1. forduló (2007.08.19)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Balkány–Ibrány

Selyem Nándor, balkányi edző: – Későn kerültem a csapathoz, még kellett volna két-három hét ahhoz, hogy összeérjünk. Egyáltalán nem azonos a keret összetétele a tavaszihoz képest, tisztában vannak ezzel a szurkolók a vezetők és a játékosok is. Szeretnénk megfelelni az elvárásoknak, sokat jelentene egy sikeres bemutatkozás.

Révész Csaba, ibrányi edző: – Nagyon fontosnak tartom a jó rajtot, ami meghatározza a folytatást. Tisztában vagyunk vele, hogy a mostani balkányi keret nem azonos a bajnokcsapattal, ezzel együtt korántsem becsüljük le őket. Öt játékos távozott a kezdőnkből, még formálódik az új ibrányi együttes. Szeretnénk győzelemmel debütálni.


Tudósítások, eredmények

Kovács Mihályék határozottabbak voltak Fotó: KM-Sport

Balkány–Ibrány 0–3 (0–0)
Balkány, 250 néző, v.: Sinka.
Balkány: Varga I. – Gégény, Dán, Vass, Szabó I., Tóth Z., Málik, Lovas (Vasas), Gilányi, Horváth J., Mikhárdi (Szűcs). Edző: Selyem Nándor.
Ibrány: Vatai – Koczog, Kántor, Kovács M., Csáki, Varga K., Turóczi (Obrácz), Laskai M., Szilágyi V. (Novák), Fekete Á., Marcsek. Edző: Révész Csaba.
Hatvan percen át kiegyensúlyozott volt a játék, ám a tizenegyesgól után „megbillentek” a hazaiak. Miközben Vatai mindent védett, az Ibrány tovább növelte az előnyét.
Gól: Fekete Á. (62., tizenegyesből), Marcsek (65.), Turóczi (79.).
Jó: Tóth Z., Gégény, Szabó I., Varga I., illetve Szilágyi V., Fekete Á., Marcsek, Vatai.
Selyem Nándor: – Hatvan percig fegyelmezetten játszottunk, addig helyzetet sem alakított ki az Ibrány, mi viszont elpuskáztunk a lehetőségeinket.
Révész Csaba: – Az első bajnoki mérkőzésen sikerült győznünk, és most ez volt a lényeg.


Létavértes–Nyírmada 1–3 (0–2)
Létavértes, 200 néző, v.: Kálé. Létavértes: Szécsi – Kovács T., Szilágyi G., Kónya, Korhut, Harsányi, Teleki, Bácsi, Sárközi, Hadházi, Mokánszki (Balogh Zs., 80.). Edző: Gyarmati András. Nyírmada: Tuza – Fejes, Tóth Sz., Bagin, Bancsi (Danku), Németh A., Vadicska, Benkő, Mátyus (Szőke), Katona (Ponczók), Papp Z. Edző: Szilágyi Bertalan.
A Debreceni VSC utánpótlására építő, főleg tizenévesekből álló létavértesiekkel nagy iramú mérkőzést játszott az utóbbi kiírás ezüstérmese. Az eltiltott Nagy Szabolcsot nélkülöző vendégek az agilis Papp Zoltán duplája révén cserélhettek térfelet. Utána a nemrég igazolt Katona tovább növelte az előnyt, a házigazdák Sárközi révén szépítettek. Teljesen megérdemelt a madaiak sikere. Gól: Sárközi (75.), illetve Papp Z. (25., 43.), Katona (48.). Jó: az egész vendégcsapat.
Szilágyi Bertalan: – A rutin és a fiatalság összecsapásából mi jöttünk ki győztesen.

Berettyóújfalu–Volán-Sényő 0–3 (0–1)
Berettyóújfalu, 300 néző, v.: Kassai Cs. Berettyóújfalu: Szántó – Csordás, Szitkó, Varga Zs., Kisikán (Kun, 46.), Trencsényi, Nagy T., Safar, Balogh B. (Kolompár, 46.), Lovas (Ékes, 68.), Nagy I. Edző: Kártik József. Volán-Sényő: Polgári – Pljutyinszkij, Márton I., Puskás, Bárány, Dóczi (Bagoly), Asztalos, Farkas, Haburcsák (Márton L.), Nyisztor, Fiumei (Tóth Cs.). Játékos-edző: Rubóczki Tibor.
A vendégcsapat hamar tudomására hozta a hazaiaknak, hogy ezen a délutánon ők a jobbak. Végül is meggyőző játékkal, kiemelkedő teljesítmények nélkül simán hozták a mérkőzést. A bajnokság későbbi szakaszában derül ki, hogy a vendégek voltak erősek, vagy a hazaiak gyengék. Gól: Fiumei (25., 50.), Haburcsák (55.). Jó: Polgári, Asztalos, Fiumei.
Rubóczki Tibor: – Továbbra is imponáló a sorozatunk a Berettyóújfalu ellen. Örülök, hogy jól mutatkoztak be az új játékosok. Gratulálok a csapatomnak!

Nagyecsed–Nyíregyháza Spartacus II 1–1 (0–1)
Nagyecsed, 400 néző, v.: Kocsis. Nagyecsed: Makó – Molnár, Ricsei, Tősér, Kovács N., Gádzsa, Bíró, Balogh J., Szakács (Szarka), Bulyáki A., Nagy M. (Ascsillán). Edző: Berettyán Gábor. Nyíregyháza Spartacus II: Máthé – Kató (Debróczki), Cséke, Markos, Perényi, Tóth T., Jeddi, Minczér, Lovas (Oláh), Demeter (Anderka), Krajnc. Edző: Balogh Zoltán.
Eleinte a vendégek többet birtokolták a labdát. Amikor oldódott a görcs, az ecsediek is alakítottak ki gólhelyzeteket. A félidő hajrájában Krajnc jól eltalált lövése kipattant Makóról, a labdát Demeter a kapuba sodorta. Minden egylapra feltéve támadtak a házigazdák, ennek eredményeként Kovács N. élményszámba menő góllal egyenlített. Összességében igazságos döntetlen született. Gól: Kovács N. (51.)., illetve Demeter (41.). Jó: Kovács N., Gádzsa, Szakács.
Berettyán Gábor: – Kiegyenlített, kissé enervált játékot hozó első félidő végén az ellenfél az egyetlen helyzetéből gólt szerzett. Az egyenlítés után próbáltuk megszerezni a győzelmet, de ez csak a mezőnyfölényben mutatkozott meg. Az iksz reális.

Várda SE–Nyíradony 3–0 (1–0)
Kisvárda, 500 néző, v.: Radványi. Várda SE: Petranics – Balogh, Kosztyu, Jánvári, Cseke, Deák, Kalu (Dolhai), Vicickó (Kerepőesi), Cipf, Spekker (Varga), alázsi. Edző: Kocsis János.
Nyíradony: Kerezsi – Szilágyi, Terdik, Kecskés (Szemán), Kristóf, Ilklés, Takács (Nyika), Kovács, Papp (Tóth), Bodogán, Dávid. Edző: Rása Csaba.
Az első tizenöt perc megilletődöttsége után fokozatosan őrölte fel ellenfelét a Várda SE: a fölény a 33. percben érett góllá. A második félidő gyors góllal indult, ezután is a házigazdák kezdeményeztek többet. Az utolsó percben megkoronázták a meggyőző játékukat, megérdemelt győzelmet arattak. Gól: Balázsi (48., 90.), Kalu (33.). Jó: Kalu, Deák, Balogh, illetve Kerezsi.
Kocsis János: – Első NB III-as győzelmét a csapat Krisztián Attilának ajánlja, akinek mielőbbi gyógyulást kíván.
Rása Csaba: – Megérdemelt kisvárdai győzelem született.

Hajdúnánás–Mátészalka 0–1 (0–0)
Hajdúnánás, 200 néző, v.: Mencsik. Hajdúnánás: Gencsi – Tar, Boros, Kovács A., Gombkötő S., Mikita J., Rákos (Sóvágó), Szemán P. (Fodor), Szabadi, Szemán I. (Bagoly), Nábrádi. Játékos-edző: Kondora József. :Mátészalka: Gergely – Nagy, Flavian, Mastan, Cvik, Risai (Újfalusi), Rézműves, Patály, Riskó (Lukács), Dascal, Puskás (Mészáros). Edző: Tóth Zoltán. A Mátészalka kontratámadásokra rendezkedett be, és az első húsz percben nagyon sok labdát szereztek a szatmáriak a középpályán. A Hajdúnánás főleg szögletekből és szabadrúgásokból próbált gólt elérni, a szalkai védők rendre sikerrel hárítottak. A második játékrészben kijött a két csapat közötti fizikális különbség. Bár egy szabadrúgásgóllal nyertek az igencsak megfiatalított vendégek, rászolgáltak a győzelemre, ami óriási fegyvertény. Gól: Puskás (85.). Jó: Mikita, Tar, Szemán I., illetve az egész vendégcsapat.
Kondora József: – Jól eltalált szabadrúgás eldöntötte a meccs sorsát, a szerencsésebb csapat nyert.
Tóth Zoltán: – Meg kellett küzdenünk a pálya talajával is, kontratámadásainkban benne volt a gólveszély. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk.

További eredmények:

Balmazújváros–Debreceni VSC II 0–3

Hajdúböszörmény–Diósgyőr II 0–0.

 

 


 

Fel Következő