22. forduló (2016.04.09-10.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

 

Szombat

Tiszavasvári (12.)–Kemecse (14.)

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Ezen a mérkőzésen számunkra csak a győzelem elfogadható!

Falatovics László, kemecsei edző: – Fel kell kötnünk a gatyát, ha akarunk valamit!

Baktalórántháza (11.)–Szatmár Unió FC (7.)

Illés László, baktalórántházi edző: – Hogy a hét végi kényszerszünetet miként sikerült áthidalnunk, erre szombaton tudjuk meg a választ. Szeszélyes csapattal találkozunk, amelynek ha kijön a lépés, bárki ellen lehet esélye. Ugyanakkor célunk nem más, mint a fehérgyarmatiakkal szemben évek óta makulátlan mérlegünk megóvása.

Siti Ferenc, az SZUFC edzője: – Ez az a mérkőzés, amelyre tisztességesen felkészültünk a héten és várjuk, hogy szombat délután beteljesedjen a sorsunk. Van egy kis akasztófa jellege „filingje” a meccsnek…

Nyírgyulaj (3.)–Nagyhalász (15.)

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Eddigi szereplésünket nem érheti kritika, ugyanakkor a neheze még csak most következik. Szintén jó formában lévő csapattal találkozunk szombaton, de hazai pályán gyarapítani szeretnénk pontjaink számát.

Opre Mihály, nagyhalászi edző: – A nyírgyulaji csapat minőségi futballisták egész sorával rendelkezik, tavasszal ráadásul kifejezetten jól szerepel. Azt mondom, nagy bravúr lenne, ha csak egy „kicsi pontocskát” is szereznék ezen a meccsen.

Nagyecsed (2.)–Tiszakanyár (10.)

Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékos-edző: – Tisztelve a Tiszakanyár eredményeit, hazai pályán mindenképpen győzni szeretnénk, annál is inkább, mert a közvetlen élmezőnyben akarunk ragadni.

Koskovits György, tiszakanyári edző: – A rutin találkozik az ígéretes ifjúsággal! Hazai pályán különösen eredményes az Ecsed, de megpróbálkozunk a pontszerzéssel.


Vasárnap

Sényő-Carnifex (5.)–Mátészalkai MTK (6.)

Ember Roland, sényői edző: – Ahogy javul az idő úgy javulgat a játékunk. Reméljük, a hét végén sütni fog a nap!

Siska Attila, mátészalkai edző: – A mi életünkben a tegnapelőtt kudarca és a tegnap sikere is csupán egy-egy hétig érvényes. Számomra a Sényő a legrokonszenvesebb csapatok egyike ebben a mezőnyben. Vasárnap bármilyen eredményt el tudok képzelni.

Mándok (9.)–Gyulaháza (13.)

Matyi András, mándoki edző: – Először örömmel találkozom újra a mándoki szurkolótáborral. A gyulaházi játékosokkal, vezetőkkel nagyon jó a kapcsolatom, de most kilencven percre félretesszük. Természetesen győzelemmel szeretnék bemutatkozni.

Bardi Béla, gyulaházi egyesületi elnök: – A helyzet fokozódik. Ha a legjobb összeállásban tudunk pályára és végre a szerencse is mellénk pártol, akkor reménykedhetünk a pontszerzésben az egyébként masszív Mándok ellen.

Szakoly (8.)–Tuzsér (4.)

Hokk Béla, szakolyi edző: – A következő ellenfelünk tabellán elfoglalt helyezése nem valós, sokkal jobb csapat ennél, éppen ezért nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de a hazai környezetben természetesen győzelemre fogunk játszani.

Dancs Béla, tuzséri játékos-edző: – A Sényő ellen nem játszottunk rosszul, de a kapu előtt nagyon bizonytalanok voltunk, ezért nem tudtuk megvalósítani tervünket. A héten rátettünk egy lapáttal az edzéseken, és mindenképpen győztesen akarjuk elhagyni a szakolyi pályát. Persze, ehhez egészen biztosan lesz néhány szava a hazaiaknak…
 

Szabadnapos: Ibrány

 


Tudósítások, eredmények

Baktalórántháza–Szatmár Unió FC 3–1 (1–1)

Baktalórántháza: 150 néző, v.: Valu.

Baktalórántháza: Tóth K. – Balogh G., Geda G., Lakatos I., Molnár L. (Murguly Cs.), Sitku Á. (Szabó R.), Ráti G. (Marics I.), Miskolczi L., Kozma J., Marics G. (Illés L.), Rakóczi Zs. Játékos-edző: Illés László.

Szatmár Unió: Juhász S. – Bátyi L. (Bakó G.), Szatke M., Bodó R., Borsi D. (Istrate), Veress L., Balogh Á., Csáki R. (Ráti K.), Rigó A., Osváth S., Baglyos L. (Csatári Z.). Edző: Siti Ferenc

Nagy lendülettel kezdett a házigazda és akár már az első húz percben eldönthette volna a meccset. A folytatásban magára talált a vendégcsapat, majd ismét a baktaiak percei következtek, a jogos kiállítás után pedig már nem fért kétség győzelmükhöz.

Gól: Marics G. 2 (egyet 11-esből), Sitku Á., illetve Osváth S. Kiállítva: Veress L. (53. perc). Ifi: 3–1.

Illés László: – Jó kis csapat ellen a régi idők fociját idéztük, három gól mellett négy kapufát lőttünk és számtalan helyzetet hagytunk ki. További sok sikert kívánok Siti Feriéknek.

Siti Ferenc: – Tisza-parti gyerek vagyok, s egyszer egy idős bácsi azt mondta nekem: „Fiam, bármit teszel, a Tisza mindig egy irányba fog folyni.” Holnap is ez fog történni…

Nyírgyulaj–Nagyhalász 2–2 (1–1)

Nyírgyulaj: 150 néző, v.: Ésik I.

Nyírgyulaj: Opre R. – Angyalos A., Lovas N., Siska G., Vass I., Pálvölgyi B. (Oxi R.), Nagy I., Fekete G. (Varga D.), Erdei Z., Gózner K. (Czerula Zs.), Berecz Zs. Edző: Lukács Tibor.

Nagyhalász: Gagyi S. – Simon D., Bodnár A., Ludánszki I. (Böszörményi D.), Barzó G. (Fábri D.), Kerti L., Gyügyei Z. (Tóth Zs.), Bartha Z. (Hajzer L.), Szőlősi L., Bene L., Gömze A. Edző: Opre Mihály.

Egyenlő erők küzdelme, igazságos eredmény.

Gól: Angyalos A., Czerula Zs., illetve Gömze A. 2. Ifi: 0–2.

Lukács Tibor: – Az utolsó utáni percben sikerült pontot menteni.

Opre Mihály: – A meccs előtt aláírtam volna ezt az eredményt, de a csapat játéka láttán és úgy, hogy a 92. percben egyenlített az ellenfél, azt kell mondanom, többet érdemeltünk volna. Engem is kellemesen meglepett a fiúk teljesítménye. Remélem, ezt még tudjuk kicsit fokozni!

Nagyecsed–Tiszakanyár 3–2 (0–1)

Nagyecsed: 250 néző, v.: Bíró Cs.

Nagyecsed: Makó R. – Dobos Z., Ricsei F., Homann R., Zámbó K., Ascsillán L., Bodogán Z. (Somlyai G.), Marinas (Gyöngy T.), Bulyáki A. (Puskás D.), Czifrák R., Ádámszki R. (Vámosi Cs.). Játékos-edző: Ádámszki Róbert.

Tiszakanyár: Kanyári G. – Kovács I., Jeddi B., Pócsi B., Kató I., Pap M., Illés A., Terjék Z., Szathmári D. (Kiss P.), Mátrai N., Gégény M. Edző: Koskovits György.

Igazán jó mérkőzésen a hazaiak kétszer is hátrányba kerültek, és a végén nagyot küzdve megszerezték a három pontot.

Gól: Marinas 2 (egyet 11-esből), Bulyáki A., illetve Mátrai N. 2. Ifi: 9–0.

Ádámszki Róbert: – Közönségszórakoztató mérkőzésen csapatomnak azért jár nagyon nagy dicséret, mert egy percig sem adta fel és bár kétszer is hátrányba került, úgy gondolom, így is magabiztosan győzött.

Koskovits György: – Nagyecseden ki lehet ugyan kapni, de nem így… Kétszer is vezettünk, de a második félidőben olyan feltételek között játszottunk, amiben esélyt sem adtak a pontszerzésre. Sajnálom azokat a játékosokat, akik minden megtettek ma is a sikerért, de van még egy-két hibalehetőség csapatunkban.

Tiszavasvári–Kemecse 7–0 (4–0)

Tiszavasvári: 180 néző, v.: Sveda.

Tiszavasvári: Kanócz B. (Nagy L.) – Lakatos I., Balogh N., Szolyka T., Bakos T., Péntek A. (Szikszai Sz.), Lakatos Barna (Bodnár A.), Nagy D. (Gyurján R.), Nagy I., Fazekas V., Szabó M. (Szolyka G.). Edző: Kiss Gábor.

Kemecse: Virágh Cs. – Soós G., Kovács M. (Dócs R.), Phrakonkham (Sándor L.), Sárközi D., Birovecz J., Kiss M. (Karkusz A.), Iván Zs., Csizmarik Á. (Kiss R.), Csatári Á., Hruska Á. Edző: Falatovics László.

A harmadik percben mindjárt az első lehetőségét kihasználta a hazai csapat, majd sok helyzetet kidolgozva, jelentős előnyt szerzett a szünetig. A folytatásban is a Vasvári dominált, kis szerencsével kétszámjegyű lehetett volna a hazai győzelem.

Gól: Szabó M. 3, Nagy I., Gyurján R., Szolyka G., Fazekas M. Ifi: 2–10. (Tudósító: Hankó András)

Kiss Gábor: – Úgy érzem, ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. Szeretnénk tovább haladni ezen az úton.

Falatovics László: – Dicséretes dolog volt, hogy csapatom végigjátszotta a mérkőzést.

Mándok–Gyulaháza 1–0 (1–0)

Mándok: 300 néző, v.: Pethő P.

Mándok: Oláh D. – Dancs A., Turbucz T., Hidi N., Varga D., Tempfli I., Szabó T., Balás G. (Galambos L.), Costea (Orgován Gy.), Bárány T., Tudja D. (Győri J.). Edző: Matyi András.

Gyulaháza: Bandor F. – Bagi T., Kun Á., Deák Z., Farkas G., Tóth F., Tóth G., Éles I., Tóth D., Gáti S., Lévai Cs. (Bardi B.). Játékos-edző: Deák Béla.

Az első félidőben a hazai csapat gólokkal vezethetett volna, ehelyett a folytatásban végig izgulnia kellett a győzelemért.

Gól: Turbucz T. Ifi: 5–2. (Tudósító: Tamás Zoltán)

Matyi András: – Nagyon sok helyzetet hagytunk ki a végig kiválóan küzdő Gyulaháza ellen. Minden egyes játékosunkat dicséret illeti és gratulálok az ifi győzelméhez is.

Bardi Béla egyesületi elnök: – Az első félidőben a sokkal jobban játszó hazaiak megérdemelten szereztek vezetést. A szünet után teljesen más felfogásban jöttünk ki a pályára, játékunk, helyzeteink és a meg nem adott tizenegyesek alapján nem érdemeltünk vereséget. Egy jó tanács: az legyen nagy stílű játékvezető, aki már letett valamit az asztalra.

Sényő-Carnifex–Mátészalkai MTK 2–3 (1–1)

Sényő, 200 néző, v.: Losonczki.

Sényő: Szabó Z. – Fiumei V., Klepács K., Oláh D., Szűcs F., Farkas M., Bernáth M. (Timák Cs.), Haburcsák B., Orosz M., Kovács I. (Toldi A.), Ruska T. (Kléninger L.). Edző: Ember Roland.

Mátészalka: Pindzsula P. – Drabik M., Robas, Stef, Sarkadi G., Botos A., Botos D., Petrohai M. (Kosztyu M.), Dascal, Batizi-Pócsi N. (Filep D), Lyáh A. (Vakarcs I.). Edző: Siska Attila.

Jó pályán azonos képességű felek mérkőzésén a kevesebbet hibázó csapat nyert.

Gól: Farkas M. (11-esből), Oláh D., illetve Oláh D. (öngól), Petrohai M., Dascal.

Ember Roland: – Rosszul játszottunk, ráadásul óvodás gólokat kaptunk. Az ellenfél három egyes vezetése után hiába kezdtünk el futballozni, ez már későnek bizonyult. Gratulálok a Szalkának.

Siska Attila: – Élvezetes mérkőzésen lazán, ötletesen futballoztunk. Gratulálok a játékosoknak, mert ez igazi férfi munka volt.

Szakoly–Tuzsér 1–2 (0–1)

Szakoly, 200 néző, v.: Kiss L.

Szakoly: Szobonya G. – Sándor D., Rédei M., Csomány Ö., Babják Cs., Hokk B., Buka B., Majoros Á., Szathmári S. (Kiss I.), Madzin I., Nagy D. (Bodai K.). Edző: Hokk Béla.

Tuzsér: Szűcs L., Tott R. (Bagoly Z.), Dancs B., Dallos L., Iván A., Nagy K., Hriskevics, Gergely I. (Zán P.), Dolhai M., Setét R. (Tóth Á.), Markos J. Játékos-edző: Dancs Béla.

Küzdelmes mérkőzésen – botrányos játékvezetés mellett – a szerencsésebb csapat győzött.

Gól: Madzin I., illetve Hriskevics, Zán P. 0–7. Ifi: .

Hokk Béla: – Tavasszal a második mérkőzésünket fújta ez a spori, felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy mindannyiszor ellenünk tévedett. Úgy gondolom, játékost, edzőt el lehet tiltani, de a sporttársak minden szankció nélkül tovább működhetnek… Ezt nem értem, vagy ha eldöntötték előre a sorrendet, akkor időben szóljanak. Gratulálok a Tuzsérnak.

Dancs Béla: – Úgy érzem, megérdemelt győzelmet arattunk. Bízom abban, hogy ez az idegenbeli siker lelkileg mindenkit rendbe rak, és ismét a tavalyi formánkat fogjuk tudni hozni.

Szabadnapos: Ibrány

 


Tabella:

1.  IBRÁNY SE  20 14 2 4 58 24 34 44
2.  NAGYECSED RSE  20 11 6 3 35 19 16 39
3.  NYÍRGYULAJ KSE  20 11 3 6 48 38 10 36
4.  SZAKOLY SE 21 11 2 8 38 32 6 35
5.  MÁTÉSZALKAI MTK  21 10 2 9 36 37 -1 32
6.  SÉNYŐ FC  21 9 4 8 47 34 13 31
7.  TUZSÉR SE  21 8 7 6 32 31 1 31
8.  MÁNDOK VSE  20 8 5 7 40 36 4 29
9.  SZATMÁR UNIÓ FC 21 8 5 8 34 39 -5 29
10.  TISZAVASVÁRI SE  20 7 5 8 34 23 11 26
11.  BAKTALÓRÁNTHÁZA 20 7 5 8 44 35 9 26
12.  TISZAKANYÁR SE  20 7 4 9 35 25 10 25
13.  GYULAHÁZA KSE  21 3 7 11 13 47 -34 16
14.  NAGYHALÁSZI SE  21 3 5 13 23 56 -33 14
15.  KEMECSE SE  21 2 8 11 18 59 -41 14
16.  TISZALÖKI VSE                 

 

Fel Következő