18. forduló (2011.03.19-20.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Ibrány (10.)–Hajdúszoboszló (9.) Kató István, ibrányi edző: – Eredményes két tavaszi forduló van mögöttünk, ami megbeszélt, alaposan kidolgozott és végrehajtott munkának valamint természetesen a szerencsének is köszönhető. A hétvégére a feladat adott – be kell érni pontszámban a Hajdúszoboszlót. Nagyon vékony a keretünk, de bízom abban, hogy a szurkolók bíztatásából erőt fogunk tudni meríteni, és célunkat elérjük. Hiányzók: Szilágyi V. Ignácz J. Babják Cs. Tóth Zs., Balogh Z., ifj. Kató I. Ibrány–Hajdúszoboszló 1–1 (0–1). Ibrány, 200 néző, v.: Dudás.Ibrány: Tóth N. – Kántor Zs., Papp Á., Kovács M., Horváth N., Reszler, Varga K., Kolozsi (Palcsák, 70.), Turóczi Cs., Babják (Hruska, 50.), Imre Gy. Edző: Kató István. Hajdúszoboszló: Groze – Kereki, Bakonszegi, László R., Horváth Sz., Mészáros T. (Barabás, 72.), Szathmári Zs., Kálmán Z., Tóth Sz. (Sarkadi Z., 68.), Szarvas F., Czibi (Halász A., 42.). Edző: Szűcs János. Mély talajú, vizes, tócsákkal tarkított pályán szerzett vezetést a Szoboszló az első félidőben. A második játékrészben tíz emberre fogyatkozva is mindent egy lapra tett fel az Ibrány, az egyenlítést követően a győzelemhez sem kellett volna sok. Gól: Imre Gy. (65.), illetve Bakonszegi (20.). Kiállítva: Papp Á. (második sárga lap után, 54.). Jó: Tóth N., Kántor Zs., Varga K., illetve Kereki, Mészáros T., Horváth Sz., Kálmán Z. Kató István: – A második játékrészben emberhátrányban is egyenlíteni tudtunk, ezért dicséretet érdemel csapat. Szűcs János: – Győzelmet szalasztottunk el, jobban játszottunk az Ibránynál, több helyzetet is kidolgoztunk, ellenfelünk egy balszerencsés pontrúgás után egyenlített ki. Az irreális talajon mutatott teljesítménnyel elégedett vagyok, mert a nagy sár ellenére próbáltunk kombinatívan és harcosan játszani. További eredmények: Tiszakanyár–Baktalórántháza
2–5 (0–3) A bajnokság állása a 18. forduló után:
1. Nagyecsed 18 12 4 2 39–18 40
|