3. forduló (2006.08.27) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Balkány (1.)–Ibrány (2.) Mirgai László, balkányi edző: – Az Ibrány a csoport egyik legjobb csapata, ezt bizonyította Mátészalkán is. Eddig nem sok sikerélményünk volt ellenük, bízom benne, hogy végre legyőzzük őket. Ehhez mindenkinek kettőzött erővel kell hajtani. Sajnos, sok a sérültünk (Tóth Z., Szabó I., Ulveczki, Szabó P., Benczik), bízom a beugró játékosaimban. Németh Károly, ibrányi edző: – Az idei bajnokság toronymagas esélyeséhez látogatunk, akik nyáron tovább erősödtek. A játéktudás és a tapasztalat mindenképpen mellettük szól. Nálunk a jó rajt a játékosok hangulatában is érzékelhető változást idézett elő, ezért remélem, hogy az átlagnál jóval felszabadultabban tudunk pályára lépni. Rakamaz (5.)–Volán-Sényő (14.) Veigli Géza, rakamazi edző: – Ki lehet kapni Létavértesen, ám ahogy mi maradtunk alul, az bosszantó volt. Most egy pont nélküli ellenféllel találkozunk, ahol ki vannak éhezve a sikerélményre. Remélem, egy héttel később kezdik meg a pontgyűjtést. Szilágyi továbbra sem teljes értékű, Galambosira és Marcsekre viszont számíthatok. Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: – Két olyan vereséggel kezdtük a szezont, ami bár benne volt a pakliban, de nem esett jól. Éppen ezért minél hamarabb pontot vagy pontokat kell szereznünk, hogy ne szakadjunk le a mezőnytől. Ehhez a helyzetkihasználásunkon kell sokat javítani. Nyisztor sérült, egyelőre kérdéses a szerepeltetése. Mátészalka (6.)–Nyíradony (10.) Tóth Zoltán, mátészalkai edző: – A múlt héten már péntek éjszaka eldőlt a végeredmény, a blama után be kell bizonyítani, hogy az Ibrány elleni csak egyszeri csúnya félreléps volt. Ismét hazai pályán mutathatják meg a futballisták, hogy nem felejtettek el játszani. A két Nagy, Attila és Szabolcs sérült. Nyírmada (3.)–Berettyóújfalu (12.) Szilágyi Bertalan, nyírmadai edző: – Egymás után a harmadik hajdú-bihari ellenféllel mérkőzünk. A híreim szerint a legyőzött Nyíradonyhoz és a Balmazújvároshoz képest jobb erőt képvisel a Berettyóújfalu. Bancsit és Fejest szerdáig még nem láttuk, remélem, a hét végére mindketten előkerülnek. Ezúttal sem szeretnénk csalódást okozni lelkes szurkolóinknak.
Balkány–Ibrány 1–3 (0–1). Szakoly, 500 néző, v.: Tatár. Balkány: Vadon – Dobos Z. (Meszesán), Daru, Frida, Vass Z., Czifrák, Tóth Z. (Tóth P.), Szabó J., Lovas, Dán (Gilányi), Balás. Edző: Mirgai László. Ibrány: Tóth N. – Horváth A., Kántor, Kovács M., Csáki I., Korsoveczki, Laskai M., Kléninger (Milka), Szilágyi V. (Varga K.), Fekete Á. (Imre), Simon G. Edző: Németh Károly. Gól: Czifrák (91. perc), illetve Simon G. (11-esből, 41.), Szilágyi V. (50.), Fekete Á. (78.). Mirgai László: A kihagyott tizenegyes és a sok elpuskázott helyzet megbosszulta magát. Vezetése után az Ibrány kénye-kedve szerint kontrázhatott, és így megérdemelten nyert. Németh Károly: A mérkőzés fordulópontja az ellenfél által elhibázott és az általunk értékesített tizenegyes volt. Ezek által kaptunk egy nagy esélyt, amivel a második félidőben maximálisan élni tudtunk. A nagyon masszív és szervezett védekezésünkkel roppant értékes három pontot tudtunk szerezni. További eredmények: Rakamaz–Volán-Sényő 2–1 (2–0). Rakamaz, 200 néző, v.: Guta. Rakamaz: Borkó – Baka, Székely Á., Koskovits, Galambosi, Riczu (Szilágyi K.), Bessenyei, Török (Csikai), Gáspár (Nagy I.), Marcsek, Ondó. Edző: Veigli Géza. Volán-Sényő: Polgári – Pljutyinszkij, Torda, Asztalos, Fiumei, Ruska, Kóka R., Haburcsák, Székely Z. (Bodnár), Tóth T., Nyisztor (Knoblok). Játékos-edző: Rubóczki Tibor. Gól: Marcsek (14. és 41.), illetve Nyisztor (11-esből, 57.). Kiállítva: Bessenyei (második sárga lap után), illetve Pljutyinszkij (utánrúgásért, mindkettő 58.). Nyírmada–Berettyóújfalu 3–1 (2–0). Nyírmada, 400 néző, v.: Kalász. Nyírmada: Tuza – Fejes, Tóth Sz., Vadicska, Tóth Zs., Mátyus, Szőke I. (Dancs), Orosz Zs. (Szőke J.), Danku (Papp Z.), Fekete G., Bíró. Edző: Szilágyi Bertalan. Berettyóújfalu: Szántó – Trencsényi, Nagy Tamás (Csordás), Turzó, Nagy I., Éles, Szitkó, Nagy Tibor (Kasza), Lovas, Kolompár, Varga. Edző: Kártik József. Gól: Fejes (14.), Danku (27.), Papp Z. (84.), illetve Kasza (87.). Mátészalka–Nyíradony 2–0 (1–0). Mátészalka, 200 néző, v.: Csorba. Mátészalka: Balogh Z. – Sipos (Bakos), Garamvölgyi, Magyari, Szakács (Molnár Sz.), Balogh J., Bellon, Baksa, Patály, Nagy Z., Csehi Z. Edző: Tóth Zoltán. Nyíradony: Katona – Szilágyi Sz. (Szegedi), Usztics, Terdik, Hogya, Tóth Sz. (Szemán Zs.), Bodogán, Szabó T., Fülöp, Palaga, Nagy I. (Dávid). Edző: Selyem Nándor. Gól: Szilágyi Sz. (öngól, 45.), Magyari (11-esből, 49.). Hajdúböszörmény-Balmazújváros 3-1 (2-0). Hajdúböszörmény, 200 néző, vezette: Takács. Hajdúböszörmény: Dobó – Andorkó, Kovács
A., Burai, Ivánka (Marján, 74.) – Hajdú (Nagy II. S., 61.), Szabó M. (Hencz,
81.), Kiss L. Berta – Szabó I., Siket. Edző: Papp Ferenc. Gól: Siket a 20., Szabó I. a 30., az 52., illetve Virág (11-esből) az 54. percben. Kiállítva: Marján (Hajdúböszörmény) a 80. percben. Jók: Dobó, Szabó M., Kiss L., Szabó I., illetve Vaszilkó, Harangi. Hajdúszoboszló-Létavértes 0–3 (0-2).
Hajdúszoboszló, 250 néző, vezette: Némethi. Hajdúnánás – Sátoraljaújhely 1-0 (0-0).
Hajdúnánás, 200 néző. V.: Gergely (Homonnai, Takács). |