4. forduló (2012.09.08-09.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

 
Ibrány SE Létavértes
2012.09.09 15:30

Legutóbb tavaly októberben, a 11. fordulóban fogadtuk a fiatal játékosokból álló kis Lokit, akkor jó iramú, nyílt és változatos mérkőzést vívtak a felek. Mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, az 1–1-es végeredmény egy gyors gólváltás után alakult ki. A találatokat Kató I. (62.), ill. Kovács M. (66.) szerezték.

Hajrá Ibrány!!!


Edzői nyilatkozatok:

Kovács János, ibrányi edző: – Istenigazából akkor lesz értéke a két idegenbeli pontszerzésünknek, ha hazai győzelemmel tudjuk megtoldani. Márpedig mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez sikerüljön, mégha szervezett, lendületes ellenféllel is találkozunk. A Létavértesnek a bemutatkozása nem sikerült jól, de a múlt héten már az igazi énjét mutatta. Ruan Pereira eltiltása ugyan lejárt, de a legutóbb kiállított Horváth Norbert hiányozni fog.

Gyarmati András, létavértesi edző: – A bajnokság elején kicsit beragadtunk, azonban a harmadik körben, a DEAC ellen jó játékkal tudtunk előrukkolni és magabiztos győzelmet arattunk. Mostani ellenfelünk, az Ibrány, – akárcsak mi – fiatal és motivált játékosokból áll, meglátjuk, mire megyünk egymás ellen. Szeretnénk folytatni a múlt héten megkezdett utunkat és ponttal, vagy pontokkal hazatérni. Berdó Péter és Hussein Shadi játékára nem számíthatok vasárnap, a csapat többi tagja viszont bevethető állapotban van.

További mérkőzések:

Szombat:
Tiszaújváros (2.)–Várda SE (1.)
Cigánd (6.)–Baktalórántháza (5.)
Hajdúböszörmény (11.)–Nyírbátor (4.)
Debreceni EAC (14.)–Tiszakanyár (8.)
Hajdúszoboszló (3.)– DVTK II (13.)

Vasárnap:
Nagyecsed (10.)–Szatmár Unió FC (12.)


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Létavértes 1–0 (0–0)

Kató István (balra) gólja döntőnek bizonyult

Fotó: KM

Ibrány, 400 néző, v.: Szabó I.

Ibrány: Tóth N. – Kántor Zs., Kléninger (Varga A., 60.), Lipcsei M., Ciula (Kató Gy., 66.), Kovács I., Ruan Pereira, Reinaldo, Ruja (Adriano, 91.), Barzó, Kató I. Edző: Kovács János.

Létavértes: Póser – Boros J., Holecz, Hajdu I., Kovács G., Nagy T. (Mezei B., 66.), Barzsó, Burics, Suskó (Kertész T., 58.), Király V., Mokánszki. Edző: Gyarmati András.

Kiegyenlített mérkőzést vívtak a felek, az első félidőben enyhe létavértesi mezőnyfölénnyel. Ekkor mindkét csapatnak két-két nagy helyzete volt, melyek kimaradtak, Szünet után is jó iramban folytatódott a mérkőzés, végül jogos büntető után született meg a hazaiak három pontot érő találata.

Gól: Kató I. (11-esből, 63.).

Kiállítva: Kovács G. (második sárga lap után, 86.).

Jó: Kántor Zs., Lipcsei M., Ruan Pereira, Ruja, Kató I., illetve Póser, Holecz, Burics, Mokánszki.

Kovács János: – Ez a győzelem úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér. Agresszív, masszív, jó csapatot sikerült legyőznünk.


További eredmények:

Szombat:

Tiszaújváros–Várda SE 1–1 (0–1)

Tiszaújváros, 300 néző, v.: Nazsa. Tiszaújváros: Hamar Zs. – Horváth T., Toplenszki, Fodor P., Török A., Polényi T. (Zádori E., 84.), Lippai G., Gacsal, Molnár G., Dávid Z. (Gaál G., 36.), Kovács P. Edző: Koleszár György. Várda SE: Petranics – Tóth Gy., Hegedüs T., Mező Á., Lakatos I., Farkas M. (Brankovics P., 41.), Oláh D., Miskolczi L. (Lakatos T., 66.), Iván A., Fodor A., Bagin S. (Soós T., 60.). Edző: Révész Attila.
Az első félidőben a vendégek akarata érvényesült, sikerült is vezetést szerezniük, majd a folytatásban a hazaiak sokkal kezdeményezőbbé váltak és megérdemelten egyenlítettek. Ezt követően a várdaiak emberhátrányban is győzelemre játszottak, de tervük meghiúsult. Gól: Kovács P., (11-esből, 72.), illetve Bagin S. (11-esből, 22.). Kiállítva: Lakatos I. (rossz ütemű szerelésért, 77.). Jó: Fodor P., Kovács P., Gaál G., Toplenszki, illetve Iván A., Hegedüs T., Fodor A., Petranics.
Koleszár György: – Reális döntetlen született.
Révész Attila: – Ma több játékosom tudása alatt játszott, a megszokottól nagyobb számban fordultak elő egyéni hibák, ez eredményezte, hogy nem tudtuk a jó erőkből álló Tiszaújvárost legyőzni.

Cigánd–Baktalórántháza 0–1 (0–1)

Cigánd, 200 néző, v.: Tatár I. Cigánd: Nagy Z. – Ludescher, Cséke Gy. (Farkas K. 62.), Tempfli, Boldog M. (Varga Z., a szünetben), Csáki R., Pop, Tudja D., Demeter Á., Simtchatcha (Vicickó, 69.), Baksa Z. Edző: Kocsis János. Baktalórántháza: Gazsi F. – Balogh Zs., Geda G., Kántor F., Csordás G., Rakóczi Zs., Lakatos I., Kozma J. (Marics T., 81.), Török I. (Benkő T. (66.), Marics G. (Fábri Z., 86.), Szabó R. Játékos-edző: Illés László.
A jól játszó baktai csapat az első félidőben sok ziccert alakított ki, amiből egyet értékesített. A szünetet követően sem lankadt a lendóület, majd egy buta kiállítás miatt óriásit küzdött a három pont megszerzése érdekében. Az igazsághoz tartozik, hogy a szerencsére is szükségük volt. Gól: Szabó R. (34.). Kiállítva: Lakatos I. (rossz ütemű becsúszásért, 58.). Jó: Simtchatcha, illetve Gazsi F., Csordás G., Balogh Zs., Rakóczi, Szabó R.
Kocsis János: – Rúgott gól nélkül nemhogy mérkőzést nem lehet nyerni, még pontot sem lehet szerezni.
Illés László: – Nagy küzdelem, még nagyobb futball, remélem, ez az igazi arcunk.

Hajdúböszörmény–Nyírbátor 2–0 (1–0)

Hajdúböszörmény, 400 néző, v.: Belicza. Hajdúböszörmény: Kőrösi N. – Androkó S. (Bogár M., 60.), Kiss A., Angyalos, Lovas M., Szabó M., Reyes (Piota, 60.), Éles B., Bartha Z., Bogdanovics, Milovacs (Tóth T., 89.). Edző: Papp Ferenc. Nyírbátor: Tóth Sz. – Orosz M. (Orgován Gy., a szünetben), Ricsei F., Jeddi B., Kóka R., Ráti G., Erdei Z., Hadházi, Pálvölgyi, Nagy D. (Haburcsák B., 67.), Lakatos L. (Puskás D., 85.). Edző: Fogarasi Zoltán.
A mérkőzés során a hazaiak akarata érvényesült, amihez a vendégek „nagyon szépen” asszisztáltak. Gól: Éles B. (34.), Bogdanovics (56.). Kiállítva: Orgován Gy.(gólhelyzetben kitörő játékost buktatta, 62.) Jó: Éles B., Kiss A., Szabó M., Lovas M., Bartha Z., illetve Tóth Sz., Haburcsák B.
Papp Ferenc: – Rendkívül fegyelmezett és tudatos játékkal legyőztük a csoport egyik legjobban felkészített csapatát.
Fogarasi Zoltán: – Az első félidőben megye hármas szinten játszottunk, csak össze-vissza futkároztunk a pályán, jelenlétünket egy árva szöglet jelentette… A szünet után összeszedettebbé vált a támadójátékunk, de még a gólvonalról sem tudtunk betalálni. Néhány játékosom nem mindig tudta, milyen színben játszunk, amit az ellenfél könyörtelenül kihasznált.

Debreceni EAC–Tiszakanyár 1–0 (1–0)

Debrecen, 100 néző, v.: Séra. DEAC: Tóth F. – Takács Á., Tóth Z., Buka B., Hajdu N. (Buzai G., 58.), Brehószki B. (Szabó M., 5.), Patalenszki, Mizsák R. (Pankotai P., 38.), Balogh Zs., Jenei Zs., Sütő A. Edző: Sáfár László. Tiszakanyár: Szobonya G. – Pócsi B., ifj. Koskovits Gy., Gergely B., Morauszki I., Deák T., Die (Makai I., 68.), Dolhai M. (Ruska T., 58.), Phrakonkham (Csombók Z., 58.), Balázsi P., Gombkötő S. Edző: Koskovits György.
Az első félidőben a hazaiak felvállalták a támadójátékot, aminek eredményeként egy pontrúgásból vezetést szereztek. A szünet után hősiesen védekeztek a debreceniek, a vendégek pedig egy helyzetüket sem tudták értékesíteni. Gól: Mizsák R. (20.). Jó: Tóth F., Pankotai P., Patalenszki, Jenei Zs., illetve Morauszki I., Balázsi P.
Sáfár László: – Küzdelmes mérkőzés volt, a kényszerű cserék kicsit behatárolták a lehetőségeimet, de a csapat jól reagált a helyzetre és sikerült megszerezni első győzelmünket. Jó csapat ellen nyertünk.
Koskovits György: – Lassan kiírjuk magunkat a szappanoperából. Ennyi botlást ebben a bajnokságban egyetlen csapat sem engedhet meg magának.

Hajdúszoboszló–Diósgyőr II 9–0 (6–0)

Hajdúszoboszló, 150 néző. V.: Antal. Hajdúszoboszlói SE: Groze – Kálmán, Bakonszegi (Papp), Fülöp, Fekete (Tóth), László (Kereki), Bácsi, Szathmári, Nagy D., Szarvas, Zsarnai. Edző: Szűcs János. Diósgyőr II : Meskó – Papp, Borbély (Tóth G.), Kerényi, Czeglédi, Stefán, Visegrádi, Hegedűs, Bozik (Kascsák), Balajti (Fazekas), Zinger. Edző: Bocsi Zoltán. Gól: Góllövők: Fekete Gábor (11., 23., 28., 41., 67.), Zsarnai Róbert (27., 30., 57.), Szarvas Ferenc (64.). Jó: Fekete Gábor, Zsarnai Róbert, Szathmári Zsolt, ill. senki.
Szűcs János: – Első félidei meggyőző játékunk, és magabiztos vezetésünk tudatában, a második félidőben kissé visszább vett a csapat a lendületből, de így is megérdemelten győztünk, ilyen arányban is. Nem értékeljük túl a győzelmet, ezért is csak három pont jár.
Bocsi Zoltán: – Sajnos ezek a tények, megérdemelt hazai győzelem született.

Vasárnap:

Nagyecsed–Szatmár Unió FC 2–2 (1–1)

Nagyecsed, 250 néző, v.: Vitkai. Nagyecsed: Szabó A. – Patály J., Hokk Á., Doros, Istrate (Somogyi T., 33.), Nyíregyházi (Barta F., a szünetben), Kovács N., Ungi (Szántó Z., 85.), Bulyáki A., Ascsillán, Kiss D. Edző: Feczkó Tamás. Szatmár Unió: Pekk – Stef, Robas, Marian, Ács G. (Pál Á., 71.), Márton J., Rebegea, Costea, Bartha K., Homoki G. (Gavrus, 69.), Oprea (Szilágyi L., 69.). Edző: Della Sándor.
Küzdelmes szomszédvári rangadón a hazaiak számára annyi volt a mérkőzés pozitívuma, hogy kétszer tudtak hátrányból egyenlíteni. Egyik csapat sem lehet boldog az egy ponttal, hiszen az ecsediek számos gólhelyzetet kihagytak, a vendégek pedig kétszer is vezettek. Gól: Kovács N. (11-esből, 45.), Kiss D. (74.), illetve Rebegea (11-esből, 6.), Costea (68.). Jó: Szabó A., Patály J., Kovács N., Bulyáki A., Ascsillán, Kiss D., illetve Costea, Rebegea.
Feczkó Tamás: – Büntetlenül ennyi helyzetet nem lehet kihagyni, most ez két pontunkba került, igaz, kétszer is az eredmény után kellett futnunk. A hosszabbítás perceiben egy üres kapuval, majd egy kapussal szembeni szituációt sem tudtunk megoldani. Sajnos…
Della Sándor: – Megvolt az esélyünk a győzelemre, hiszen kétszer is vezettünk. Sajnos nem tudtuk kihúzni a végéig, és így igazságos döntetlen született.


Tabella:

1.  HAJDÚSZOBOSZLÓ 4 3 1 0 14 2 10
2.  VÁRDA 4 3 1 0 10 2 10
3.  BAKTALÓRÁNTHÁZA 4 3 0 1 9 7 9
4.  TISZAÚJVÁROS  4 2 2 0 7 4 8
5.  IBRÁNY 4 2 2 0 3 1 8
6.  NYÍRBÁTOR 4 2 0 2 9 6 6
7.  CIGÁND 4 2 0 2 5 6 6
8.  TISZAKANYÁR 4 1 1 2 8 7 4
9.  HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 4 1 1 2 5 7 4
10.  NAGYECSED 4 1 1 2 4 8 4
11.  LÉTAVÉRTES 4 1 0 3 4 3 3
12.  DEAC 4 1 0 3 2 7 3
13.  SZATMÁR UNIÓ 4 0 2 2 3 7 2
14.  DIÓSGYŐR II 4 0 1 3 2 18 1

 

Fel Következő