14. forduló (2004.11.13-14)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Rakamaz (4.)–Ibrány (2.)
Brekk János, rakamazi edző:
A jelek szerint pontokat vettek el
tőlünk, csak azt nem tudom, hogy miért kettőt és miért nem csak a pályán elért
egyet... Szerencsére van miből, mert őszi bajnokok már nem lehetünk, viszont
ahhoz kellően „bespájzoltunkö korábban, hogy ott ragadjunk az élmezőnyben. A jól
szereplő Ibrány ellen is tesszük majd a dolgunkat és ezen a meccsen is
szeretnénk megőrizni százszázalékos hazai mérlegünket.
Németh Károly, ibrányi edző:
Akit egy ilyen mérkőzés előtt külön motiválni kell, vagy ébresztgetni benne a
harci szellemet, az inkább hagyja abba a futballt...
Ignácz és Tuska sérülés miatt nem tart velünk, Imre és Harsányi pedig eltiltás
miatt nem játszhat a rangadón.
Rakamaz-Ibrány 1-1 (0-0)
Rakamaz 300 néző, v: Bacsó (Pásztor, Galán)
Rakamaz: Kanócz – Baka, Székely, Galambosi, Asztalos, Minczér, Fekete, Leskó, Riczu, Csernijenko (Szilágyi K.), Domokos. Edző: Brekk János.
Ibrány: Karászi – Milka, Kántor, Csobán, Korsoveczki, Kovács I., Bessenyei, Kovács M., Nagy S. (Morauszki), Feczkó (Szilágyi), Marcsek. Edző: Németh Károly.
64. perc: Kovács I. továbbította a labdát Bessenyeihez, aki 25 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba (1-0).
78. perc: egy védelmi megingást követően Domokos törhetett kapura, s közelről nem hibázott (1-1).
A küzdelmes, hajtós megyei derbin többet birtokolta a labdát, s veszélyesebben is támadott a vendégcsapat. A győzelem ugyan elmaradt, de az idegenbeli pontszerzéssel mégsem lehetünk elégedetlenek. Az Ibrány így továbbra is őrzi második helyét a tabellán.
Gól: Domokos, ill. Bessenyei.
Jó: Székely, Galambosi, Minczér, Domokos, ill. Marcsek, Kovács I., Kántor.
Brekk János: Az utolsó húsz percben játszott csak igazán jól a csapat, és ez a döntetlenhez volt elég. Reális eredmény született.
Németh Károly: Egyenlő erők küzdelmében mindkét csapatnak voltak olyan periódusai, amikor irányította a játékot, így a döntetlen igazságos.
További eredmények:
Nyíradony-Létavértes 3-3 (2-2)
Nyíradony, 300 néző, vezette: Puskás.
Nyíradony: Katona - Terdik, Szilágyi, Kristóf (Usztics,
46.), Tóth (Szabó T., 65.) - Hogya, Szabó Zs., Kálmán, Bodogán - Molnár (Takács,
89.), Babotán.
Edző: Selyem Nándor.
Létavértes: Papp - Mikhárdi, Garamvölgyi, Marton,
Baksa - Jeremiás, Bellon, Dzsudzsák, Rezes (Nagy Z., 62.) - Urbin, Kolbe (Saliga,
71.).
Edző: Kondás Elemér.
Gól: Szabó Zs. a 28., Molnár a 34., Kálmán a 73., illetve Urbin az 5., a 17., és a 85. percekben.
Kétgólos vezetés után könnyűnek tűnő meccset nehezített meg magának a Létavértes, hiszen a jól futballozó adonyiak nem csak kiegyenlítettek, de a vezetést is átvették, s közel álltak a győzelemhez. Így a végén a döntetlenért is nagyon meg kellett küzdenie a Kondás alakulatnak, amely őszi bajnokként várhatja a tavaszi folytatást.
Jók: az egész csapat, illetve Urbin (a mezőny legjobbja), Bellon, Dzsudzsák.
Mád – Hajdúnánás 1-2 (1-2)
Mád, 100 néző. V.: Kocsis.
Mád: Lövei – Osváth, Toplenszki, Szabó P., Turbucz, Buri (Nagy), Barna, Szabó S., Juhász, Babos, Bódi. Edző: Kőrössy Pál.
Hajdúnánás: Haászbrand - Cséke, Nagy T., Tarr, Bocz, Gombkötő (Oborzil), Szemán I., Kondora, Szemán P. (Horváth), Majchrovics (Fodor), Mikita. Edző: Tóth János. Gólszerző: Szemán I. (0-1) az 1., Szabó S. (1-1) a 4., Mikita (1-2) a 37. percben.
Jók: Toplenszki, Osváth, Szabó S., ill. Szemán I., Mikita, Tarr, Kondora.
Kőrössy Pál: – Irreális időben enervált játék, megérdemelten győztek a vendégek.
Tóth János: - Küzdelmes mérkőzésen a körülményekhez jobban alkalmazkodtuk, úgy érzem megérdemelten győztünk.
Tuzsér-Balmazújváros 4-1 (1-0)
Tuzsér, 100 néző, vezette: Horváth.
Tuzsér: Fintor – Lakatos, Dancs, Tóth Á., Lupcsa, Iván (Szabó I.), Babjak, Petró (Gergely), Bagin (Simay), Cseke, Spekker. Edző: Révész Attila.
Balmazújváros: Barna - Vaszilkó I., Fige, Sárközi, Vincze - Murák (Pap, 79.), Arany, Szabó B., Dobi - Bajusz (Nagy O., 46.), Nagy Cs. Edző: Kegyes László.
Gól: Petró a 26., Babják a 47., a 83., Gergely a 88., illetve Nagy Cs. a 62. percben.
Egészen a hajráig jól tartotta magát a lelkesen futballozó Kegyes gárda, ám a harmadik hazai gól végleg eldöntötte a mérkőzést.
Jók: Barna, Fige.
Abaújszántó – Sátoraljaújhely 3-2 (1-1)
Abaújszántó, 100 néző. V.: Takács.
Abaújszántó: Szerencsi – Paranai, Soltész Z., Szőke, Fügei, Pachinger, Mihálszki, Soltész P. (Dajka), Mató (Gyulai), Jáger, Balázs (Kosztek). Edző: Szlifka Miklós.
Sátoraljaújhely: Jósvai – Janikó R., Ocsenás, Balogh, Bodnár, Szabó, Trembulyák, Janikó T., Ablonczi, Komlósi (Timkó), Pothurszky. Edzô: Szabó László. Gólszerző: Soltész P. (1-0) a 12., Szabó (1-1) a 28., Mató (2-1) a 69., Jáger (3-1) a 77., Ocsenás (3-2) a 91. percben.
Jók: az egész csapat, ill. Ablonczi, Trembulyák.
Szlifka Miklós: – Erősen tartalékos csapatom a döntetlenszagú mérkőzést egy bombafejessel és két jól eltalált lövéssel nyerte meg.
Szabó László: – A hazai csapat szögletrúgással és két 18 méteres lövéssel eldöntötte a mérkőzést. Úgy érzem, a három kapufánk és a három kidolgozott ziccerünk alapján rászolgáltunk volna az egyik pontra. További sok sikert a hazaiaknak.
Miskolci VSC – Szakoly 3-1 (1-1)
Miskolc, 150 néző. V.: Krasovszki.
MVSC: Kristóf – Jóner, Scholtz, Tamás (Tóth T.), Hozdik, Berki, Dizmatsek, Csépány, Illovai (Plébán), Koppány, Lövei (Rimaszéki). Edző: Deák István.
Szakoly: Tóth – Mónus, Dobos, Kertész, Koskovics, Vass Z., Palaga (Boros), Szemán (Balogh), Dankó (Horváth), Vass Zs., Ványi. Edző: Boros Gyula. Gólszerző: Szemán (0-1) a 8., Koppány (1-1) a 17., Csépány (2-1) a 60., Scholtz (3-1) a 65. percben. Kiállítva: Ajtay (MVSC, a kispadról, 65.).
Jók: Scholtz, Kristóf, Koppány, Dizmatsek, ill. Mónus, Szemán, Dankó.
Deák István: – Irreális talajú pályán nagyon lelkes csapat ellen igazságos eredmény született.
Boros Gyula: – Három szögletből három gólt kaptunk, sajnos a játékvezetők sem voltak velünk, két jogos tizenegyest nem adtak meg.
Volán-Sényő – Szirmabesenyő 3-1 (2-1)
Sényő, 100 néző. V.: Szűcs.
Sényő: Szabó - Plutyinszki, Kiss, Barna, Balogh, Rubóczki (Gráf), Göncz, Haburcsák (Szuarek), Barkaszi, Várnai, Knoblok (Székely). Edző: Rubóczki Tibor.
Szirmabesenyő: Valkányi (Bukovics) – Horváth A., Csipkés, Lázár, Kerényi, Balogh P., Pál (Nyitrai), Gacsal, Szuba, Lasztóczi (Esztergályos), Barsi. Edző: Zupkó Mihály.
Gólszerző: Pál (0-1) a 4. Várnai (1-1) a 37., Göncz (2-1) a 43., Szuarek (3-1) a 86. percben.
Kiállítva: Várnai (39.), Kerényi (39.), Barsi (48.).
Jók: Göncz, Szabó, Knoblok, ill. Gacsal.
Rubóczki Tibor: - A mai meccs hasonlított a tavalyihoz, csak most nekünk sikerült nyernünk.
Zupkó Mihály: – A mély és csúszós pályán néhány játékosunk fegyelmezetlensége miatt már egy szinte megnyert mérkőzést sikerült elveszítenünk.
A Nyírkarász szabadnapos volt.
A bajnokság állása 14. forduló
után:
1. Létavértes 14 10 3 1 36–11 33
2. Ibrány 13 8 3 2 29–11 27
3. Tuzsér 13 7 5 1 28–9 26
4. Rakamaz * 13 7 4 2 30–12 23
5. Volán-Sényő 13 7 2 4 22–18 23
6. Mád 13 6 2 5 24–21 20
7. Abaújszántó 13 6 1 6 24–21 19
8. Nyíradony 13 4 6 3 19–19 18
9. Hajdúnánás 13 4 5 4 17–15 17
10. Sátoraljaújhely 13 4 5 4 16–18 17
11. Szirmabesenyő 13 4 1 8 21–33 13
12. Nyírkarász 13 2 4 7 18–29 10
13. Balmazújváros 13 – 8 5 19–37 8
14. Miskolci VSC 13 2 2 9 16–41 8
15. Szakoly 13 – 3 10 15–38 3
* két pont levonva