Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – A esélytelenek
nyugalmával várjuk a mérkőzést. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek,
ha azonban hétvégére felépülnek sérültjeink, és leszünk legalább
tizenegyen, akkor mindent megteszünk a siker érdekében.
Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Az elmúlt hétvégéhez képest
néhány dologban fejlődnünk kell. A Meggyes eddigi eredményei nem tévesztenek meg
bennünket, biztos vagyok benne, hogy hazai pályán foggal-körömmel fognak
küzdeni. Csapatomtól ugyanazt a szervezett, fegyelmezett és odaadó játékot
várom, mint ami eddig is jellemzett bennünket.
További mérkőzések:
Szombat
Tiszakanyár (15.)–Fehérgyarmat (12.)
Csáki Róbert, a Tiszakanyár játékos-edzője: – Nagyon fontos mérkőzés
következik számunkra. Bízom benne, hogy a csapat minden egyes tagja átérzi ennek
az összecsapásnak a jelentőségét.
Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – Némi lélektani előnnyel utazunk
Kanyárra, ahol egy nagyon harapós hazai csapatra számítok. Természetesen célunk
a győzelem. Ha az utóbbi két meccs hozzáállását elvisszük magunkkal, akkor
ponttal, pontokkal távozhatunk.
Kemecse (13.)–Mándok (4.)
Márton Péter, a Kemecse edzője: – Küzdeni mindig, feladni soha! Amit eddig
egyénenként és csapatként elrontottunk, azt most kell kijavítanunk. A Kemecse
nagyon jó csapat, van tartása, és ezt meg is fogjuk mutatni a bajnokság egyik
legjobb együttese ellen.
Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Őszintén megmondva, számomra nagyon nehéz a
hétközi kupabúcsút megemészteni, és nem is akarom annyival lezárni, hogy hát
elmúlt, meg legyünk túl rajta. Úgy gondolom, hogyha egy csapat elé a vezetők
célokat tűztek ki, annak meg kell felelni, és ehhez minden egyes játékosnak a
maximumot kell hozni minden alkalommal. Egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak
olyan kapitális hibákat, amilyeneket a kupában vétettünk.
Baktalórántháza (6.)–Mátészalka (9.)
Kozma József, a Baktalórántháza edzője: – Ha továbbra is ilyen koncentráltan
és lelkesen állunk a mérkőzéshez, akkor lesz esélyünk a győzelemre.
Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Borzasztóan nehéz mérkőzésre
számítok, tudjuk nagyon jól, hogy a Baktalórántháza eddig százszázalékos
teljesítményt nyújtott. Igen nehéz náluk nyerni, de mindenképp megpróbálunk
pontot szerezni, hogy az előző hétvégét egy kicsit helyrehozzuk.
Vasárnap
Újfehértó (7.)–Nagyecsed (10.)
Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Az első öt fordulóra kitűzött
pontmennyiséget sikerült megszereznünk már az előző heti bravúrnak köszönhetően,
így kicsit nyugodtabban várhatjuk a hétvégi mérkőzést. Egy fontos célunk van,
hogy a legutóbbi hazai meccsen mutatott unalmas, tompa játékot feledtessük
szurkolóinkkal.
Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Számomra abszolút nem
meglepetés az Újfehértó eddigi szereplése, de bízom abban, hogy a kupasiker
kellő lökést ad a társaságnak. Remélem, ez pontokkal társul majd.
Kisvárda II. (11.)–Vásárosnamény (14.)
Nagy Sándor, a Kisvárda II. edzője: – Motivált Naményra számítok, már csak
azért is, mert edzőváltáson van túl. Ettől függetlenül javítani szeretnénk a
múlt hét végi fiaskónkat.
Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Még ismerkedek a csapattal és a
körülményekkel. Gondot okoz a sérült játékosok száma, ennek ellenére
megpróbálunk minél jobban kijönni ebből a periódusból. Különös elvárásaink a
mostani helyzetben nem lehetnek.
Balkány (8.)–Nyírgyulaj (1.)
Belényesi Miklós, a Balkány játékos-edzője: – Nem is lehet jobb motivációt
találni annál, hogy fogadjuk az aktuális listavezetőt! Kiss Laci barátom ragyogó
védelmet hozott össze, és igazi vezére a csapatnak, pályán belül és kívül
egyaránt! A lecke fel van adva, már csak annyi a dolgunk, hogy megtanuljuk, és
levizsgázzunk sikeresen! Ebben szeretnénk segítséget kérni a szurkolóinktól,
minél többen látogassanak ki a meccsre és buzdítsák a csapatot!
Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – A jó játékosállománnyal rendelkező
hazaiak ellen megpróbálunk egy jó eredményt elérni.
Nagyhalász (3.)–Tarpa (2.)
Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Két jó formában lévő csapat
találkozik egymással hétvégén. Szeretnénk jól kijönni ebből a mérkőzésből, ehhez
azonban minden erőnket mozgósítani kell hazai pályán.
Márton István, a Tarpa edzője: – Nem kezdtük rosszul a bajnokságot, olyan
magasságban vagyunk, hogy szinte már szédülünk, a következő négy meccs
megmutatja, hol a helyünk!
Nyírmeggyes:
Hajzer T. – Szántó I., Nagy Zs., Paragh M. (Nemes Z.). Éles B., Rézműves F.,
Batizi-Pócsi N. (Szép Á.), Sitku Á. (Takács S.), Éles R. (Török G.), Gózner K.,
Drabik M. Edző: Körmös Miklós.
Ibrány:
Kopasz J. – Bernáth M., Pápa S. (Kiss T.), Majoros Á., Nagy D., Csáki J. (Viszokai),
Gergely B. (Szűcs I.), Jeddi B., Somogyi M. (Pápa Sz.), Farkas M., Pócsi B..
Játékos-edző: Kiss Tamás.
Gól:
Majoros Á. 2 (egyet 11-esből), Nagy D., Somogyi M., Kiss T.
Ifi:
3–2.
Körmös Miklós: –
Kiss Tamás:
– Az első félidőben nagyon szervezett, fegyelmezett csapattal találtuk magunkat
szembe, nehezen is tudtuk feltörni őket, de úgy gondolom, az első gól görcsoldó
volt. A szünet után a szép gólok mellett rengeteg helyzetet alakítottunk és a
hagytunk ki, Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak! Mielőbbi felépülést
kívánunk Csáki Józsefnek!
Az Ibrány ötödik gólja, melyet Kiss Tamás szerzett: