26. forduló
(2012.05.19-20.)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Létavértes–Ibrány SE 2–1 (1–1). Létavértes, 100 néző, v.: Rendek. Létavértes: Póser – Bényei, Hajdu I., Gál M., Szilágyi G., Nagy T., Sigér, Király V. (Kuti K., 57.), Angyal N., Mokánszki (Suskó, 92.), Kertész T. (Mezei B., 89.) Edző: Sándor Csaba. Ibrány: Tóth N. – Kovács M., Ignat, Hruska (Horváth N., 63.), Kántor Zs., Drule (Zsidó, 56.), Kató I. (Reinaldo, 74.), Kléninger, Mantena, Kövér G., Dascal. Edző: Kovács János. Kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés, amelyen az Ibrány szerezte meg a vezetést. A Létavértes a második félidőben megfordította az állást, és bár az Ibrány mindent megtett az egyenlítésért, ezt a jól játszó ellenfelével szemben nem tudta megtenni. Gól: Bényei (25.), Mokánszki (53.), illetve Drule (17.). Jó: Bényei, Nagy T., Mokánszki, Sigér, illetve Tóth N., Drule. Sándor Csaba: – Jó mérkőzést játszottunk az Ibránnyal, megvoltak a lehetőségeink akár a nagyobb különbségű győzelem elérésére is, de sok helyzetet elhibáztunk, ami a fiatalság számlájára írandó. További sok sikert kívánok Kovács Jancsi barátomnak és csapatának. Kovács János: – Jó körülmények között, jó csapat ellen nem sikerült a bravúr, pedig sokat tettünk érte, de az ellenfél nagy ellenállást tanúsított. További eredmények: Debreceni EAC–Várda SE 0–2 (0–1) Tabella:
|