|
27. forduló (2026.05.09-10.) | Forduló–hangoló | Tudósítások, eredmények |
További mérkõzések: Szombat Mátészalkai MTK (2.) – Nyírbátori LSE (1.) Boér Gábor, a Mátészalka szakmai vezetője: – Mindkét csapat megérdemli a dicséretet az egész szezonban nyújtott teljesítményéért; nem kis dolog, hogy idáig eljutottak a bajnokságban. Ezért minden játékos és mindkét klub elismerést érdemel. Remélem, a nagy tét nem nyomja majd rá a bélyegét a találkozóra, és a két csapat szurkolói, valamint a semleges nézők is igazi futballcsemegét láthatnak szombaton. Természetesen hazai pályán mi szeretnénk nyerni, és az eredményesség mellett jó játékkal is ki akarjuk szolgálni a közönségünket. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Nyírbátor egy nagyon jól felkészített együttes, amely amellett, hogy egységes, magabiztos és korszerű futballt játszik. Erdei Zoltán, a Nyírbátor edzője: – Szerintem már mindenki várja ezt a mérkőzést: a szurkolók és a csapatok egyaránt. Két veretlen együttes találkozik, így ez az összecsapás mindkét fél számára komoly presztízsértékkel bír. Az eredeti célunk a dobogó volt, de evés közben megjött az étvágy: ha már a bajnoki címért küzdhetünk, akkor Mátészalkán is mindent megteszünk érte. Ahhoz, hogy megelőzzük a Szalkát, győznünk kell, de ha másképp alakul az eredmény, akkor sem csüggedünk, hanem megyünk tovább. Biztos vagyok benne, hogy sok néző előtt lépünk pályára; jó mérkőzést várok, a végét pedig majd meglátjuk! Nyírmeggyes SK (14.) – Csenger FC (7.) Nagy Zsolt, a Nyírmeggyes elnöke: – A hátralévő négy bajnokin szeretnénk minél több pontot gyűjteni, és lehetőség szerint előrébb lépni a tabellán. Ehhez hazai pályán minden erőnkre szükség lesz a Csenger ellen! Orosz Ferenc, a Csenger edzője: – Az ecsedi meccs mentalitását kellene a pályára vinnünk szombaton is, annak ellenére, hogy a szerdai győzelmünk több áldozattal járt. Szeretnénk a középmezőny elején maradni, céljaink eléréséhez pedig szükségünk lenne a három pont megszerzésére Nyírmeggyesen is. Újfehértó SE (5.) – Mándok VSE (4.) Kiss Tamás, az Újfehértó edzője: – Szinte bajnokiból bajnokiba érkezünk: a naményi találkozó után hétvégén máris a Mándokot fogadjuk. A vendégeknek komoly céljaik vannak még a bajnokságban, szeretnék megszerezni a dobogó harmadik fokát. Nekünk viszont az a célunk az év utolsó hazai meccsén, hogy szépen búcsúzzunk a közönségünktől. Egy nagyon fegyelmezett és jó csapattal fogunk találkozni, de szeretnénk minél eredményesebben zárni, és itthon tartani a három pontot! Baksa Zoltán, a Mándok edzője: – Eddig is minden mérkőzés fontos volt, de innentől a hibázási lehetőségünk minimálisra csökkent, amennyiben el szeretnénk érni a céljainkat – márpedig miért ne szeretnénk? Vasárnap Baktalórántháza VSE (10.) – Tiszavasvári SE (15.) Illés László, a Baktalórántháza edzője: – Szeretnénk kihozni a hétből a maximumot, ami egy fiatal, sokat futó csapat ellen nem lesz egyszerű feladat. A sors fintora, hogy ismét egy hétközi meccs után játszunk a Vasvárival, de most olyan passzban vagyunk, hogy ez nem hátráltathat bennünket. Pár éve az utánpótlásvonalon is tevékenykedtem, és sok remek embert megismertem, többek között Zolit is. Örülök, hogy azok a gyerekek, akik akkor a kezeink alatt pallérozódtak, most már a felnőtt csapatban mérkőzhetnek meg. Szabó Zoltán, a Tiszavasvári SE edzője: – Nem egyszerű a feladat, de ha a következő évben is a megyei elithez szeretnénk tartozni – márpedig miért ne szeretnénk –, akkor mindenféleképpen pontot vagy pontokat kell szereznünk soron következő ellenfelünk otthonában. Ezt valószínűleg Iluék nem néznék jó szemmel. Felgyűrjük az ingujjat, beleköpünk a tenyerünkbe, aztán lesz, ami lesz, állunk elébe! Hajrá, Vasvári! NiT-Risk-Gergelyiugornyai SE (12.) – Gyulaháza KSE (13.) Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – Egy újabb fontos mérkőzés vár ránk. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, mert a Gyulaháza is egy fiatalokból álló csapat, ugyanúgy, mint mi. Mindkét oldalon benne vannak a hibák a játékban, ezért nehéz megtippelni, hogyan alakul a találkozó. De egy biztos: mindent meg fogunk tenni azért, hogy a három pont itthon maradjon! Deák Béla, a Gyulaháza KSE edzője: – A szezon végére sajnos úgy elfogytunk, mint a hold, és gyakorlatilag már csak a becsületünkért küzdünk. Két, jelenleg nem túl jó formában lévő csapat találkozik a hétvégén, így egy meglehetősen gyötrelmes mérkőzésre számítok. Ennek ellenére reméljük a legjobbakat! Nagykállói VSE (8.) – Swiss Krono-Vásárosnamény (9.)Homann Richárd, a Nagykálló edzője: – Az őszi, vásárosnaményi mérkőzésünk nagyon nem nézett ki jól, csúfos vereség is lett a vége. Hazai pályán most mindenképpen szeretnénk revansot venni ellenük! Kósa József, a Vásárosnamény edzője: – Úgy érzem, a hétközi vereség engem jobban megviselt, mint néhány játékost. Persze tudtam, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de ettől függetlenül sokkal nagyobb odaadást vártam volna! Vannak játékosok, akiknél túl magasan van a léc: aki csak 120-at tud ugrani, az ne akarjon 150-nel kezdeni! A hétvégi, Nagykálló elleni összecsapás is nagyon nehéz lesz, de meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy jó eredményt érjünk el! Szabadnapos: Nagyecsed RSE
Kótaj, 2026.05.10. 17:00. V.: Fehér Á. (Veres J. , Balsa R.) Kótaj: Reszler – Czimer, Ujvári (Razzak), Papp, Ucheoma, Kató, Nagy, Forgó, Sallai, Lakóczi (Ojo), Kárpátfalvi. Edző: Seregi Mihály. Ibrány: Tóth N. – Horváth, Ács (Virág), Motkó, Nagy, Barta (Boros), Csáki, Lakatos, Gergely (Katona), Bészély (Tóthszegi), Tóth M. (Novák). Edző: Fiumei Viktor. Gól: Nagy D. (1.)
A mérkőzés jegyzőkönyve letölthető ITT. További eredmények: Mátészalka–Nyírbátor 2–0 (1–0) Mátészalka, v.: Valu. Mátészalka: Szilágyi – Sárosi, Molnár (Szántó), Fenyőfalvi (Mező), Bényei, Rubus, Bodó, Papp (Torkos), Vámos (Hicsár), Gyurján (Milák), Farkas. Edző: Boér Gábor. Nyírbátor: Kopasz – Tóth Sz., Bodó, Kiss (Konzili), Tóth Á. (Danó), Gömze (Karácsony), Hunyadi (Petics), Gönczör, Márton, Tóth E. (Boda), Orosz. Edző: Erdei Zoltán. Gól: Vámos, Torkos. Boér Gábor: – Gratulálok a srácoknak! Úgy érzem, hogy a játék minden elemében jobbak voltunk, nagyon jól felkészültek Nyírbátor ellen, de főleg az első félidőben nagyon korszerű, jó játékot produkáltunk és nagyon sok helyzetet kihagytunk, de örülök a srácok teljesítményének, a győzelemnek! További sok sikert kívánok a Bátornak! Sánta Tibor, a Nyírbátor sportigazgatója: – Gratulálok a Mátészalkának, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Az első félidőben óriási mezőnyfölényben játszottak, nagy nyomást helyeztek ránk. A második félidőben több lehetőségünk volt, de a befejezéseknél hiányzott a minőség. Nyírmeggyes–Csenger 0–3 (0–1) Nyírmeggyes, v.: Tóth. Nyírmeggyes: Varga – Tóth, Gere, Nagy Zs., Török, Éles, Törő, Batizi Pócsi, Mányi (Kujbus), Kovács, Nagy Z. Egyesületi elnök: Nagy Zsolt. Csenger: Szedlácsek – Tóth, Lyáh (Fejes), Nagy (Orosz), Csorvási, Barcsay, Barta, Osváth, Szedlacsek, Gaál, Somlyai. Edző: Orosz Ferenc. Gól: Barta 2, Barcsay. Nagy Zsolt: – Gratulálok a Csengernek! Orosz Ferenc: – Egy közönségszórakoztató mérkőzésről végül három ponttal megyünk haza. Rengeteg helyzetet dolgozott ki mindkét csapat. Nagyon felforgatott hadrendben álltunk pályára, ezért néha döcögött a játék, ennek ellenére legalább annyit tettünk a győzelemért, mint ellenfelünk. Gratulálok mindkét csapatnak! További sok sikert Nyírmeggyes csapatának! Újfehértó–Mándok 4–1 (3–1) Újfehértó, v.: Forgács. Újfehértó: Budaházi – Csáki, Chrien, Toldi, Garda (Szilágyi), Angyal, Pallai B., Zámbó, Pallai G., Tóth (Kállai), Szabó. Edző: Kiss Tamás. Mándok: Végső – Koszta, Maroda, Bokor, Molnár, Méhész (Fejes, Csáki G.), Márton (Gyüre), Spisák, Kozma, Jánvári, Veress (Csáki P.). Edző: Baksa Zoltán. Gól: Toldi, Garda, Veress (öngól), Angyal, illetve Koszta. Kiss Tamás: – Szerintem nagyon jót tett nekünk, hogy a mérkőzés második percében kaptuk azt a gólt és úgy érzem, hogy teljesen jogtalan szabadrúgást ítélt meg a játékvezető. Jó hatással volt a csapatomra, nagyon felpezsdítette a találkozót és onnantól kezdve a futball minden elemében felülmúltuk a Mándokot és teljesen megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Óriási gratuláció minden egyes játékosomnak! Baksa Zoltán: – Jól indult a mérkőzés, korán megszereztük a vezetést, de a korai gól minket zavart meg. Kapkodóvá vált játékunk, védekezésünk nem volt meg, valamint visszatérő hibánk, hogy a kaput eltaláló lövést nem tudjuk hárítani. Bizonytalanná tesszük a csapatot ezáltal és ilyenkor jön a hiba elől is, a helyzeteinket sajnos nem tudjuk gólra váltani. Ennek nem lehet más vége, mint a vereség. Gratulálok az Újfehértó csapatának! Baktalórántháza–Tiszavasvári 3–1 (1–0) Baktalórántháza, v.: Kosztyu. Baktalórántháza: Szilágyi – Illés, Maleskovits M., Matyi, Pataki (Szabó), Jávor (Kozma K.), Csatári, Ferencz, Kozma J., Maleskovits K. (Ilyés), Huncsik. Edző: Illés László. Tiszavasvári: Mászlai – Szolyka T., Czifra Á., Tolnai, Bolega, Zsoldos, Makra, Czifra L., Szolyka G. (Balogh R.), Ésik R., Karalyos (Balogh Gy.). Edző: Szabó Zoltán. Gól: Csatári, Huncsik, Maleskovits K., illetve Szolyka G. Kiállítva: Illés (81.). Illés László: – Gratulálok a srácoknak, körülbelül azt kaptam a meccstől, amit vártam. Akaratba és nyerni akarásba beletettük azt, amit kellett és sikerült lehoznunk a mérkőzést. További sok sikert kívánok a Tiszavasvárinak! Szabó Zoltán: – Sajnos magunkat vertük meg. Olyan helyzetben hibáztunk, amikor nem kellett volna, pedig nem érdemeltünk volna vereséget. Hajrá, Vasvári! Gergelyiugornya–Gyulaháza 0–1 (0–1) Gergelyiugornya, v.: Takács. Gergelyiugornya: Vakarcs – Deák, Szász, Rőti, Szabó, Szokolai, Alapi, Illés (Danku), Faragó, Pócsik (Aranyos), Rácz. Egyesületi vezetőségi tag: Balogh István. Gyulaháza: Kasza – Kovács (Ivánkó), Fodor, Farkas, Tóth, Simon, Csépke, Csonka, Csercsa (Jobbágy), Kozma, Galambos (Veisz). Edző: Deák Béla. Gól: Kovács. Balogh István: – Gratulálok a Gyulaháza győzelméhez, remélem sikerül nekik elérni a céljaikat. Deák Béla: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert ma végre átérezték a mérkőzésnek a jelentőségét. Az első perctől az utolsóig koncentráltan, taktikusan fociztunk, számos lehetőséget alakítottunk ki, amiből egy szépségdíjas találattal sikerült megszereznünk a győzelmet. Gratulálok Kovács Kristófnak a felnőtt csapatban való debütálásához, egyből győztes góllal tette ezt. Nagyon sajnálom, hogy a másik teljesen szabályos találatunkat a szintén 2008-as születésű Ivánkó Ferikétől jogtalanul elvette a játékvezető a 94. percben, úgyhogy megérdemlik a srácok a gratulációt. További sok sikert kívánunk az Ugornyának! Nagykálló–Vásárosnamény 2–3 (1–1) Nagykálló, v.: Tomori. Nagykálló: Csikós – Homann, Marozsán, Ramos, Erdei, Bakosi (Puluczkai), Simon (Baráz), Marinka (Papp), Mészáros, Sipos, Sidibe. Edző: Homann Richárd. Vásárosnamény: Nagy – Bunkóczi (Szilágyi), Orosz, Géczi, Clarity, Bence, Kopor, Szabó, Inspiration, Marozsán (Danó), Hadadi (Bíró). Edző: Kósa József. Gól: Sidibe 2 (egyet 11-esből), illetve Marozsán, Bunkóczi, öngól. Homann Richárd: – Ami eddig nem volt abszolút jellemző ránk, mai meccsen kaptunk három burleszk gólt. Gratulálok a Naménynak a győzelméhez! Kósa József: – Nem volt egy magas színvonalú mérkőzés, de Nagykállóban három gólt sikerült szereznünk és végig mi vezettünk, ezért úgy gondolom, hogy teljes mértékben rászolgáltunk a győzelemre. Gratulálok a csapatnak! Szabadnapos: Nagyecsed RSE Tabella:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||