19. forduló (2004.03.27-28) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Ibrány (6.) - Bőcs (1.), március 28, 15 óra Németh Károly, ibrányi edző: – Az esőzések miatt a heti utolsó edzéseken a gumicsizma és az esőkabát lett a legfontosabb kellék, ezzel együtt a mérkőzésre szeretnénk elfogadható körülményeket teremteni. A Bőcs veretlenül jön hozzánk, szeretnénk őket megfosztani ettől a címtől, és megszerezni első tavaszi hazai győzelmünket. Bardi besárgult, Szilágyi és Feczkó sérüléssel bajlódik. Abaújszántó (3.)–Tuzsér (4.) Révész Attila, tuzséri edző: – Az utóbbi két mérkőzésünk nem múlt el nyomtalanul, ez nagyban meghatározta a heti felkészülésünket. A jól induló újonc ellen minél nagyobb összefogásra van szükségünk ahhoz, hogy számunkra elfogadható eredményt érjünk el. Spekker, Gergely, Dancs, Tóth és Kosztyú szereplése sérülés miatt kérdéses. Volán-Sényő (7.)–Mád (10.) Brekk János, sényői edző: – Megint egy alsóházi csapat látogat hozzánk, és pechünkre újra hazai pályán játszunk, de ideje, hogy véget érjen ez az átok. Ellenfelünk edzőváltáson esett át (Veigli Gézát Kőrössy Pál váltotta), így nyílván valamennyi játékosa a szebbik arcát igyekszik majd mutatni, de mi megpróbáljuk megakadályozni őket ebben. Hajdúnánás (8.)–Szakoly (14.) Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: – Ha a csapat ugyanazt a fegyelmezett, akaraterős játékot tudja nyújtani, amit a Bőcs ellen, akkor Hajdúnánáson lehet esélyünk a számunkra fontos győzelem megszerzésére. Palaga és Hurcsik sérült, Szemán eltiltott. Létavértes (12.)–Vásárosnamény (15.) Tivadar András, vásárosnaményi edző: – Ősszel csak a létaiak ellen szereztünk pontot, ám ellenfelünk rakamazi döntetlenje azt mutatja, hogy megerősödött. Szeretnénk folytatni a pontgyűjtést. Szirmabesenyő (5.)–Rakamaz (9.) Farkas Béla, rakamazi edző: – Hallom, a szirmabesenyői pálya nem éppen wembley-i minőségű, de a mi helyzetkihasználásunknál nem lehet rosszabb... Továbbra is minden azon múlik, hogy miként tudjuk értékesíteni lehetőségeinket, mert játékban változatlanul felvesszük a versenyt valamennyi csapattal. Ibrány-Bőcs 1-1 (0-0). Ibrány, 400 néző, v.: Buczkó.
Ibrány: Tuska – Csobán, Kántor, Kovács M. Nagy S., Prámer, Milka, Kovács I. (Kertész), Bessenyei, Majchrovics (Imre), Feczkó (Korsoveczki). Edző: Németh Károly. Bőcs: Molnár T. – Simon (Szakszon), Vass, Kovács (Nagy), Takács, Irhás, Molnár Zs., Sipos, Lippai, Fink, Gál (Penti). Edző: Tóth László. 46. perc: Kovács Imre végezhetett el szabadrúgást bal oldalról az alapvonal közeléből, középre adott labdáját Feczkó vágta a léc alá, 1-0. 87. perc: Lippai 18 méterről, szabadrúgásból kilőtte a bal alsó sarkot, 1-1. Az Ibrány alakított ki több helyzetet a mérkőzés folyamán, ezekből egyet a második játékrész elején Feczkó révén (a képen balra) sikerült is gólra váltani. A vendégek a mérkőzés hajrájában nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, s azt egy szabadrúgást követően el is érték. A hazaiak többet támadtak, közelebb álltak a győzelemhez, de végül csak egy pontot sikerült itthon tartani. Jó: Milka (a mezőny legjobbja), Kovács M., Bessenyei ill. Fink, Lippai, Takács, Molnár Zs., Molnár T. Németh Károly: – Megszolgált győzelmet rontottunk döntetlenre, de így is dicséret illeti a játékosokat, mert minden energiájukat mozgósították. Hajszálon múlt a siker... Tóth László: – Egy lelkiismeretes és jó szakember jó csapatának otthonában értékes pontot szereztünk. További eredmények: Abaújszántó–Tuzsér 2–4 (1–1). Abaújszántó, 200 néző, v.: Orosz.Abaújszántó: Németh – Varga E., Takács, Erdősi, Szőke, Fügei, Novák, Jáger, Mató (Soltész P.), Homonnai (Varga M.), Balla. Edző: Szlifka Miklós. Tuzsér: Szőr – Kosztyú, Szabó I., Herczku (Dancs), Tóth Á., Lakatos,
Cseke, Petró (Iván), Spekker (Babjak), Lupcsa, Bagin. Edző: Révész Attila. Szlifka Miklós: – Hosszan tartó hazai veretlenségünket buktuk el egy masszív csapat ellen. Révész Attila: – Fegyelmezetten, taktikusan, lelkesen és helyenként látványosan játszottunk, győzelmünk teljes mértékben megérdemelt. Volán-Sényő–Mád 2–0 (1–0). Sényő, 200 néző, v.: Szűcs. Volán-Sényő: Szabó – Várnai, Barna, Kiss G. (Gráf), Rubóczki, Asztalos, Leskó, Göncz, Matzin (Gégény), Knoblok (Fekete), Nyisztor. Edző: Brekk János Mád: Lövei – Toplenszki, Szabó, Haraszin, Turbucz, Osváth (Fazekas),
Demkovics (Büttösi), Tóth, Babos, Buri, Badalik. Edző: Kőrössy Pál. Brekk János: – Rengeteg helyzetünk akadt, sajnos, szinte mindet elpuskáztuk. Győzelmünk azért nem forgott veszélyben. Kőrössy Pál: – A második félidő alapján a fizikailag jobb és agresszívabb hazai csapat megérdemlten győzött. Szirmabesenyô – Rakamaz 2-1 (1-0). Szirmabesenyő, 200 néző. V.: Krasovszki. Szirmabesenyő: Roza – Lázár, Kerényi, Geszti, Tamás, Balogh P., Szuba, Lasztóczi, Barsi, Tóth G., Pap. Edző: Zupkó Mihály. Rakamaz: Kanócz – Kurucz, Czap, Székely (Szécsi), Galambosi, Baka, Minczér, Riczu, Kákóczki (Boldog), Domokos (Csernijenko), Szilágyi. Edző: Farkas Béla. Gól: Lasztóczi (1-0) a 13., Szuba (2-0) a 60., Minczér (2-1) a 89. percben. Jók: az egész csapat, ill. Kanócz, Minczér. Zupkó Mihály: – A mély talajú pályához képest nagyon szervezett játékkal úgy gondolom, hogy kiszolgáltuk közönségünket. Farkas Béla: – Hoztuk a formánkat, sikerült saját magunkat megverni. Gratulálok a Besenyőnek. Hajdúnánás–Szakoly 1–1 (0–1). Hajdúnánás, 100 néző, v.: Nagy V. Hajdúnánás: Gencsi – Nagy Z., Papp, Bagoly (Horváth ,46.), Tar (Ember, 19.) – Gombkötő, Kondora, Bartha, Oborzil – Szemán I., Mikita (Fodor, 67.). Játékos-edző: Kondora József. Szakoly: Fintor – Mónus, Burik, Fiumei, Boros, Tardi, Vass, Sándor, Mitró, Capatina (Holló), Ványi. Játékos-edző: Boros Gyula. Gól: Kondora (80.) Ványi (37.). Jó: Nagy Z., Kondor, Bartha, ill. Fiumei, Vass, Ványi, Burik. Boros Gyula: – Sajnos, két pontot kiengedtünk a kezünkből, amiért csak saját magunkat okolhatjuk. Létavértes–Vásárosnamény 3–2 (2–0). Létavértes, 150 néző, v.: Tóth T. Létavértes: Hamar – Szabó P., Horváth, Frézer, Balogh – Nagy Cs., Nagy I., Tóháti, Suta (Magyari, 76.) – Szabó Zs., Reznek (Szentesi, 56.). Edző: Garamvölgyi Lajos. Vásárosnamény: Papp – Hornyák, Tóth Zs., Batka, Kovács, Fejes J., Tóth Sz., Bancsi, Tordai (Bíró), (Gajda), Bartha, Horváth. Edző: Tivadar András. Gól: Tóháti (6.), Reznek (17.), Szabó (90) illetve Tóth Sz. (50.), Bíró (56.). Kiállítva: Hamar (56.). Jó: Balogh, Nagy Cs., Tóháti, Szabó Zs., ill. Tóth Sz., Horváth, Batka. Tivadar András: – Megdolgoztunk a döntetlent kár, hogy a végén elúszott a meccs. Ettől függetlenül elégedett vagyok a csapattal. Balmazújváros–Hajdúdorog 0–1 (0–0). Balmazújváros, 200 néző, vezette: Kiss L. Balmazújváros: Plutzer – Vaszilkó A., Fige, Kiss A., Vaszilkó I. – Rátkai, Szabó B., Bajusz (Kis M., 26.), Szabó I. – Nagy Cs., Nagy O. Edző: Tóth Gábor. Hajdúdorog: Haász-Brandt – Orosz, Magyar, Bocz – Lelesz, Sándor (Pajkos, 13.), Tóth L., Koszta, Szabó B. – Mangel, Berényi (Kántor, 73.). Edző: Lugosi István. Gól: Mangel (66.). Jók: Kiss A., Vaszilkó I., Szabó B., Kis M., illetve az egész csapat. A csoport állása: 1. Bőcs 18 13 5 – 45–13 44
|
||||