7. forduló (2000.09.09-10)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

A csoport

Szombat: Sátoraljaújhely (6. helyezett)-Ibrány (2.). Falatovics László, ibrányi edző: Láttam ellenfelüket a Kertváros elleni kupameccsen, amelyen kiderült, hogy mely játékosokra is kell fokozottan figyelnünk. Otthonában különösen veszélyes az ellenfelünk, de mindent megteszünk az eredményes szereplés érdekében.


Vasárnap: Demecser (4.)-Záhony (8.). Vegera Attila, demecseri edző: - Egészséges önbizalommal készültünk a mérkőzésre, hiszen a tabella alapján nekünk kellene nyerni. Mindenképpen feljutó helyen akarunk fordulni, így természetesen győznünk kell.

Karasz Lajos, záhonyi edző: - Remélem, hogy a vasárnapi győzelem visszaadta a hitet játékosaimnak, hogy ebben az osztályban is lehet eredményesen szerepelni. Ha az Újhely ellen látott játékot és akarást Demecserben is meg tudjuk ismételni, akkor esélyünk lehet a döntetlenkörüli eredményre.'


Kisvárda (3.)-Hajdúdorog (7.). Komáromi György, kisvárdai edző: - Ez a hét akkor lenne igazán emlékezetes, ha az ibrányi siker és a kupabravúr után a Hajdúdorog ellen is győzni tudnánk. Garantálom, hogy a fiúk nem szállnak el az utóbbi meccsek sikereitől és most is odateszik magukat a pályán.!


Rakamaz (5.)-Hajdúdorog (1.). Veigli Géza, rakamazi edző: - A motiváció biztosított, hiszen otthon játszunk, az éllovast fogadjuk, amelyet ráadásul egy siker esetén meg is előzhetünk. Elnézve a nánási csapatot, nem sokat változott, vagyis veszélyes csatárokkal és rutinos védőkkel rendelkeznek. Mi végre megszereztük első idegenbeli győzelmünket, és ha a védekezés továbbra is stabil lesz, illetve, ha belőjük a helyzeteinket, akkor folytatódhat a sorozat.


B csoport

Szombat: Kisléta (2.)-Baktalórántháza (3.). Szécsi Zoltán, kislétai edző: - Nehéz mérkőzés elé nézünk, mert a Bakta majdnem olyan, mint a Barca. Itt is, ott is, van egy-egy ballábas zseni, igaz nekünk van egy Császárunk. Mindenképpen nyerni kell ahhoz, hogy ne szokjak rá a Saridonra.

Fecsku István, baktalórántházi játékos-edző: - Szó, mi szó, jó kis rangadónak ígérkezik a szombati fellépésünk. Amolyan brusztolós, egygólos mérkőzésre számítok, remélem a mindent eldöntő találatot mi jegyezzük majd.


Vasárnap: Vásárosnamény (6.)-Debreceni FSE (7.). Kiss Miklós, vásárosnaményi edző: - Eddigi mérkőzéseinken érvényesítettük a papírformát. Remélem, most sem lesz ez másként, hiszen ezúttal mi tűnünk az esélyesebbnek.


Karcag (4.)-Nyírbátor (1.). Németh Károly, nyírbátori edző: - Mint többször is jeleztem már, roppant kiegyensúlyozott a mezőny, ráadásul ebben a fordulóban az első négy helyezett csapat egymás ellen játszik, így a győztesek nagy lépéselőnyhöz juthatnak. Nálunk elég sok a gond, Lőrincz, Szegedi, Márton és Szarka sem teljesen egészséges, Balázscsik pedig biztosan nem játszhat. Döntő lehet, hogy miként tudjuk majd semlegesíteni az ellenfél két veszélyes csatárát, Bindert és Besét. Szeretnénk megőrizni a veretlenségünket.


Tudósítások, eredmények

A csoport

Sátoraljaújhely-Ibrány 4-1 (1-0). Sátoraljaújhely, 400 néző, v.: Nagy Cs. Ibrány: Simon - Zákány, Pap K., Herman A., Korpai, Bíró, Gulácsi (Dobránszki), Lente (Herman L.), Bohács, Bardi (Kató I.), Erdei. Edző: Falatovics László.

10. perc: Pothurszki elé került a labda, és ő 15 méterről a jobb sarokba lőtt, 1-0.

55. p.: Bohács 22 méteres szabadrúgásból a jobb felső sarokba lőtt, 1-1.

56. p.: Trembulyák 7 méterről a bal felső sarokba lőtt, 2-1.

78. p.: ismét Trembulyák ezúttal 14 méterről talált a kapuba, 3-1.

85. p.: a csereként beállt Jurkó 10 méterről a kapu közepébe továbbított, 4-1.

Hiába egyenlített szünet után a vendégcsapat, a gyors válasz demoralizálta az ibrányiakat, ráadásul a védők rendre szabadon hagyták a két veszélyes újhelyi csatárt, akik eldöntötték a meccset. Jó: Bohács. (Tudósító: Vígh Sándor)

Falatovics László: Ezt a mecscset nem szombaton kellett volna lejátszani.


Demecser-Záhony 2-1 (1-0). Demecser, 300 néző, v.: Vida J. Demecser: Petranics - Göncz, Barna, Balogh Gy., Huszti, Dudnyik (Komi), Gombkötő J., Balogh,T. (Kertész), Minyin, Gombkötő Z. (Szécsi), Raican. Edző: Vegera Attila. Záhony: Czene - Molnár (Kajli), Sevcsuk, Lipták, Kántor T., Czvik, Sére, Kozics, Gombkötő S. (Vilman), Karasz, Csernyu. Edző: Karasz Lajos.

15. p.: Gombkötő Zoltán cselezte be magát a 16-oson belülre, majd a kapus mellett a hálóba lőtt, 1-0.

70. p.: Raican megkapta második sárga lapját, így a hazai csapat megfogyatkozott.

81. p.: Komi labdájával Szécsi még a kapust is kicselezte, majd az üres kapuba gurított, 2-0.

88. p.: Karasz 20 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 2-1. Küzdelmes, elég jó iramú mérkőzésen kezdettől fogva a hazaiak irányítottak és több helyzetet is kihagytak. Ez majdnem megbosszulta magát, hiszen a demecseriek emberhátrányba kerültek, és a Záhony kishíján ki is egyenlített. Jó: Göncz, Barna, Balogh Gy., illetve Sevcsuk, Kántor T., Kozics, Karasz. (Tudósító: Fekete Zoltán)

Vegera Attila: Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és a végén a sok kihagyott helyzet majdnem megbosszulta magát.

Karasz Lajos: Sikerült megismételni a múlt heti jó játékunkat, amellyel döntetlent érdemeltünk volna.


Kisvárda-Hajdúdorog 2-1 (0-1). Kisvárda, 600 néző, v.: Nyikes. Kisvárda: Szőr - Deák, Takács, Torda, Homann, Papp T. (Kovács), Seres (Szabó), Cipf, Gergely, Lehoczki, Szilágyi (Krisztián). Edző: Komáromi György.

22. p.: Lugosi 12 méterről a jobb felső sarokba lőtt, 0-1.

72. p.: a bal oldalon Cipf lépett meg és 10 méterről a jobb felső sarokba lőtt, 1-1.

85. p.: Szabó cselezte ki a védőket, középre adását Szilágyi szenzációs mozdulattal, 10 méterről, ballal a kapuba lőtte, 2-1.

A "jól bevált" recept alapján ismét hátrányból fordított a Kisvárda. Hozzá kell tenni, hogy végig a házigazda támadott , lőtt még két szabályosnak tűnő gólt és három kapufát, valamint volt két meg nem adott tizenegyes. Jó: Takács, Homann, Seres, Szilágyi. (Tudósító: Kocsis János)

Komáromi György: Megérdemelten nyertünk, óriási erőket mozgósítottunk a győzelemért.


Rakamaz-Hajdúnánás 1-0 (0-0). Rakamaz, 200 néző, v.: Fábián. Rakamaz: Vadon - Baka, Karóczkai, Pásztor, Galambosi, Nagy R. (Paulik), Kondás, Kozák, Gáspár, Ádámszki, Szekrényes (Csernyák). Edző: Veigli Géza.

73. p.: Paulik jobb oldali beadását a védők röviden mentették, Kozák pedig a 11-es pontról nem hibázott, 1-0.

A kiegyenlített első félidőben a legnagyobb helyzetet a nánási Lengyel hagyta ki. A második játékrészben többet kezdeményezett a Rakamaz, ez eredményezte a győzelmét. Jó: Pásztor, Galambosi, Kondás, Kozák. (Tudósító: Kaposvári Ferenc)

Veigli Géza: Nem igazán jó játékkal, de hatalmas szívvel remek fél évet zártunk.


B csoport

Kisléta-Baktalórántháza 1-1 (1-1). Kisléta, 400 néző, v.: Sinka. Kisléta: Vitkai - Pekács, Cselószki, Balázs, Ricsei, Szemán, Szkunc, Balogh J., Sipos (Tóth), Madudin (Rézműves), Császár (Kurilco). Edző: Szécsi Zoltán. Baktalórántháza: Mónus - Geda, Benkő (Fecsku), Németh S., Németh Cs., Kozma (Marics), Kapin, Illés (Szenes), Vida, Szabó R., Gdovin. Játékosedző: Fecsku István.

19. p.: Madudin "birkózta" a labdát Császár elé, aki 12 méterről ballal a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0.

22. p.: Illés szabadrúgásból, 25 méterről a bal felső sarokba lőtt, 1-1.

Tipikus megyei rangadó volt ez, amelyet inkább az iram és a küzdelem jellemzett, mint a színvonal. A második félidő a hazaiaké volt, az utolsó húsz percben kapuja elé szegezték a Baktát, amely kontrákkal próbálkozott, de mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek. Jó: Cselószki, Ricsei, Balogh J., Császár, illetve Németh S., Kapin, Illés, Szabó R. (Tudósító: Pál Attila)

Szécsi Zoltán: A kutyafáját...!

Fecsku István: Reális a döntetlen.


Vásárosnamény-Debreceni FSE 4-0 (3-0). Vásárosnamény, 300 néző, v.: Munkácsi. Vásárosnamény: Tuza - Tivadar (Hornyák), Esik (Székely Sz.), Ponczók, Illés N., Oleksza, Orosz Cs., Illés P., Orosz Zs., Majoros, Kovács G. Edző: Kiss Miklós.

3. p.: Orosz Zsolt 20 méteres szabadrúgásból gyönyörű gólt lőtt, 1-0.

15. p.: Hornyák ívelte be a labdát, Ponczók pedig 5 méterről a kapuba fejelt, 2-0.

35. p.: újra Hornyák centerezett, érkezett Illés Péter 5 méterről a kapuba továbbított, 3-0.

63. p.: jobb oldali szabadrúgásból Illés Péter beívelés helyett a kapu jobb oldalába lőtt, 4-0.

Három gól és két sérülés - ez volt a mérlege az első játékrésznek, valamennyi esemény a hazaiakat érintette. A szünetig gólerősen futballozó naményiak a második játékrészben némileg visszavettek a tempóból, de győzelmüket így sem fenyegette veszély. Jó: Hornyák, Orosz Cs., Illés P., Orosz Zs. (Tudósító: Kiss Pál)

Kiss Miklós: Magabiztos győzelmet arattunk, örömünket csak az árnyékolja be, hogy ketten is megsérültek.


Karcag-Nyírbátor 2-2 (1-1). Karcag, 500 néző, v.: Buczkó. Nyírbátor: Tóth - Hoszpodár, Márton, Hüse, Szegedi, Csapos, Barczi (Czerula), Kovács (Lengyel), Szarka (Kurucz), Lőrincz, Széplaki. Edző: Németh Károly.

3. p.: Bese lépett ki, és 5 méterről a hálóba passzolt, 1-0.

18. p.: jobb oldali beadás után Lőrincz lépett ki és a kapus mellett a kapu bal oldalába lőtt, 1-1.

53. p.: Binder futott el a bal oldalon, beadását Fehér továbbította a hálóba, 2-1.

70. p.: Csapos mesteri beívelését Lőrincz a bal sarokba bólintotta, 2-2.

A nagyon jó támadóerővel rendelkező Karcag az első félidőben többször nehéz helyzetbe hozta a bátori védelmet, de a vendégek pontos középpályás játéka révén sikerült az egyenlítés. Szünet és 2-1 után a Karcagnak több lehetősége is volt, igaz a végén Lőrincz megszerezhette volna a győztes találatot is. Jó: Lőrincz, Márton, Csapos, Barczi. (Tudósító: Németh Károly)

Németh Károly: Nagyon értékes pontot szereztünk.


További eredmény: Kisújszállás-Hajdúszoboszló 9-2.

Vissza Fel Következő