11. forduló (2020.10.31-11.01.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Nyírgyulaj KSE

Ibrány SE

2020.10.31. szombat, 13:00

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Szeretnénk folytatni az utóbbi hetek sikeres szériáját, ami nem lesz egyszerű feladat, hiszen az Ibrány jó csapat. De mindent megteszünk a három pont megszerzése érdekében.

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Öt forduló van hátra az őszi idényből, a feladat adott, meg kell próbálni a legtöbbet kihozni ebből a sorozatból.


További mérkőzések:

Szombat

Mátészalkai MTK (4.)–Gyulaháza (14.)

Botos Alexandru, a Mátészalka játékos-edzője: – Egy roppant kellemetlen ellenfél érkezik hozzánk szombaton, erre mi fel is készültünk. Az utolsó két mérkőzésen a csapat bebizonyította, hogy jó formában van, ezúttal is a három pont megszerzése a cél.

Austria Juice-Vásárosnamény (2.)–Mándok (12.)

Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Vannak mérkőzések, amelyeket meg kell nyerni, és akadnak, melyeket jó volna megnyerni. A hétvégi meccs az utóbbi kategóriába tartozik: annyi korábbi NB I-es és NB II-es játékos egyik megyei csapatban sincs, mint éppen a Mándokban, a különbséget megpróbáljuk akarattal és lelkesedéssel kompenzálni. A legnagyobb gondunk azonban Deskó Dávid súlyos sérülése, ő képviseli az állandóságot a csapatban, góljai hiányozni fognak, várjuk vissza!

Dancs Attila, a Mándok edzője: – A héten megbeszéltünk sok mindent a vezetőséggel és csapattal, ezek után kíváncsian várom a szombati szereplést.

Baktalórántháza (13.)–Csenger (8.)

Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Talán kiegyenesedünk a hétvégére, mert nagyon ránk férne már hazai pályán a siker.

Barcsay István, a Csenger edzője: – A hétvégi vereséget szeretnénk feledtetni, remélem ennek érdekében a fiúk maximális hozzáállást fognak tanúsítani.

Kemecse (16.)–Újfehértó (6.)

Hokk Béla, a Kemecse edzője: – Remélem, ott folytatjuk, ahol vasárnap abbahagytuk, ami jó eredménnyel fog párosulni.

Piskóczi Zsolt, az Újfehértó edzője: – Az előző fordulóban megmutatta Kemecse, hogy nem lehet leírni és véleményem szerint is sokkal több van benne. Számunkra ez a mérkőzés csak úgy sülhet el jól, ha a megbeszélteket maximálisan betartjuk és a helyzeteinket kihasználjuk. Ellenkező esetben újra savanyú lesz a szőlő.

Balkány (10.)–Nagyecsed (5.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – A nagyecsediek játékoskerete elég erős ahhoz, hogy a dobogón végezzenek, ugyanakkor mi szeretnénk masszív középcsapattá válni. Sajnos, szembesülni kell azzal, hogy meghatározó emberek nem fognak már rendelkezésre állni ősszel, ennek ellenére megpróbáljuk minden meccsből kihozni a maximumot, meglátjuk, ez mire lesz elég.

Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – A hétvégi eredménytől függetlenül jó szériában lévő Balkányhoz látogatunk, ezzel együtt mindent meg fogunk tenni a kedvező eredmény elérése érdekében.

Vasárnap

Nagyhalász (11.)–Tarpa (1.)

Kropkó András, a Nagyhalász elnöke: – Kicsit bosszantó, hogy két egymást követő meccsen nem tudunk ugyanabban az összeállításban pályára lépni. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, ugyanakkor felszabadult, fegyelmezett játékkal akár meglepetést is szerezhetünk.

Mihajlo Ivanicja, a Tarpa edzője: – Bár a szerda este még az ünneplésről szólt, de még hosszú idény áll előttünk, és vasárnap is nagyon oda kell tenni magunkat.

Fehérgyarmat (15.)–Nyírmeggyes (9.)

Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – Annyit tudok mondani, szeretnénk elhalasztani a mérkőzést.

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Tudom, a Gyarmat jobb csapat annál, mint ahol jelenleg a tabellán áll, biztos vagyok abban, hogy mindent megtesz a győzelemért, de mi nem nem szeretnénk üres kézzel hazatérni.

 


Tudósítások, eredmények

Nyírgyulaj–Ibrány 2–2 (1–2)

Nyírgyulaj, 100 néző, v.: Major O.

Nyírgyulaj: Oláh D. – Kiss L., Pócsi B., Phrakonkham, Balogh G. (Orosz D.), Fekete G., Haburcsák B., Mezei B. (Kállai G.), Bagi Á., Varga J. (Gömze A.), Terdik Zs. Megbízott edző: Csoba Zsolt.

Ibrány: Tóth N. – Szőlősi P., Nagy D., Lakatos B., Somogyi T., Szabó M. (Boros I.), Gergely B., Kovács G. (Pápa S.), Jeddi B., Lizenbold Zs., Haburcsák K. (Pápa Sz.). Játékos-edző: Kiss Tamás.

A vendégek már 2–0-ra vezettek, a hazaiak az utolsó pillanatokban mentettek pontot.

Gól: Varga J., Kiss L. (11-esből), illetve Haburcsák K., Nagy D.

Ifi: 7–0.

Csoba Zsolt: – Igazságos eredmény született.

Kiss Tamás: – Először is gratulálok a csapatnak, hiszen végig nagyon fegyelmezetten és jól futballozott. Ugyanakkor elmondanám, hogy egy rangadó nem három ilyen játékvezetőt igényelne: mindent elárul a sporiról, hogy a büntetőrúgásnál a kapusunk még háttal állt, amikor ő már belefújt a sípjába…


További eredmények:

Szombat

Mátészalkai MTK–Gyulaháza 6–0 (2–0)

Mátészalka, 100 néző, v.: Kertész Cs. Mátészalka: Szilágyi P. – Varga M., Szabó D., Szántó Z., Ötvös Sz. (Molnár Sz.), Feier D. (Betuker), Farkas Z. (Gergely M.), Botos D. (Szabó B.), Bodó L., Hevele M. (Sarkadi G.), Mos. Játékos-edző: Botos Alexandru. Gyulaháza: Bandor F. – Lévai Cs. (Csontos P.), Kozma M., Gáti Sz. (Gáti S.), Köblös B., Tóth D., Koszta Z., Bálint N. (Savhroh), Kósa Á. (Szegedi B., Németh T.), Ponczók T., Csercsa G. Edző: Bardi Gábor. A jól szereplő szalkai csapat folytatta menetelését. Gól: Gergely M. 2 (egyet 11-esből), Bodó L., Szabó D., Szántó Z., Molnár Sz.

Botos Alexandru: – A szezon legnyugodtabb meccsén szép győzelmet arattunk. Gratulálok a srácoknak, sok sikert a Gyulaházának.

Austria Juice-Vásárosnamény–Mándok 4–1 (3–1)

Vásárosnamény, 150 néző, v.: Paráda. Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Géczi I., Bátyi L., Illés P., Szabó R. (Filep R.), Zán B., Misák S., Csordás G., Barta F.(Ács Á.) , Illés G. (Berec G.), Sárosi M. (D. Pethe K.). Edző: Madalina György. Mándok: Virágh Cs. (Lovász G.) – Maroda N., Lakatos I., Ari A., Lusánszki L., Toldi A., Baglyos L., Krajnyák Zs., Dallos L., Bökönyi L. (Tököli T.), Elek Á. Edző: Dancs Attila. Felázott, sáros pályán brusztolta ki a győzelmet a hazai csapat. Gól: Barta F. 2 (egyet 11-esből), Zán B., Csordás G., illetve Dallos L. Ifi: 3–4.

Madalina György: – A futballban az a szép, hogy bármilyen eredményt meg lehet magyarázni. Mi most a játékunkkal nem tudunk elszámolni a győzelem ellenére sem. Nem volt ekkora különbség a két csapat között, viszont a sikert nem kell megmagyarázni.

Dancs Attila: – Null egynél volt két ziccerünk, amint nem sikerült kihasználni, majd a szokásos egyéni hibákkal kivégeztük saját magunkat.

Balkány–Nagyecsed 0–1 (0–0)

Balkány, 150 néző, v.: Bíró Cs. Balkány: Kőrösi N. – Sallai M., Szabó I., Szabó M., Kóka S., Lakatos J., Vasas T., Nagy D., Csatári Á., Szilágyi Z. (Marozsán M.), Nagy T. (Kékesi A.). Edző: Mirgai László. Nagyecsed: Makó R. – Erdős M., Zámbó K., Müller Zs., Bernáth M., Kóka R., Szabó B., Angyal N. (Bognár A.), Marinas, Madzin I. (Somlyai G.), Bulyáki K. (Nyíregyházi G.). Edző: Homann Richárd. Gól: Marinas. Kiállítva: Marinas (88. perc). Ifi: 2–6.

Mirgai László: – Ennek a meccsnek a legnagyobb pozitívuma az, hogy egy nagyon jó játékosokból álló Ecsed ellen szoros eredményt tudtunk elérni. Az az igazság, hogy a végén, a kiállítás után bíztam benne, hogy betalálunk, de ha őszinte akarok lenni, ezzel az egy góllal jobb volt a vendégcsapat.

Homann Richárd: – Úgy gondolom, a helyzeteke alapján maximálisan megérdemeltük a három pontot, amiért nagy gratuláció jár a fiúknak.

Kemecse–Újfehértó 1–1 (0–0)

Kemecse, 100 néző, v.: Lipcsei M. Kemecse: Pintér L. – Gégény M., Majoros Á., Faragó L., Szaffián Sz., Tóth T. (Vass B.), Sándor D., Farkas M., Szabó P., Soós T., Hokk B. (László A.). Edző: Hokk Béla. Újfehértó: Gégény B. – Tóth E. (Csizmarik Á.), Torma T., Petics Gy., Dénes K., Papp Cs., Zámbó D. (Kerecsen J.), Pallai G., Daróczi P. (Mátrai N.), Pallai B., Tóth Sz. (Boros M.). Edző: Piskóti Zsolt. Nagyon langyos első félidő után meddő fölényben játszó ellenféllel szemben megérdemelt hazai pontszerzés, Egy a játékkal nem élő partjelző miatt elúszott két pont a Kemecse számára… Gól: Tóth T., illetve Petics Gy. Ifi: 1–2.

Hokk Béla: – Úgy érzem, igazságos eredmény született. Jobbra mezőnyjáték volt, a kapuk ritkán forogtak veszélyben.

Piskóti Zsolt: – A részünkről ez egy borzalmas kilencven perc volt, sajnálom a szurkolóinkat. További sok sikert Kemecsének!

Baktalórántháza–Csenger 1–1 (1–1)

Baktalórántháza, 100 néző, v.: Hegedűs Cs. Baktalórántháza: Hajzer T. – Fehér M., Varga L. (Maleskovits K.), Fábri Z., Molnár L., Lakatos L., Istenes E., Vidoven M., Szűcs Z., Varga B., Károlyi R. Edző: Borza László. Csenger: Makay Z. – Péter Gy. (Barcsay D.), Antal R., Margitics L., Nagy M., Csorvási Á., Polácsek P., Bakó T. (Varju P.), Osváth S. (Katona P.), Veréczi E., Stef . Edző: Barcsay István. Gól: Szűcs Z., illetve Nagy M. Kiállítva: Lakatos L. (92. perc), illetve Veréczi E. (92. perc). Ifi: 4–2.

Borza László: – Mind a három eredmény lehetett volna, úgy gondolom, a döntetlen reális volt, ettől függetlenül egy pontokkal sokra nem megyünk.

Barcsay István: – Egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszottunk, de csak egy gólt tudunk szerezni. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni.

Vasárnap

Nagyhalász–Tarpa 1–2 (0–1)

Nagyhalász, 150 néző, v.: Tóth I. T.. Nagyhalász: Dukát P. – Csáki B., Horváth M. (Tóth B.), Bartha Z., Hajzer L., Hudák M., Tóth M., Nagy N., Simon D., Szabó D. (Varga Á.), Nagy R. Játékos-edző: Ludánszki István. Tarpa: Sas I. (Djacsenko) – Buda P., Fejes J. (Trombola), Szics (Lyáh A.), Dobrovolszki, Nadimov, Barta G. (Rácz I.), Sándor I., Vajda A., Gál R., Kurilcsik. Edző: Mihajlo Ivanicja. A második félidőben fejsérülést szenvedett tarpai kapus helyett mezőnyjátékos, Buda Péter állt be a kapuba, aki a hajrában tizenegyest hárított, hozzásegítve csapatát a győzelemhez. Gól: Barta Z., illetve Vajda A. Rácz I.

Kropkó András egyesületi elnök: – A listavezetőt sikerült megszorongatni tartalékos felállásban is. Csak rajtunk múlt, hogy nem sikerült meglepetést szerezni.

Mihajlo Ivanicja: – Sajnos, kiütközött a fáradtság csapaton, ennek ellenére köszönet a fiúknak, további sok sikert a Halásznak.

 


Tabella:

1. TARPA SC 11 11 0 0 29 6 23 33
2. VÁSÁROSNAMÉNY 11 8 1 2 31 12 19 25
3. MÁTÉSZALKAI MTK 11 7 2 2 31 15 16 23
4. NAGYECSED RSE 11 7 1 3 20 19 1 22
5. NYÍRGYULAJ KSE 11 6 3 2 28 15 13 21
6. ÚJFEHÉRTÓ SE 11 5 3 3 21 19 2 18
7. IBRÁNY SE 11 5 2 4 25 20 5 17
8. CSENGER FC 11 4 3 4 23 21 2 15
9. NYÍRMEGGYES SK 10 4 1 5 21 26 -5 13
10. BALKÁNYI SE 11 4 1 6 15 25 -10 13
11. NAGYHALÁSZI SE 11 3 3 5 20 21 -1 12
12. MÁNDOK VSE 11 3 2 6 24 28 -4 11
13. BAKTALÓRÁNTHÁZA 11 2 2 7 12 26 -14 8
14. GYULAHÁZA KSE 11 2 0 9 18 35 -17 6
15. FEHÉRGYARMAT SC 10 1 2 7 9 21 -12 5
16. KEMECSE SE 11 1 2 8 14 32 -18 5

Fel

Következő