23. forduló (2016.04.15-16.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

 
Szatmár Unió FC

Ibrány SE
2015.04.17. 16:00


Siti Ferenc, az SZUFC edzője:
– Egy mondatban szeretnék visszatérni a Bakta elleni hét végi mérkőzésünkre. Meg kell követnem a játékvezetőt, mert nem három, „csak” két meccset befolyásoló tévedést követett el! Úgy gondolom, a bajnokcsapatot fogadjuk, nem éppen kedvező előjelekkel, de szeretnénk bizonyítani, hogy az őszhöz képest közelebb kerültünk hozzá.

Gerliczki Máté, ibrányi edző: – Innentől kezdve kizárólag a saját szurkolóinknak kívánunk örömet szerezni, másiknak semmi esetre sem.


További mérkőzések:

Szombat

Nyírgyulaj (3.)–Nagyecsed (2.)

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Az elmúlt fordulóban nyújtott teljesítménynél jóval többre lesz szükség annak érdekében, hogy végre bajnoki mérkőzésen is sikerüljön legyőzni a kiváló Nagyecsedet.

Ádámszki Róbert, nagyecsedi edző: – Mindkét csapat a dobogós helyért harcol, ezért valószínűleg jó és kiélezett mérkőzést fogunk játszani. Ami biztos, nem egy pontért utazunk Gyulajba!

Kemecse (15.)–Mándok (8.)

Falatovics László, mándoki edző: – Fejben rendbe kell tenni magunkat!

Matyi András, mándoki edző: – Biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, de mindenképpen szeretnénk ponttal távozni Kemecséről.

Mátészalkai MTK (5.)–Szakoly (4.)

Siska Attila, mátészalkai edző: – Tudom, a közönségnek az eredmény a legfontosabb, számomra viszont sokkal lényegesebb, hogy a Sényőn mutatott hetven percnyi jó játékot kitoljuk kilencvenre.

Hokk Béla, szakolyi edző: – Megítélésem szerint a bajnokság egyik legjobb formájában lévő csapathoz utazunk. Igaz, ahogy mi, a szalkaiak is fura eredményeket képesek produkálni. Mindkét együttesről elmondható, bárkit meg tud verni, illetve váratlannak tekinthető vereséget szenvedni. Nagyon jó mérkőzésre számítok, és szeretnénk visszatérni a győzelmi ösvényre.


Vasárnap

Tiszakanyár (12.)–Tiszavasvári (10.)

Koskovits György, tiszakanyári edző: – Focizni tudnak a fiúk, ezt bebizonyították a múlt héten, most már „csak” győzni kell megtanulniuk a hét végéig, és akkor a jutalom sem marad el – pontokban kifejezve!

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Nem számítok sokgólos mérkőzésre, ezért nagy szerepe lesz az első gólnak a mérkőzés végkimenetelét illetően. Minimális célunk, hogy a tabellán magunk mögött tartsuk a Tiszakanyárt.

Nagyhalász (14.)–Tuzsér (7.)

Opre Mihály, nagyhalászi edző: – Elmentem megnézni a Tuzsér legutóbbi mérkőzését Szakolyban. Nem fényezni akarom őket, de amilyen futballt láttam tőlük, az nem volt semmi! A másik dolog, a bajnoki címvédőről beszélünk, amelyben kiváló és rutinos labdarúgók szerepelnek, ráadásul van egy nagyszerű edzőjük, aki még jó játékos is. Próbálkozunk, az esélytelenek nyugalmával lépünk pályára, és meglátjuk, mi lesz…

Dancs Béla, tuzséri játékos-edző: – A Nagyhalász télen teljesen kicserélődött, meglehetősen jól szerepel, ezért nagyon észnél kell lennünk ezen a meccsen. Azt garantálom, motiváltan lépünk pályára és győzelemre fogunk játszani.

Gyulaháza (13.)–Baktalórántháza (11.)

Bardi Béla, gyulaházi egyesületi elnök: – A tavasszal magára találó Baktalórántháza ellen a legnehezebb hazai találkozó vár ránk. Ennek ellenére nincs más lehetőségünk csak az, hogy a győzelemre játszunk.

Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – A hét elején még nyalogattuk a sebeinket, remélve, hogy vasárnapra egyenesbe kerülünk és számíthatok minden játékosomra. Óva intettem csapatomat attól, hogy félvállról vegye a meccset, mert jól felkészített, hazai pályán mindenkire veszélyes Gyulaházához utazunk, amelyben több van, mint amit a szerzett pontjai mutatnak.

Szabadnapos: Sényő-Carnifex

 


Tudósítások, eredmények

Szatmár Unió FC–Ibrány 1–1 (0–1)

Fehérgyarmat, 250 néző, v.: Szűcs L.

Szatmár Unió: Juhász S. – Bakó G. (Balogh Z.), Szatke M., Doros M., Rigó A., Osváth S., Balogh Á., Bátyi L., Istrate (Csáki R.), Jevhen (Csatári Z.), Baglyos L. Edző: Siti Ferenc.

Ibrány: Tóth N. – Balogh Gy., Bodó G., Dajka L., Csáki J., Gergely B., Orosz D., Kristófi S. (Vinicius), Varga A. (Makai I.), Somogyi T., Lukács B. (Kiss T.). Edző: Gerliczki Máté.

Tüzesen sütött le a tavaszi nap sugára az ég tetejéről a gyarmati pályára. A ragyogása jól esett játékosnak, nézőnek, más volt így a hangulata a küzdő feleknek. Jó csapat az Ibrány, ezért áll a tabella élén, de a hazaiak számra sem volt mindegy az eredmény. Döntetlen lett a csata vége, és döntse el ki-ki maga, örül-e vagy búslakodik, hisz a hét végén majd bármi lesz is, újból pattog majd a labda.

Gól: Szatke M. (78.), illetve Somogyi T. (6.). Ifi: 0–1. (Tudósító: Papp Attila)

Siti Ferenc: – Köszönöm a csapatnak a hozzáállását. Azt gondolom, méltóképpen köszöntötték harmadik lányom érkezését. Jelen helyzetünkben győzelemmel ér fel ez a döntetlen. Meg kell, hogy jegyezzem, egy értéket teremtő csapat és annak példamutató edzője volt az ellenfelünk, megtiszteltetés volt ma velük futballozni.

Gerliczki Máté: – Nehéz bármit mondani egy ilyen mérkőzés után. Ahelyett, hogy nagyon sok góllal nyertünk volna, a végén még izgulnunk kellett, nehogy megint kikapjunk.


Szombat

Nyírgyulaj–Nagyecsed 0–0

Nyírgyulaj, 200 néző, v.: Vitkai.

Nyírgyulaj: Opre R. – Pénzes Á. (Angyalos A.), Lovas N., Siska G., Vass I., Kovács I. (Gózner K.), Nagy I., Fekete G. (Varga D.), Erdei Z., Oxi R. (Nagy T.), Berecz Zs. Edző: Lukács Tibor.

Nagyecsed: Makó R. – Puskás D., Ricsei F., Bulyáki K. (Ladányi D,), Zámbó K., Ascsillán L., Somlyai G., Marinas, Bulyáki A. (Ádámszki R., Gyöngy T.), Czifrák R., Vámosi Cs. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Ideges hangulatú, küzdelmes, piros és sárga lapokkal „színesített” mérkőzésen a hazaiak győzelmet szalasztottak el. Kiállítva: Nagy I. (67. perc), illetve Marinas (59. perc). Ifi: 1–0.
Lukács Tibor: – Kihagyott tizenegyes, Makó-parádé, így hiába uraltuk a játékot, meg kell elégednünk a döntetlennel.
Ádámszki Róbert: – Két nagyon küzdő csapat mérkőzésén a kapuk ritkán forogtak veszélyben, így úgy gondolom, megérdemeltük az egy pontot.

Kemecse–Mándok 1–2 (0–1)

Kemecse, 150 néző, v.: Tordai M.

Kemecse: Virágh Cs. – Soós G., Kovács M. (Bodó I.), Phrakonkham, Birovecz J., Iván Zs. (Kiss R.), Csizmarik Á. (Sárközi D.), Csatári Á. (Karkusz A.), Hruska Á., Dócs N., Sándor L. (Kiss M.). Edző: Falatovics László.

Mándok: Oláh D. – Dancs A. (Orgován Gy.), Turbucz T., Hidi N., Varga D. (Galambos L.), Tempfli I., Szabó T., Balás G. (Csürök Cs.), Costea, Bárány T., Tudja D. (Győri J.). Edző: Matyi András. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.

Gól: Birovecz J. (11-esből), illetve Tempfli I., Bárány T. Ifi: 4–4.

Resán Attila szakosztályvezető: – A múlt heti heteshez képest nagyot lépett előre a csapat, ha ezen az úton halad tovább, van keresnivalója a megye egyben.

Matyi András: – Az egész csapat gratulál Dancs Attilának a gyermekáldáshoz és jó egészséget kívánunk a családnak. Kettőből kettő – nem rossz.

Mátészalkai MTK–Szakoly 1–1 (1–0)

Mátészalka, 100 néző, v.: Bíró Cs.

Mátészalka: Pindzsula P. – Drabik M., Robas, Stef, Sarkadi G., Botos A. (Petrohai G.), Botos D., Petrohai M., Dascal (Gergely M.), Batizi-Pócsi N. (Rézműves F.), Lyáh A. (Kocsán G.). Edző: Siska Attila.

Szakoly: Szobonya G. – Sándor D., Rédei M., Csomány Ö., Babják Cs., Hokk B. (Bodai M.), Buka B., Majoros Á., Szathmári S. (Kiss T.), Madzin I., Bodai K. (Baumgartner Á., Kiss I.) Edző: Hokk Béla. Ahelyett, hogy a szalkai csapat eldöntötte volna a mérkőzés sorsát, egyetlen hibáját a szakolyiak kihasználták, így emberhátrányban is pontot szereztek.

Gól: Batizi-Pócsi N., illetve Szathmári S. Kiállítva: Madzin I. (55. perc).

Siska Attila: – Nem vagyunk profik, ezért olykor gyengébb mérkőzéseink is akadnak. Az örök elégedetlenkedőknek annyi megjegyzésem lenne: nézzék meg honnan indultunk és hol vagyunk most!

Hokk Béla: – Botrányosan gyenge mérkőzésen úgy gondolom, tíz emberrel megérdemelten egyenlítettünk, így igazságos az eredmény.


Vasárnap

Tiszakanyár–Tiszavasvári 1–0 (0–0)

Tiszakanyár, 150 néző, v.: Papp F.

Tiszakanyár: Szabolcsi M. – Kovács I., ifj. Koskovits Gy., Pócsi B., Kató I., Pap M. (Sinka D.), Illés A., Terjék Z. (Kiss Z.), Gégény M., Szathmári D. (Jeddi B.), Mátrai N. (Nagy R.). Edző: Koskovits György.

Tiszavasvári: Kanócz B. – Lakatos I., Balogh N., Szolyka T. (Fazekas V.), Bakos T. (Bolega S.), Péntek A. (Bodnár A.), Lakatos Barna, Kántor Zs. (Esze B.), Nagy I., Lakatos Bence (Szolyka G.), Szabó M. Edző: Kiss Gábor.

A nagy szélben nem alakulhatott ki folyamatos játék.

Gól: Pócsi B. (11-esből). Ifi: 5–1.

Koskovits György: – Az első félidőben komoly helyzeteink adódtak, de nem koncentráltunk megfelelően. A szünet után már agresszívebben játszottunk, igaz, hogy tizenegyesből, de végül sikerült kicsikarni a győzelmet.
Kiss Gábor: – A remény hal meg utoljára – utoljára.

Nagyhalász–Tuzsér 2–1 (1–1)

Nagyhalász, 200 néző, v.: Tomori P.

Nagyhalász: Gagyi S. – Simon D., Bognár A. (Ludánszki I.), Böszörményi D., Barzó G., Kerti L., Gyügyei Z. (Mocsár Cs.), Bartha Z. (Fábri Z.), Hajzer L. (Fábri D.), Bene L., Gömze A. (Tóth Z.). Edző: Opre Mihály.

Tuzsér: Szűcs L. – Tott R., Dancs B., Dallos L., Iván A., Nagy K. (Zán P.), Hriskevics, Gergely I. (Szaffián Sz.), Bagoly Z., Setét R., Markos J. Játékos-edző: Dancs Béla.

A több helyzetet kidolgozó Nagyhalász értékes újabb győzelmet aratott.

Gól: Bartha Z., Böszörményi D., illetve Hriskevics. Ifi: 6–0.

Opre Mihály: – Ellenfelünk azt nyújtotta, amit vártam tőle. Az első félidőben többet birtokolták a labdát, a vezetést is megszerezték, szerencsére hamar kiegyenlítettünk. A szünet után nagyon jól védekeztünk, több helyzetet dolgoztunk ki, így úgy érzem, megérdemelten nyertünk.
Dancs Béla: – A szerdai kupameccs után nem csodálkozom a mai vereségen. Többször mondtam a játékosoknak, hogy mit kérek tőlük, mit várok a pályán, de úgy fest, süket fülekre találtam. Most már nekem kell elgondolkoznom a folytatáson, mert ennek így nem sok értelme van, feleslegesen nem idegesítem magam.

Gyulaháza–Baktalórántháza 3–1 (2–1)

Gyulaháza, 170 néző, v.: Hegedűs Cs.

Gyulaháza: Bandor F. – Bardi B. (Kun Á.), Deák B. (Bagi T.), Deák Z., Farkas G. (Kállai Á.), Tóth F., Mizsák R. (Kapin M.), Éles I. (Molnár T.), Tóth D., Gáti S., Lévai Cs. Játékos-edző: Deák Béla.

Baktalórántháza: Tóth K. – Balogh G., Geda G. (Bodnár G.), Lakatos I., Kántor F. (Szabó R.), Murguly Cs. (Illés L.), Ráti G., Miskolczi L., Kozma J., Marics G., Rakóczi Zs. Játékos-edző: Illés László.

A hazai csapat nagyszerűen kezdte a mérkőzést, két csodagóllal megalapozta a sikert. A folytatásban inkább a vendégek domináltak, viszont a sors visszaadott valamit abból, amit korábban elvett a Gyulaházától.

Gól: Farkas G., Tóth D., Mizsák R., illetve Miskolczi L. Ifi: 2–4.

Bardi Béla egyesületi elnök: – Minden szakvezető álma az ilyen kezdés és az a küzdeni tudás, amit a folytatásban is láttunk a csapattól.
Illés László: – Nagyon hamar jelentős hátrányba kerültünk, bár utána jó néhány lehetőséget kialakítottunk, amelyeket sorra elhibáztunk, el kell ismerni, nem érdemtelenül nyert a hazai csapat. Ha még fiatalabb és rutintalanabb lennék, akkor most szidnám a játékvezetőt, holott nem szolgált rá…
 

Szabadnapos: Sényő-Carnifex.


Tabella:

1.  IBRÁNY SE  21 14 3 4 59 25 34 45
2.  NAGYECSED RSE  21 11 7 3 35 19 16 40
3.  NYÍRGYULAJ KSE  21 11 4 6 48 38 10 37
4.  SZAKOLY SE 22 11 3 8 39 33 6 36
5.  MÁTÉSZALKAI MTK  22 10 3 9 37 38 -1 33
6.  MÁNDOK VSE  21 9 5 7 42 37 5 32
7.  SÉNYŐ FC  21 9 4 8 47 34 13 31
8.  TUZSÉR SE  22 8 7 7 33 33 0 31
9.  SZATMÁR UNIÓ FC 22 8 6 8 35 40 -5 30
10.  TISZAKANYÁR SE  21 8 4 9 36 25 11 28
11.  TISZAVASVÁRI SE  21 7 5 9 34 24 10 26
12.  BAKTALÓRÁNTHÁZA 21 7 5 9 45 38 7 26
13.  GYULAHÁZA KSE  22 4 7 11 16 48 -32 19
14.  NAGYHALÁSZI SE  22 4 5 13 25 57 -32 17
15.  KEMECSE SE  22 2 8 12 19 61 -42 14
16.  TISZALÖKI VSE                 

 

Fel Következő