Ebben a meccsben most ennyi volt (2021.08.29.)
Egy osztálykülönbség, egy gól...
A MOL Magyar Kupa, Országos Főtábla, 2.
fordulójában Csank János vezetésével az egykor fényesebb napokat látott Vác
csapata látogatott Ibrányba.
Ibrány SE – Vác FC 0–1 (0–1)
Ibrány, 350 néző, v.: Veizer
A kezdeti izgalmakat követően Ibrány csapata
rendezte a sorokat és átvette a mérkőzés irányítását. Az osztálykülönbség nem
látszott a két csapat között, mindkét gárda focizni akart és azt is tette.
Egy váci kapufát követően ibrányi ziccerek
következtek, de pont egy ilyenből indult vendégakcióból a Vác megszerezte a
vezetést.
A második játékrészben folytatódott a
kiegyenlített játék, ziccerek itt is-ott is akadtak, de az egyenlítés nem
sikerült.
Sok sikert kívánunk Vác csapatának a kupa
folytatásában, de szóbeli egyezség született, ha a Fradit kapják ellenfélnek, a
meccs Ibrányban kerül megrendezésre! :-)
Folytatás vasárnap Kemecse ellen, ahol ki kell
jönnie a lépésnek! Sikerekben, kudarcokban - Hajrá Ibrány, mindörökké!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Ibrány SE: Tóth N. – Makai I.
(Tóth M.), Szőlősi P., Nagy D. (Mészáros M.), Lakatos B. (Szabó M.), Csáki J.,
Somogyi T. (Zubora), Gergely B., Kovács G., Jeddi B., Haburcsák K. (Lyáh A.).
Játékos-edző: Kiss Tamás
Vác FC: Molnár, Purzsa
(Stefán), Kasza, Likács, Kelemen, Mertse (Torda), Tóth L., Nagy, Sorecz (Földi),
Tölgyes (Balga), Tóth D. (Zámbó), Fazekas.
Vezetőedző: Csank János
Gól: Mertse (44.).
Kiss Tamás: – Amit
megbeszéltünk, maradéktalanul végrehajtotta a csapat. Derekasan küzdöttünk,
megpróbáltunk mindent, hogy legalább hosszabbításra mentsük a meccset. Ebben
most ennyi volt, sajnálom, hogy vége a kupamentelésnek, de tesszük a dolgunkat
tovább.
Csank János: – Jó hangulatú mérkőzésen, szépszámú közönség előtt megérdemelten jutottunk tovább. Volt három kapufánk, és megnyugtatóbb lett volna, ha kétgólos előnyre teszünk szert, mert egy gólt bármikor lehet találni. A hazaiak a lefújás után megvendégeltek minket, amit nagyon köszönünk!