|
3. forduló (2025.08.23-24.) | Forduló–hangoló | Tudósítások, eredmények |
További mérkõzések: Szombat Baktalórántháza VSE – Nagyecsed RSE Illés László, Baktalórántháza edzője: Ebben a bajnokságban kétféle mérkőzés lesz számunkra, nehéz és nagyon nehéz. A hétvégi az utóbbi kategóriába esik. Nagyecseden, mint mindig, most sem tétlenkedett Bandi barátom és összehozta az osztály egyik legjobb állományát, fergeteges támadósorral. Amennyiben őket sikerül semlegesíteni, akkor van esély pont, vagy pontok szerzésére. Célunk nem lehet más, mint a jó kezdés után hasonló folytatás. Piskóti Zsolt, Nagyecsed edzője: Jól sikerült a bajnoki rajt, de ez akkor lenne igazán értékes, ha idegenben is jól kezdenénk. Baktával játszottunk nemrég felkészülési mérkőzést, ahol látszódott, hogy egységes csapat és jól sikerültek a nyári erősítések. Nehéz meccsre számítok, de bízom a fiúkban. Nyírbátori LSE – Nagykállói VSE Erdei Zoltán, Nyírbátor edzője: Szeretnénk gratulálni Danó Máténak házasságkötése alkalmából, sok boldogságot kívánunk nekik! Mi is és Nagykálló is jó rajtot vett, biztos vagyok benne, hogy egy jó mérkőzés következik számunkra, ahol hazai pályán szeretnénk begyűjteni a három pontot. Homann Richárd, Nagykálló edzője: Nem mondok újat azzal, hogy egy nagyon nehéz meccs elé nézünk Bátorban, de azért érkezünk, meglátjuk… Tiszavasvári SE – Kótaj SE Szabó Zoltán, a Tiszavasvári edzője: A hétvégi kállói túránk nem sikerült számszakilag fényesre, de ahogy mindenből lehet tanulni ebből az esetből is. Remélem, ez a tanulmányi kirándulás kinyitotta a szemét minden játékosomnak és maximális erőbedobással szálunk bele a hétvégi mérkőzésbe. Hajrá Vasvári! Seregi Mihály, Kótaj edzője: Sok mindenen jár a gondolatom, legfőképpen azon, hogyan tudunk kellően motiváltak lenni, helyzeteinket szigorúan kihasználni. Tiszteljük a hazaiakat, de pontért pontokért utazunk Tiszavasváriba. Csenger FC – Mándok VSE Orosz Ferenc, a Csenger edzője: A bajnokság egyik legerősebb csapatát fogadjuk hazai környezetben. Nem vár ránk egyszerű feladat, de a nyitófordulóban bebizonyítottuk, hogy nem lehet minket félvállról venni. Küzdelmes mérkőzésre számítok. Hazai pályán csak a győzelem lehet a célunk. Baksa Zoltán, a Mándok edzője: Ismételten egy idegenbeli megmérettetés következik egy veretlen csapat otthonában, amennyiben az előző héten mutatott játékot fogjuk produkálni, akkor azt gondolom lesz esélyünk sikeresen és eredményesen elhagyni a játékteret. Vasárnap Agnis-Gergelyiugornyai SE – Nyírmeggyes SK Balogh Tibor, Gergelyiugornya edzője: Nem szeretnénk beragadni a rajtnál, ezért nagy szükségünk van hétvégén a három pontra. Ehhez viszont támadójátékunkban komoly előrelépés szükséges. Bízom a fiúkban, hogy mindenki átérzi a mérkőzés fontosságát. Nagy Zsolt, Nyírmeggyes elnöke: El kell kezdenünk gyűjtögetni a bajnoki pontokat. Most már nem férnek bele azok az egyéni hibák, amiket elkövettünk az első két fordulóban. Mindegy kivel játszunk, pontot kell szereznünk!
Gyulaháza, 2025.08.24. 17:00. V.: Tóth J. (Bujnóczki B., Béresi G.) Gyulaháza KSE: Bunkóczi – Mohl, Dolhai, Kozma Zs. (Tóth), Kozma M., Simon, Csépke (Ivánkó), Farkas (Iski), Fodor (Domokos), Kasza, Galambos. Edző: Deák Béla. Ibrány SE: Tóth – Horváth, Tótszegi (Virág), Nagy, Barta, Csáki, Lakatos, Gergely, Ács (Kiss), Szokol, Katona (Novák). Edző: Fiumei Viktor. Gól: Tóthszegi P., Nagy D., Ács Sz.
A mérkőzés jegyzőkönyve letölthető ITT. További eredmények: Szombat Nyírbátor–Nagykálló 4–1 (3–0) Nyírbátor, v.: Paráda. Nyírbátor: Kopasz – Gönczör, Ur, Bodó (Hunyadi), Budaházi, Orosz, Tóth Sz. (Terdik), Tóth Á. (Tóth E.), Németh, Gömze (Karácsony), Boda (Petics). Játékos-edző: Erdei Zoltán. Nagykálló: Csikós – Erdei, Marozsán, Ramos, Puluczkai (Simon), Homann, Oláh, Sipos, Mészáros, Nagy (Kovács), Baráz (Bencs). Edző: Homann Richárd. Gól: Boda, Tóth Á, Gömze, Ur (11-esből), illetve Bencs. Erdei Zoltán: – Úgy vélem, hogy az egész mérkőzést kontroll alatt tudtuk tartani. Az első húsz percben voltak kisebb hibáink, de a gól után a csapat megnyugodott. Az első félidőben három nullás vezetést követően a második félidőben is voltak lehetőségeink, ezek sajnos kimaradtak, de így is magabiztosan nyertünk. Gratulálok a csapatnak, további sok sikert a Nagykállónak! Homann Richárd: – Megérdemelt hazai győzelem született. Gratulálunk a Nyírbátornak! Tiszavasvári–Kótaj 2–2 (0–1) Tiszavasvári, v.: Fehér. Tiszavasvári: Mászlai – Bakos (Balogh R.), Czifra Á., Tolnai, Szőnyi, Zsoldos, Makra, Czifra L. (Pente), Bóz, Szolyka, Miterkó (Balogh Gy.). Edző: Szabó Zoltán. Kótaj: Reszler – Nagy, Ujvári (Kovács), Papp, Dencs (Korsoveczki), Haller, Forgó, Sallai, Magyar, Lakóczi, Kárpátfalvi. Edző: Seregi Mihály. Gól: Miterkó B. 2, illetve Lakóczi, Haller. Kiállítva: Mászlai (93.) Szabó Zoltán: – Gratulálok a csapatomnak az egy pont megszerzéséhez, hatalmasat küzdöttek az egész mérkőzés alatt. A második félidőben kettő-egynél lezárhattuk volna a meccset, több ziccerünk is akadt, amit sajnos nem tudtunk gólra váltani. További sok sikert Kótaj csapatának, hajrá Vasvári! Seregi Mihály: – Az első félidő játékképe alapján meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. A második félidőben viszont elhoztunk Tiszavasváriból egy pontot. További sok sikert a hazai csapatnak! Csenger–Mándok 1–2 (1–2) Csenger, v.: Papp. Csenger: Szedlacsek G. – Szedlacsek Á., Gaál, Popovics, Mona, Somlyai, Peterman, Lyáh, Nagy, Csorvási, Osváth. Edző: Orosz Ferenc. Mándok: Végső – Cservenyák, Spisák, Molnár, Matyi (Márton), Koszta, Maroda, Csáki P., Bokor (Csáki G.), Fejes (Gyüre). Edző: Baksa Zoltán. Gól: Csorvási, illetve Csáki, Méhész. Kiállítva: Mona (90.), Gaál (90.), illetve Gyüre (90.). Orosz Ferenc: – Egy küzdelmes mérkőzésen végül alulmaradtunk. A srácok most is megmutatták, hogy nem lehet minket félvállról venni. A mérkőzés egészét nézve úgy gondolom, hogy egy döntetlenre rászolgáltunk, főleg a második félidő alapján, de a futball igazságtalan. A végén kaptunk két elkerülhető piros lapot, amiért el kell marasztalnom a két játékosomat, azonkívül csak dicséret illeti a csapatot. További sok sikert a vendégek csapatának! Baksa Zoltán: – Amiért jöttünk, azt sikerült teljesíteni a csapatnak. Nem játszottunk jól, viszont küzdeni akarásból és alázatból jelesre vizsgázott mindenki. További sok sikert ellenfelünknek! Vasárnap Gergelyiugornya–Nyírmeggyes 3–1 (0–0) Gergelyiugornya, v.: Valu. Gergelyiugornya: Vakarcs – Balogh, Szász, Danku (Szokolai), Szabó, Barta, Aranyos, Rácz, Alapi, Csonka, Lakatos. Játékos-edző: Balogh Tibor. Nyírmeggyes: Varga – Törő, Tóth, Nagy Zs., Török (Gere), Ádám (Major), Silimon, Batizi Pócsi, Mányi, Nagy Z., Törtei (Kujbus). Egyesületi elnök: Nagy Zsolt. Balogh Tibor: – Az első félidőben mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. A másodikban, ha némi szerencsével is, de sikerült magunk javára fordítani a mérkőzést. A győzelmet Balogh ,,Kenyér’’ István születésnapjára ajánlja a csapat. Nagy Zsolt: nem nyilatkozott. Tabella:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Forrás: KM-Sport | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||