavértes: Szalánczi – Szeles,
Jakab, Karacs, Iszák, Harsányi T. (Berecz), Arnóczki, Kanál, Éles, Barabás
(Varga M.), Varga J. Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, az ibrányi
csapat egykori játékosa és edzője, a vasárnap elhunyt Kulcsár Sándor (az egykori
válogatott kézilabdázó, Kulcsár Anita édesapja) emléke előtt tisztelegtek a
jelenlévők. Az első félidőben a helyzeteket kihagyta az Ibrány, sőt Fekete révén
egy tizenegyest is, ezeknek meg lett az ára, hiszen vezetést szerzett a
Létavértes. A hazai gárda nem adta fel, jutalmául fordítani tudott. Ezzel a
teljes tavaszi szezont veretlenül zárta az ibrányi gárda. Gól: Simon G. (44. és 78. – az elsőt 11-esből), illetve Varga J. (23.). Jó: Simon G. (a mezőny legjobbja), Kántor, Korsoveczki, Laskai M., illetve Szalánczi, Karacs, Arnóczki. Németh Károly: – Ez a mérkőzés méltó lezárása volt az egész évnek, de főleg a tavaszi teljesítményünknek. Minden olyan célt elértünk, amit kitűztünk erre az évre magunk elé, de ez a lelkes és odaadó vezetői stáb nélkül biztos, hogy nem vált volna valóra. Köszönet mindenkinek, aki segített egy jó szóval is az ibrányi futballon. Kondás Elemér: – Változatos jó iramú mérkőzésen a hazai csapat többet tett a győzelemért. További eredmények: Volán-Sényő–Mátészalka 4–1 (2–0) A 21. fordulóból elmaradt meccsen: A 25. fordulóból elmaradt meccsen:
Tabella:
1. Balkány 26 20 3 3 76–19 63
|