16. forduló (2025.02.22-23.)

| Forduló–hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló–hangoló

vs.
Ibrány SE   Kemecse SE
Nyír-Wetland vármegyei I. o.
16. forduló
A mérkőzés elmaradt!


Fiumei Viktor, az Ibrány edzője: Sajnos az elmúlt héten két edzőmérkőzésünk is elmaradt betegség miatt, emiatt nem volt főpróbánk, viszont az előadást már nagyon várjuk. A felkészülésünk ezt az egy hetet leszámítva elég jól sikerült, de mindig van min javítani. Véleményem szerint az újonnan érkező játékosokkal tovább erősödött a csapatunk, amit szeretnénk már ezen a hétvégén a lelkes szurkolóinknak megmutatni.
Tudja Dávid, a Kemecse edzője: Hosszú pihenő után azonnal az egyik bajnokesélyes csapathoz látogatunk. Továbbra is tartom, hogy jobb csapat vagyunk attól, amit a jelenlegi tabella mutat, de ezt tavasszal be is szeretnénk bizonyítani. Az első fordulókban a pályák állapota nem lesz ideális, éppen ezért az erőviszonyok kiegyenlítettebbek lesznek. Amennyiben stabilan fogunk védekezni, úgy képesek lehetünk egy jó eredmény elérésére. Biztos, hogy nem vagyunk még 100%-os állapotban, de ha mindenki bevethető lesz, akkor a kispadról érkezők új lendületet adhatnak majd a csapatnak.



További mérkõzések:

Szombat

Nyírbátor (10.)–Baktalórántháza (12.)
Erdei Zoltán, a Nyírbátor edzője: Minden csapat várja már a rajtot, ezzel mi is így vagyunk. Úgy gondolom, hogy a felkészülésünkön az eltervezett munkát meg tudtuk valósítani. Természetesen a kisebb betegségek és sérülések egy kicsit minket is hátráltattak, de hétvégére szerintem mindenki hadra fogható lesz. Az első hazai mérkőzésünkön, szeretnénk itthon tartani a három pontot.
Illés László, a Baktalórántháza edzője: Nem volt nagy mozgás a csapatnál, de megítélésem szerint a jelenlegi állománnyal is elérhetjük a célunkat. Nem mondom, hogy nem láttam volna szívesen Szoboszlaikat, vagy Gazdag Danikat a csapatban, de addig nyújtózunk, amíg a takaró ér. Az infrastrukturális feltételeket figyelembe véve elmondhatom, hogy a felkészülés a tervezettek szerint zajlott. Az edzéslátogatottsággal és a srácok hozzáállásával nincs gond, bár az utóbbi napokban a betegségek és kisebb sérülések utolértek bennünket, de bizakodom, hogy hétvégére kiegyenesedünk. A Nyírbátor fiatalos, lendületes csapat, érzékelhető volt az előző idényben a folyamatos fejlődésük. A felkészülés során a rendelkezésre álló tárgyi feltételek következtében helyzeti előnyük van, de ettől függetlenül bizakodva várjuk a hétvégi mérkőzést. Fegyelmezett, türelmes, a meccs végig tartó koncentrált játékkal, lehet esélyünk a pontszerzésre és ha a szerencse is mellénk szegődik, talán még többre is.

Mándok (3.)–Gergelyiugornya (5.)
Dancs Attila, a Mándok szakmai vezetője: A csapat felkészülése nem volt teljesen ideális, több szempontból sem, olykor létszám problémák, esetenként pedig kisebb sérülések és betegségek hátráltattak bennünket. Ennek ellenére, akik részt vettek a foglalkozásokon mindent megtettek annak érdekében, hogy a bajnokság kezdetére a lehető legjobb állapotba kerüljenek. Amit elterveztünk lehetőségeinkhez mérten elvégeztük, meglátjuk mire lesz ez elég a szezon második felében, ahol rögtön rangadóval kezd csapatunk, ugyanis a jó erőkből álló Ugornyával fogunk megmérkőzni. Az összecsapás igazi erőfelmérő lesz számunkra és hazai pályán szeretnénk győzelemmel kezdeni.
Balogh Tibor, a Gergelyiugornya edzője: Van bennem hiányérzet a felkészülésünkkel kapcsolatban, sérülések, betegségek hátráltatták a munkánkat. Ettől függetlenül bízom a fiúkban, hogy mindenki összekapja magát és ugyanazt az alázatos játékot látom majd, mint nyáron az első fordulóban. Kíváncsian várom mire leszünk képesek tavasszal idegenben.

Vásárosnamény (15.)–Újfehértó (4.)
Makszim Gábor, a Vásárosnamény edzője: Vegyes érzelmek kavarognak bennem a hétvégi első tavaszi forduló előtt. A felkészülés során a csapat megmutatta mindkét arcát. Ha keményen és alázatosan dolgoztunk és mindenki kivette a maga részét a melóból, az meglátszott a hétvégi teljesítményen is, illetve, ha ellenkezőleg cselekedtünk az szintén megmutatkozott az edzőmérkőzéseken. A hétvége nagy kérdése, hogy melyik arcunkat tudjuk majd a pályára vinni az Újfehértó ellen találkozón.
Kiss Tamás, az Újfehértó edzője: A tél jelentős változásokat hozott mindkét csapat életében. Részünkről mondhatom, hogy a munkát elvégeztük és várjuk a tavaszt. Azt is tudom, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, de szeretnénk sikeresen kezdeni a szezont.

Tarpa (1.)–Nyírvasvári (14.)
Vlacseszlav Jeremejev, a tarpai edzőpáros tagja: Az első meccs nem lesz könnyű senkinek a pályák minősége miatt. Nálunk több változás is volt keretben ezért kíváncsian várjuk a kezdést. Ahhoz, hogy jól induljon a tavasz, nagyon fontos a három pont megszerzése.
Paulik János, a Nyírvasvári edzője: Gyorsan eljött 2025 első tétmeccse. Könnyebb ellenfelet is el tudtunk volna képzelni, de tudjuk, teher alatt nő a pálma. Jöhetnék itt a nagy szavakkal, de a végén úgyis az eredmény fog számítani. A felkészülésre tervezett melót elvégeztük, a játékunk az edzőmeccseken tapasztaltak alapján fejlődött. Ha Tarpára el tudjuk vinni a Nyírbátor elleni első félidőnket, esetleg ki tudjuk tolni 90 percig, akkor tisztességesen helyt fogunk állni.

Nyírmeggyes (11.)–Kótaj (6.) (kezdés: 11.30, helyszín: Nyírbátor)
Nagy Zsolt, a Nyírmeggyes elnöke: Nehéz felkészülést tudhatunk magunk mögött. Voltak nehezítő körülmények, de álltuk a sarat és sokat léptünk előre. Voltak kifejezetten biztató edzőmérkőzések. A tavaszi első bajnokin nem lehet más célunk, mint a győzelem és ezért mindent meg is teszünk!
Seregi Mihály, a Kótaj edzője: Mindenki várja már az rajtot, többek között én is. Nem mondom azt, hogy egyenesek vagyunk, a betegségek nehezítik a dolgunkat. Bizakodva várom a hétvégi fordulót, úgy készülünk, hogy ponttal vagy pontokkal akarunk hazatérni Meggyesről.

Csenger (7.)–Nagykálló (8.)
Barcsay Márk, a Csenger játékos-edzője: A felkészülésünk jól sikerült, amit elterveztünk azt meg is valósítottuk. Az edzőmérkőzések során a fiatalok megmutatták, hogy lehet rájuk számítani, így egy kis rutinnal kiegészítve szép tavasz elé nézhetünk. A Nagykálló ellen kezdjük meg a mérkőzések sorát, nem lesz egyszerű, de a három pontot itthon kell tartanunk.
Homann Richárd, Nagykálló edzője: Idegenben egy jó csapat otthonában kezdünk. Eddig sok babér nem termett ellenük, ezen szeretnénk kozmetikázni!


Tudósítások, eredmények

3–0*  
 
Ibrány SE   Kemecse SE

Ibrány, 2025.02.23. 14:00. v: Belicza J. (Tóth J., Granovter L.)

* A mérkőzés elmaradt, mert az ellenfél csapata nem jelent meg. A szabályok szerint így a mérkőzés három pontját az Ibrány kapja 3–0-ás gólkülönbséggel.

Fiumei Viktor, az Ibrány edzője: 
Tudja Dávid, a Kemecse edzője: – Az influenza letarolt minket, először csak hat ember dőlt ki, aztán ez a létszám tízre duzzadt, így viszont már nem tudunk kiállni. Erről értesítettük a szövetséget is, akik tudomásul vették és a szabályok szerint jártak el. Mivel nem 48 órán belül szóltunk, ezért az Ibrányé lett a három pont, 3–0-ás gólkülönbséggel.

A mérkőzés jegyzőkönyve letölthető ITT.


További eredmények:

Tarpa–Nyírvasvári 4–0 (2–0)

Tarpa, v.: Sándor.
Tarpa: Talián – Zajka (Záhijev), Kolesnyik, Maksajev, Sved (Makszimenkó), Kamisanov, Doloh (Bichanov), Gál, Illés (Bondaruk), Volobujev, Ruszinko. Edző: Vjacseszlav Jeremejev.
Nyírvasvári: Szegedi – Papp, Sőre, Csiszár (Sztolyka), Pető, Polacsek, Jónás (Molnár), Tóth (Takács), Kiss G. (Scheibli), Ricsei, Kiss I. (Serbán). Edző: Paulik János. 
Gól: Doloh, Kolesnyik 2, Bichahov.
Vjacseszlav Jeremejev: – Fontos három pontot szereztünk az eléggé felforgatott csapatunkkal. A fiatalokra lehet számítani, de lesz ez még ettől is jobb!

Paulik János: – Ez volt az a meccs, amit le kellett tudni. A 4-0 ellenére nem érzetem annyira egyértelműnek a fölényüket, mint az őszi meccsen. Gratulálok a Tarpának, megyünk tovább!

Csenger–Nagykálló 1–0 (0–0)

Csenger, v.: Kosztyu.
Csenger: Korompai – Lucian, Popovics, Nagy (Henkel), Jónás, Mona (Bence), Peterman, Szedlacsek, Osváth, Gaál, Antal. Játékos-edző: Barcsay Márk.
Nagykálló: Budaházi – Erdei, Marozsán, Puluczkai (Simon), Homann, Oláh, Sipos, Mészáros, Marinka, Baráz, Haller (Anda). Edző: Homann Richárd. Gól: Osváth.
Barcsay Márk: – Idény eleji formával sikerült itthon tartanunk a három pontot. További sok sikert az ellenfélnek!
Homann Richárd: – Gratulálok a Csengernek!

Mándok–Gergelyiugornya 2–2 (0–0)

Mándok, v.: Valu.

Mándok: Bandor – Mező, Jánvári, Koszta, Maroda, Gyüre (Juhász), Jene (Csáki), Bokor, Kornutyak, Matyi, Budaházi. Technikai vezető: Dancs Attila.
Gergelyiugornya: Vakarcs – Balogh T., Bátyi, Danku (Czirják), Peregrin (Sebestyén), Barta, Méhész, Balogh P., Szegedi, Lakatos, Csonka. Játékos-edző: Balogh Tibor. 
Gól: Gyüre, Bokor, illetve Balogh, Szegedi.
Dancs Attila: – A mérkőzés összképét tekintve a játékosok mindent megtettek a győzelem érdekében. Két kihagyást követően két jól eltalált lövéssel pontot mentett ellenfelünk.
Balogh Tibor: – Küzdöttünk, hajtottunk, viszont a minőség hiányzott a játékunkból. Azt gondolom, hogy értékes egy pontot szereztünk. Legközelebb ettől sokkal több kell!

Nyírmeggyes–Kótaj 4–1 (2–1)

Nyírbátor, v.: Tomori.
Nyírmeggyes: Ritli – Banga, Nagy Zs., Török (Kujbus), Éles (Gere), Tóth Á., Batizi Pócsi, Boldizsár, Jónucz, Tóth L., Törtei. Egyesületi elnök: Nagy Zsolt.
Kótaj: Reszler – Nagy D., Illés, Papp, Dencs (Takács), Törő, Túróczi (Mányi), Sallai, Molnár Korsoveczki, Lakóczi. Edző: Seregi Mihály.
Gól: Török, Batizi Pócsi (Kovács), Jónucz, Kujbus, illetve Papp. Kiállítva: Reszler (14.)
Nagy Zsolt: – Nagyon fontos volt, hogy jól kezdjük a tavaszi szezont. Számunkra kedvezően alakult a mérkőzés, így mi örülhetünk jobban. Remélem ez megfelelő lendületet ad a csapatnak a következő mérkőzéshez.
Seregi Mihály: – Nyolcvanöt percen keresztül emberhátrányba játszottunk, mégis úgy érzem a meccs képe alapján, hogy többet volt nálunk a labda. Gratulálok a hazai csapatnak, de vereségünket nagymértékben befolyásolták a játékvezető helytelen ítéletei.

Nyírbátor–Baktalórántháza 1–1 (1–1)

Nyírbátor, Sporttelep, v.: Tóth.
Nyírbátor: Kopasz – Tóth Sz., Danó, Bakó (Erdei), Gömze, Tóth E. (Czerula), Gönczör, Hunyadi, Terdik, Boda (Ferenczi), Lukács. Játékos-edző: Erdei Zoltán.
Baktalórántháza: Szilágyi – Maleskovits K., Németh, Zakor G. (Gyarmati), Jávor (Illés), Zakor J. (Lisboa), Csatári (Banu), Maleskovits M. (Kovács), Pataki, Huncsik, Lakatos. Edző: Illés László. 
Gól: Tóth Sz., illetve Maleskovits K.
Erdei Zoltán: – A mérkőzést jó iramban és jó felfogásban kezdtük, ennek meg is lett az eredménye, vezetéshez jutottunk. Tudtuk azt, hogy az ellenfél kontrái veszélyesek lesznek, sajnos ez be is igazolódott, ki tudtak egyenlíteni és ezután már nem tudtunk újítani. Hiába voltak lehetőségeink, sajnos nem tudtuk itthon tartani a három pontot. Készülünk tovább!
Illés László: – Megérdemelt egy pontot szereztünk, a hozzáállással és a fegyelmezett játékunkkal úgy érzem, hogy kiérdemeltük. Ha pontosabbak vagyunk a kontráinknál, akár több is lehetett volna benne. Gratulálok a játékvezetéshez!

Vásárosnamény–Újfehértó 0–3 (0–2)

Vásárosnamény, v.: Takács.

Vásárosnamény: Csordás – Géci, Szántó, Jónás (Kelemen), Marozsán (Bíró), Varga, Deskó, Sárosi, Ujvári (Kálmán), Virág, Orosz. Edző: Makszim Gábor.

Újfehértó: Gégény – Chrien, Kállai, Somogyi (Mezei), Angyal, Pallai B., Zámbó (Kádas), Pallai G., Baglyos (Benke), Szabó, Kiss. Edző: Kiss Tamás. Gól: Kállai, Baglyos 2.

Makszim Gábor: – Aki csak az eredményt látja, az azt gondolhatja, hogy vereséggel kezdtük a szezont, ebben igaza is van. Azonban emögött az eredmény mögött olyan játékot tudtunk a pályára vinni, amire lehet építeni a jövőben. Mindig rossz ziccert hibázni, azonban mi ezt többször is a mérkőzés legrosszabb időszakaiban tettük. Ha ebben sikerül javulnunk, akkor ráléphetünk majd a győzelem útjára. Büszke vagyok a csapatomra. Gratulálunk az ellenfelünknek!

Kiss Tamás: – Először is gratulálok a srácoknak a győzelemhez, bár szakmailag nagyon nehéz értékelni, hisz a pálya talaja egyáltalán nem kedvezett a mi játékunknak. A hazaiaknak több nagyobb lehetősége és ziccere is volt, viszont mi nagyon jól sáfárkodtunk a helyzeteinkkel és külön örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. További sok sikert a Vásárosnaménynak és köszönjük a vendéglátást!

Szabadnapos: Nagyecsed


Tabella:

1. TARPA SC 15 13 0 2 57 10 47 39
2. IBRÁNY SE 15 11 3 1 38 17 21 36
3. ÚJFEHÉRTÓ SE 15 9 3 3 44 28 16 30
4. MÁNDOK VSE 15 8 4 3 35 15 20 28
5. GERGELYIUGORNYA 15 7 3 5 23 24 -1 24
6. CSENGER FC 15 6 4 5 35 36 -1 22
7. KÓTAJ SE 15 6 3 6 21 23 -2 21
8. NAGYKÁLLÓI VSE 15 5 3 7 14 22 -8 18
9. NAGYECSED RSE 14 5 2 7 23 21 2 17
10. NYÍRBÁTORI LSE 15 4 5 6 17 24 -7 17
11. NYÍRMEGGYES SK 15 4 4 7 29 33 -4 16
12. BAKTALÓRÁNTHÁZA 15 3 5 7 16 32 -16 14
13. KEMECSE SE 15 3 3 9 18 36 -18 12
14. NYÍRVASVÁRI '16 FC 15 1 6 8 11 34 -23 9
15. VÁSÁROSNAMÉNY 15 2 2 11 17 43 -26 8

Fel Következõ
Forrás: KM-Sport