5. forduló (2002.09.08.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Mád (2.)-Ibrány (6.)

Kató István, ibrányi edző: - Az idegenbeli mérkőzésünkön és a hétközi edzőmeccsen nyújtott teljesítmény alapján bizakodva állunk a mádi megmérettetés elé. Nem lesz könnyű dolgunk, de mindent megteszünk, hogy nyertesen hagyjuk el a pályát.

Vásárosnamény (12. helyezett)-Rakamaz (1.)

Szilágyi Bertalan, vásárosnaményi edző: - Amennyiben játékosaim motiváltak lesznek, akkor jó mérkőzésre van kilátás a listavezető ellen. Amúgy is van törlesztenivalónk, hiszen legutóbb hazai pályán hat-egyre vert bennünket a Rakamaz...

Kiss Miklós, rakamazi edző: - Nemcsak a pontvesztés miatt jött rosszul a Nánás elleni mérkőzés, hanem mert viselhetjük a következményeit is. Két legeredményesebb játékosomat, Kozákot és Kákóczkit eltiltották, remélem a pótlásukat meg tudjuk majd oldani. A Namény számomra nem ismeretlen, pontjait elsősorban nyilván hazai pályán szeretné gyűjteni, és ez megnehezítheti a dolgunkat. Miként az is, hogy jobban szerepelnek, mint az utóbbi időszakban.

Tuzsér (16.)-Szirmabesenyő (14.)

Révész Attila, tuzséri edző: - Hangsúlyozni szeretném, hogy szakmai kérdésekben ugyanazon az úton szeretnék járni, mint elődöm, hiszen Révész Csaba nagyon jó munkát végzett. Változtatni elsősorban morális és mentális kérdésekben kell, illetve a motiváltság terén is előre kell lépnünk. Bízom benne, hogy a kedvező jelek már vasárnap tapasztalhatóak lesznek, és ha sikerülne egy magabiztos győzelmet aratnunk - amihez a helyzeteket be kell lőni -, úgy elindulhatnánk azon az úton, amelyen tavaly is jártunk.

Záhony (11.)-Hajdúdorog (5.)

Kovács János, záhonyi edző: - Helyén kell kezelni a győzelmünket, továbbra is rend, fegyelem valamint jó játék szükséges az újabb sikerekhez. Kisebb sérülések nehezítették a heti munkát, de ez nem lehet akadálya a vasárnapi sikerünknek. Ellenfelünk több élvonalat is megjárt játékossal érkezik, mi a lelkesedésünkkel egyenlíthetjük ki a számlát.

Hajdúböszörmény (3.)-Szakoly (9.)

Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: - A múlt heti vereséget szeretnénk kijavítani, annál is inkább, mert a tavalyi szezonban is több pontot gyűjtött a csapat vendégként, mint otthonában. Bízom benne, hogy minden játékosom az első három fordulóban tapasztalt lelkesedéssel és akarással fog pályára lépni, és akkor pontot vagy pontokat szerezhetünk.


Tudósítások, eredmények

Mád-Ibrány 2-1 (1-0). Mád, 300 néző, v.: Buczkó. Mád: Kiss - Martis, Haraszin, Wachter, Demkovics - Toplenszki, Dancs (Laczkó), Babos (Búri), Harsányi - Nagy (Turbucz), Hajdú. Edző: Oláh Ferenc. Ibrány: Simon - Herman L. (Ignácz), Kertész, Papp, Herman A. (Imre), Bardi, Bíró, Babják, Dobránszki, Ónodi, Pámer (Milka). Edző: Kató István.

Bár a Kató-csapat többet támadott, a hazaiak megugrásai veszélyesek voltak és mivel ők kétszer a kapuba találtak megérdemelten nyertek. Az ibrányi csapat a 85 (!) percnyi emberelőnyét nem tudta kihasználni, helyzetekig is alig jutott, ezért pedig nem jár pont. 

Gól: Hajdú (36.), Nagy (47.) illetve Ónodi (11-esből, 80.). Kiállítva: Harsányi (Mád, 5. perc). Jó: Kertész, Ónodi. (Tudósító: Vígh Sándor)

Oláh Ferenc: - Nyolcvan percet emberhátrányban játszottunk, egy jó csapat ellen sikerült kiharcolnunk a győzelmet.

Kató István: Mélyen tudásunk alatt játszottunk, ami csak vereséghez vezethetett. Enervált játékunkon még az emberelőny sem segített. Gratulálok a Mádnak.

Vásárosnamény-Rakamaz 0-0

Vásárosnamény, 200 néző, v.: Kegyes. Vásárosnamény: Papp S. - Bíró, Geszti, Majoros, Tóth Zs., Hornyák (Fejes), Tivadar, Batka (Rengő), Balogh P., Kovács, Tanyi (Toldi). Edző: Szilágyi Bertlan. Rakamaz: Kanócz - Galambosi, Cap, Gáspár, Szilágyi, Riczu (Cséke), Gráf (Csikai), Spisák, Reznek, Boldog, Krasznai (Szekrényes). Edző: Kiss Miklós.

Küzdelemes mérkőzésen nem bírtak egymással a felek. Jó: az egész hazai csapat illetve Gáspár, Szilágyi.

Szilágyi Betalan: Igazságos döntetlen született.

Kiss Miklós: A helyzetek alapján győzni kellett volna.

Tuzsér-Szirmabesenyő 0-0

Tuzsér, 300 néző, v.: Nagy Cs. Tuzsér: Szőr - Kosztyú, Herczku, Tóth, Lakatos, Szabó, Lupcsa, Dancs, Cseke (Kovács), Iván, Petró (Pokol L.). Edző: Révész Attila.

A hétközi edzőváltás után nagy lendülettel kezdő Tuzsér azonnal beszorította ellenfelét: a hazai játákosok körbelőtték a vendégek kapuját, de a legjobb helyzeteket is rendre elpuskázták. A második félidőben Kovács fejese után a kapufa mentette meg a Szirmabesenyőt, amely megúszta vereség nélkül a Tisza-parti kalandot. A házigazdák meg vannak babonázva, ebben az idéányben képtelenek gólt lőni... Jó: Lupcsa, Herczku. (Tudósító: Lakatos Tibor)

Révész Attila: Amíg a helyzeteinket nem tudjuk gólra váltani, addig nem várható felemelkedés.

Záhony-Hajdúdorog 3-4 (2-3)

Záhony, 300 néző, v.: Kurmai. Záhony: Czene - Kántor Zs. (Czvik), Berczik, Lipták, Karaffa, Sére (Vedres), Krizán, Molnár, Bagin (Kántor T.), Karasz, Jaka. Edző: Kovács János.

A hazaiak az első félidőben kétgólos hátrányt dolgoztak le, de "lyukas" védelmük miatt nem tudták megszerezni a várva várt győzelmet. Gól: Bagin (27.), Kántor Zs. (39.), Jalab (11-esből, 87.) illetve Arany (7.), Erdei (18.), Kovács (45.), Mangel (62.). Jó: Karasz, Jakab, Lipták. (Tudósító: Erdei Árpád)

Kovács János: Gólképesek voltunk, ez mégsem volt elég a pontszerzéshez...

Hajdúböszörmény-Szakoly 3-2 (1-0)

Hajdúböszörmény, 200 néző, v.: Kalász. Szakoly: Cziotka - Mónus, Burik, Balázs, Sándor, Boros, Fiumei (Hurcsik), Palaga, Tardi (Ember), Nagy, Ványi. Játékos-edző: Boros Gyula.

Az első félidőben jobban játszott a Böszörmény, az utolsó félórában feltámadt a Szakoly, amely izgalmassá tette a hajrát, de már nem maradt idő az egyenlítésre.

Gól: Szabó (33., 60. és 65.) illetve Nagy (75.), Hurcsik (92.). Jó: Boros. (Tudósító: Tamás Csaba)

Boros Gyula: Későn ébredt a csapat, három-null után helyzeteinből berúgtunk kettőt, csak az a baj, hogy előtte egyet sem.

További eredmények: Putnok-Létavértes 4-2, Hajdúnánás-Sátoraljaújhely 1-2, Balmazújváros-Mezőkövesd 4-0.

 


Tabella:

1. Mád 5 4 - 1 11-6 12

2. Hajdúböszörmény 5 4 - 1 10-8 12

3. Rakamaz 5 3 2 - 10-2 11

4. Putnok 5 3 1 1 9-7 10

5. Hajdúdorog 5 3 1 1 8-8 10

6. Sátoraljaújhely 5 2 1 2 10-7 7

7. Balmazújváros 5 2 1 2 10-10 7

8. Ibrány 5 1 3 1 6-5 6

9. Létavértes 5 2 - 3 11-12 6

10. Szakoly 5 2 - 3 8-10 6

11. Mezőkövesd 5 2 - 3 5-8 6

12. Vásárosnamény 5 1 2 2 5-6 5

13. Szirmabesenyő 5 1 1 3 8-9 4

14. Záhony 5 1 1 3 7-8 4

15. Hajdúnánás 5 - 3 2 4-9 3

16. Tuzsér 5 - 2 3 0-9 2

 

Fel Következő