|
7. forduló (2025.09.20-21.) | Forduló–hangoló | Tudósítások, eredmények |
További mérkõzések: Szombat Nyírbátori LSE (1.) –Mándok VSE (4.) Erdei Zoltán, Nyírbátor edzője: Hosszú volt ez a két hét meccs nélkül, hétvégén viszont komoly csapat fogadunk. Remélem ugyanazzal a játékkal tudjuk folytatni a bajnokságot, mint ahogy Ibrány ellen abbahagytuk. Baksa Zoltán, a Mándok edzője: Szombaton, a bajnokság egyik favoritjához, a jó erőkből álló Nyírbátorhoz látogatunk, akik még nem találtak legyőzőre ebben a szezonban. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy egy jó mérkőzésen a mi javunkra billenjen a mérleg. Tiszavasvári SE (13.) – Csenger FC (7.) Szabó Zoltán, a Tiszavasvári edzője: Minket ér a megtiszteltetés, hogy mi fogadhatjuk a vendég csapatot idegenben először. Remélem kellőképpen felpörögnek a fiúk ahhoz, hogy megszerezzük első győzelmünket. Ehhez a sikerhez támadásban és védekezésben 100%-ot kell nyújtani. Hajrá Vasvári.!!! Orosz Ferenc, a Csenger edzője: Nem zavar meg minket ellenfelünk tabellán elfoglalt helye. Biztos vagyok benne, hogy egy fizikális, nehéz mérkőzés vár ránk az első idegenbeli mérkőzésünkön. A csapat fegyelmezett és motivált, nincs mit titkolni, három pontért megyünk Vasváriba. Nyírmeggyes SK (15.) – Nagykállói VSE (3.) Nagy Zsolt, Nyírmeggyes elnöke: Az előző fordulóban nem volt gond az akarással, a játékban is voltak biztató dolgok. Ennek ellenére sajnos vereség lett a vége. Ha a Nagykálló ellen is ilyen felfogásban lépünk pályára akkor végre szombaton számunkra is elindulhat a pontvadászat. Nagyon szeretnénk már végre megszerezni első pontjainkat! Homann Richárd, Nagykálló edzője: Készülünk a heti megszokott ritmusunkban, tudjuk nagyon jól, hogy nem lesz egyszerű meccs, de nem szeretnénk pont nélkül távozni! Nagyecsed (8.) – Kótaj SE (10.) Piskóti Zsolt, Nagyecsed edzője: Csak ismételni tudom magam, akkor ér sokat az idegenbeli pontszerzés, ha hazai pályán sikerül megnyerni a mérkőzést. Kótaj elkapta most a fonalat és lesznek hiányzóink is, de mindent megteszünk a győzelem érdekében! Seregi Mihály, Kótaj edzője: Szeretnénk tovább folytatni a sikeres sorozatunkat, viszont egy nagyon nehéz állomáshoz érkeztünk. A Nagyecsed hazai pályán mindig nagyon veszélyes. Külön figyelmet kíván, hogy miként tudjuk semlegesíteni a támadóikat. Szeretnénk meglepetést okozni Ecseden! Mátészalkai MTK (2.) – Újfehértó SE (6.) Makszim Gábor, a Mátészalka edzője: A szerdai döntetlen után nincs idő sokáig rágódni a múlton, hiszen újra egy erős, felsőházi ellenfelet fogadunk hazai pályán. Tudjuk, hogy most már nincs hibázási lehetőség, minden pontnak óriási jelentősége van. A játékosaink motiváltak, és mindent meg fognak tenni a győzelemért, hogy javítani tudjuk a szerdai botlásunkat. Fontos, hogy stabilak maradjunk hátul, és kihasználjuk a helyzeteinket a kapu előtt. Bízom a csapatban, és hiszem, hogy a szurkolóink támogatásával képesek leszünk itthon tartani a három pontot. Kiss Tamás, Újfehértó edzője: Sok szép dolog és emlék köt Mátészalkához. Nagyon sok barátot szereztem, és itt kiemelném a B közép szurkolóit, akik mindig mellettem és a csapat mellett álltak. Most ellenfélként térek vissza, de nem ellenségként. Szalka komoly kerettel és célokkal vágott neki a bajnokságnak. Én tisztába vagyok a csapatom erényeivel és erősségeivel, nem számítok gólzáporos meccsre. Nagyon valószínű, hogy egy gól fog dönteni, szeretném, hogy ez a gól a mi nevünk mellett szerepjen a meccs végén. Vasárnap Baktalórántháza VSE (12.) – Swiss Krono-Vásárosnamény (14.) Illés László, Baktalórántháza edzője: A Namény ellen számomra mindig érzelemdús a meccs. Nagyon szép és sikeres időszakot töltöttem ott játékosként. Jólesik találkozni azokkal az emberekkel, akik 30 éve nekem szurkoltak. A mai naményi csapatban is akadnak olyan játékosok, akikkel dolgoztam már együtt és mindig erősebben dobban a szívem mikor velük találkozom. A meccsről csak annyit, „Menekülés a győzelembe” Varga Gábor a Vásárosnamény edzője: Hétvégén újabb lehetőségünk nyílik a javításra. Most már muszáj lenne a bajnokságban is remekelnünk, hiszen rengeteg pontot veszítettünk. Ha megfelelően készülünk, sikerül végig koncentrálnunk, és minimalizálni az egyéni hibákat, továbbá a csapatrészek is megfelelő összhangban tudnak együtt mozogni akkor pontosan is távozhatunk Baktalórántházáról. Szabadnapos: Gyulaháza KSE.
Gergelyiugornya, 2025.09.21. 15:00. V.: Kosztyu J. (Szilágyi Cs., Pécsi G.) Gergelyiugornya: Vakarcs – Szabó, Szokolai, Barta (Zán), Alapi, Bíró, Bátyi, Aranyos (Rácz I.), Rácz Zs. (Sebestyén) Lakatos, Csonka. Játékos-edző: Balogh Tibor. Ibrány: Tóth – Horváth, Lukács (Kiss), Nagy, Barta (Novák), Csáki, Lakatos, Gergely, Ács (Boros), Szokol, Katona (Tóthszegi). Edző: Fiumei Viktor. Gól: Szokolai (10.), illetve Csonka (5. öngól), Nagy (55.)
A mérkőzés jegyzőkönyve letölthető ITT. További eredmények: Nyírbátor–Mándok 2–2 (1–0) Nyírbátor, v.: Major. Nyírbátor: Kopasz – Tóth Sz., Bodó, Tóth Á. (Lukács), Gömze, Hunyadi (Tóth E.), Gönczör, Márton (Karácsony), Orosz, Boda (Terdik), Ur. Játékos-edző: Erdei Zoltán. Mándok: Végső – Maroda, Csáki (Márton), Gyüre (Fejes), Bokor, Molnár, Cservenyák, Spisák, Méhész (Kozma Zs.), Jánvári, Veress. Edző: Baksa Zoltán. Gól: Hunyadi, Gömze (11-esből), illetve Cservenyák, Fejes. Erdei Zoltán: – Nem biztos, hogy ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban. A 2-0-ás vezetésünknél jobban koncentrálni kellett volna, de sajnos ez lett a vége. Készülünk tovább! Baksa Zoltán: – Egy nagyon jó csapat otthonában sikerült egy pontot szereznünk. Sajnos felemás érzések kavarodnak bennem, mivel a mérkőzés nagy részén mi domináltunk. A helyzeteinket nem tudtuk több gólra váltani, ha ebben javulunk a közeljövőben, akkor nagyon szép sikerek előtt áll ez a csapat. Tiszavasvári–Csenger 2–3 (0–2) Tiszavasvári, v.: Bodnár. Tiszavasvári: Nagy R. – Czifra Á, Szőnyi (Szolyka T.), Bolega, Balogh R., Zsoldos, Makra, Balogh Gy. (Tolnai), Czifra L. (Nagy D.), Bóz (Vinginder), Szolyka G. Edző: Szabó Zoltán. Csenger: Szedlacsek G. – Lyáh (Barcsay, Fejes), Popvics, Nagy M., Csorvási, Antal, Nyéki, Osváth (Ur), Szedlacsek, Gaál (Petermann), Somlyai. Edző: Orosz Ferenc. Gól: Szolyka G. 2, illetve Osváth, Lyáh, Barcsay (11-esből). Szabó Zoltán: – Az első félidő dekoncentrált játékát sajnos nem bírtuk ki. A második félidőben rendeztük sorainkat, próbáltunk érdemi támadásokat vezetni. Veszélyes lehetőségeink voltak, amiből gólokat szerezhettünk volna, sajnos csak kettő sikerült. További sok sikert nekik! Gratulálok az ellenfelünknek! Hajrá Vasvári! Orosz Ferenc: – Amiért jöttünk, azt megszereztük. Ezen a mérkőzésen nem játszottunk jól, ezt gyorsan elfelejtjük, dolgozunk tovább! További sok sikert az ellenfélnek! Nyírmeggyes–Nagykálló 1–3 (1–1) Nyírmeggyes, v.: Fehér. Nyírmeggyes: Ritli – Törő (Takács), Tóth L., Nagy Zs., Török, Baglyos, Tóth Á. (Gere), Silimon, Mányi, Ádám, Nagy Z. Egyesületi elnök: Nagy Zsolt. Nagykálló: Csikós – Erdei, Marozsán, Ramos, Homann, Oláh, Sipos, Simon (Bencs), Marinka, Baráz, Kovács (Puluczkai). Edző: Homann Richárd. Gól: Török, illetve Kovács, Sipos 2. Nagy Zsolt: – nem nyilatkozott Homann Richárd: – Nagyon fontos három pontot szereztünk, úgy gondolom, hogy megérdemelten. Gratulálok a fiúknak! Köszönjük szépen a vendéglátást a Nyírmeggyesnek! Nagyecsed–Kótaj 3–0 (0–0) Nagyecsed, v.: Sarkadi. Nagyecsed: Nagy M. – Fejes, Tangel (Nyíregyházi), Tilinger, Bulyáki K. (Nagy N.), Orosz, Bulyáki A. (Sarkadi G.), Lakatos, Kovács (Boldizsár), Hudák, Jónucz. Edző: Piskóti Zsolt. Kótaj: Reszler – Czimer, Ujvári, Dencs, Haller, Nóbrega, Sallai, Géresi, Korsoveczki, Lakóczi, Kárpátfalvi. Edző: Seregi Mihály. Gól: Tilinger, Orosz, Jónucz. Piskóti Zsolt: – Nehezen pörögtünk rá a mérkőzésre, a hétközi meccs sokat kivett a lábakból. A második félidőben viszont tudtunk ritmust váltani, szép támadásokat vezettünk és úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Seregi Mihály: – Az első félidőben betartottuk azt a taktikai szálat, amit megbeszéltünk, a második félidőre viszont elfogytunk. Tizenegy emberrel nem lehet végig játszani egy mérkőzést, sajnos ez meg is bosszulta magát. Gratulálok a hazai csapatnak, további sok sikert nekik! Gratulálok annak a tizenegy játékosomnak, akik végig játszották a meccset és megnehezítették az ellenfél dolgát. Mátészalka–Újfehértó 3–0 (1–0) Mátészalka, v.: Varga. Mátészalka: Szilágyi – Vámos (Sárosi), Molnár, Fenyőfalvi, Kovács (Torkos), Jene (Milák), Bényei, Rubus, Bodó (Mező), Gyurján (Szántó), Farkas. Edző: Makszim Gábor. Újfehértó: Budaházi – Chrien, Szilágyi (Kállai), Csáki, Szabó (Kádas), Ballai, Daróczi, Angyal (Tóth), Zámbó, Toldi, Somogyi. Edző: Kiss Tamás. Gól: Vámos, Torkos, Milák. Makszim Gábor: – Az első félidőben úgy érzem előre jobbak voltunk, szép akciókat vezettünk. A második játékrészben akadozott a támadó játékunk, azonban a csapat megmutatta, hogy egységes és mindenkire lehet számítani, hiszen a pályára lépő cserejátékosok ismét extra teljesítményt tudtak nyújtani és sikerült lezárni a mérkőzést. Üdvözlöm Both Tibi barátom! Kiss Tamás: – Soha nem látott összeállításban kellett a pályára lépnünk, de ennek ellenére nem tudom elmarasztalni a csapatomat, hiszen mindent megtettek az utolsó percig. Jobb volt a Szalka és megérdemelten nyertek, amihez gratulálok! További sok sikert nekik! Baktalórántháza–Vásárosnamény 3–4 (2–2) Baktalórántháza, v.: Balogh. Baktalórántháza: Szilágyi – Maleskovits K., Maleskovits M. (Németh), Huncsik, Gyarmati, Jávor (Kozma), Csatári (Szabó), Pataki, Ferencz, Lakatos, Tóth (Pataki). Edző: Illés László. Vásárosnamény: Csordás – Géci, Marozsán (Slobodianyk), Odunuga C. (Hadadi), Deskó, Szabó, Lisboa, Odunuga I. (Olaitan), Illés (Chepak), Kopor, Orosz. Edző: Varga Gábor. Gól: Lakatos 2 (egyet 11-esből), Maleskovits K., illetve Pataki (öngól), Deskó, Odunuga C., Chepak. Illés László: – Addig, amíg olyan egyéni hibákat követünk el, amivel saját magunkat verjük meg, nem tudom ki ellen lesz esélyünk nyerni. Úgy gondolom, hogy most a cseréim sem jól sültek el és sajnos egy igen alacsony színvonalú mérkőzésen alulmaradtunk. Varga Gábor: – Szabadnapos: Gyulaháza KSE Tabella:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Forrás: KM-Sport | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||