4. forduló (2005.09.03-04)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Ibrány (9.)–Létavértes (1.)
Németh Károly, ibrányi edző: Nagyon szervezett, tudatosan felépített juniorcsapat lesz az ellenfelünk, amely még hibátlan és gólt sem kapott. Nem jött jól, hogy a múlt héten elmaradt a meccsünk, mert kiestünk a ritmusból, ráadásul akadnak gondjaink, hiszen Korsoveczki fogműtéten esett át, Csobán pedig egész héten távol volt. Mindezektől függetlenül nyerni szeretnénk, a főpróba jól sikerült, hiszen szerdán 5–1-re nyertünk Nyírbátorban.

Rakamaz (2.)–Balkány (4.)
Brekk János, rakamazi edző: Jól kezdett a Balkány, masszív csapatnak tűnik, amelynek bizonyára helye lesz az élmezőnyben. De hát nekünk is vannak céljaink, ennek megfelelően hazai pályán kötelező számunkra a három pont begyűjtése. Domokos és Riczu továbbra is sérült.
Mirgai László, balkányi edző: A rakamazi keret a feljutásra esélyes, nekünk viszont nincs veszítenivalónk, hiszen újoncként jól kezdtünk. Remélem, meg tudjuk ismételni a tuzséri jó játékunkat, és akkor lehet esélyünk a pontszerzésre.

Tuzsér Erdért SE (7.)–Szirmabesenyő (8.)
Révész Attila, tuzséri edző: Fájdalmas újvárosi vereségünk remélem ráébreszti néhány játékosomat arra, hogy nem elég a cipőt kiküldeni a pályára. Nagyobb alázatra és sokkal több koncentrációra lesz szükségünk a pályán és a felkészülés során is. Remélhetőleg ez a mostani csak egy átmenetei állapot, és minél előbb megtaláljuk régi önmagunkat.

Szakoly (15.)–Hajdúnánás (12.)
Terdik Ferenc, szakolyi edző: Hajdúböszörményben nem sikerült élnünk az emberelőny adta lehetőséggel, és a játékunk sem volt az igazi. Mindenképpen javítanunk kell, mert ha hétvégén sem nyerünk, akkor már az elején nehéz helyzetbe kerülnénk. Milbik három sárga lap, Kotricz sérülés miatt nem játszhat.

Volán-Sényő (5.)–Mád (6.)
Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: Ellenfelünk hazai 3–0-ás vereséggel, mi idegenbeli 3–0-ás sikerrel hangolódtunk a mérkőzésre. Utóbbinak csak akkor lesz értéke, ha a Mád ellen is nyernénk, hiszen így hosszabb távra ott ragadhatnánk a középmezőnyben. Pámernek gipszben van a lába és többek játéka kérdéses.

Sátoraljaújhely (14.)–Mátészalka (16.)
Tóth Zoltán, mátészalkai edző: Számunkra ismeretlen a következő ellenfél. Az utóbbi időben akadtak bíztató jeleink, ide sorolom a Rakamaz elleni második félidőt és azt, hogy szerdán, a Fehérgyarmat elleni 4–2-es edzőmeccsen végre megszereztük első „győzelmünket”. Miért ne kezdhetnénk meg a bajnoki pontgyűjtést éppen idegenben?!


Tudósítások, eredmények

Ibrány-Létavértes 0-5 (0-3)

Ibrány, 500 néző, v.: Kujbus.

 
Kovács és Márton (kékben) sem tudott csodát tenni

Fotó: Kató L.

 

Ibrány: Vatai – Csobán, Kántor, Márton, Nagy S., Bardi, Milka, Kovács M., Kovács I., Szilágyi V., Marcsek. Edző: Németh Károly.

Létavértes: Papp – Németh (Radnai), Bíró, Szűcs, Király, Saliga Z. (Ludánszki), Spitzmüller, Sikorszki, Nagy R. (Éles), Nagy Z., Saliga I. Edző: Kondás Elemér.

Gól: Király (8.), Saliga Z. (29.), Spitzmüller (40. és 89.), Saliga I. (56.). Kiállítva: Bardi (10.) illetve Nagy Z. (mindkettő kakaskodásért, 10.).

A lendületesen játszó vendégek végig irányították a játékot, ezen a meccsen az Ibránynak gyorsan elszállt az esélye arra, hogy legalább egy pontot itthon tartson. A hazaiak kevés helyzetig jutottak, s még a szépítés sem sikerült, ugyanis a hajrában Márton tizenegyest hibázott. Bár több meghatározó játékos hiányzott  a vendéglátó gárdából, a létavértesiek sikere teljesen megérdemelt.

Németh Károly: Öt gólt nem kell és nem is szabad megmagyarázni, és én sem teszem, de nem az a nagy dolog, hogy valaki sosem bukik el, hanem az, ha elbukott, feláll és újrakezdi.

Jók: senki, ill. az egész vendégcsapat.


További eredmények:

Rakamaz–Balkány   1–4 (0–2)

Rakamaz, 300 néző, v.: Bendik T. Rakamaz: Nagy Z. – Baka, Székely, Galambosi, Csernijenko, Bessenyei, Szilágyi, Leskó, Göncz, Fekete (Anderka), Ádámszki. Edző: Brekk János. Balkány: Vadon – Meszesán, Daru, Szabó P., Czifrák, Mikhárdi (Szabó J.), Tóth Z., Vass Z., Dobos Z. (Batári), Dán (Szabó J.), Dobos A. Edző: Mirgai László.

Gól: Csernijenko (50. perc) illetve Dobos A. (12., 52.), Dobos Z. (34.), Czifrák (65.).

Tuzsér ESE–Szirmabesenyő   8–0 (5–0)

Tuzsér, 400 néző, v.: Veizer. Tuzsér: Fintor – Lakatos (Petró), Mező, Dancs, Iván, Babjak, Mitró, Bagin, Cseke (Lupcsa), Gergely, Spekker (Tamási). Edző: Révész Attila. Szirmabesenyő: Valkányi – Matyják, Gável, Köteles, Gacsal, Pál (Kalász), Bányász, Oláh, Lasztóczi, Tóth (Kollár), Harsányi. Edző: Zupkó Mihály.

Gól: Bagin (15., 47., 78., 88.), Spekker (30.), Lakatos (32.), Iván (37.), Gergely (43.).

Volán-Sényő–Mád   2–1 (1–1)

Sényő, 300 néző, v.. Némethi. Volán-Sényő: Polgári – Pljutyinszkij, Kiss T., Asztalos, Fiumei, Ruska, Kóka, Haburcsák, Székely (Orosz T.), Bodnár (Knoblok), Komi. Játékos-edző: Rubóczki Tibor. Mád: Braun – Osváth L., Toplenszki, Szakács, Szabó, Balogh, Barna, Babos, Tóth, Koppány, Bódi. Edző: Osváth László.

Gól: Komi (12., 88.) illetve Koppány (45.). Jó: Asztalos, Haburcsák, Komi, Pljutyinszkij.

Szakoly–Hajdúnánás  2–5 (0–2)

Szakoly, 300 néző, v.: Séra. Szakoly: Lippa – Tardi (Kotritz), Burik, Balogh G. (Horváth Á.), Lengyel, Simicskó, Horváth A., Lendvai, Madzin (Mándi), Csák, Szabó M. Szakmai tanácsadó: Csoma Dezső. Hajdúnánás: Gencsi – Cséke (Mikita), Kocsis, Nagy T., Tar, Kovács I., Szemán (Mangu), Nagy Á. (Oborzil), Kovács A., Nagy Sz., Horváth. Edző: Tóth János.

Gól: Horváth A. (70.), Szabó M. (80.) illetve Szemán I. (40. és 60.), Nagy Sz. (30.), Nagy Á. (55.), Mikita (86.).

Sátoraljaújhely–Mátészalka   3–5 (1–1)

Sátoraljaújhely, 100 néző, v.: Nagy Cs. Mátészalka: Demeter – Nagy A., Vacsilja (Szondi), Sipos, Czvik, Kléninger, Illés Gy., Szabó I., Szakács (Pálfi), Hengsperger, Trencsényi (ifj. Tóth Z.). Edző: Tóth Zoltán.

Gól: Ocsenás (7. és 70. – a másodikat 11-esből), Trembulyák (80.), illetve Hengsperger (41. és 89.), Trencsényi (55.), Kléninger (68.), Czvik (76.).

Berettyóújfalu–Balmazújváros 1–0

Nyíradony–Hajdúböszörmény 3–0


 

A bajnokság állása M Gy D V L-K Gk P
 1. Létavértes 4 4 - - 11-0 +11  12
 2. Nyíradony 4 3 1 - 14-4 +10  10
 3. Sényő 4 3 - 1 9-5 +4  9
 4. Berettyóújfalu 4 3 - 1 8-4 +4  9
 5. Rakamaz 4 3 - 1 8-6 +2  9
 6. Tuzsér 4 2 1 1 14-3 +11  7
 7. Balkány 4 2 1 1 8-5 +3  7
 8. Hajdúnánás 4 2 - 2 6-5 +1  6
 9. Mád 4 2 - 2 5-6 -1 6
 10. Szirmabesenyő 4 1 1 2 6-13 -7 4
 11. Ibrány 3 1 - 2 3-6 -3 3
 12. Hajdúböszörmény 4 1 - 3 2-5 -3 3
 13. Balmazújváros 4 1 - 3 5-11 -6 3
 14. Mátészalka 4 1 - 3 7-16 -9 3
 15. Sátoraljaújhely 3 - - 3 4-11 -7 0
 16. Szakoly 4 - - 4 3-13 -10 0

 


 

Fel Következő