4. forduló (2011.09.10-11.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

 
Tiszakanyár SE Ibrány SE
Kezdés: 2011.09.11 15:30

Vasárnap 15:30-kor kerül megrendezésre az NB III. 2011/2012-es szezonjának negyedik fordulója, melyben városunk labdarúgó csapata a Tiszakanyárhoz látogat. A tavalyi évadban a 10. fordulóban látogattunk riválisunk otthonába, és 2-1-es vereséget szenvedtünk. Gólunkat Babják Csaba szerezte. A hétvégi mérkőzés játékvezetője Nagy Ferenc, segítői Szűcs Norbert és Papp Ferenc lesznek.

Vasárnap fiataljaink is pályára lépnek, hazai környezetben fogadják Tiszalök csapatát. U17-es csapatunk 10 órakor kezdi meg mérkőzését, U19-es csapatunk 12:00-kor.

Várjuk minden kedves szurkolónkat, buzdítsák fiataljainkat, majd látogassanak el Tiszakanyárra, ahonnan reményeink szerint felnőtt csapatunk ponttal, vagy pontokkal távozik.

Hajrá IBRÁNY!!!!!


Koskovits György, tiszakanyári edző:
Az Ibrány eddigi szereplése nem igazán tükrözi a valós erejét, mert amelyik csapat Böszörményben három gólt tud szerezni, annak a támadójátéka igen erős lehet. Nagyon nehéz és harcos mérkőzésre számítunk, erre is készülünk, ennek ellenére szeretnénk mindenféleképpen minimum a veretlenségünket megtartani.

 


Kató István, ibrányi edző:

Az elmúlt két fordulóban jó teljesítményt nyújtott a csapat, ami a szerzett gólok számában is mérhető, bajnoki pontot viszont még egyelőre nem tudtunk szerezni. Nehéz találkozó vár ránk most is, de bízom benne, hogy jó játékunk szerencsével is párosul, és eredményesek leszünk a háromesélyes rangadón, ahol a pillanatnyi forma lehet a döntő.

Sérültek: Kövér Gergely, Horváth Norbert, Imre Győző, Szilágyi Viktor, Tóth Zsolt

Eltiltott: Cafu, Balogh Alex
 


További mérkőzések:

Szeptember 10., szombat, 15.30:

Létavértes–Hajdúböszörmény, Tiszalök–Debreceni EAC, Cigánd–Nyírbátor, Tuzsér–Sárospatak, Baktalórántháza–Kótaj, Hajdúszoboszló–Várda SE.

Vasárnap, 15.30: Nagyecsed–Kemecse.


Tudósítások, eredmények

Tiszakanyár–Ibrány 2–1 (2–1)
Tiszakanyár, 400 néző, v.: Nagy F.

Tiszakanyár: Szobonya G. – ifj. Koskovits Gy., Hokk Á., Orgován Gy., Katona R., Ruska (Pócsi B., 75.), Kóka R., Lakatos L., Deák T. (Balázsi P., 15.), Csombók Z., Gombkötő S. (Göncz, 90.). Edző: Koskovits György.

Ibrány: Pécsi V. – Kántor Zs., Tilki, Papp Á. (Hruska, 66.), Turóczi Cs., ifj. Kató I., Jose Carlos, Kléninger, Reinaldo, Balla K., Illak (Kovács M., 13., Reszler Zs., 80.). Edző: Kató István.

Eseménydúsan indult a meccs, hiszen Kántor Zsolt kiállítása után a szabadrúgásból gólt szereztek a hazaiak, majd rögvest egyenlített az Ibrány. Ezután nagy küzdelem alakult ki a pályán, változatos játékkal teltek a percek. A hazai csapat nem használta ki maradéktalanul az emberelőnyét, de a győzelmet nehézségek árán végül megszerezte.

Gól: Lakatos L. (6.), Gombkötő S. (35.), illetve Turóczi Cs. (8.). Kiállítva: Kándor Zs. (buktatta a gólhelyzetben kitörő Gombkötőt, 5.).

Jó: Szobonya G., Orgován Gy., ifj. Koskovits Gy., Lakatos L., Kóka R., Gombkötő S., illetve Pécsi V., Kléninger, Balla K., ifj. Kató I.

Koskovits György: – A kiállítás sajnos óriási pánikot okozott csapatunk játékában, ami által nagyon pontatlanul és kapkodva játszottunk. Ennek ellenére természetesen örülünk a harcos Ibrány ellen szerzett három pontnak.

Kató István: – A korai kiállítás ellenére végig a győzelemért játszott a csapat, amely bebizonyította azt is, hogy bármilyen összetételben is lép pályára, van elképzelése és tartása, csak gratulálni tudok a fiúknak a mai teljesítményhez.


További eredmények:

Baktalórántháza–Kótaj 0–0
Tuzsér–Sárospatak 2–0 (1–0)
Tiszalök–Debreceni EAC 1–2 (0–2)
Cigánd–Nyírbátor 2–3 (1–1)
Hajdúszoboszló–Várda SE 3–2 (2–2)
Nagyecsed–Kemecse 2–2 (0–1)
Létavértes–Hajdúböszörmény 5–0.


Tabella:

 

 

Fel Következő