30. forduló (2003.06.15.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Putnok (1.)-lbrány (10.)

Ónodi Sándor, ibrányi játékos-edző: - Sajnos, az elmúlt hét végén nem úgy sikerült elbúcsúznunk a hazai közönségtől, ahogy azt szerettük volna, ráadásul most a bajnokesélyes otthonában fejezzük be a küzdelemsorozatot. Tisztában vagyunk azzal, hogy az esetleges pontszerzésünknek nemcsak Ibrányban, hanem Rakamazon is nagyon örülnének...
Pámer, Imre és Pap K. eltiltás miatt nem játszhat.

Ignáczék esetleges pontszerzése bravúros  lenne a Putnok ellen

Fotó: Sipeki Péter

Tuzsér (4. helyezett)-Mád (12.)

Révész Attila, tuzséri edző: - A szerdai kupamérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de az idényzárón semmiképpen sem akarunk csalódást okozni lelkes szurkolóinknak. Néhány játékos fejben már a szabadságát tölti, de bízom benne, hogy a vasárnapi mérkőzés fontosságát valamennyien átérzik, és nem ejtenek csorbát egész éves jő teljesítményükön.

Szakoly (8.)-Sátoraljaújhely (3.)

Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: - Legutóbb a csapat nagyon nagy eredményt ért el, és ha ugyanez a lelkesedés, odaadás jellemzi most is a játékunkat, akkor győzelemmel tudunk búcsúzni attól a közönségünktől, amely idegenben is rendre nagy számban képviseltette magát.

H.böszörmény (9.)-Rakamaz (2.)

Kiss Miklós, rakamazi edző: - Legutóbb elszalasztottunk egy hatalmas lehetőséget, amely után az sem jelentett vigaszt, hogy riválisunk is botlott. Most, hogy mi idegenben, a Putnok pedig hazai pályán játszik, nagyon nehéz lesz megfordítani az állást, de amíg megvan erre az esélyünk, addig nem adjunk fel. Dolgunkat nehezíti, hogy egy jó csapat otthonában lépünk fel, amely ellen azonban győzelemre kell játszanunk.

Mezőkövesd (6.)-Záhony (13.)

Révész Csaba, záhonyi edző: - Pünkösdig kellett várni arra, hogy fellépjünk a bentmaradást jelentő 13. helyre. Szeretnénk, ha ez a helyzet nem pünkösdi királyság lenne Riválisunk, a Létavértes otthonában játszik a motiválatlan Szirmabesenyővel, a mi utolsó fellépésünk viszont annak a Mezőkövesdnek az otthonában esedékes, ahol rendre a legnagyobb az érdeklődés. Ebből kiindulva, ellenfelünk nyilván szépen szeretne búcsúzni szurkolóitól, nekünk viszont a biztos bent-maradás miatt fontos a győzelem.

Hajdúnánás (15.)-Vásárosnamémy (16.)

Illés Norbert, vásárosnaményi játékos-edző: - Ugyan a múlt héten még voltak olyan hangok, hogy a hajdúnánási mérkőzésre sem utazunk el, ám jelen állás szerint pályára lépünk a zárófordulóban. Mi mást mondhatnék, minthogy bízom a tisztes helytállásban.


Tudósítások, eredmények

Putnok-lbrány 3-1 (2-0).  Putnok, 800 néző, v.: Kiss J. (Horváth R., Szűcs)

Ibrány: Mudri - Ignácz, Kántor, Herman A., Bardi (Hegedűs), Herman L., Tilki, Bíró, Kovács M. (Kovács G.), Babjak, Majchrovics (Balogh R.). Játékos-edző: Ónodi Sándor.

Az ibrányi csapat végig egyenrangú ellenfele volt a listavezetőnek, 2-1-es állást követően még a vendégek esetleges pontszerzése sem tűnt irreálisnak. A jobb helyzetkihasználás azonban döntőnek bizonyult, s ezzel a Putnok megszerezte az NB III. Tisza csoportjának bajnoki címét.

Gól: Farkas (4.), Lupkovics (26. és 68.), illetve Babják (55.).

Jó: Tilki, Herman L., Babjak.

Ónodi Sándor: Mindent megtettünk, de ilyen összetételben csak erre az eredményre futotta az erőnkből. Gratulálok a Putnok bajnoki címéhez.

Tuzsér-Mád 2-2 (0-2)

Tuzsér, 400 néző, v.: Orosz. Tuzsér: Bata - Lakatos (Kovács L), Kosztyú, Dancs B. (Spekker), Lupcsa, Iván, Szabó l., Herczku, Petró, Cseke, Gergely. Edző: Révész Attila.

Az első félidőt átaludta a tuzséri csapat, szünet után viszont hamar sikerült egyenlítenie, és már az első negyedórában megfordíthatta volna az állást. Végül a hazaiaknak meg ellett elégedniük a döntetlennel.

Gól: Gergely (49. perc), Iván (52.), illetve Tatárka (28.), Lelt (41.). Jó: Cseke, Herczku, Iván. (Tudósító: Lakatos Tibor)

Révész Attila: Az első játékrészben elemi hibákat követtünk el, óriási előnyt adva ezzel az ellenfélnek. Szünet után felpörgettük a ritmust és egy lüktető mérkőzésen igazságos döntetlen született.

Hajdúböszörmény-Rakamaz  0-4 (0-3)

Hajdúböszörmény, 100 néző, v.: Boros. Rakamaz: Kanócz - Székely, Galambosi (Asszony), Cap, Göncz, Spisák, Kovács I., Szilágyi, Reznek, Kákóczki (Riczu), Kozák (Cseke). Edző: Kiss Miklós.

 Amilyen későn indult be a rakamaziak gólgyártása, olyan magabiztos győzelmet aratott a végén. Más kérdés, hogy ez sem volt elég a bajnoki címhez, hiszen az éllovas Putnok is győzött.

Gól: Kozák (32. és 56.), Szilágyi (42.), Kákóczki (44.).

Jó: Kozák, Szilágyi, Spisák, Göncz. (Tudósító: Kaposvári Ferenc).

Kiss Miklós: Megérdemelt, magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok minden játékosnak az egész éves teljesítményhez.

Szakoly-Sátoraljaújhely 3-4 (0-2)

Szakoly, 300 néző, v.: Nagy Cs. Szakoly: Cziotka - Mónus, Burik, Ruméi, Boros, Vass, Bartha (Tardi), Palaga, Ember (Tamás), Hurcsik (Nagy T.), Ványi. Játékos­edző: Boros Gyula.

Az újonc szakolyi csapat egész éves teljesítményére nem lehetett panasz, ezen a mérkőzésen viszont ha még több gólt szerzett volna, akkor is vesztesen jön le a pályáról, mert a védelme is „gólképesnek" bizonyult.

Gól: Ványi (48. és 76.), Vass (11-esből, 60.), illetve Trembulyák (15. és 65.), Pothurszki (36. és 53.).

Jó: Ványi, Vass, Fiumei. (Tudósító: Tamás Csaba)

Boros Gyula: A második félidőben nagyon jól játszott a csapat, de ma ez is kevés volt. Gratulálok az egész éves teljesítményhez, köszönöm mindenki hozzáállását és segítségét.

Mezőkövesd-Záhony 0-0

Mezőkövesd, 300 néző, v.: Buczkó. Záhony: Czene - Krizán, Bérezik, Sevcsuk, Dudnyik, Molnár, Lipták, Vincze, Vedres (Balogh S.), Bagin (Karaffa), Babjak. Edző: Révész Csaba.

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, majd miután értesült a vendégcsapat a létavértesi eredményről, mindent egylapra feltéve rohamozott. A győztes gólt viszont nem sikerült megszereznie, így a tabella alapján kiesett a Záhony.

Kiállítva: Sevcsuk (második sárga lap, 90.)

Jó: Czene, Babjak. (Tudósító: Kovács János)

Révész Csaba: Mindent megtettünk a győzelemért, de egy góllövő sajnos hiányzott a csapatból. Az egy pont kevés a bentmaradáshoz.

Hajdúnánás-Vásárosnamény elmaradt

Hét közben még úgy volt, hogy a naményiak el tudnak utazni utolsó mérkőzésükre, ám az indulásnál ismét csak kilenc bevethető játékos jelent meg, így a sereghajtó ettől a fellépésétől is távolmaradt.

(A meccset később, 2003.06.22-én lejátszották, melyen nem született meglepetés:
Hajdúnánás-Vásárosnamény 3-0 (1-0).)

További eredmények:

Létavértes-Szirmabesenyő 4-1

Balmazújváros-Hajdúdorog 4-1


A bajnokság végeredménye:

1.  Putnok 30 18 5 8 61-41 59
2.  Rakamaz 30 17 7 6 54-25 58
3.  Sátoraljaújhely 30 16 9 5 58-26 57
4.  Tuzsér 30 14 10 6 52-32 52
5.  Mezőkövesd 30 14 7 9 37-34 49
6.  Hajdúdorog 30 15 4 11 47-44 49
7.  Balmazújváros 30 13 5 12 58-47 44
8.  Szakoly 30 12 5 13 48-44 41
9.  Hajdúböszörmény 30 12 4 14 55-57 40
10.  Mád 30 10 6 14 43-45 36
11.  Ibrány 30 9 9 12 37-49 36
12.  Szirmabesenyő * 30 9 9 12 40-44 35
13.  Létavértes 30 9 6 15 40-53 33
14.  Záhony 30 9 5 16 35-47 32
15.  Hajdúnánás 29 7 7 14 29-61 28
16.  Vásárosnamény * 29 4 4 21 21-75 13

* A Szirmabesenyőtől egy, a Vásárosnaménytól három büntetőpont levonva


 

Fel Következő