22. forduló (2005.04.16-17) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Szakoly (15.)–Ibrány (3.) Gerliczki János, szakolyi szakmai tanácsadó: – Ismét egy nehéz feladat előtt állunk, de mindenképpen kétszámjegyűre szeretnénk növelni a pontjaink számát. Ebben nagy segítségünkre lehet a labdarúgást még mindig szerető közönségünk, remélhetőleg minél többen bíztatnak majd bennünket. Szerdán egységesen megtekintettük a Szpari–Fradi meccset, az ott látottakból erőt meríthetünk, vagyis nagy akarással legyűrhető az esélyesebbnek vélt ellenfél. Németh Károly, ibrányi edző: – Ez a Szakoly már egészen más, mint az őszi, egységes, erőszakos csapat benyomását kelti, amit bizonyít, hogy minden csapat ellen volt győzelmi esélye, ráadásul kevés gólt kapott. Mindez alapvetően meg fogja határozni a mi taktikánkat is. Vatai és Szilágyi sérüléssel bajlódik, eltiltottunk nincs. Szakoly–Ibrány 2–5 (1–2). Szakoly, 400 néző, v.: Bíró.
Szakoly: Tuska – Tardi, Paulik, Pámer, Koskovits (Vass Zs.), Dobos (Szemán), Gráf, Palaga, Vass Z., Ványi, Komi. Szakmai tanácsadó: Gerliczki János. Ibrány: Karászi – Csobán, Kántor, Kovács M., Nagy S., Korsoveczki (Bardi), Bessenyei, Kovács I. (Milka), Morauszki, Imre (Mester), Marcsek. Edző: Németh Károly. A hazai csapat gyorsan előnyhöz jutott, azonban az Ibrány remek játékkal még az első negyedórában a maga javára fordította az állást, s további ígéretes akciókat vezetett, de ebben a játékrészben már nem esett több gól. Nem úgy a másodikban, a vendégek újabb tizenöt perc alatt tekintélyes előnyre tettek szert, a szakolyiak már csak kozmetikázni tudtak az eredményen. Gól: Ványi (5.), Komi (85.), illetve Nagy S. (12. és 60.), Marcsek (15.), Korsoveczki (50.), Imre (57.). Gerliczki János: A korán szerzett gól minket zavart meg a jobb erőkből álló vendégek ellen. Az Ibrány ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Németh Károly: A korán bekapott gól után fokozatosan átvettük a játék irányítását, és a második félidő elején eldöntöttük a mérkőzést. További eredmények: Abaújszántó–Rakamaz 1–2 (0–2). Abaújszántó, 300 néző, v.: Nagy Cs. Abaújszántó: Szerencsi – Konyecsnyik, Soltész Z., Paranai, Soltész P. (Mató), Pachinger, Szőke (Balázs), Homonnai, Jáger, Dóczi, Mihálszki. Edző: Szlifka Miklós. Rakamaz: Guth – Galambosi, Székely, Homann, Szilágyi, Leskó, Asztalos, Gerliczki, Csernijenko (Debróczki), Papp F. (Fiumei), Fekete (Balogh R.). Edző: Brekk János. Gól: Konyecsnyik (69. perc), Homann (3.), Papp F. (24.). Tuzsér–Volán-Sényő 2–0 (0–0). Tuzsér, 500 néző, v.: Kiss L. Tuzsér: Fintor – Lakatos, Dancs B., Lupcsa, Tóth Á., Iván, Mitró, Bagin (Petró), Cseke (Babjak), Gergely (Szabó I.), Spekker. Edző: Révész Attila. Volán-Sényő: Szabó A. – Pljutyinszkij, Kiss T., Barna, Kiss G., Balogh Gy., Göncz, Haburcsák (Kóka), Ruska, Várnai, Lehoczki. Játékos-edző: Rubóczki Tibor. Gól: Gergely (50.), Szabó I. (83.). Balmazújváros–Nyírkarász 4–3 (2–3). Balmazújváros, 300 néző, v.: Horváth G. Balmazújváros: Barna – Vaszilkó (Nagy O., 67.), Kerekes, Fige, Vincze S. – Czellár (Kis M., 67.), Kovács (Kiss A., 78.), Bajusz, Szabó I. – Nagy Cs., Murák. Edző: Nagy Lajos. Nyírkarász: Pekk – Mándoki, Kapin M., Lakatos (Kiss Z.), Tóth L., Nagy T., Takács, Lelt (Dudás Z.), Matyi (Vajas), Fecsku, Gazdag. Játékos-edző: Lelt József. Gól: Szabó I. (10.), Vaszilkó (22.), Kiss G. (70.), Nagy Cs. (11-esből, 74.), illetve Fecsku (25.), Lelt (30.), Matyi (34.). Hajdúnánás–Létavértes 0–0. Hajdúnánás, 200 néző, vezette: Orosz. Hajdúnánás: Haász-Brandt – Cséke, Boros, Bocz – Nagy T. (Majchrovics, 70.), Tar – Gombkötő (Fodor, 89.), Kondora, Szemán P. (Kléninger, 71.) – Mikita, Szemán I. Edző: Tóth János. Létavértes: Hamar – Mikhárdi, Garamvölgyi, Szűcs L., Baksa – Nagy Z., Spitzmüller, Bellon, Rezes (Szöllősi, 64.) – Jeremiás (Popol, 90.), Urbin. Edző: Kondás Elemér. Miskolci VSC – Nyíradony 0-1 (0-0). Miskolc, 300 néző. V.: Bendik. Miskolci VSC: Varga – Jóner, Csépány, Boszák, Horváth (Gönczi), Scholtz, Kovács, Illovai (Tamás), Dizmatsek, Tóth, Barsi (Honti). Edző: Szepesi Zsolt. Nyíradony: Katona – Terdik, Hogya, Bodogan, Sipos F. (Szabó P.), Kocsis, Bereczki, Szabó I. (Takács), Babotan, Kálmán, Tóth (Usztics). Edző: Selyem Nándor. Gólszerző: Kocsis (11-esből, 0-1) a 60. percben. Sátoraljaújhely – Szirmabesenyő 1-0 (1-0). Sátoraljaújhely, 150 néző. V.: Molnár. STK: Szemán – Janikó R., Ocsenás, Bodnár (Katona), Csáki, Szabó, Janikó T., Ablonczi, Váradi, Pothurszky (Dakos), Trembulyák (Balogh). Edző: Szabó László. Szirmabesenyő: Balázs – Geszti, Csipkés (Esztergályos), Fink, Kerényi, Szuba, Szendrei, Pál, Nagy G. (Fazekas), Harsányi, Zsarnai. Edző: Zupkó Mihály. Gólszerző: Pothurszky (1-0) a 20. percben. Szabadnapos: Mád. Tabella:
|