28. forduló (2004.05.29) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények | Ibrány (7.)–Hajdúböszörmény (2.) Németh Károly, ibrányi edző: – Szabadnapunk után kipihenten várjuk a végső helyezésünk szempontjából sorsdöntő találkozót. Ennek presztízsét növeli, hogy az egyik bajnokesélyes látogat hozzánk, és annak lenne igazán sportértéke, ha egy ilyen csapatot le tudnánk győzni. Úgy érzem, jó mérkőzésre van kilátás, bizakodóak vagyunk és győzelemre törünk. Ibrány-Hajdúböszörmény 3-3 (0-2). Ibrány, 400 néző, v.: Horváth G. (Nagy V., Molnár Gy.) Ibrány: Tuska – Csobán, Kántor, Kovács M., Nagy S., Bessenyei, Milka, Kovács I., Szilágyi (Kertész), Majchrovics (Korsoveczki), Imre (Harsányi). Edző: Németh Károly. Hajdúböszörmény: Nagy S. – Turzó, Sárközi (Kovács, 80.), Hortó, Ivánka – Fórián, Nagy Sz., Kocsis, Lovas – Szabadi, Dobos. Edző: Zolnai Lajos. A 3. percben már vezetést szerzett a vendégcsapat - a Kovács M. kezezése miatt megítélt büntetőből (0-1) -, majd az első negyedóra végén tovább növelte előnyét (0-2). Az Ibrány azonban egyre inkább magára talált, sok helyzetet dolgozott ki, de csak a szünet után tudta gólokra váltani fölényét. Előbb Kovács Imre lőtt 25 méterről hatalmas szabadrúgásgólt (1-2), majd Nagy S. büntetett kétszer is, az ellene elkövetett szabálytalanságokért járó tizenegyeseket értékesítve (2-2, 3-2). Úgy nézett ki, hogy megvan a három pont, azonban Horváth G. játékvezető másként gondolta. A 92. (!) percben befújt egy újabb tizit, megsegítvén ezzel a bajnoki címre áhítozó vendégeket, akik éltek is a lehetőséggel (3-3). Az Ibrány az első negyedórától eltekintve végig jobban futballozott ellenfelénél, többet tett a sikerért, de hosszabbításban a játékvezető hathatós közreműködése miatt sajnos elúszott a két pont. Gól: Kovács I. (53.), Nagy S. (62., 68. – mindkettőt 11-esből) illetve Hortó (3., 92. – mindkettőt 11-esből), Lovas (17.). Jó: Bessenyei, Nagy S., Szilágyi, ill. Hortó, Dobos. Németh Károly: A viharos szél ellenére végig kezdeményeztünk és bátran felvállaltuk a támadójátékot, így lehetőségeink egy részét tudtuk gólra váltani. További eredmények: Szakoly–Rakamaz 5–0 (4–0) Szakoly, 200 néző, v.: Orosz. Szakoly: Fintor – Mónus, Burik, Boros, Tardi, Vass Z., Fiumei (Holló), Palaga (Horváth), Mitró, Capatina (Vass Zs.), Ványi. Játékos-edző: Boros Gyula.Rakamaz: Kanócz – Kurucz, Galambosi, Székely, Szilágyi (Papp), Riczu, Minczér, Kákóczki, Szécsi, Csernijenko (Debróczki), Domokos. Edző: Farkas Béla. Gól: Ványi (12. perc), Vass Z. (27.), Capatina (30., 48.), Mitró (45.). Jó: az egész hazai csapat illetve Minczér, Kanócz. Boros Gyula: Nagyon jó edző, nagyon jó csapatát győztük le megérdemelten. Ma minden sikerült, ilyen is van! Gratulálok minden játékosnak! Farkas Béla: A keret nagyrésze, sajnos, játéktudásban, fegyelemben és a labdarúgás szeretetét tekintve olyan képességű, akiknek az is feladat, hogy a terhesanya-válogatottat megverje... Tuzsér–Hajdúnánás 3–0 (3–0) Tuzsér, 300 néző, v.: Kurmai. Tuzsér: Szőr – Lakatos, Kosztyú, Lupcsa, Iván, Babjak (Tóth Á.), Petró (Dancs), Bagin, Cseke (Szabó I.), Gergely, Spekker. Edző: Révész Attila. Gól: Lakatos (3.), Spekker (22.), Iván (38.). Jó: Spekker, Kosztyú. Révész Attila: Az első félidőben nagy iramot diktálva szép gólokat szereztünk, a másodikban visszavettünk a tempóból és csak helyzetekig jutottunk. Bőcs–Vásárosnamény 6–1 (3–0) Bőcs, 150 néző, v.: Buczkó. Vásárosnamény: Papp – Jóni, Tóth zs., Batka, Fejes, Tordai (Gajda), Horváth (Sugta), Tóth Sz., Bancsi, Kovács G., Bartha (Barnai). Edző: Tivadar András. Gól: Vass (3., 61., 85.), Lippai (5.), Sipos (28.), Balázs (80. – 11-esből) illetve Kovács G. (57.). Tivadar András: Rosszul védekeztünk, ez a magyarázata a sok kapott gólnak. Balmazújváros–Létavértes 2–0 (1–0). Balmazújváros, 400 néző, vezette: Veres. Balmazújváros: Plutcer – Vaszilkó I., Fige, Szabó B., Angyalos – Bajusz, Arany, Koroknai (Murák, 59.) – Babotán, Rédai N. (Kovács, 75.), Nagy Cs. (Nagy O., 61.). Játékos-edző: Arany László. Létavértes: Hamar – Nagy M., Horváth, Tóháti – Szabó P., Frézer, Nagy I., Nagy Cs. (Magyari, 46.), Suta (Árva, 46.) – Szabó Zs., Kulcsár. Edző: Garamvölgyi Lajos. Gól: Rédai N. (26.), Babotán (87.). Jók: Angyalos, Bajusz, Babotán, Rédai N., illetve Hamar. Mád–Hajdúdorog 1–1 (0–0). Mád, 100 néző, vezette: Kristán. Mád: Lövei – Osváth, Szabó Zs., Haraszin (Tasi), Pásztor (Demkovics), Harsányi, Toplenszki, Karakaszanov, Babos, Lója, Fazekas. Edző: Kőrössy Pál. Hajdúdorog: Haász-Brandt – Magyar, Kocsis, Bocz, Orosz – Koszta, Lelesz, Tóth, Kovács – Berényi (Szabó, 82.), Sándor. Edző: Lugosi István. Gól: Fazekas (54.), illetve Berényi (57.). Jók: Haász-Brandt, Kocsis, Orosz, Lelesz. Kőrössy Pál: – Az első félidőben 3-4 nagy helyzetünk kimaradt, a másodikban hiába vezettünk, nem tudtuk megtartani előnyünket. Lugosi István: – Azonos erők küzdelmében igazságos eredmény született. A bajnokság állása: 1. Bőcs 26 20 6 – 75–25 66 2. Hajdúböszörmény 26 20 3 3 59–23 63 3. Tuzsér 26 14 6 6 48–25 48 4. Abaújszántó 26 14 2 10 60–50 44 5. Szirmabesenyő 25 13 5 7 44–35 44 6. Ibrány 26 12 7 7 50–33 43 7. Volán-Sényő 26 12 6 8 52–34 42 8. Balmazújváros 27 10 1 16 41–49 31 9. Hajdúnánás 26 8 6 12 32–38 30 10. Mád 26 8 5 13 27–39 29 11. Rakamaz 26 8 4 14 37–41 28 12. Szakoly 26 6 8 12 39–56 26 13. Hajdúdorog 26 8 1 17 33–57 25 14. Létavértes 26 5 9 12 26–44 24 15. Vásárosamény 26 2 1 23 26–78 7
|