2. forduló (2006.08.19)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

MátészalkaIbrány
Tóth Zoltán
, mátészalkai edző: – A Dubajból érkezett első osztályú együttes elleni szerdai edzőmérkőzés és az 1–0-ás győzelem azért is jött jól, mert a bajnokság előtt több lekötött találkozónk elmaradt. A múlt heti, hajdúböszörményi sikerünk akkor ér valamint, ha szombaton nyerni tudunk a jó erőkből álló Ibrány ellen.

Németh Károly, ibrányi edző: – A rajtunk ideálisan sikerült, de még sokat kell dolgoznunk. Most kétszer idegenben lépünk pályára, ez a tény, valamint a sérültjeink állapota eleve maghatározza a választható taktikánkat. A Mátészalka nagyon megerősödött a nyáron, ezáltal a bajnoki egyértelmű esélyese, de mi bízunk a lendületünkben és a szervezettségünkben.

LétavértesRakamaz
Veigli Géza
, rakamazi edző: – Komoly árat fizettünk a Sátoraljaújhely elleni fölényes győzelemért: Szilágyinak a góljánál kifordult a bokája, Nagy rúgást kapott a lábára, Marcseket azóta is derékbántalmak gyötrik. A vezéráldozatokon kívül Galambosinak szombaton lesz az esküvője, rá biztosan nem számíthatok. Reálisan nézve, Létavértesen nekünk a döntetlen megfelelne.

Volán-Sényő–Balkány
Rubóczki Tibor
, sényői játékos-edző: – Szerdán 3–1-re nyertünk edzőmeccsen a Tuzsér ellen, győzelemmel hangoltunk az újabb megyei bajnokira. Az aranyéremre esélyes Balkánnyal a Kálló-kupán találkoztunk, ott szembesültünk az agresszív letámadásukkal. A vasárnapi meccsünkön bármi előfordulhat, nálunk egyedül Asztalos pályára lépése kérdőjeles.
Mirgai László, balkányi edző: – Nagyon szervezett, egységes, fiatal együtteshez látogatunk. Mint minden rangadó, ez is háromesélyes. Amennyiben meg tudjuk ismételni a Létavértes ellen nyújtott teljesítményünket, megszerezhetjük az újabb három pontot. Tóth Z. játékára nem számíthatok, Balás és Czifrák játéka egyelőre bizonytalan.

BalmazújvárosNyírmada
Szilágyi Bertalan
, nyírmadai edző: – Jót tett az önbizalmunkban, hogy győzelemmel mutatkoztunk be az NB III-ban. Most egy újabb hajdú-bihari ellenféllel találkozunk, és abból indulunk ki: idegenben a vereségen kívül minden eredmény elfogadható. Benkő és Orosz továbbra is sérült.

 


Tudósítások, eredmények

MátészalkaIbrány 1-3 (1-1)

Mátészalka, 300 néző, v.: Csáki L.

Korsoveczki bebiztosította a győzelmet

Fotó: Kató L.

Mátészalka: Balogh Z. – Nagy A. (Sipos), Garamvölgyi, Magyari, Szakács, Balogh J., Bellon, Baksa (Bakos), Patály, Nagy Sz., Csehi Z. Edző: Tóth Zoltán.

Ibrány: Tóth N. – Horváth A., Kántor, Kovács M., Csáki, Korsoveczki, Laksai M., Kléninger (Harsányi), Szilágyi V. (Varga K.), Fekete Á., Simon G. (Novák). Edző: Németh Károly.

30. perc: egy bal oldali szabadrúgást követően Kántor közelről a hálóba lőtt, 0-1.

45. perc: Nagy Sz. kevergetett az alapvonal közelében, középreadásából Baksa révén szépített a hazai gárda, 1-1.

54. perc: nem tudtak felszabadítani a szalkai védők, ezt Szilágyi V. ki is használta, s félmagasan a kapu bal oldalába helyezett, 1-2.

90. perc: Korsoveczki futott el a jobb szélen, három védőt elfektetett, majd laposan Balogh Z. kapujába lőtt, 1-3.

Biztos hazai győzelmet tippeltek a mérkőzésre kilátogató szalkai drukkerek, de a meccset nézve hamarosan belátták, nem lesz ez sima derbi. Az Ibrány rendkívül fegyelmezetten, nagy odaadással játszott, s a gyors ellentámadásokat remekül alkalmazva megérdemelten győzött.

Jó: Kántor, Korsoveczki, Szilágyi V.

Tóth Zoltán: Ész nélkül, szervezetlenül rohantunk előre, ezért az utolsó húsz percre elfárasztottuk önmagunkat. Érthetetlen számomra a csapat hozzáállása.

Németh Károly: Nagyon küzdöttünk, jó időben szereztük a góljainkat. Ellenfelünk nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de a nehéz periódusokat sikerült átvészelnünk. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk.


Létavértes–Rakamaz 3–1 (1–0)

Létavértes, 100 néző, v.: Kujbus.

Létavértes: Papp – Németh, Király, Szűcs I. (Arnóczki, 66.), Karacs – Nagy R., Spitzmüller, Szűcs L., Éles – Saliga I. (Kanál, 84.), Saliga Z. (Szilágyi P., 46.). Edző: Kondás Elemér.

Rakamaz: Borkó – Csikai (Venczel), Baka, Nagy S., Székely, Riczu, Bessenyei, Koskovits, Török I. (Feczkó), Ondó (Kóder), Nagy I. Edző: Veigli Géza.

Gól: Németh (43.), Szilágyi P. (46. és 50.), illetve Ondó (56.). Jó: Borkó, Baka, Nagy S., Venczel.

Volán-Sényő–Balkány 1–2 (0–0)

Sényő, 600 néző, v.: Kristán.

Volán-Sényő: Polgári – Pljutyinszkij, Torda, Asztalos, Fiumei, Ruska, Jeddi, Kóka R., Székely (Bodnár), Tóth T. (Knoblok), Haburcsák. Játékos-edző: Rubóczki Tibor.

Balkány: Vadon – Szabó T., Frida, Szabó P., Dán, Vass Z. (Dobos Z.), Czifrák, Lovas, Tóth Z. (Daru), Balás, UIveczki (Meszesán). Edző: Mirgai László.

Gól: Bodnár (60.), illetve Lovas (48.), Balás (90.).

Balmazújváros–Nyírmada 1–2 (0–1)

Balmazújváros, 400 néző, v.: Vróbel.

Balmazújváros: Barna – Vaszilkó, Szabó Zs., Tornyai, Németi – Kovács T. (Kristóf, 88.), Szabó B., Murák, Mikhárdi (Borza, 78.) – Nagy Cs. (Kállai, 67.), Virág. Edző: Nagy Lajos.

Nyírmada: Tuza – Fejes, Tóth Sz., Vadicska, Tóth Zs., Bancsi, Szőke I., Orosz Zs. (Dancs), Danku (Ponczók), Fekete G., Mátyus (Papp Z.). Edző: Szilágyi Bertalan.

Gól: Nagy Cs. (58.), illetve Fekete G. (32. és 47.). Jó: Fekete G., Vadicska, Tóth Sz.

Sátoraljaújhely – Hajdúszoboszló 5-2 (2-1)

Sátoraljaújhely, 300 néző. V.: Bendik (Szabó, Vitkai).

Sátoraljaújhely: Szemán – Vicickó, Szabó S., Bodnár, Barna, Janikó T. (Fedor), Janikó R., Szabó I., Váradi I., Dakos (Fodor J.), Timkó (Váradi G.). Edző: Szabó László.

Hajdúszoboszló: Pallai – Tóth (Koppány), Sarkadi, Mezei (Jámbor), Csáki, Sándor, Suta, Kovács Gy. (Dér), Lendvai, Sónák, Harsányi. Edző: Rósa Csaba.
Gól.: Dakos (2), Timkó, Szabó I., Váradi G., ill. Harsányi, Sarkadi.
Kiállítva: Csáki (40.).
Jó: Bodnár, Barna, Dakos, Szabó I., ill. Pallai.

Berettyóújfalu-Hajdúnánás 0-1 (0-0)

Berettyóújfalu, 250 néző, vezette: Bodnár.

Berettyóújfalu: Szántó – Varga Zs. Szitkó, Ékes (Nagy R., 56.) – Kolompár (Tamás, 77.), Nagy Tibor, Turzó, Nagy Tamás – Lovas, Balogh (Nagy I., 26.). Edző: Kártik József.

Hajdúnánás: Haász-Brandt – Bocz, Bernáth, Nagy T., Kovács A. – Kotricz Z. (Kotricz I., 28.), Kondora, Mikita, Kovács I. (Szojka, 88.) – Horváth, Szabadi. Edző: Zolnai Lajos.

Gól: Kondora a 71. percben. Jó: Szántó, Szitkó, Nagy I., illetve Kondora, Mikita, Szabadi.

Nyíradony-Hajdúböszörmény 3-3 (2-2)

Nyíradony, 300 néző, vezette: Nagy Cs.

Nyíradony: Kerezsi (Katona, 46.) – Fülöp, Szilágyi, Nagy I., Hogya – Tóth Sz., Terdik, Palaga, Szabó T. – Dávid (Bodogán, 46.), Szegedi (Lukács, 74.). Edző: Selyem Nándor.

Hajdúböszörmény: Nagy I. S. – Marján (Andorkó, 21.), Papp F., Kovács A., Molnár – Hajdú (Hencz, 54.), Szabó M., Kiss L., Lábas (Láda, 71.) – Szabó I., Siketh. Edző: Papp Ferenc.

Gól: Palaga az 5., Dávid a 16., Szabó T. az 51., illetve Kovács A. a 10., Szabó I. a 40., Kiss L. a 62. percben. Jók: Nagy I., illetve Kovács A., Kiss L.

 

 


 

Fel Következő