5. forduló (2011.09.17-18.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

 
Ibrány SE HSE
Kezdés: 2011.09.18 15:00

Ibrány (15.)–Hajdúszoboszló (5.)

Móré Zoltán, ibrányi egyesületi elnök: – Nagyon nehéz időszak kellős közepén vagyunk, edzőváltással és ránk nézve nem éppen kedvező versenybizottsági döntéssel. Nagyon bízom benne, hogy ez nem viseli meg a játékosokat annyira, hogy ne tudjunk koncentrálni a következő, vasárnapi feladatra, és hazai pályán meg tudjuk szerezni a győzelmet a jó erőkből álló Hajdúszoboszló ellen. Az eddigi eredmények ellenére továbbra is bízunk játékosainkban!

Hajrá IBRÁNY!!!!!


Kemecse (10.)–Tuzsér (12.)

Mirgai László, kemecsei edző: – Nagyecseden közel jártunk a bravúros győzelemhez, hetvenöt percen át nagyon jól játszottunk, és kettő nullás vezetésünknél többször is eldönthettük volna a mérkőzést. Sajnos, a végén jöttek azok a szokásos bosszantó figyelmetlenségek, amelyek az elmúlt mérkőzéseken is jellemzőek voltak ránk, így csak egy ponttal gazdagodtunk. A hibákat átbeszéltük, remélem, a fiúk tanultak belőlük, és a hétvégi mérkőzésünkön ezek a bakik már nem fognak jelentkezni. Ha a helyzetkihasználásunk még hatékonyabb lesz, itthon tarthatjuk a három pontot.

Szabó István, tuzséri edző: – Az elmúlt hétvégi mérkőzés legnagyobb pozitívuma a győzelem mellett az volt, hogy nem kaptunk gólt. Ha ezt a felfogást védekezésünkben át tudjuk menteni a Kemecse elleni mérkőzésre is, akkor ponttal vagy pontokkal térhetünk haza. Ellenfelünk nagy rutinnal rendelkező játékosokból áll össze, amelyet nagy akarattal, sok futómennyiséggel és megfelelő koncentrációval tudunk ellensúlyozni.

Nyírbátor (1.)–Tiszalök (16.)

Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: – Cigándon aratott bravúros győzelmünk akkor értékelődne fel igazán, ha hétvégén is nyerni tudnánk a hozzánk hasonlóan a nyáron jelentősen átalakult Tiszalök ellen. Nagyon komolyan vesszük a vendégeket, felkészültünk belőlük és egyáltalán nem érezzük mérvadónak a két csapat táblázaton elfoglalt helyezését. Tudom,hogy nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk, de szeretnénk újra örömet okozni szurkolóinknak, ezért mindenképpen a három pont megszerzése a célunk.

Falatovics László, tiszalöki edző: – A papírforma alapján teljes nyugalommal mehetünk Nyírbátorba. Az esélyek egyértelműek, de a pályán sportemberhez méltóan szeretnénk teljesíteni.

Hajdúböszörmény (6.)–Tiszakanyár (2.)

Koskovits György, tiszakanyári edző: – A hazai csapat előző fordulóbeli kiadós veresége igazán nem jött jól nekünk, mert valószínűleg a héten rendezték soarikat, és egy más felfogású Böszörnménnyel találjuk magunkat szemben. A hétre tervezett munkát elvégeztük, ha a hozzáállásunk, akarásunk nem változik, akkor pontot vagy pontokat tudunk szerezni.

Kótaj (11.)–Nagyecsed (8.)

Csoma Dezső, kótaji edző: – Legutóbb Baktalórántházán jól játszott a csapat, de nem tudtunk betalálni a hazai csapat kapujába. Igaz a mondás, hogy a szegény embert még az ág is húzza. Azért mondom ezt, mert annyira sok a sérült és eltiltott játékosunk, hogy igénybe fogjuk venni szertárosunk, Győző játékát is… Hazai pályán, ha tartalékosan is, de megpróbálunk olyan teljesítményt nyújtani, hogy legyen esélyünk a győzelemre.

Feczkó Tamás, nagyecsedi edző: – Érdekes mérkőzés elé nézünk.

Várda SE (14.)–Baktalórántháza (9.)

Révész Attila, kisvárdai edző: – Egyik csapatnak sem sikerült a rajtja, ennek következtében egész biztosan egy „harapós” mérkőzés elé nézünk. Elvileg már megvan az első három pontunk, de szeretnénk a pályán is végre győzelemnek örülni. Az edzéslátogatottság a héten javult, ugyanakkor iskolai elfoglaltság miatt Soós Tibor és Petranics Szergej nem készülhetett velünk.

Tóth János, baktalórántházi edző: – Az elmúlt négy meccsen sokféle oldalát mutatta meg a csapatom, amiből arra következtetek, hogy még mindig nem találta meg az éles versenyritmushoz szükséges hozzáállást. Arra számolok, hogy vasárnap végre a valós arcát mutatja a csapat, ahogy az előző bajnokság tavaszi szezonjában is tette, és Kisvárdán eredményesek leszünk.


Tudósítások, eredmények

Ibrány–Hajdúszoboszló 0–4 (0–2)
Ibrány, 300 néző, v.: Nagy F.

Ibrány: Pécsi V. – Kövér G., Tilki, Papp Á. (Kovács M., 67.), Turóczi Cs. (Reszler Zs., 75.), Kató I., Jose Carlos, Kléninger (Illak, a szünetben), Reinaldo, Balla K., Cafu. Edző: Kovács János.

Hajdúszoboszló: Groze – Fülöp A., László R., Bakonszegi, Horváth Sz. (Kálmán Z., 71.), Habi, Bácsi (Lendvai Gy., 89.), Szathmári Zs., Domokos A., Szarvas F., Domokos I. Edző: Szűcs János.

Erőnlét- és gyorsaságbeli különbség volt a két csapat között, ettől függetlenül, ha 0–2-nél Kató István révén értékesíti a tizenegyest az Ibrány, akkor talán lett volna esély az egyenlítésre. A végén a szépítés érdekében feladta a védekezést a hazai csapat, s kinyíló védelmével szemben újabb gólokat ért el a Szoboszló.

Gól: Domokos I. (14., 86. és 87.), Domokos A. (28.).

Kiállítva: Kálmán Z. (második sárga lap után, 75.).

Jó: Tilki, Balla K., illetve Domokos I., Bakonszegi, Szarvas F., Fülöp A.

Kovács János: – Megérdemelte a vendégcsapat a győzelmet, de a különbség azért túlzott.

Szűcs János: – Úgy gondolom, hogy játékban és akaratban is fölé nőttünk ellenfelünknek. Nagy erény, hogy emberhátrányban is két gólt szereztünk.


További eredmények:

Várda SE–Baktalórántháza 4–0 (1–0)

Kisvárda, 500 néző, v.: Szűcs N. Várda SE: Petranics – Lakatos István, Tóth Gy., Mező Á., Hegedűs T. (Kalu, 81. perc), Oláh D., Fodor A., Szabó T. (Petruska, 74.), Spekker (Tóth T., 63.), Bagin, Lakatos T. Edző: Révész Attila. Baktalórántháza: Marics I. – Szenes I., Illés L., Tolnai T., Lakatos István (Marics T., 80.), Geda, Bodnár J., Kozma J., Rakóczi (Fábri, 58.), Szabó R. (Molnár L., 74.), Marics G. Edző: Tóth János.

Az első félidőben a Baktalórántháza megszerezhette volna a vezetést Szabó Róbert révén, s mivel ez elmaradt, a Kisvárda a szezon során először előnybe került, és ez kellő lendületet adott a hazai csapatnak. Kinyíló ellenfélével szemben a hazaiak szünet után több támadást is vezettek, ezekből sikerült betalálniuk, és összességében megérdemelten nyertek. Gól: Szabó T. (28.), Bagin (49.), Petruska (79.), Fodor A. (90.). Jó: Fodor A., Oláh D., Tóth Gy., illetve Illés L., Tolnai T., Geda.

Révész Attila: – Az első félidőben érthetően még túlzottan óvatosan játszottunk, a másodikban pedig, köszönhetően szurkolóink lelkes támogatásának, időnként már élveztük a játékot a bátor futballt felvállaló Bakta ellen. Sportszerű mérkőzésen végre sikerült megszereznünk a pályán is a három pontot.

Tóth János: – Nagy fordulatot kell előidézni a következő hetekre, mert ha a Sárospatak elleni meccset kiveszem, akkor egy szerzett gól mellett kaptunk tizenegyet. Pedig nem ennyit tud ez a csapat…

Kótaj–Nagyecsed 2–2 (2–1)

Kótaj, 300 néző, v.: Pikó. Kótaj: Kiss J. – Lengyel I. (Halász P., 60.), Szobonya P., Simon K., Jurcut, Torma T., Kató Gy., Szilágyi B., Horváth Cs., Szántó Z., Rácz R. (Gurcsák, 30., Kovács P., 65.). Edző: Csoma Dezső. Nagyecsed: Makó – Kovács N., Némedi G. (Ascsillán, 65.), Markos, Nyíri Gy. (Szakács I., a szünetben), Nyíregyházi (Katona R., 58.), Bancsi, Balogh J., Bulyáki A., Csáki R., Marcsek. Edző: Feczkó Tamás.

A korai hazai vezetés után hiába játszott nagy fölényben a vendégcsapat, csak a két játékrész hajrájában sikerült bevenniük a kótaji kaput. A hazaiak lelkesen küzdöttek, hogy otthon tartsák a három pontot, de ez végül nem sikerült. Gól: Szántó Z. (5.), Torma T. (11-esből, 35.), illetve Marcsek (40. és 90.). Jó: Szántó Z., Torma T., Kató Gy., illetve Marcsek, Balogh J., Markos.

Csoma Dezső: – Az első félidőben jól játszottunk, és sikerült is előnyhöz jutnunk, szünet után túlságosan magunkra húztuk ellenfelünket, s így nem sikerült megtartani vezetésünket.

Feczkó Tamás: – Végig egykapuztuk a mérkőzést, de kétgólos hátrányból megint csak egy pontot tudtunk szerezni.

Kemecse–Tuzsér 4–0 (2–0)

Kemecse, 300 néző, v.: Mozsár. Kemecse: Kromplák – Balogh Gy., Ambrusz, Homann, Morauszki, Karkusz (Ádámszki, 59.), Jeddi (Polényi T., 58.), Lovas M., Arnóczki, Fekete G., Fekete Á. (Szabó P., 84.). Edző: Mirgai László. Tuzsér: Janda – Szepta, Dancs B., Iván A., Dancs A., Osztolykán E., Ignéczi (Háda J., 75.), Setét, Csire (Hrickevics, a szünetben), Orgován K. (Jónás K., a szünetben), Szűcs B. Edző: Szabó István.

A játék képe alapján fölényesebb győzelmet arathatott volna a Kemecse, de a nagyobbnál nagyobb helyzetek is kimaradtak, így meg kellett elégedni a „csak” 4-0-ás sikerrel. Gól: Fekete G. (33. és 56.), Karkusz (36.), Arnóczki (88.). Jó: Kromplák, Ambrusz, Homann, illetve Janda, Setét.

Mirgai László: – Ezt a mérkőzést sokkal több góllal kellett volna megnyernünk, számtalan helyzetet kihagytunk. A mai meccsen játszottunk eddig a leggyengébben, de a győzelemhez gratulálok a csapatnak.

Szabó István: – Megérdemelt hazai győzelem született, bár a különbség kicsit túlzott.

Nyírbátor–Tiszalök 1–1 (1–0)

Nyírbátor, 350 néző, v.: Benkő R. Nyírbátor: Tóth K. – Bíró Zs. (Csáki J., 75. perc), Bodó G., Ricsei, Fiumei, Mándi L., Somogyi T. (Matejkó R., 65.), Marozsán, Hadházi (Puskás D., a szünetben), Erdei Z., Pálvölgyi. Edző: Fogarasi Zoltán. Tiszalök: Nagy Z. – Szabó B., Csáki V., Bognár A., Vass I., Dobos Z., Dobán, Czifrák, Papp S., Cseh K. (Bacskai A., 79.), Anderka (Gagyi, 68., Páter, 93.). Edző: Falatovics László.

A korai gól túlzottan megnyugtatta a hazai csapatot, így csupán helyzetekig jutott az első félidőben. A folytatásban egy védelmi hibát követően gólt találtak a vendégek, akik időhúzással, foggal körömmel védekezve megúszták újabb találat nélkül. Az igazsághoz tartozik, hogy az átszervezett bátori csapat saját magának köszönheti a pontvesztést. Gól: Ricsei (5.), illetve Papp S. (57.). Jó: Ricsei, illetve Nagy Z., Szabó B., Bognár A., Vass I.

Fogarasi Zoltán: – A mai mérkőzésen teljesen igaz, a Milan edzőjének, Massimiliano Allegrinek megállapítása: valóban nem mindig a jobban játszó csapat nyer. Ez nem mentség, hanem tény. A jövő héten javítunk!

Falatovics László: – Taktikus játékkal vittünk el egy pontot Bátorból. Úgy érzem, a 95. percben elmaradt egy tizenegyes a javunkra.

Hajdúböszörmény–Tiszakanyár 0–1 (0–1)

Hajdúböszörmény, 250 néző, v.: Nyírcsák. Hajdúböszörmény: Tömöri – Vágó Z., Ungi (Bellon, a szünetben), Hortó (Balogh I., a szünetben), Minczér, Bogdanovics, Andorkó, Szilágyi K., Nagy D., Kerek, Tóth T. (Fodor J., 65.). Edző: Lajos Ferenc. Tiszakanyár: Szobonya G. – ifj. Koskovits Gy., Hokk Á., Orgován Gy., Katona R., Ruska, Kóka R., Lakatos L. (Kiss T., 90.), Deák T., Csombók Z. (Kiss Gy., 60.), Gombkötő S. (Balázsi P., 82.). Edző: Koskovits György.

Jó iramú mérkőzésen a taktikusan, fegyelmezetten játszó kanyári csapat megérdemelten győzött, már csak azért is, mert összesen három gólt szerzett. Ráadásul a másik kettő is szabályosnak tűnt… Gól: Gombkötő S. (19.). Kiállítva: Vágó Z. (törlesztésért, 93.). Jó: Szilágyi K., Tóth T., illetve Hokk Á., Katona R., Ruska, Gombkötő S., Lakatos L.

Lajos Ferenc: – Meddők voltunk, mint egy halott vulkán. A jövő héten javítani fogunk! Gratulálok a Kanyárnak.

Koskovits György: – Úgy érzem, idegenben is rászolgáltunk a győzelemre, nagyon fontos három pontot szereztünk.


Sárospatak–Cigánd 1–2 (0–2)

Debreceni EAC–Létavértes 1–2 (0–0).

 


Tabella az 5. forduló után:

 

 

 

Fel Következő