19. forduló
(2008.03.30)
| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Forduló-hangoló
Debreceni VSC II (1.)–Ibrány (7.)
Vadon Lajos, ibrányi edző: – Ez a mérkőzés olyan, mint amikor
Rocky Balboa csapott össze Dragonnal. A debreceniek a legideálisabb feltételek
között készülnek, mi pedig az NB III-as szintnek megfelelő környezetben.
Persze, az élet ott sem egyszerű, mert annak idején például Rocky nyert. Az
előzményekhez hozzátartozik, hogy Marcsek három sárgás, Fekete és Tilki pedig
megsérült. Még annyit: ezúton is jobbulást kívánunk
Tóth Zoltánnak!
Tudósítások, eredmények
Debreceni VSC-DEAC II–Ibrány 3–2
(1–1)
DEAC-pálya, 200 néző, v.: Szigetvári. DVSC-DEAC
II: Verpecz – Oláh, Ludánszki, Szűcs, Fodor M., Nagy R., Spitzmüller,
Szilágyi P. (Szakály P.), Éles (Takács Z.), Rudolf, Sztojkov (Nagy
D.). Edző: Kondás Elemér. Ibrány: Pintér – Baka (Koczogh), Kovács M.,
Kántor, Tóth Z., Szilágyi V., Turóczi, Milka, Csáki (Tóth Zs.), Varga
K., Imre. Edző: Vadon Lajos.
Nagyszerű játékot mutatott be a vendégcsapat az első félidőben. Imre
vezetőgólját követően
mosolyogtató tizenegyesből egyenlítettek a debreceniek. A második
félidőben több lehetősége volt a listavezetőnek, és bár fordított a
kis Loki, Imre egyenlített. A hajrában lesgyanús góllal jutott újra
előnyhöz a házigazda, az utolsó percben pedig elmaradt egy tizenegyes
a vendégek számára. A döntetlen igazságosabb lett volna.
Gól: Rudolf (45., 60., az elsőt 11-esből), Takács Z. (81.),
illetve Imre (40., 67.).
Jó: az egész vendégcsapat, Imre a mezőny legjobbja. (Tudósító: Vígh
Sándor)
Vadon Lajos: – Eddig sem szerettem az egri bort,
ezután még jobban nem fogom.
A mérkőzés jegyzőkönyve
Várda SE–Mátészalka 3–2 (1–2)
Kisvárda, 500 néző, v.: Szűcs N. Várda SE: Petranics – Dolhai, Krizán,
Jánvári (Kalu), Deák, Baksa, Cipf, Vicickó (Cseke), Spekker, Varga J.
(Kerepesi), Balázsi. Edző: Kocsis János. Mátészalka: Gergely (Rosus) –
Patály, Mos, Doros, Kádár, Rézműves, Molnár, Cristea, Chifor, Riskó
(Szolnoki), Bíró J. Megbízott edző: Szécsi Zoltán.
Az 1. percben lőtt gól után úgy gondolták az esélyesebb hazaiak, hogy
már megnyerték a mérkőzést. Érvényesült a futball törvényszerűsége, a
szalkaiak két kontrából két gólt értek el. A második félidőben
jóformán egykapuztak a kisvárdaiak, a vendégek védekezés közben
súrolták a durvaság határát. Végül Krizán bombagólja döntött a 89.
percben. Gól: Balázsi (1.), Cipf (48., 11-esből), Krizán (89.),
illetve Bíró (27.), Mos (38.). Kiállítva: Cristea (90.). Jó: senki,
illetve Gergely, Bíró J., Mos.
Kocsis János: – A kötelező győzelem mindig a
legnehezebb, de az a jó csapat, amelyik gyenge játékkal is tud mecset
nyerni.
Szécsi Zoltán: – Nagyon sajnáltam a mérkőzés végén az
öltözőben pityergő gyerekeket, mert mindent megtettek a siker
érdekében.
Balkány–Nyírmada 0–4 (0–2)
Balkány, 200 néző, v.: Vitkai. Balkány: Varga I. – Dán, Vass, Burik
(Horváth), Batári, Gégény, Tóth Z., Vass, Gilányi (Ulics), Rácz,
Majchrovics (Vajda). Edző: Selyem Nándor. Nyírmada: Tuza – Fejes,
Benkő, Tóth Sz., Danku, Mátyus (Járomcsák), Nagy M. (Ponczók), Bancsi,
Németh A., Papp Z. (Katona), Nagy Sz. Edző: Szilágyi Bertalan.
Az első félidőben kihasználták a szél támogatását a madaiak, két gólos
előnnyel cserélhettek térfelet. Utána a balkányiaknak nyitniuk
kellett, a vendégek kontráztak, ezáltal sikerült növelniük az
előnyüket. Gól: Bancsi (21.), Papp Z. (36.), Katona (66., 86.). Jó:
senki, illetve Tóth Sz., Benkő, Bancsi.
Selyem Nándor: – Néhány játékosnak el kell
gondolkodnia arról, hogy milyen hozzáállást igényel a harmadosztályban
futballozni.
Szilágyi Bertalan: – Ritkán látható kitűnő
játékvezetés mellett örülök, hogy kitették Balkányban a kapukat, és a
csatáraink vették a lapot.
Nagyecsed–Diósgyőri VTK II 2–1 (0–0)
Nagyecsed, 200 néző, v.: Bodnár. Nagyecsed: Makó – Szűcs
Tamás, Ricsei, Szakács, Szűcs Tibor, Gádzsa, Kovács N., Petrohai,
Bulyáki, Bíró Zs. (Szarka), Bulyáki A. Edző: Berettyán Gábor.
Diósgyőri VTK II: Dénes – Csorba, Czövek (Lindák), Bokros, Németh D.,
Kassim, Orlóczki (Németh), Kleiber, Nagy, Kánya, Cardozo. Edző:
Földesi Károly.
Az első félidőben a hirtelen lezúduló eső által sáros pályán nem
alakult ki folyamatos játék, bár gólszerzési lehetőségek voltak
mindkét oldalon. A szünet után a bátrabb hazai játék meghozta az
eredményét, amely két gólban mutatkozott meg. A Diósgyőr a hajrában
tizenegyesből szépített, az ecsediek győzelme megérdemelt. Gól:
Bulyáki A. (48.), Bíró Zs. (58.), illetve Kánya (81., 11-esből).
Kiállítva: Nagy T. (90.), Kánya (92.). Jó: az egész hazai csapat,
illetve Bokros, Kassim. (Tudósító: Bíró Attila)
Berettyán Gábor: – Ez a győzelem több szempont miatt
is a bravúr kategóriába tartozik. Csak gratulálni tudok a csapat
valamennyi játékosának!
Földesi Károly: – Ellentétes félidők után a döntetlen
reálisabb eredmény lett volna. A játékvezetői hármas nem biztosított
egyenlő feltételeket.
Nyíregyháza Spartacus II–Berettyóújfalu 3–3 (3–2)
Nyíregyháza, 100 néző, v.: Séra. Nyíregyháza Spartacus II: Tóth N. –
Debróczki, Kántor F., Nánási, Deák, Orgován (Csernák), Minczér, Ramos,
Oláh, Nagy D. (Lovas I.), Menougong (Anderka). Edző: Balogh Zoltán.
Berettyóújfalu: Jenei – Józsa (Nagy I.), Turzó, Siróczki, Ékes
(Kolompár), Csordás, Nagy Z., Lovas N., Sáfár, Szitkó, Nemes (Nagy
T.). Edző: Kártik József. Mozgalmas első félidő után a kettős
emberelőnyben játszó vendégek egyenlítettek. Gól: Menougong (7.), Nagy
D. (20., 25.), illetve Szitkó (9., 78.), Józsa (33.). Kiállítva: Ramos
(ellenfele leköpéséért, 22.), Minczér (második sárga lap, 61.).
Kártik József: – Óriási sanszot szalasztottunk el az
erősebb játékerőt képviselő, de igen komoly létszámhátrányban játszó
ellenféllel szemben. A pontszertéshez kellett a két jogos kiállítás.
Hajdúböszörmény–Volán-Sényő 4–0 (1–0)
Hajdúböszörmény, 300 néző, v.: Tóth T. Hajdúböszörmény: Bákonyi –
Király, Frida, Usztics, Hortó, Szabó (Kádár), Arnóczki (Kiss), Bellon,
Lovas, Kolbe, Balás. Edző: Németh Károly. Volán-Sényő:
Fucsovics – Dóczi (Knoblok), Puskás, Asztalos, Bárány, Márton L.,
Bodnár, Márton I., Székely (Orosz), Haburcsák, Nyisztor. Játékos-edző:
Rubóczki Tibor.
Negyven percig egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, bár a krónikához
hozzátartozik, hogy
első percben az asszisztens lest jelezve szabályos góltól fosztotta
meg a vendégeket, akiket később a meg nem adott tizenegyes is
bőszített. Hatalmas védelmi hibát kihasználva szerzett vezetést a
Böszörmény. A második félidő első tíz percében az újabb megingások
révén már három gólos lett a különbség, amit a hajrában Bellon tovább
növelt. Aki nem látta, nem hiszi el, hogy akár ikszelhettek is volna a
sényőiek. Gól: Bellon (42., 70.), Lovas (46.), Balás (55.). Jó: Lovas,
Bellon, Király, illetve Dóczi, Márton L., Nyisztor. (Tudósító: Pehely
Zoltán)
Németh Károly: – Ellentétes félidőket mutattunk be.
Az elsőben inkább a küzdés dominált, a másodikban a helyzetkihasználás
és a pontos befejezés játszott fontos szerepet.
Rubóczki Tibor: – Az első félidőben egyenlő partnerek
voltunk, mégis hátrányba kerültünk. Rosszul folytattuk, végül négy
lett közte. Ki lehet kapni Böszörményben, de nem mindegy, hogy milyen
hozzáállással.
További eredmények: Létavértes–Hajdúnánás 1–0,
Balmazújváros–Nyíradony 5–2.
Tabella:
1. Debreceni VSC II 19 15 2
2 50–21 47
2. Várda SE 19 14 2 3 46–16
44
3. Nyírmada 19 13 1 5 41–21 40
4. Diósgyőr II 19 12 4 3
42–13 40
5. Nagyecsed 19 11 3 5 36–20
36
6. Hajdúböszörmény 19 9 4 6
31–22 31
7. Nyíregyháza II 19 9 4 6
27–24 31
8. Balmazújváros 19 8 6 5
33–28 30
9. Ibrány 19 9 2 8 33–30 29
10. Volán-Sényő 19 6
4 9 32–32 22
11. Hajdúnánás 19 5 4 10
20–30 19
12. Berettyóújfalu 19 4 4 11
27–39 16
13. Balkány 19 4 3 12 17–49
15
14. Mátészalka 19 4 2 13
17–38 14
15. Létavértes 19 3 4 12
22–42 13
16. Nyíradony 19 1 1 17
19–68 4
|