13. forduló (2004.11.07)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
A kapusunk, Tuska egy ideig nem játszhat |
Ibrány (3.)–Abaújszántó (9.) Németh Károly, ibrányi edző: – Az őszi célegyenesbe fordultunk, három nehéz mérkőzés közül elsőként az Abaújszántó elleni következik. Tuska kapus hosszabb időre kidőlt a sorból, Nagy eltiltás miatt nem játszhat, így mindenképpen meg fog változni a csapat összetétele. Ezzel együtt győzelemre játszunk az elég szeszélyes és kiszámíthatatlan ellenfelünkkel szemben.
Létavértes (1.)–Rakamaz (2.) Brekk János, rakamazi edző: – A debreceni edzőváltás Létavértesre is begyűrűzött, hiszen az eddigi tréner, Herczeg András lett a Loki pályaedzője. Hogy nekünk ez jó vagy rossz, az majd a mérkőzésen kiderül, mindenesetre nyerni szeretnénk a szombati derbin. Ha ez sikerülne, akkor nagyon izgalmas lenne az őszi hajrá és persze a tavaszi folytatás. Nemcsak magunkkal tennénk jót egy győzelemmel, hanem további három szabolcsi gárdának is. Csernijenko három sárga lap miatt nem szerepelhet.
Nyírkarász (13.)–Nyíradony (7.) Komáromi György, nyírkarászi edző: – Az utolsó szalmaszál számunkra ahhoz, hogy az őszi szereplésünket elfogadhatóvá tegyük. Ellenfelünk ugyanúgy újonc, mint mi, de a rajtot jobban elkapta, ennek köszönhető kedvező helyezése. Mint ezen az őszön még soha, ezúttal sem tudom a legjobb csapatot a pályára küldeni, hiszen Dudás és Fecsku még sérült, de nélkülük is győznünk kell.
Szakoly (14.)–Mád (6.) Boros Gyula, szakolyi játékos-edző: – Számunkra a hátralévő három fordulóban csak a győzelem az elfogadható, a Mád ellen mindent meg kell tennünk ennek érdekében. Még akkor is, ha problémáink nem lettek kevesebbek.
Hajdúnánás (10.)–Tuzsér (4.) Révész Attila, tuzséri edző: – Nem téveszt meg bennünket a Hajdúnánás szerényebb helyezése, ettől még nagyon nehéz mérkőzésre számítunk. Úgy érzem, a csapat jó formában van, ezt kihasználva győzelemre törünk vasárnap is.
Szombat:
Létavértes-Rakamaz 1-0 (0-0).
Létavértes, 150 néző, vezette: Jakkel.
Létavértes: Papp - Mikhárdi (Szűcs, 78.), Király, Marton, Baksa - Nagy Z. (Rezes, 46.), Bellon, Jeremiás (Saliga, 62.), Dzsudzsák - Urbin, Kolbe. Edző: Kondás Elemér.
Rakamaz: Kanócz – Cap (Fiumei), Galambosi, Székely, Asztalos, Minczér, Baka, Leskó, Riczu (Szilágyi), Domokos, Fekete. Edző: Brekk János.
Az első és a második helyezett rangadója végig nagy iramú, változatos összecsapást hozott, amelyen mindkét kapu többször is veszélyben forgott. A mindent eldöntő találatot a szünet után meggyőzőbben futballozó, s több helyzetet kidolgozó hazaiak szerezték meg, akik ezzel tovább növelték az előnyüket a tabellán.
Gól: Kolbe, a 72. percben.
Jók: Mikhárdi, Marton, Dzsudzsák, Urbin, ill. Székely, Minczér.
Vasárnap:
Ibrány-Abaújszántó 2-0 (0-0)
Ibrány 300 néző, v. Szűcs (Krassowski, Varga).
Imre (balra) góljai döntöttek |
Ibrány: Karászi – Milka, Kántor, Csobán, Korsoveczki, Kovács I., Bessenyei, Kovács M., Szilágyi (Morauszki), Feczkó (Imre), Marcsek (Kléninger). Edző: Németh Károly.
Abaújszántó: Szerencsi – Márkus (Erdősi), Paranai, Szőke (Jáger), Konyecsnyik, Fügei, Pachinger, Mihálszki, Homonnai, Novák, Soltész P. (Dajka). Edző: Szlifka Miklós.
Az
Ibrány klassziskülönbséggel volt jobb a vendégcsapatnál, de sokáig mindhiába, s
már úgy nézett ki, hogy ezen a meccsen minden labda kifelé pattan, s nem tudunk
a hálóba találni. Még büntetőből sem, hiszen Kovács M. az 55. percben egy
lerántásért befújt tizenegyest a kapu mellé rúgta. A csereként beállt Imre
azonban duplázni tudott, s góljaival eldöntötte a mérkőzést, így győzött a jobbik
csapat.
Megjegyzendő, hogy mérkőzés folyamán a vendégeknek mindössze egyetlen egy (!)
kapu felé tartó lövésük volt...
Gól: Imre 2 (60. és 71. perc).
Kiállítva: Novák (második sárga lap után, 85.), Erdősi (a mérkőzés után).
Jó: Imre, Marcsek.
Németh Károly: Megérdemelten nyertünk.
Szlifka Miklós: Tartalékos és sérültekkel tűzdelt csapatunkat sorozatos játékvezetői tévedések is sújtották, ezért nem tudtunk pontot szerezni.
Nyírkarász–Nyíradony 2–0
(1–0)
Nyírkarász, 200 néző, v.: Horváth G.
Nyírkarász: Pekk – Mándoki, Rákóczi, Tóth L., Kapin M., Horváth J., Kapin L. (Nádasi), Gazdag, Matyi, Kiss Z. (Varga), Takács. Edző: Komáromi György.
Nyíradony: Katona - Terdik, Szilágyi (Tóth, 66.), Kristóf, Kálmán - Hogya (Szabó T., 62.), Usztics, Szabó Zs., Bodogán - Molnár, Babotán. Edző: Selyem Nándor.
Gól: Horváth J. (28.), Matyi (55.).
Jó: Mándoki, Horváth J., Gazdag.
Szakoly–Mád 1–3 (1–2)
Szakoly, 200 néző, v.: Veizer.
Szakoly: Szabó Z. – Dobos, Tardi, Kertész, Koskovits, Vass Z., Boros, Palaga, Szemán, Capatina, Ványi. Játékos-edző: Boros Gyula.
Mád: Lövei – Osváth, Toplenszki, Szabó P., Turbucz, Buri (Nagy), Barna, Szabó S. (Tassy), Juhász, Babos, Bódi (Pásztor). Edző: Kőrössy Pál.
Gól: Vass Z. (11-esből, 40.), illetve Bódi (30., 43. és 83. – a harmadikat 11-esből).
Hajdúnánás–Tuzsér Erdért SE 2–2 (2–1)
Hajdúnánás, 200 néző, v.: Kalász.
Hajdúnánás: Haász-Brandt - Cséke, Boros, Tar, Bocz - Gombkötő (Nagy T., 80.), Kondora, Szemán I. (Oborzil, 75.), Szemán P. - Mikita, Majchrovics (Fodor, 86.). Edző: Tóth János.
Tuzsér: Fintor – Lakatos, Kosztyú, Dancs, Tóth Á. (Lupcsa), Iván, Mitró, Simay (Babjak), Bagin (Petró), Cseke, Spekker. Edző: Révész Attila.
Gól: Szemán P. (1.), Majchrovics (31.), illetve Spekker (11-esből, 21.), Cseke (80.).
Jó: Bagin, Iván, Cseke.
Szirmabesenyő – Balmazújváros 3-2 (2-1)
Szirmabesenyő, 41 néző. V.: Kristán.
Szirmabesenyő: Valkányi - Horváth A., Csipkés, Lázár, Kerényi, Balogh P., Pál, Szuba (Nyitrai), Lasztóczi, Barsi, Ruzsvánszki. Edző: Zupkó Mihály.
Balmazújváros: Plutzer - Vaszilkó I. (Nagy O.), Fige, Sárközi, Murák, Arany, Vaszilkó A. (Kiss), Vincze, Bajusz, Nagy Cs., Dobi. Edző: Kegyes László.
Gól: Szuba (1-0) a 10., Nagy Cs. (1-1) a 16., Pál (2-1) a 25., Lázár (3-1) a 47., Nagy Cs. (3-2) a 85. percben.
Jók: Pál, Barsi, Lázár, Kerényi, ill. Murák, Arany, Nagy Cs.
Zupkó Mihály: Kitűnő játékvezetés mellett a harcos és fiatal csapat megérdemelten nyert.
Kegyes László: Két azonos képességű csapat közül a hazaiak nagyobb akarása döntött.
Sátoraljaújhely – Miskolci VSC 0-2 (0-0)
Sátoraljaújhely, 150 néző. V.: Benkő.
Sátoraljaújhely: Jósvai – Janikó R., Ocsenás, Szoták, Balogh Zs., Bodnár, Ablonczi, Csáki, Janikó T., Komlósi, Pothurszky (Trembulyák). Edző: Szabó László.
MVSC: Kristóf – Jóner, Scholtz, Berki, Dizmatsek (Buró), Tóth, Koppány (Rimaszéki), Hozdik, Illovai, Csépány, Lövei (Tamás). Edző: Deák István.
Gól: Dizmatsek (0-1) a 65., Koppány (0-2) a 83. percben.
Jók: senki, ill. az egész csapat.
Szabó László: Gratulálok az MVSC első győzelméhez.
Deák István: Hetek óta benne volt a csapatban a meglepetés, főleg idegenben. Minden játékos megdolgozott az győzelemért.
Szabadnapos: Volán-Sényő.
A bajnokság állása:
1. Létavértes 13 10 2 1 33–8 32
2. Ibrány 12 8 2 2 28–10 26
3. Tuzsér 12 6 5 1 24–8 23
4. Rakamaz* 12 7 3 2 29–11 22
5. Mád 12 6 2 4 23–19 20
6. Volán-Sényő 12 6 2 4 19–17 20
7. Nyíradony 12 4 5 3 16–16 17
8. Sátoraljaújhely 12 4 5 3 14–15 17
9. Abaújszántó 12 5 1 6 21–19 16
10. Hajdúnánás 12 3 5 4 15–14 14
11. Szirmabesenyő 12 4 1 7 20–30 13
12. Nyírkarász 13 2 4 7 18–29 10
13. Balmazújváros 12 – 8 4 18–33 8
14. Miskolci VSC 12 1 2 9 13–40 5
15. Szakoly 12 – 3 9 14–35 3
* két pont levonva