4. forduló (2019.08.31-09.01.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Ibrány SE

Újfehértó SE
2019.08.31. szombat, 16:00

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Anno ezt a szép munkát együtt kezdtük el Piskóti Zsolti barátommal. Nagyon sok közös élményünk van csapattársként és az utánpótlásban eltöltött évek során. Sajnos, az élet úgy hozta, hogy aktív pályafutását abba kellett hagyni, de hál’ istennek a partvonal mellett megtalálta számításait. A mérkőzéssel kapcsolatban annyit: sokat futó, csupa szív csapattal találkozunk, amely nem adja könnyen magát, viszont tudom, hogy játékosaink is ugyanilyen profin állnak hozzá a feladathoz, amit nagyon komolyan vesznek. Hazai pályán ismét a három pont begyűjtése a célunk.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – A hétvégén egy bajnokesélyes csapat otthonába látogatunk, amelyet az egyik legjobb barátom irányít. Nehéz lenne megmondani melyik a legszebb közösen átélt élményünk: voltunk már csapattársak, ellenfelek és dolgoztunk már együtt az utánpótlásban is, de egymás ellen még nem meccseltünk. Szívből szurkolok neki, hogy a lehető legjobb helyezést érjék el a két Somogyi vezetésével, de nyilván mi sem fogjuk könnyen adni magunkat, úgyhogy készítsd az élest Play!


További mérkőzések:

Mátészalkai MTK (8.)–Nagyhalász (5.)

Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Nagyon nehéz mérkőzés lesz, de mindent meg fogunk tenni, hogy ugyanazt a teljesítményt nyújtsuk, mint az eddigi hazai mérkőzéseken.

Nagy Lajos, a Nagyhalász szakmai vezetője: – A Balkány után, de még Szalka előtt kicsit úgy érzem magam, mint anno Kasu haveromnál a disznóölésen: előkészületek, fogópálinkák jól működtek, a brigád egy darabig jól teljesített, a disznó is meg volt szúrva, de bekarmolva a furikot kezdtük el perzselni. Remélem Mátészalkán eljutunk a kolbásztöltésig…

Nagyecsed (11.)–Tiszakanyár (15.)

Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Nyerni kell!

Csáki Róbert, a Tiszakanyár játékos-edzője: – Az elmúlt időszakban – és itt most nem csak az eddigi őszi szezonra gondolok – nagyon elkényelmesedtünk, aminek meg is van az eredménye. Az eddigi teljesítményünket a pontjaink számával tudnám jellemezni, azaz nulla. Ilyen negatív széria közepette hajlamos az ember nem csak magában, hanem másokban is keresni a hibát. Úgy gondolom, hogy ez egy rossz irány, ez nem visz minket előre, ezen változtatni fogunk. Azt nem mondom, hogy ez a fajta felfogás szombaton már pontokban mérhető eredménnyel is fog párosulni, de mindent meg fogunk tenni egy számunkra kedvező eredmény elérése érdekében.

Nyírgyulaj (3.)–Nyírmeggyes (16.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Az első perctől kezdve folyamatos nyomás alá kell helyeznünk az ellenfelet, ebben az esetben megszerezhetjük a három pontot.

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – A keddi edzésen megbeszéltük az eddig történteket, arra jutottunk: együtt kezdtük, megpróbáljuk együtt befejezni. Minél hamarabb szeretnénk pontot, pontokat szerezni, hogy esélyük legyen a bajnokságban. Bár egyértelmű, hogy Gyulajban kőkemény feladat vár ránk.

Tarpa (4.)–Balkány (7.)

Márton István, a Tarpa edzője: – Egész mozgalmas volt a hetünk! Volt itt edzés, névnap, gyermekáldás – ezúton is jó egészséget kívánunk Törtei Tíciának – már csak a szombati „bemutatkozó” van hátra, amit szeretnénk jó hangulatban eltölteni, ehhez nem kell más „csak” a három pontot itthon tartani a jó formában lévő Balkány ellen!

Belényesi Miklós, a Balkány játékos-edzője: – A kupameccsen már megtapasztalhattuk milyen jó csapat a Tarpa, remek játékosokkal és nagyszerű edzővel! Két jó csapat fog találkozni, remélem sokan kilátogatnak a meccsre. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor szombaton az égiek mellett már egy Angyal is csatlakozik a csapathoz!

(A mérkőzés 17 órakor kezdődik)

Vasárnap

Mándok (6.)–Kisvárda II. (9.)

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Hazai pályán mindenképpen feledtetni akarjuk a múlt heti vereségünket, természetesen győzelemmel.

Nagy Sándor, a Kisvárda II. edzője: – Jó szomszédvári rangadóra számítok, amelyre remélem, minél több szurkoló kilátogat.

Fehérgyarmat (13.)–Kemecse (12.)

Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – Példaértékű a csapat hozzáállása, nem ezt a helyezést érdemli! Remélem, vasárnap a pályaavatón ismét látom azt az akaratot, kitartást, amit a múlt meccsen tapasztaltam. Éhesek vagyunk a sikerre! Nincs más hátra, mint előre!

Márton Péter, a Kemecse edzője: – Olyan mérkőzés következik, amely mindkét fél számára nagyon nagy jelentőséggel bír. Az eddigi, élcsapatok elleni mérkőzéseken mutatott fegyelmezettséggel elégedett vagyok, a támadójátékunkat viszont javítani kell. Ha csapat és a csapatrészek egységesek lesznek és megteszik a rájuk kiszabott feladatokat, sikeresek lehetünk. Nem lesz könnyű a Fehérgyarmat otthonában, amely harcias, nagyot küzdő csapat, ezt az elmúlt években bizonyítottak is.

A Vásárosnamény–Baktalórántháza mérkőzést szeptember 18-án játsszák.


Tudósítások, eredmények

Ibrány SEÚjfehértó SE 02 (00)

Ibrány, 350 néző, v.: Bíró.

Ibrány: Kopasz – Bernáth (Kovács), Majoros (Pápa), Nagy, Csáki, Somogyi T. (Viszokai), Gergely, Jeddi, Somogyi M., Farkas (Pápa), Pócsi. Játékos-edző: Kiss Tamás.

Újfehértó: Gégény (Piskóti R.) – Kerecsen (Tóth E.), Csizmarik, Seres (Marinka), Petics (Boros), Dénes, Mogyorósi (Tóth Sz.), Zámbó, Daróczi, Pallai, Szigeti. Edző: Piskóti Zsolt.

Sok néző előtt a fiatal újfehértói csapat elvitte a három pontot.

Gól: Dénes, Boros. Ifi: 1-6.

Kiss Tamás: – Reméljük, nem lesz súlyos Somogyi Tibi sérülése, mielőbbi gyógyulást kívánunk neki! Az Újfehértó megérdemelten vitte el a három pontot.

Piskóti Zsolt: – Edzői karrierem legnagyobb győzelmét arattuk! Köszönöm a srácoknak, óriási élmény ilyen emberekkel együtt dolgozni! További sok sikert Ibránynak, a barátság örök! Gyógyulj meg, Tibi!


További mérkőzések:

Mátészalkai MTK–Nagyhalász 0–3 (0–1)

Mátészalka, 100 néző, v.: Veres J. Mátészalka: Szilágyi P. – Szántó Z., Tempfli I., Catuna, Botos A. (Bodó L.), Farkas Z., Botos D., Hevele M., Magyari M., Tempfli P., Papp N. (Szabó D). Játékos-edző: Tempfli Imre. Nagyhalász: Dukát P. – Csáki B., Pap M. (Tóth V.), Ladányi D., Bartha Z. Gégény M,), Kató I. (Barzó G.), Nagy N. (Bognár A.), Hudák M., Simon D., Tóth G., Mátrai N. (Ludánszki I.). Játékos-edző: Ludánszki István. A heti nehézségek előre borítékolták a hazaiak számára az eredményt, mivel a bajnokság folytatódik, így rögtön adott az esély a javításra. Gól: Mátrai N., Nagy N., Tempfli I. (öngól)

Tempfli Imre: – Egész héten létszámproblémánk volt, végigszaladt rajtunk egy vírus, de ez nem magyarázat, az ellenfél megérdemelten vittel a három pontot. Örültem annak, hogy a betegségből felépült fiúk egyáltalán kitartottak a meccs végéig.

Kropkó András egyesületi elnök: – A nagy meleg rányomta bélyegét a színvonalra, de úgy gondolom, megérdemelten szereztük meg a három pontot.

Nagyecsed–Tiszakanyár 2–0 (0–0)

Nagyecsed, 187 néző, v.: Valu T. Nagyecsed: Sarkadi Zs. – Sarkadi G., Marinas, Ascsillán L., Nyíri Gy., Homann R., Bulyáki K., Bulyáki A., Kóka R., Papp Cs. (Erdős M.), Török S. (Ádámszki R.). Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Tiszakanyár: Kanyári G. – Molnár Zs., Tóth N., Varga D., Vicickó L. (Kovics M.), Illés A., Csáki R., Nagy Á., Ujj K. (Soós T.), Jánvári D. (Bacsó A.), Rézinger B. (Koszta Z.). Játékos-edző: Csáki Róbert. A hazaiak mezőnyfölényben játszottak, megérdemelten nyertek. Gól: Kóka R., Bulyáki A. Kiállítva: Nagy Á. (80. perc). Ifi: 5–1.

Ádámszki Róbert: – Nyertünk!

Csáki Róbert: – Úgy gondolom, ma számunkra is elkezdődött a bajnokság, le a kalappal a csapat teljesítménye előtt.

Nyírgyulaj–Nyírmeggyes 4–2 (2–1)

Nyírgyulaj, 100 néző, v.: Kertész Cs. Nyírgyulaj: Oláh D. – Scheibli M. (Domokos M.), Kiss L., Fekete G.,(Gömze A.) Kovács G., Haburcsák B., Mezei B.(Szabó Á.) , Vass I., Bagi Á., Buka B., Kállai G. Edző: Lukács Tibor. Nyírmeggyes: Hajzer T. – Szántó I., Nagy Zs., Paragh M. (Török G.), Éles B., Batizi-Pócsi N., Rézműves F., Sitku Á., Szép Á. (Takács S.), Gózner K., Nemes Z. Edző: Körmös Miklós.  A hazaiak nagyon sokat lehetőséget kihagytak, ezért önmaguk számára tették nehézzé a mérkőzést. Gól: Fekete G., Scheibli M., Gömze A., Kállai G., illetve Paragh M., Gózner K. Ifi: 9–1.

Lukács Tibor: – Szenvedtünk, de szereztünk három pontot.

Körmös Miklós: – Megértem már egy-két mérkőzést, de olyat még nem, hogy a második gólunk után a rendező szamurájkarddal fenyegetőzött, hogy levágja a cserejátékosunk és az én fejemet… Ettől függetlenül gratulálok annak a tizennégy embernek, aki eljött a mérkőzésre és szívvel-lélekkel hajtott. További sok sikert a Gyulajnak!

Mándok–Kisvárda II. 5–2 (3–0)

Mándok, 150 néző, v.: Homonai.

Mándok: Vasas – Ari, Phrakonkham, Baglyos (Győri), Vámos (Dallos), Szabó, Buda (Sipos), Fodor, Erős (Bodnár), Vezhdel, Hegedüs. Edző: Kiss Gábor.

Kisvárda II.: Zöldesi – Baranyai, Hej, Elek, Gyüre (Tóth), Szőr, Atamas, Czene (Illés), Anderson Pico (Ivancho), Khimich, Rubus. Edző: Nagy Sándor.

A hazai együttes az első félidőben eldöntötte a lényegi kérdéseket.

Gól: Erős 3, Baglyos 2, illetve Szőr, Khimich.

Kiss Gábor: – Nagyszerű mérkőzést játszottak a srácok, amit megérdemelten nyertek meg ilyen különbséggel is. Gratulálok minden egyes játékosomnak!

Nagy Sándor: – Egy gólgazdag mérkőzésen megérdemelt hazai siker. Sajnos, hét perc alatt lerendeztük magunkat, akkor már kettő nulla volt, onnantól kezdve futottunk az eredmény után.

Fehérgyarmat–Kemecse 5–2 (2–2)

Fehérgyarmat, 200 néző, v.: Gergely.

Fehérgyarmat: Jakocska (Szűcs) – Geletey (Farkas), Lakatos (Mócsán), Orosz (Kóczé), Popovics, Barta, Antal, Imre (Ács), Szatke, Kovács. Edző: Harbula Balázs.

Kemecse: Péter – Kovács, Nagy, Bakó (Bárány), Deme, Szaffián (Listván), Madzin (Hubicsák), Hokk Á. (Ruska), Sándor, Hokk B., Szathmári (Tóth). Edző: Márton Péter.

Szaharai forróságban, egy roppant szervezett, szimpatikus ellenféllel szemben sikerült diadalmaskodnia a hazai csapatnak. Drámai fordulatokban gazdag volt a mérkőzés és rendkívül magas színvonalú volt a játékvezetés. Ez a sikerélmény már kijárt a hazai publikumnak.

Gól: Popovics 2, Kovács, Ács, Barta, illetve Sándor, Popovics (öngól). Kiállítva: Nagy (32.). Ifi: 9–0.

Harbula Balázs: – Álmomban sem gondoltam volna ilyen hazai debütálásra! A kiállítás után kapott góllal még az ellenfél vezetett, a második félidőben aztán kihasználtuk az emberelőnyünket és a végén már csak a különbség volt a kérdés. A győzelmünket Bereczki Zoltán volt alelnökünk születésnapjára ajánljuk!

Márton Péter: – A sok hiba, dekoncentráltság és az értelmetlen szabálytalanságból adódó kiállítás megpecsételte a sorsunkat. Amikor játszottunk, gólokat szereztünk – ez most öt perc volt. Csalódtam a hozzáállásunkban, és ami rosszabb, sok emberben is.

Tarpa–Balkány 5–2 (0–1)

Tarpa, 300 néző, v.: Kosztyu J.

Tarpa: Cip J. – Lakatos B., Balogh Gy., Fejes J. (Dolináj P.), Törtei T., Rácz I. (Vitéz M.), Losonczi B. (Djacsenko), Rozman S. (Bartha K.), Illés Gy. (Ködöböcz N.), Kacsó R., Gál R. Edző: Márton István.

Balkány: Zán K. – Bátyi L. (Vodoven M.), Müller Zs., Misák S., Belényesi M. (Huszár S.),  Varga K., Csehil J., Ács Á. (Csatári Á.), Petruska A. (Onisziko), Angyal N., Szabó M. (Lakatos J.). Játékos-edző: Belényesi Miklós. Szép számú közönség előtt remek játékkal és győzelemmel köszöntötték a hazaiak az ünnepelteket.

Gól: Rozman S. 4 (egyet 11-esből), Rácz I., illetve Szabó M., Belényesi M.

Márton István: – A rutinosabb játékok példaértékű hozzáállása mellett külön büszkeséggel tölt el, hogy a második félidőben már hat saját nevelésű játékosunk volt a pályán, így közösen arattunk fantasztikus győzelmet.

Belényesi Miklós: – Teljesen megérdemelten nyert a Tarpa, amely könyörtelenül kihasználta hibáinkat. Gratulálok nekik a győzelemhez és az NB II-es létesítményhez! Megyünk tovább, tesszük a dolgunkat, szerdán fogadjuk a Mándokot a kupameccsen.

 


Tabella:

1. NYÍRGYULAJ KSE 4 4 0 0 10 3 7 12
2. TARPA SC 4 3 1 0 19 6 13 10
3. NAGYHALÁSZI SE 4 3 0 1 17 5 12 9
4. MÁNDOK  VSE 4 3 0 1 13 5 8 9
5. IBRÁNY SE 4 3 0 1 12 4 8 9
6. BAKTALÓRÁNTHÁZA 3 3 0 0 9 4 5 9
7. ÚJFEHÉRTÓ SE 4 2 1 1 7 6 1 7
8. BALKÁNYI SE 4 2 0 2 9 11 -2 6
9. MÁTÉSZALKAI MTK 4 2 0 2 5 7 -2 6
10. NAGYECSED RSE 4 1 2 1 5 4 1 5
11. KISVÁRDA II. 4 1 1 2 7 11 -4 4
12. FEHÉRGYARMAT SC 4 1 0 3 8 12 -4 3
13. KEMECSE SE 4 0 1 3 3 10 -7 1
14. VÁSÁROSNAMÉNY 3 0 0 3 2 11 -9 0
15. TISZAKANYÁR SE 4 0 0 4 1 14 -13 0
16. NYÍRMEGGYES SK 4 0 0 4 6 20 -14 0

 

 

Fel Következő