4.
forduló (2006.09.03)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Forduló-hangoló
Ibrány–Rakamaz
Németh Károly, ibrányi edző: – A
Rakamazzal eddig izgalmas és fordulatos meccseket játszottunk, és most sem lesz
ez másként. Ilyenkor nem a táblázaton elfoglalt helyezés számít, hanem a
pillanatnyi koncentráció és forma. Reméljük, hogy szépszámú közönség előtt,
sportszerű körülmények között mérkőzhetünk. Vattai műtét után
lábadozik, Kléninger
hosszabb időre pihenőre szorul.
Veigli Géza, rakamazi edző: –
Nem kezdtünk rosszul, de igazából még csak
formálódunk. Vannak gondjaink, többek között problémát jelent az, hogy
Bessenyeire kiállítása miatt nem számíthatunk. Nehéz dolgunk lesz,
hiszen az ibrányiak nagyon elkapták a fonalat, lendületben vannak. Megpróbálunk
helytállni a rangadón, a múlt heti harcos felfogáshoz jobb játékot remélek, és
akkor pontot szerezhetünk.
Balkány–Mátészalka
Mirgai László, balkányi edző: –
Sorozatban a negyedik rangadónkat játsszuk. Sajnos, a játékoskeret fele edzett a
héten, a másik fele kisebb-nagyobb sérülését ápolgatta. Érdeklődve várom, hogy
ebben a helyzetben mire leszünk képesek. Da ha otthon, azaz Szakolyban akarjuk
tartani a három pontot, akkor mindenképpen javítani kell a
helyzetkihasználásunkon.
Tóth Zoltán, mátészalkai edző: –
A hét végi győzelmünk nagyon jókor jött,
ugyanakkor kirajzolódtak a hibáink is, amiket minél hamarabb ki kell javítani. A
vasárnapi lesz az eddigi legnehezebb mérkőzésünk. Ha győzni akarunk a
bajnokesélyes otthonában, a formánk szinten tartása mellett hatékonyabban kell
kihasználnunk a ziccereket.
Czvik, Szakács, Sípos,
Patály és Csehi Z.
kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik.
Sátoraljaújhely–Nyírmada
Szilágyi Bertalan, nyírmadai edző: –
Három meccs, három győzelem. Igenám, de mindez áldozatokkal jár! Illés,
Benkő
és
Bancsi nem játszhatott a Berettyóújfalu
ellen, azóta
Danku, Szőke I. és Orosz
sem teljesen egészséges. Kíváncsi vagyok az utolsó edzésnapra, „péntek doktor”
csodákra képes. Bízom a pontszerzésben!
Tudósítások, eredmények
|
A sárga mezes Ibrány
magabiztosan győzött |
Fotó: Kató L. |
Ibrány-Rakamaz
3–0 (0–0). Ibrány, 500 néző, v.: Kocsis.
Ibrány: Tóth
N. – Horváth A., Kántor, Kovács M., Csáki I., Korsoveczki, Laskai M., Milka (Harsányi), Szilágyi V.
(Varga K.), Fekete Á. (Imre), Simon G. Edző: Németh
Károly.
Rakamaz:
Borkó – Baka, Székely, Riczu (Nagy I.), Török, Ondó (Zsarnai), Marcsek,
Galambosi, Koskovits, Csikai, Szilágyi K. Edző: Veigli Géza.
Gól: Fekete Á.
2
(48. és 84. perc, az elsőt
11-esből), Korsoveczki (53.).
Kiállítva: Török (84. perc)
Jó:
Fekete Á., Laskai, Kántor, Korsoveczki, illetve Baka, Székely, Szilágyi,
Galambosi.
Németh
Károly: – Kiegyenlített első félidő után a második játékrész elejét jobban
elkaptuk, és perceken belül olyan előnyt szereztünk, amit a végén még sikerült
növelnünk is. Masszív védekezésünkből továbbra sem engedtünk.
Veigli
Géza: – Minden tekintetben partiban voltunk, durva egyéni hibák miatt
vesztettünk.
További eredmények:
Balkány–Mátészalka 1–0 (1–0)
Sátoraljaújhely–Nyírmada 1–2 (0–1)
Létavértes–Hajdúnánás 7–0
Berettyóújfalu–Hajdúböszörmény 5–0
Balmazújváros–Nyíradony 0–1
A Volán-Sényő–Hajdúszoboszló mérkőzést szeptember
6-án, szerdán 16.30 órától rendezik.
Tabella:
1. Ibrány 4 4 - -
11-3 12
2. Nyírmada 4 4 - - 8-3 12
3. Létavértes 4 3 - 1 13-4 9
4. Balkány 4 3 - 1 7-4 9
5. Hajdúnánás 4 2 1 1 2-7 7
6. Rakamaz 4 2 - 2 9-7 6
7. Mátészalka 4 2 - 2 5-5 6
8. Berettyóújfalu 4 1 1 2 6-4 4
9. Nyíradony 4 1 1 2 4-6 4
10. Hajdúböszörmény 4 1 1 2 7-11 4
11. Sátoraljaújhely 4 1 - 3 6-11 3
12. Balmazújváros 4 - 1 3 2-6 1
13. Hajdúszoboszló 3 - 1 2 2-8 1
14. Sényő 3 - - 3 3-6 0
|