23. forduló (2002.05.12)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Szirmabesenyő (9.)-Ibrány
(2.)
Kató István, ibrányi edző:
Nyíregyházi Kertváros (1.)-Sátoraljaújhely (11.)
Mirgai László, kertvárosi edző: - Mezőkövesden hetven percig támadásban és védekezésben is egyaránt jó teljesítményt nyújtottunk. Ha hazai pályán is meg tudjuk ismételni ugyanezt a játékot, és a helyzeteinket is kihasználjuk, akkor itthon tarthatjuk a három pontot.
Rakamaz (6. hely)-Tuzsér (4.)
Veigli Géza, rakamazi edző:
Révész Csaba, tuzséri edző: - Hazai pályán sokszor a nyomasztó fölényünk ellenére sem tudjuk megfelelő százalékban kihasználni a helyzeteinket. Talán ez azzal is magyarázható, hogy csapatomban sok a fiatal játékos, akik az érési folyamat igen fontos szakaszát élik most, ez pedig a rutinszerzés. Dobogós esélyeinket éltetnénk tovább egy idegenbeli bravúrral, amit egységes és fegyelmezett csapatjátékkal érhetünk el. Cseke eltiltás miatt nem játszhat.
Záhony (10.)-Hajdúnánás (8.)
Kovács János, záhonyi edző:
Vásárosnamény (14.)-Hajdúdorog (13.)
Szilágyi Bertalan, vásárosnaményi edző: Szirmabesenyő-Ibrány
3-1 (3-1)
Szirmabesenyő, 200 néző, v.: Bodnár. Szirmabesenyő:
Csorba - Lázár, Schnek, Képes, Szuba, Kerényi, Kui, Szabó J.
(Kovács), Lasztóczi, Krompák (Mózsi), Egry. Edző: Zupkó
Mihály. Ibrány: Simon - Ignácz, Papp K., Herman A., Bardi
(Gergely), Dobránszki (Imre), Papp T., Babják, Bohács, Ónodi, Erdei. Edző:
Kató István.
A különösen az első félidőben gyengén,
enerváltan játszó Ibrány nem kerülhette el sorsát. Jellemző a vendégek bágyadságára,
hogy az emberelőny sem segített rajtuk, csupán szépíteniük sikerült. Gól:
Egri (13.), Schnek (25. -11-esből), Szabó (32.), illetve Babják
(34.). Kiállítva Kerényi (56.). (Tudósító: Vígh Sándor)
Zupkó Mihály: -
Lelkesedésünkkel, akaratunkkal felülmúltuk a korábban nagyon jó
eredményeket elérő és és jó nevű játékosokból álló vendégeket.
Kató István: -
A lelkes hazaiak megérdemelten nyertek. Tiszavasvári út, 400 néző, v.: Buczkó. Kertváros:
Vránszki - Paulik Z. (Ignácz J.), Márton, Ambrusz, Kiss, Ignácz Z.,
Kondora, Hegedüs (Nagy), Dobos, Majchrovics, Paulik I. (Makula). Edző:
Mirgai László. Sátoraljaújhely: Mata - Szoták,
Ocsenás, Csáki, Janikó T. (Janikó R.), Tokár, Szabó, Juhász, Barna,
Ablonczi, Balogh (Sztankovics). Edző: Zsófi József.
Bajnokavatásra készültek a hazaiak, akik
szerencsés esetben már vasárnap ünnepelhettek volna. A riválisokon mindez
nem múlott, ám a Kertváros a mérkőzés elején elpuskázott két ordító
helyzetet, ezt követően görcsössé vált a házigazda játéka, így a
szervezetten futballozó Újhely, amelynek szintén akadtak lehetőségei rászolgált
az egy pontra. Kiállítva: Szoták (89.). (Tudósító: Mán László)
Mirgai László: - Az
első félidőben két százszázalékos helyzetet kihagytunk, utána nem bírtunk
a jól védekező újhelyiekkel, akik megérdemelten szereztek pontot.
Rakamaz-Tuzsér 0-1 (0-1)
Rakamaz, 300 néző, v.: Kurmai. Rakamaz:
Vadon - Kertész, Torda, Lukács, Cséke (Suskó), Riczu, Kozák, Lelt,
Gáspár, Hengsperger (Csikai), Kákóczki. Edző: Veigli Géza.
Tuzsér: Szőr - Kosztyú, Lupcsa, Tóth, Lakatos, Szabó,
Dancs, Petró, Iván, Spekker (Dancs), Barabás (Simay). Edző: Révész
Csaba.
A mindvégig fegyelmezetten futballozó Tuzsér
nem cifrázta a játékot, míg a hazai csapat csak szenvedett az első félidőben.
A második játékrészt szinte végigtámadta a Rakamaz, de miként a korábbi
mérkőzéseken, a csatárok ezúttal is rendre elpuskázták a helyzetek, még
egy méterről sem tudták a kapuba préselni a labdát. Gól: Petró
(25.). Jó: Torda, Lukács, Riczu, illetve az egész vendégcsapat. (Tudósító:
Kapsvári Ferenc)
Veigli Géza: - A
játék képe alapján gólokkal kellett volna nyernünk, de a legnagyobb
helyzeteket is sikerült elhibázni.
Révész Csaba: - Szerencsés
találattal szereztünk vezetést, és nagyon fegyelmezett, lelkes játékkal
sikerült megtartani az előnyt, amihez gratulálok a fiúknak.
Vásárosnamény-Hajdúdorog
Vásárosnamény, 200 néző, v.: Kónya. Vásárosnamény:
Papp - Illés, Geszti, Tivadar, Hornyák, Szilágyi K., Horváth Sz.,
Orosz, Szécsi, Bagin, Kovács (Batka). Edző: Szilágyi
Bertalan.
Az első félidőben két balszerencsés gólt
kapott a hazai együttes, amely a szünet után látványosan feltámadt és a látottak
alapján közelebb állt a győzelemhez. A sors azonban másként döntött,
hisz Bagin, majd az agilis Orosz a kapufát találta telibe,
így a vendégek pntot mentettek Naményban. Gól: Orosz Zs.
(61., 82), illetve Kerek (19.), Mangel (21.). Jó: Geszti,
Orosz Zs. (Tudósító: Kiss Pál)
Szilágyi Bertalan: - Ezt
a mérkőzést már kedden elvesztettük...
Záhony-Hajdúnánás 2-0 (0-0)
Záhony, 300 néző, v.: Vróbel. Záhony:
Czene - Berczik, Czwik, Lipták, Vincze, Molnár, Kántor T. (Szabó
T.), Kozics, Sére, Karasz, Vilman (Balázsi). Edző: Kovács János.
A záhonyi gárda tagjai átérezték a mérkjőzés
jelentőségét, ennek megfelelően nagy elszántsággal futballoztak Vinczéék.
A második félidőben az akarat meghozta az eredényt, így dacára a csapatot
sújtó gondoknak a lendületesen zakatoló Záhony biztosan nyerte a találkozót.
Gól: Vincze (62.), Kántor T. (70.). Jó: Czene,
Lipták, Vincze, Karasz. (Tudósító: Erdei Árpád)
Kovács János: - Ezer
sebből vérezve nagyon fontos győzelmet arattunk. Ez igazi csapatmunka volt,
gratulálok a fiúknak. Mádi FC - Létavértes SC 10-2 (5-1)
Mád, 200 néző. Vezette: Kiss
L.
Mád: Kiss
(Braun) - Turbucz, Martis, Wachter, Demkovics, Toplenszki, Babos (Uray), Harsányi,
Jáger, Varga (Buri), Hajdú. Edző: Takács József.
Létavértes SC: Szilágyi
(Szatmári) - Ulveczki, Csőri, Máté (Vásárhelyi), Nagy Zs., Nagy Cs., Plókai,
Keresztúri, Makra (Árva), Nagy I., Bencsik. Edző: Árva Barna.
Gólszerző: Hajdú
(1-0) a 2., Jáger (2-0) a 9., Demkovics (3-0) a 23., Martis - 11-esből (4-0) a
30., Bencsik (4-1) a 34., Harsányi (5-1) a 42., Hajdú (6-1) a 47., Hajdú
(7-1) a 48., Jáger (8-1) a 60., Harsányi (9-1) a 70., Plókai - 11-esből
(9-2) a 83., Uray (10-2) a 85. percben.
Kiállítva: Ulveczki
a 30. percben.
Jók: Hajdú
(a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. Plókai, Nagy I.
Takács József: -
Gratulálok a játékosaimnak.
Árva Barna: -
Gratulálok a Mádnak. Balmazújvárosi FC - Mezőkövesd SE 0-1
(0-1)
Balmazújváros, 500 néző. Vezette:
Benkő.
Balmazújvárosi FC: Hardbrant
- Vaszilkó (Angyalos), Fige, Sárközi (Nagy O.), Dobi, Tóth G., Kaszás, Kovács,
Loós, Nagy Cs., Bajusz. Edző: Zolnai Lajos.
Mezőkövesd: Varga
L. - Szobóczki, Bocsi, Szabó, Tari, Kiszely, Nyeste, Farkas (Tábori), Varga
Z. (Kada), Lója T., Barsi. Edző: László István.
Gólszerző: Varga
Z. (0-1 ) a 6. percben.
Jók: Dobi,
Kaszás, ill. Bocsi, Farkas, Lója T., Kiszely, Varga L.
Zolnai Lajos: -
A Kövesd az első helyzetéből előnyt szerzett, ami fegyelmezett játékkal a
meccs végig tartani tudott.
László István: -
Ezzel a nagyszerű idegenbeli győzelemmel köszöntjük az NB I/B-be feljutott
kézilabdacsapatunkat.
Az NB III Tisza csoport állása 1. Kertváros 23 16 5 2 53-19 53
2. Ibrány SE 23 14 3 6 54-31
45
3. Tuzsér SE 23 12 6 5 33-21 42
4. Mezőkövesd SE 23 11 7 5 39-28 40
5. Balmazújváros 23 12 3 8 44-33 39
6. Mádi FC 23 9 6 8 49-40 33
7. Rakamaz 23 10 3 10 42-37 33
8. Szirmabesenyő 23 8 4 11 30-36 28
9. Záhonyi VSC 23 7 5 11 29-34 26
10. Hajdúnánás FC 23 5 10 8 27-36 25
11. Sátoraljaújhely 23 6 5 12 43-45 23
12. Hajdúdorog SZSE 23 6 4 13 38-58 22
13. Létavértes SC 23 6 4 13 43-73 22
14. Vásárosnamény 23 4 5 14 25-58 17