17. forduló (2005.03.12-13)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Szombat

Miskolci VSC (14.)–Tuzsér Erdért SE (2.) Révész Attila, tuzséri edző: – Új edzővel és játékosokkal kiegészülve vár bennünket a Miskolc, amelyet valószínűleg az ősszel ellenünk elszenvedett 9–1-es vereségből fakadó visszavágási vágy is tüzel. Ennek ellenére a cél egyértelműen a győzelem, amelyet a sérülésből felépült játékosokkal kiegészülve el is érhetünk.

Vasárnap

Volán-Sényő (5.)–Ibrány (3.)

Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: – Sok a bizonytalan tényező a meccs előtt, hiszen eleve megyei rangadóról van szó, aztán nem tudni, kit viseltek meg jobban a pályagondok, illetve szezon elején mindig nehezebben megtippelhetők az erőviszonyok. Háromesélyes a mérkőzés, amelyen Göncz és Várnai eltiltás miatt nem szerepelhet.
Németh Károly, ibrányi edző:
– Speciális edzésekkel (hólapátolással) készültünk a rangadóra, helyzetünket nehezíti, hogy vannak beteg játékosaink. Nagyon szervezett ellenféllel találjuk majd szemben magunkat, amelynek szeretnénk megszakítani az őszről érvényes nagy sorozatát.

Rakamaz (4.)–Hajdúnánás (8.) Brekk János, rakamazi edző: – Nehéz mérkőzésre számítok, annál is inkább, mert Szilágyi és Asztalos sérülés miatt nem játszhat. Hazai pályán mindig győzelem a cél, főként, hogy a szakolyi döntetlenünket kudarcként éltem meg, így aztán van min javítanunk.

Nyírkarász (12.)–Létavértes (1.) Lelt József, nyírkarászi játékos-edző: – Nem a legszerencsésebb a mezőny egyik legjobb csapata ellen bemutatkozni, főleg úgy, hogy több sebből vérzünk. Kapin Miklós eltiltás, Nagy Tamás játékengedély hiánya, Kiss Zoltán sérülés miatt nem játszhat, tehát messze nem a legjobb összeállításunkban lépünk pályára. Ezzel együtt mindent megteszünk majd a várhatóan szépszámú közönség kiszolgálásáért, de hogy ez mire lesz elég, azt én is kíváncsian várom.

Nyíradony (9.)–Szakoly (15.) Gerliczki János, szakolyi szakmai tanácsadó: – Nincs okunk változtatni a múlt heti csapaton, abban reménykedünk, hogy a két település közelsége miatt vasárnap „pontosanö térünk haza.


Tudósítások, eredmények

Volán-Sényő - Ibrány 1-2 (0-1). Sényő, 300 néző, v.: Kocsis (Csáki, Gergely).

Nagy S. (4) az Ibrány első gólját szerzi

Fotó: Kató L.

Volán-Sényő: Szabó A. – Pljutyinszki, Barna, Rubóczki, Kiss G., Ruska, Szabó L. (Knoblok), Kóka, Balogh Gy., Haburcsák, Lehoczki. Játékos-edző: Rubóczki Tibor.

Ibrány: Vatai – Csobán, Nagy S., Kántor, Bessenyei, Kovács M., Morauszki, Kovács I., Szilágyi (Harsányi), Marcsek (Ónodi), Imre. Edző: Németh Károly.

14. perc: Nagy S. végezhetett el szabadrúgást, labdája védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba, 0-1.

57. perc: szögletrúgást követően Lehoczki fejelt a hálóba, életben tartva a hazai reményeket, 1-1.

85. perc: Imre eldöntötte a meccset, 12 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 1-2.

Jó iramú, színvonalas mérkőzést játszott a két gárda. A labdát többet birtokló, tetszetősebben is játszó Ibrány megérdemelten gyűjtötte be a bajnoki pontokat.


További eredmények:

Rakamaz–Hajdúnánás 1–1 (1–1). Rakamaz, 200 néző, vezette: Tóth.
Rakamaz: Mudri–Gerliczki, Baka, Homann, Leskó (Galambosi), Riczu, Székely, Domokos, Fekete, Papp, Csernijenkó. Edző: Brekk János.
Hajdúnánás: Haász-Brandt - Cséke, Kocsis, Bocz, Nagy T., Tar (Boros) - Kléninger (Reznek), Kondora, Oborzil (Szemán I.) - Szemán P., Fodor. Edző: Tóth János.
Gól: Fekete a 39., illetve Kondora a 25. percben.

Nyírkarász–Létavértes 0–1 (0–1). Nyírkarász, 300 néző, v.: Vróbel.
Nyírkarász: Pekk–Takács, Rákóczi, Tóth, Mándoki, Gazdag, Horváth, Dudás (Varga), Lelt, Fecsku, Kiss (Vajas). Játékos-edző: Lelt József.
Létavértes: Papp - Mikhárdi (Popol), Garamvölgyi, Szűcs L., Marton - Jeremiás, Biró (Baksa), Bellon, Rezes (Szöllősi) - Nagy Z., Urbin. Edző: Kondás Elemér.
Gól: Urbin (33.). Kiállítva: Varga (65.).

Nyíradony–Szakoly 0–0. Nyíradony, 300 néző, v.: Rendes.
Szakoly: Tuska–Tardi, Kertész, Paulik Z., Gráf (Dobos), Pámer, Vass Z., Koskovits, Capatina (Balog), Komi, Ványi. Szakmai tanácsadó: Gerliczki János.
Nyíradony: Katona - Sipos, Terdik, Kálmán, Tóth - Hogya, Bodogán, Szabó T. (Takács), Kocsis - Babotán, Szabó I. (Usztics). Edző: Selyem Nándor.

Mád–Szirmabesenyő 1–1. Mád, 200 néző. V.: Puskás.
Mád: Lövei - Turbucz, Toplenszki, Szabó P., Szabó S., Balogh, Barna, Juhász, Babos (Nagy R.), Koppány (Tassy), Bódi. Edző: Kőrössy Pál.
Szirmabesenyő: Balázs - Geszti, Gacsal, Nagy Cs., Zupkó, Pál (Pap), Szuba, Fink, Nagy G. (Fazekas), Zsarnai, Harsányi. Edző: Zupkó Mihály.
Gólszerző: Zsarnai (0-1) a 45., Bódi (1-1) a 60. percben. Kiálltva: Balogh (87.).

Abaújszántó–Balmazújváros 1–0. Abaújszántó, 200 néző. V.: Csáki.
Abaújszántó: Szerencsi - Soltész Z. (Szőke), Homonnai (Paranai), Konyecsnyik, Márkus, Mihálszki, Pachinger, Mató (Fügei), Dóczi, Jáger, Soltész P. Edző: Szlifka Miklós.
Balmazújváros: Barna - Nagy O. (Sárközi), Fige, Vaszilkó, Vincze Cs. (Szabó), Czellár, Kovács (Kerekes), Bajusz, Vincze S., Nagy Cs., Murák. Edző: Nagy Lajos.
Gólszerző: Jáger (1-0) a 20. percben.

Az MVSC–Tuzsér meccs elmaradt, a Sátoraljaújhely szabadnapos volt.


A 16. fordulóból elmaradt mérkőzés:

Balmazújváros - Miskolci VSC 5-1 (3-0). Balmazújváros, 250 néző. V.: Nagy B.
Balmazújváros: Barna – Nagy O. (Sárközi), Kerekes, Vaszilkó, Vincze S., Czellár, Bajusz, Kovács II. (Tóth M.), Vincze Cs. (Szabó J.), Nagy Cs., Murák. Edző: Nagy Lajos.
MVSC: Kristóf - Jóner, Scholtz, Tóth T., Boszák, Kovács G., Horváth (Géczi), Németh A., Dizmatsek, Plébán, Hozdik. Edző: Szepesi Zsolt.
Gól: Nagy Cs. (16.), Scholtz (öngól, 23.), Murák (36.), Nagy Cs. (57.), Bajusz (87.), ill. Plébán (68.). Kiállítva: Scholtz (23.)
 


Tabella:

1. Létavértes 15 11 3 1 37–11 36
2. Ibrány 15 10 3 2 34–13 33
3. Tuzsér 15 9 5 1 34–10 32
4. Rakamaz 16 8 6 2 35–16 30
5. Volán-Sényő 15 8 2 5 24–19 26
6. Abaújszántó 15 8 1 6 27–22 25
7. Mád 16 7 4 5 27–24 23
8. Hajdúnánás 15 5 6 4 22–17 21
9. Nyíradony 15 4 7 4 20–2 19
10. Sátoraljaújhely 14 4 5 5 16–19 17
11. Szirmabesenyő 15 4 2 9 23–39 14
12. Balmazújváros 16 1 9 6 25–40 12
13. Nyírkarász 15 2 4 9 18–31 10
14. Miskolci VSC 15 2 2 11 18–50 8
15. Szakoly 16 - 5 11 19–43 5