3. forduló (2010.08.29)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Hajdúszoboszló (5.)–Ibrány (10.)

A 2007-es, Szoboszló elleni hazai meccs előtti készülődés
(
Fotó: KL.)

A hajdúságiak ellen, 2007 áprilisában lejátszott legutóbbi meccsen - hazai pályán - 3-2-es ibrányi siker született. A csapat akkor a következő összeállításban játszott:
Vatai – Kató, Kántor, Kovács M., Csáki, Korsoveczki (Koczogh), Milka, Laskai M., Szilágyi V. (Varga K.), Fekete Á. (Imre), Simon G.

A hétvégi mérkőzésről Kató István, ibrányi edző így nyilatkozott:

– A soron következő ellenfelünkről nem sokat tudunk, ennek ellenére egészséges önbizalommal – amit több játékosom az Ecsed elleni mérkőzésen szerzett vissza –, pont vagy pontok szerzésének reményében utazunk Hajdúszoboszlóra.

 

 


Tudósítások, eredmények

Hajdúszoboszló–Ibrány 2–0 (2–0)

Hajdúszoboszló, 200 néző, v.: Mencsik. Hajdúszoboszló: Groze – Barabás (Tóth Sz., 46.), Bakonszegi, László R., Horváth Sz., Harsányi Kereki M., 83.), Szathmári Zs., Szöllősi (Lendvai, Gy., 63.), Kálmán, Szarvas F., Mészáros T. Edző: Szűcs János. Ibrány: Tóth N. – Ferenczi F., Kántor Zs., Kovács M., Babják Cs., Tóth Zs., Balogh Z. (Polényi, a szünetben), Jeddi, Reszler, Szilágyi V. (Hangácsi, a szünetben), Szabó M. (Papp Á., 78.). Edző: Kató István.

Az első félidőt átaludta a vendégcsapat, amely a másodikban hiába próbálkozott, a mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani. Gól: Barabás (34.), Mészáros T. (45.). Jó: Szathmári Zs., Szarvas F., László R., illetve a vendégek közül senki.

Szűcs János: – Az első félidő közepéig csak mezőnyjáték folyt, első helyzetünkből rögtön gólt szereztünk. Szünetig tudtuk növelni előnyünket, a folytatásban adódtak lehetőségek mindkét oldalon, úgy érzem, megérdemelten nyertünk egy stabil csapat ellen.

Kató István: – Az első félidőben rossz felfogásban futballoztunk, a másodikban hiába dolgoztunk ki több helyzetet, egyet sem tudtunk gólra váltani.

A mérkőzés jegyzőkönyve


További eredmények:

Tuzsér–Balkány 1–1 (0–0)
Tuzsér, 300 néző, v.: Sipos L. Tuzsér: Szabó B. – Dancs B. – Tóth N., Takács J., Cseke A., Brankovics P., Gergely I., (Kovács I., 65. perc) Iván A., Bagin S., Medvid, Orgován. Edző: Révész Csaba. Balkány: Vadon D. – Vass Z., Tóth Gy., Szabó P., Dán F., Tóth Z., Klein A., Balogh Zs., Meszesán (Szabó I., 70.), Vasas T., Balás (Purguly E., 88.). Edző: Purguly Árpád.
Nehezen lendült játékba a hazai csapat, majd negyedóra elteltével átvette az irányítást, jelentős mezőnyfölényt harcolt ki, a kapuba viszont csak az ellenfél vezetése után sikerült betalálnia. A folytatásban a helyzetek alapján meg kellett volna nyerni e a találkozót a Tuzsérnak... Gól: Bagin S. (77.), illetve Vasas T. (70.). Jó: Dancs B., Medvid, Brankovics P., Cseke A., Bagin S., illetve az egész vendégcsapat.
Révész Csaba:
– Masszívan, jól védekező Balkánnyal szemben nem tudtuk érvényesíteni mezőnyfölényünket, viszont előttük adódott az utolsó gólszerzési lehetőség, ami eldönthettük volna javunkra a mérkőzést.
Purguly Árpád:
– A vezetés megszerzése után volt egy rövidzárlat, egy ilyen jó csapat ellen, mint a Tuzsér ezt nem lehet büntetlenül megúszni, aztán még meccslabdánk is volt, nem éltünk vele, ettől függetlenül igen értékes egy pontot vittünk el.

Baktalórántháza–Tiszakanyár 0–2 (0–1)
Baktalórántháza, 300 néző, v.: Gulyás L. Baktalórántháza: Nagy Z. – Szenes I., Geda G., Vágó Z., Lakatos I., Márkus Gy., Rakóczki, Tolnai T., Deák T. (Zámbori, 83.), Török I. (Lévai Cs., 73.), Szabó R. Edző: Tóth János. Tiszakanyár: Gazsi – Dolhai (Orosz M., 68.), Balázsi P. (Fekete Á., 80), Kiss T., Jánvári, Deák I., Kóka R., Hadházi, Marics G. (Gombkötő S., 90.), Simon G., Tóth Sz. Edző: Gerliczki Máté.
Amíg a Baktalórántháza kihagyta helyzeteit, és csupán kapufáig jutott, a vendégek a kevesebb lehetőségükkel jobban sáfárkodtak. Gól: Balázsi P. (24.), Marics G. (91. 11-esből). Jó: Márkus, Tolnai T.
Tóth János:
– A csapat dicséretesen és szervezetten játszott, a támadójáték volt gyengébb. Ezzel együtt a döntetlen igazságosabb lett volna.
Gerliczki Máté:
– A bajnokság minden szempontból legnehezebb pályáján nagyon értékes győzelmet arattunk.

ÚSE-Nagykálló–Tiszalök 3–1 (1–0)
Nagykálló, 200 néző, v.: Homonnai P. ÚSE-Nagykálló: Gégény L. – Bárány L., Torda Cs. (Torda A., 72.), Hogya, Fiumei, Mándi L., Somogyi T. (Bodnár R., a szünetben), Asztalos, Kiss T., Ábrám, Marozsán M. (Papp M., 61.) Edző: Fogarasi Zoltán. Tiszalök: Gagyi S. – Csáki J. (Szilágyi Á., 62.)., 40.), Hock F., Dobos Z., Czifrák, Bognár A., Turik J. (Bodó G., a szünetben), Péntek A., Vass I. (Csáki V., 62.), Nagy I., Cseh K. Edző: Mirgai László, Péntek Miklós.
Fiatalos, lendületes mérkőzésen pontrúgásokban és fejben jobbak voltak a hazaiak, és megérdemelten szerezték meg első NB III-as győzelmünket. Gól: Asztalos (24.), Mándi L. (53. és 54.), illetve Péntek A. (58.). Jó: Gégény L., Bárány L., Mándi L., Bodnár R., illetve a vendégek közül senki.
Fogarasi Zoltán:
– Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, amelyen komoly hozzáállással és megfelelő koncentráltággal szereztük meg első győzelmünket, ami kicsivel jobb összpontosítással lehetett volna nagyobb különbségű is.
Mirgai László:
– Korrekt játékvezetés mellett három egyéni hiba eldöntötte a mérkőzés sorsát. A hazaiaknak csak gratulálni tudok az agresszív, jó játékukhoz.

Kótaj–Kemecse 2–1 (1–1)
Kótaj, 1000 néző, v.: Nazsa. Kótaj: Kanócz – Luput, Horváth Cs., Szántó Z., Ungi, Ferenczi M., Majoros (Rácz R., 62.), Cuc (Gurcsák, 85.), Bodnár G., Kotricz Z. (Kató Gy., 62.), Kádár L. Edző: Csoma Dezső. Kemecse: Szabó A. – ifj. Koskovits Gy. (Puskás D., 80.), Homann, Markos, Hokk Á., Karkusz (Szilágyi Z., 80.), Matejkó R. (Lakatos L., 20.), Balogh Gy., Ruska, Lengyel Á., Ádámszki. Edző: Koskovits György.
Igazi szomszédvári rangadót láthatott a szépszámú közönség. A hazaiak egy bombagóllal korán vezetéshez jutottak, ami után inkább a Kemecse irányította a játékot, és ez meghozta az egyenlítést. Szünet után is folytatódott a küzdelem, kapufákkal, meg nem adott góllal, míg a hajrában a csereként beállt Rácz Róbert szerezte meg a győztes gólt a továbbra is százszázalékos Kótaj javára. Gól: Bodnár G. (4.), Rácz R. (76.), illetve Ádámszki (36.). Jó: Horváth Cs., Luput, Bodnár G., Szántó Z., illetve Markos, Lakatos L.
Csoma Dezső: – Jó színvonalú, küzdelmes mérkőzésen mindkét oldalon voltak helyzetek, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk.
Koskovits György: – Egy bombagóllal és mindenki számára nyilvánvalóan szabálytalan találattal sikerült otthon tartani a három pontot a Kótajnak.

Nyírmada–Berettyóújfalu 2–0 (2–0)
Nyírmada, 200 néző, v.: Tóth T. Nyírmada: Papp G. – Mátyus Cs., Fejes, Moldovan, Danku A., Istrate, Danku J., Németh A. (Szabó G., 14.), Kirner, Járomcsák (Molnár Sz., 78.), Katona R. (Szikszai A., 67.). Játékos-edző: Szőke István. Berettyóújfalu: Jenei – Nagy R., Nagy Z., Turzó, Csordás (Horváth G., 76.), Kolompár, Batári, Tamás L. (Jancsó, a szünetben), Ékes, Nyéki (Karácson, a szünetben), Szabó G. Játékos-edző: Balogh Barna.
Jó iramú mérkőzést játszottak a felek, a vendégek is szemre tetszetős futballal rukkoltak elő, de a Nyírmada szinte kivégezhette volna ellenfelét, hiszen a gólok mellett rengeteg helyzetet hagyott kihasználatlanul. Gól: Danku A. (17.), Danku J. (26.). Kiállítva: Szabó G. (megsértette a játékvezetőt, 59.). Jó: az egész hazai csapat.
Szőke István: – Jó játékvezetés mellett, nagy akarattal futballozva, megérdemelten nyertünk.
Balogh Barna: – Első félidőben lélektelen játékunknak csak ez lehetett az eredménye és a játékvezetés is minket sújtott.

Nagyecsed–Püspökladány 2–0 (0–0)
Nagyecsed, 300 néző, v.: Nyírcsák. Nagyecsed: Makó – Patály J., Ricsei, Gádzsa, Tősér, Ascsillán (Nyíregyházi, 79.), Kovács N., Bancsi (Balogh J., 69.), Bulyáki A. (Csáki I., 86.), Katona Gy., Marcsek. Edző: Feczkó Tamás. Püspökladány: Szalánczi Z. – Varga L., Fülöp A., Ramos, Domokos A., Bácsi (Bujdosó, 70.), Horváth R., Szabó M., Kanál (Karacs, 60.), Domokos I., Czibi (Tüdős, 60.). Edző: Szabó László.
A kulturáltan játszó vendégcsapat ellen a nagyecsediek az első félidőben csak a gólhelyzetekig jutottak, a második játékrészben azonban megszülettek a várva várt találatok és a várva várt győzelem. Gól: Bancsi (57.), Katona Gy. (69.). Jó: Marcsek, Katona Gy., Bulyáki A., Bancsi, Kovács N.
Feczkó Tamás: – Gólkülönbséget kellett volna ma is javítanunk, de örülünk ennek a győzelemnek is, amit két legkitartóbb szurkolónknak ajánlunk, elnökünknek és polgármesterünknek.
Szabó László: – Megérdemelt hazai győzelem.


Tabella:

1. Kótaj 3 3 – – 7–3 9
2. Hajdúszoboszló 3 2 1 – 6–2 7
3. Tiszakanyár 3 2 1 – 8–5 7
4. Cigánd 3 2 – 1 7–3 6
5. Tuzsér 3 1 2 – 6–3 5
6. ÚSE-Nagykálló 3 1 2 – 6–4 5
7. Kemecse 3 1 1 1 8–4 4
8. Püspökladány 3 1 1 1 5–5 4
9. Nagyecsed 3 1 – 2 2–2 3
10. Baktalórántháza 3 1 – 2 3–6 3
11. Berettyóújfalu 3 1 – 2 1–4 3
12. Nyírmada 3 1 – 2 3–8 3
13. Ibrány 3 1 – 2 1–5 3
14. Balkány 3 – 2 1 2–3 2
15. Létavértes 3 – 1 2 4–8 1
16. Tiszalök 3 – 1 2 4–8 1

 

Fel Következő