26. forduló (2017.05.27-28.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Bardi Gábor, gyulaházi edző: – Az ősszel újrajátszott meccs után nem gondoltam volna, hogy mindkét csapat búcsúzni kényszerül. Egy célunk még lehet, az Ibrányt szeretnénk megelőzni a tabellán, ennek érdekében viszont győzni kell a hét végén. Trencsényi Imre, ibrányi egyesületi elnök: – Gratulálok a bajnoknak és a bennmaradást kiharcoló csapatoknak. Ahhoz, hogy a hátralévő két mérkőzésünkön végre ne szimpatikus vesztesként hagyjuk el a pályát, olyan magabiztos és eredményes játékra lesz szükség, aminek csak halvány jeleit láttuk tavasszal. A Gyulaházával ebben a bajnokságban harmadik alkalommal játszunk, ezúttal sem saját közönségünk előtt. A hazai formánkat figyelembe véve azonban ez nem biztos, hogy most hátrány számunkra. További mérkőzések: Szombat Mándok (13.)–Tuzsér (12.) Dancs Béla, mándoki edző: – Következik a rangadó! Tőlem talán senki sem ismeri jobban a tuzséri csapatot, hiszen én építettem fel és raktam össze. Mondhatom, elértünk ezt-azt a fiúkkal. Most változott a helyzet, Mándokon is fel kell építeni egy csapatot, ennek a munkának nagyon az elején járunk, de nem haladunk rosszul. Ennek a meccsnek a három pontját a motiváltabb társaság fogja begyűjteni. Gergely István, tuzséri játékos-edző: – Mindkét csapat szurkolótábora ki van éhezve a sikerre. Az ilyen mérkőzésekre senkinek nincs pluszmotivációra szükség, szeretnénk jó játékkal kirukkolni. Nyírgyulaj (6.)–Nagyhalász (8.) Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Ha lesz kedvünk játszani nyerünk, ha nem – akkor nem. Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: – Sérülések és eltiltások nehezítik a dolgunkat, de bízok a játékosaimban hogy hétvégén jó eredményt érünk el a Nyírgyulaj otthonában. Tiszavasvári (4.)–Rakamaz (3.) Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Ahhoz, hogy minimális esélyünk maradjon a harmadik hely megszerzéséhez, győznünk kell a nagyszerű Rakamaz ellen. Ehhez az szükséges, hogy az elmúlt heti fegyelmezett, taktikus játékunkat nyújtsuk. Madalina György, rakamazi edző: – Két azonos képességű csapat találkozik. A tiszavasváriak javára billen, hogy otthon játszanak, minket pedig éltet a remény, hogy sikeres szereplés esetén a dobogón végezhetünk. Vasárnap Cellspan-Balkány (1.)–Nagyecsed (2.) Mirgai László, balkányi edző: – Igazi rangadó előtt állunk. A Nagyecsed számára nagy a tét, mert a második hely megőrzése a cél, így jó teljesítményt kell nyújtanunk, hogy veretlenségi sorozatunk nem szakadjon meg. Ádámszki Róbert, nagyecsedi edző: – Először is gratulálok a Balkánynak a megérdemelt bajnoki címhez! Tényleg a legjobb csapat nyert. Mivel az első két csapat játszik, igazi rangadó lesz, egy célunk van, nem vesztesként hazautazni, ebben pedig bármi benne lehet. Fehérgyarmat (7.)–Baktalórántháza (9.) Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Komolyabbnál komolyabb feladatokat kell megoldani, ez a baktai meccs ráadásul ebből a sorból is kilóg, méghozzá felfelé, mert ellene soha nem mehetsz biztosra. A kispadon varázslók ülnek, akik mindig kotyvasztanak valamit, amit mi elég sokáig be is nyeltünk. Az őszi mérkőzés viszont azt is megmutatta, hogy a javasasszony levette rólunk a rontást, apropó, fel is keresem a héten! Illés László, baktalórántházi edző: – Két olyan csapat találkozik, amelyek ha nem szerepelnek ebben a bajnokságban, lehet, fel sem tűnik senkinek. Elevickéltünk a langyos vízben, de én ezt forrónak találom. A Fehérgyarmat az utóbbi időben csak minden tizedik meccsén szerepelt ellenünk sikeresen, ez az ősszel megtörtént, remélem a tendencia folytatódik. Bár, Siti Feri barátomat nem könnyű kiszámítani… Sényő-Carnifex (5.)–Vásárosnamény (10.) Ember Roland, sényői edző: – Hazai pályán szeretnénk megállítani a jó formában lévő Naményt, de van egy olyan gyanúm, hogy ez csak sokgólos meccsen sikerülhet. Farkas Béla, vásárosnaményi edző: – A baktai első negyedórát nem szeretném még egyszer átélni, ha viszont a folytatásban látott hozzáállást tapasztalom, akárhány pontot is begyűjthetünk, ha nem, akkor keveset. Mindenesetre a két utolsó meccsen az őszi teljesítményt még igen fényesen lehet kozmetikázni. Szabadnapos: Mátészalkai MTK. Gyulaháza–Ibrány 2–0 (1–0) Gyulaháza, 100 néző, v.: Gergely S. Gyulaháza: Bandor F. – Gáti Sz., Deák Z., Tóth G., Bombera M., Tóth D., Éles I. (Molnár T.), Tóth F., Kovács B., Juhász L., Lévai Cs. Edző: Bardi Gábor. Ibrány: Vattai P. – Esze B., Szabó M., Hruska Á., Kiss P., Flavio, Nagy N., Tóth Zs. (Bertók D.), Vidoven M., Kovács G. (Hornyai D.), Vinicius. Megbízott edző: Veress János. Küzdelmes, nem túl magas színvonalú mérkőzésen a jobban akaró hazai csapat nyert. Gól: Deák Z., Tóth D. Ifi: 12–0. Bardi Gábor: – Régóta mondom, akkor van esélyünk nyerni, ha „túllelkesedjük” az ellenfelünket. Az elmúlt két mérkőzésen ez történt. Trencsényi Imre egyesületi elnök: – Itt ma nem nyerhettünk és nem azért, mert jobb volt a hazai csapat… További eredmények: Szombat
Mándok–Tuzsér 6–1 (3–1) Mándok, 300 néző, v.: Pethő P. Mándok: Pécsi V. (Cserepko) – Kohutka M., Kovács
I., Bodnár L. (Katkó M.), Varga D. (Angyal Á.), Szabó T., Buda P. (Győri J.),
Vezdel I., Riasko (Galambos L.), Csáki P., Hegedűs T. Edző: Dancs Béla. Tuzsér: Zán K. – Nagy K., Iván A., Hriskevics,
Setét R. (Szaffián Sz.), Bagoly Z., Lakatos B., Tott R., Soós T., Dallos L.,
Pálinkás T. (Gergely I.). Játékos-edző: Gergely István. Megérdemelt hazai
győzelem. Gól: Szabó T., Buda P., Vezdel, Hegedűs T., Bodnár
L., Soós T. (öngól), illetve Iván A. Ifi: 1–5. Dancs Béla: – Az egyik szemem sír, a másik nevet.
Nem lepődtem meg a csapat játékán, hiszen hetek óta jól futballozunk, csak
valami mégsem klappolt, de a fiúk jól időzítettek erre a fontos mérkőzésre.
Gratulálok nekik, mert az utolsó hazai meccsen sikerült kiszolgálni a
közönséget. Gergely István: – Ezzel az eredménnyel „feltettük
a szezonbeli teljesítményükre a pontot”. Egyedüli pozitívum, hogy bennmaradtunk. Nyírgyulaj–Nagyhalász 2–1 (0–1) Nyírgyulaj, 200 néző, v.: Bíró Cs. Nyírgyulaj: Opre R. – Kerti L. (Erdei Z.), Czerula
Zs. (Nagy I.), Angyalos A., Tóth B., Orosz D., Gózner K. (Török I.), Sánta J.
(Fekete G.), Vass I., Siska G., Gömze A. (Oxi R.). Edző: Lukács Tibor. Nagyhalász: Gagyi S. – Csorba K., Verner M.,
Ladányi D., Bene L., Böszörményi D., Hajzer L., Hudák M., Bognár A., Ludánszki
I., Mátrai N. Játékos-edző: Ludánszki István. A hazaiak az első félidőben
elhibázták helyzeteiket, így szaladniuk kellett az eredmény után, de a szünet
után fordítani tudtak. Gól: Tóth B., Török I., illetve Hajzer L.
(11-esből). Ifi: 2–2. Lukács Tibor: – Ég és föld volt a múlt heti és a
mostani hozzáállás közötti különbség. Az eredmény nem tükrözi híven a két csapat
közötti különbséget. Ludánszki István: – Korrekt játékvezetés mellett a
mai napon ennyire voltunk képesek. A második félidőben a hazai csapat friss
embereivel nem tudtunk mit kezdeni. Készülünk a hétvégi rangadóra. Tiszavasvári–Rakamaz 4–1 (2–0) Tiszavasvári, 120 néző, v.: Papp F. Tiszavasvári: Kanócz B. – Balogh N., Ujj L., Cseh
K. (Bolega S.), Nagy I., Gyurján R. (Stefán Á.), Szolyka G. (Bakos T.), Szőllősi
D., Lakatos B., Gál N., Tudja D. Edző: Kiss Gábor. Rakamaz: Szobonya G. – Anderka R. (Csomány Ö.),
Majoros Á., Deme A., Venczel I., Galambosi G. (Lotz Á.), Gégény M., Csáki J.,
Suskó Á., Kóka R., Tóth T. Edző: Madalina György. Kiváló időben még nagyszerűbb
hazai produkciót láthatott a közönség. Gól: Cseh K. 2, Nagy I., Tudja D., illetve Tóth
T.. Ifi: 2–2. Kiss Gábor: – Büszke vagyok minden játékosomra a
mérkőzésen nyújtott teljesítményük miatt. Nagyszerű felfogásban és jó játékkal
ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten nyerték meg a meccset. Az, hogy ez
a siker elég lesz-e a bronzérem megszerzéséhez az utolsó fordulóban derül ki. Madalina György: – A mezőnyben jobban játszottunk,
mint ellenfelünk, ami sok mindent nem ért, mert a gólokat ők szerezték. Vasárnap Cellspan-Balkány–Nagyecsed 0–0 Balkány, 200 néző, v.: Tomori P. Balkány: Hegyes B. – Lakatos T., Iván Zs. (Borsi
D.), Vass Z., Kondor M., Hortó A., Szabó M., Bogdanovics (Szabó P.), Kállai G.,
Jakab R., Ohár R. Edző: Mirgai László. Nagyecsed: Makó R. – Zámbó K., Marinas (Bornemisza
I.), Ascsillán L., Homann R., Bulyáki K. (Ádámszki R.), Bulyáki A. (Bodogán Z.),
Dobos Z., Somlyai G., Pócsi B., Sarkadi G. Játékos-edző: Ádámszki Róbert.
Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen. Ifi: 5–0. Mirgai László: – Mindkét csapat lezárta a saját
területeit, ezért kevés helyzet adódott, így igazságosnak mondható az eredmény.
Gratulálok az Ecsednek az ezüstéremhez, játékosaimnak pedig ahhoz, hogy már csak
egy meccs választja el őket a két éves veretlenségi sorozattól. Ádámszki Róbert: – Óriási elismerés illeti a
csapatot az újabb ezüstérem megszerzéséért! Ahhoz képest, hogy néhány héttel
ezelőtt sokan leírtak minket, úgy gondolom, a futballban nincsnek csodák, de mi
maximálisan megérdemeltük ezt az eredményt. Fehérgyarmat–Baktalórántháza 0–2 (0–2) Fehérgyarmat, 350 néző, v.: Király A. Fehérgyarmat: Ovszijenko – Imre Zs., Bátyi L.,
Osváth S., Csáki R., Pankotai I., Bodó R. (Máté Á.), Rigó A., Petrohai G. (Vass
O.), Balogh Á., Baglyos L. (Baráth G.). Edző: Siti Ferenc. Baktalórántháza: Tóth K. – Lakatos I., Kántor F. (Bodnár
J.), Kozma J. (Nagy T.), Marics G. (Illés L.), Ráti G., Csordás G., Geda G.,
Sitku Á. (Marics I.), Pénzes Á., Pálfi I. Játékos-edző: Illés László. A
vendégcsapat a hazaiak régi mumusa, s bár az ősszel valamit sikerült törleszteni
a sok-sok fájó kudarcért, ezúttal az bizonyosodott be, hogy edz csak a kivétel
volt, ami erősíti a szabályt. Marics Gábor gyermeknapon szokásos
„kegyetlenségével” kivégezte a házigazdákat, így egy jó szezon gyarmati búcsúja
meglehetősen szomorkásra sikeredett. Gól: Marics G. 2. Ifi: 3–4. Siti Ferenc: – Ellenfelünk semmi extrát nem
mutatott, de a játék egyik legfontosabb elemében, akarásban jócskán felülmúlt
minket. Sajnos, a mai produkciónkért szégyellni kell magunkat! Illés László: – Taktikus játékkal megérdemelt
győzelmet arattunk. Sényő-Carnifex–Vásárosnamény 1–2 (0–1) Sényő, 400 néző, v.: Sípos A. Sényő: Jakocska Cs. – Fiumei V. (Fábri Z.), Bodó
G., Klepács K., Ács Á., Toldi A. (Madzin I.), Makai I., Haburcsák B.,
Phrakonkham, Haburcsák K. (Ruska T.), Szűcs F. Edző: Ember Roland. Vásárosnamény: Csordás A. – Fejes J., Nagy D.,
Illés P., Mándi L., Balogh Gy., Deskó D., Bancsi G., Lizák B., Lakatos I., Bíró
J. Edző: Farkas Béla. A hazaiak nem érdemeltek vereséget. Gól: Madzin I., illetve Illés P., Deskó D.
Kiállítva: Bodó G. (42. perc). Ifi: 6–1. Ember Roland: – Minden elismerésem a játékosoké,
ugyanis tíz emberrel is győzi akartak, talán, ha van egy kis szerencsénk, ez
sikerülhetett is volna. A vereség ellenére csak gratulálni tudok a mai
teljesítményhez. Farkas Béla: – Szerencsére folytatódik a jó
tavaszi sorozatunk. Szabadnapos: Mátészalkai MTK. Tabella
|