9. forduló (2019.10.05-06.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Nagyhalászi SE

Ibrány SE
2019.10.06. vasárnap, 15:00

Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Lesznek sajnos hiányzóink, de rangadóhoz méltóan készülünk a találkozóra. Szeretnénk itthon tartani a pontokat, de egy ilyen mérkőzésen bármi előfordulhat.

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – A csapat, a szurkolók és a város életében is a legfontosabb mérkőzés következik számunkra. Ez osztálytól és helyezéstől függetlenül mindig rangadónak számít. Csapatomtól ugyanazt a tüzet és alázatot várom, mint amit az elmúlt fordulóban hetven percig láttam tőlük, az utolsó húsz perc hibáit azonban nem követhetjük el. Ebben az esetben jó szájízzel térhetünk haza a szomszédvári rangadóról.


További mérkőzések:

Szombat

Nyírmeggyes (15.)–Vásárosnamény (6.)

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Nagyon fontos és nehéz mérkőzés vár ránk szombaton. Dolgunkat nehezíti, hogy a sérültek listája egy fővel bővült, és még az influenzajárvány is felütötte fejét az öltözőben. Remélem, hogy egy csodadoktor vagy egy varázspirula segít abban, hogy legalább tizenegy embert a pályára tudjak küldeni.

Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Tudjuk, hogy minden sorozat megszakad egyszer, remélem, ez nem most fog bekövetkezni. Bár tudom, hogy a hazaiaknak égető szüksége van a pontokra. Mindent megteszünk, hogy tovább nyújtsuk jó sorozatunkat.

Tiszakanyár (16.)–Baktalórántháza (9.)

Ember Roland, a Tiszakanyár edzője: – Dolgozunk, tesszük, amit kell. Nem lehet más célunk, mint megszerezni idénybeli első győzelmünket.

Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Két közös edzésen vagyunk túl, így sok okosságot nem tudok mondani. Az ősz hátralévő részében minél több pontot kell gyűjtenünk, hétvégén is ennek szellemében lépünk pályára.

Kemecse (12.)–Kisvárda II. (11.)

Márton Péter, a Kemecse edzője: – Helyén kezeljük az elmúlt két hét pozitív szériáját, de szeretnénk folytatni. A Kisvárda egy nagyon fiatal csapat, esetleges NB I.-es visszajátszókkal. Minden nap edzenek, sokmozgásos, passzolós játékra törekednek. A mi csapatunk is fiatal, és hasonló stílusban próbál játszani, ezért jó iramú mérkőzésre számítok. Hazai pályán mindent meg fogunk tenni azért, hogy mi fogyasszuk el boldogabban a meccs után a bőcsi kólát és a csatos bambit.

Nagy Sándor, a Kisvárda II. edzője: – Egy jól játszó csapathoz megyünk, ezért nem számítok könnyű mérkőzésre, de nekünk is égetően szükségünk van a pontokra, ennek érdekében mindent megteszünk a pályán.

Nyírgyulaj (4.)–Nagyecsed (13.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Alig három hónappal ezelőtt ez a párharc a bajnoki címet döntötte el. Most viszont az a kérdés, hogy melyik csapat lábal ki előbb a hullámvölgyből, remélem, mi leszünk azok.

Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – A tabellán elfoglalt helyezés alapján most valószínűleg nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de ha egy-két ember felépülne, akkor bármi megtörténhet.

Tarpa (5.)–Fehérgyarmat (7.)

Márton István, a Tarpa edzője: – Nagyon fontos meccs előtt állunk, amelyet bármi áron be kell húznunk! Igaz, ez nehezebb lesz, mint azt sokan gondolnák…

Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – Jól szervezett Bozsik fesztiválra szoktunk járni Ivettékhez Tarpára, most szombaton ez kicsit másabb lesz. Káposztás paszulylevessel és mamámféle túrós buktával, na meg pókerrel készülünk a beregiek ellen. Pikáns kis derbi lesz, az biztos! Köszönjük a tüskét, mi maradunk szerények!

Vasárnap

Újfehértó (10.)–Mátészalka (8.)

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Az előző bajnokin a játékosok hozzáállásával elégedett voltam, viszont az egyéni hibák meccsről meccsre jönnek sajnos. Remélem, hétvégén még jobban tudunk majd összpontosítani, mert én tudom, mire képesek ezek a fiúk.

Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Nehéz mérkőzés előtt állunk, mert sérültjeinkre hosszabb időre nem számíthatok. De azért vagyunk csapat, hogy pótlásukat meg tudjuk oldani, szeretnénk feledtetni az elmúlt két mérkőzést, amelyeken csak az utolsó pillanatokban énekelték ki a sajtot a szánkból. Ponttal, pontokkal térnénk haza.

Balkány (14.)–Mándok (2.)

Belényesi Miklós, a Balkány játékos-edzője: – Egy bajnokesélyes látogat hozzánk vasárnap, nem kell különösebben kitérni arra, hogy milyen jó csapat a Mándok, minőségi játékosok vannak benne, mint például Fodor Andris vagy Erős Gabi. Aki követi az eredményeinket, az tudja, hogy a bajnokságban rosszul szereplünk, de sokkal több van a csapatban, mint amennyit eddig mutatott. Hétvégén számunkra nincs más elfogadható eredmény, csak a győzelem, ezért mindent meg fogunk tenni! Szeretnénk a szurkolóink támogatását kérni ebben a nehéz helyzetben, rég nem volt hazai meccs, harcoljuk ki együtt a győzelmet!

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Nem olyan régen szerepeltünk Balkányban kupamérkőzésen, tehát az emlékeink még frissnek mondhatóak. Nem egyszerű ellenfelünk ellen játszani, de tudjuk, miben kell változtatnunk, hogy a kupameccsel ellentétben most eredményesen szerepeljünk.


Tudósítások, eredmények

Nagyhalász–Ibrány 3–1 (1–0)

Nagyhalász, 600 néző, v.: Takács A.

Nagyhalász: Dukát P. – Csáki B., Pap M. (Tóth V.), Mátrai N. (Bognár A.), Kató I., Hajzer L., Hudák M. (Barzó G.), Nagy N. (Ludánszki I.), Simon D., Tóth G., Varga D. Játékos-edző: Ludánszki István.

Ibrány: Tóth N. – Bernáth M., Nagy D., Csáki J., Gergely B. (Majoros Á.), Kovács G., Jeddi B., Somogyi M. (Pápa Sz.), Farkas M., Haburcsák B. (Kiss T.), Pócsi B. Játékos-edző: Kiss Tamás.

Szeles időben nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Gól: Tóth G., Hajzer L.,  Pap M., illetve Majoros Á. (11-esből).

Ifi: 3–2.

Kropkó András egyesületi elnök: – Kitűnő hozzáállással megérdemelten nyertük meg a szomszédvári rangadót.

Kiss Tamás: – A csapatért minden körülmények között vállalom a felelősséget, hisz én küldöm ki a pályára. Nem azt kaptam vissza, amit megbeszéltünk az öltözőben buta és felesleges pontrúgások után kaptunk a góljainkat, mindemellett egy ilyen rangadóhoz sokkal nagyobb alázat és tűz kell!


Szombat:

Nyírmeggyes–Vásárosnamény 0–6 (0–4)

Nyírmeggyes, 100 néző, v.: Lipcsei.

Nyírmeggyes: Körmös–Hornyák, Szántó, Nagy, Török, Paragh (Szondi), Batizi-Pócsi, Sitku, Szép (Hajzer), Gózner, Drabik. Edző: Körmös Miklós.

Vásárosnamény: Kardos–Géci, Dascal (Szabó J.), Illés (Filep), Lyáh (Bancsi), Zán, Deskó, Fehér (Danku), Srjuba, Schmidt (Berecz), Szabó. Edző: Madalina György.

A vendég naményi gárda már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

Gól: Schmidt, Géci 2–2, Lyáh, Zán. Ifi:2–5.

Körmös Miklós:– Két kapussal játszottunk, mégis kikaptunk. Gratulálok a Naménynak, ilyen különbséggel is megérdemelten nyerték a mérkőzést.

Madalina György:– ellenfelünkön látszott, hogy gondokkal küzd, ezt jól használtuk ki, különösen az első félidőben. A második félidőben sajnos visszavettünk a tempóból, de így is megérdemelt a sikerünk.

Tiszakanyár–Baktalórántháza 2–1 (1–0)

Tiszakanyár, 70 néző, v.: Tóth J.

Tiszakanyár: Révész–Molnár,Tóth, Bodnár, Vicickó (Maklári), Illés, Ujj K. (Nagy), Soós (Kanyári), Jánvári, Rézinger (Kovics). Edző: Ember Roland.

Baktalórántháza: Borkó–Csordás, Kántor, Varga, Molnár (Kozma), Ráti, Illés, Fábri, Hajdú, Istenes, Nagy. Edző: Borza László.

Zord időben azonos képességű csapatok csatájából megérdemelten kerültek kia hazaiak győztesen

Gól: Bacsó, Rézinger, illetve Varga. Ifi: 2–4.

Ember Roland:– Sokat tettünk a győzelemért, amit fegyelmezett játékkal szereztünk meg. Tesszük tovább a dolgunkat.

Borza László:– Nem játszottunk jót, de úgy érzem a játék képe alapján rászolgáltunk volna a döntetlenre. Sajnos a két gólt a mérkőzés legrosszabb periódusában kaptuk, szünet előtt és szünet után. A rúgott gólunkkal visszajöttünk a meccsbe, de sajnos kevés idő volt hátra az egyenlítéshez.

Kemecse–Kisvárda II. 2–1 (0–1)

Kemecse, 80 néző, v.: Major.

Kemecse: Sánta–Kovács, Bárány, Bakó (Tóth), Deme, Szaffián, Madzin, Hokk Á., Listván (Szathmári), Hokk B. (Varga). Edző: Márton Péter.

Kisvárda: Odyntsov–Molnár, Avetisyan, Lusánszki (Riznychenko), Gyüre, Szőr, Illés (Újvári), Tóth (Atamas), Ivancho, Nahirnij, Severnyov. Edző: Nagy Sándor.

A hazai csapat az utolsó negyedórában fordította maga javára a találkozót.

Gól: Tóth, Madzin, illetve Gyüre.

Márton Péter:– Negyvenöt percet késtünk a mérkőzésről, az első félidőben nagyon sok egyéni hibánk volt. A másodikra viszont szintet léptünk, nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre. Dicséret illeti a fiatal Kisvárdát is, van előttük jövő. Isten éltesse Lonát és Kovács Imit!

Nagy Sándor:– Úgy gondolom, hogy igazságosabb lett volna egy döntetlen, de a mérkőzést mindig az nyeri, aki több gólt rúg. Gratulálok a Kemecsének.

Nyírgyulaj–Nagyecsed 1–0 (1–0)

Nyírgyulaj, 150 néző, v.: Bíró.

Nyírgyulaj: Kócs – Fekete, Kovács (Szabó), Haburcsák, Mezei (Tóth), Vass, Bagi, Czerula (Oxi), Buka, Kállai, Kiss. Edző: Lukács Tibor.

Nagyecsed: Makó–Sarkadi (Ádámszki), Zámbó, Nyíri, Homann, Bulyáki K. (Marinas), Bulyáki A. (Török), Kóka, Dobos, Nyíregyházi (Papp), Somlyai. Játékos-edző: Ádámszki Róbert.

A hazaiak uralták a mérkőzést, ennek ellenére megszenvedtek a győzelemért.

Gól: Kállai. Ifi: 9–3.

Lukács Tibor:– Megtört az átok, hazai pályán sikerült legyőznünk a Nagyecsedet. Nem volt egyszerű feladat, de ezek a sikerek a legértékesebbek.

Ádámszki Róbert:– Ha az eddigi meccseinken is így akartunk volna, most nem itt tartanánk. Ezért gratulálok a csapatnak. Tipikus, hogy egy olyan játékvezetői hibából kapjuk a gólt, vérző játékosom lent fekszik a földön és engedi elvégezni a bedobást, amiből természetesen rögtön gólt kapunk. Ehhez csak gratulálni tudok.

Tarpa–Fehérgyarmat 1–2 (0–1)

Tarpa, 150 néző, v.: Paráda R.

Tarpa: Molnár–Lakatos, Balogh, Fejes, Törtei, Losonczi (Rozman), Nádimov, Illés, Kacsó (Dolináj), Djácsenkó, Ricsei. Edző: Márton István.

Fehérgyarmat: Jakocska–Farkas, Lakatos (Bobál), Ács, Popovics, Barta, Mócsán (Orosz), Sukály, Antal, Szatke, Kovács (Imre). Edző: Harbula Balázs.

A hazai csapat részéről nagy akarásnak nyögés lett a vége.

Gól: Illés, illetve Barta, Antal.

Márton István:– Gratulálok a Fehérgyarmatnak, „célfutballjukkal” elérték, amiért jöttek. Igaz, ehhez remek partnernek bizonyultunk. Magunkról csak annyit, meg kell tanulni az ilyen stílusú csapatok ellen is focizni, mert mindezek ellenére is itthon tartható lett volna a három pont, ha higgadtak maradunk és megközelítjük valós tudásunkat.

Harbula Balázs:– A héten teljesen összezavarodtunk a matekon és azt sem értem, hogy ha kettőt rúgunk, hogy tudunk nyerni. Megfogadtam, hogy annyi kolbászt eszek ma, ahány gólt rúgunk úgy érzem ezzel a két kolbásszal jól lakok. Elszabadul a Riskó Tibi cimborám-féle karneváli hangulat. Győzelmünket Bartha Ferencnek ajánljuk.

Vasárnap

Újfehértó–Mátészalkai MTK 2–0 (1–0)

Újfehértó, 320 néző, v.: Ésik I. Újfehértó: Piskóti R. (Tóth Sz.) – Kerecsen J. (Zámbó D.), Tóth E. (Veres), Marinka Á., Mogyorósi Á., Csizmarik Á., Boros M. (Zámbó R.), Petics Gy., Dénes K., Daróczi P., Pallai B. Edző: Piskóti Zsolt. Mátészalka: Szilágyi P. – Szabó D., Tempfli I., Catuna, Nagy Z, Farkas Z. (Szűcs), Botos D., Magyari M., Bodó L., Tempfli P., Papp N. (Szántó). Játékos-edző: Tempfli Imre. Küzdelmes mérkőzésen nyert a hazai csapat. Gól: Mogyorósi Á., Zámbó D. Kiállítva: Bodó L. (53. perc)

Piskóti Zsolt: – Gyenge színvonalú mérkőzésen sikerült itthon tartani a három pontot, de ennek most nagyon örülünk!

Tempfli Imre: – Ameddig ilyen egyéni hibákat követünk el és a ziccereket nem értékesítjük, addig nem tudunk nyerni.

Balkány–Mándok 5–0 (1–0)

Balkány, 250 néző, v.: Varga F. Balkány: Zán K. – Csehil, Müller Zs., Angyal N., Misák S., Belényesi M. (Petruska A.), Csatári Á. (Oniszko), Varga K.(Huszár S.), Vidoven M. (Szabó M.), Szabó B., Bátyi L. (Lakatos J.). Játékos-edző: Belényesi Miklós. Mándok: Vasas G. – Ari A. (Bodnár L.), Balogh G., Dallos L. (Sipos T.), Phrakonkham, Baglyos L., Fodor A., Pallai G., Erős G., Vezdel, Hegedűs T. (Szabó T.). Edző: Kiss Gábor. Viharos szélben szép győzelmet aratott a Balkány.  Gól: Belényesi M. 2, Angyal N., Lakatos J., Misák S. Ifi: 1–3.

Belényesi Miklós: – A megye legjobb csapatát legyőzni nagy dolognak számít! Gratulálok az egész csapatnak, óriási győzelem volt! Egész héten azt gyakoroltuk, hogy kell kikapcsolni a két mándoki játékmestert – sikerült is! Tesszük tovább a dolgunkat, semmi nem változott, készülünk a következő meccsre! Örülök, hogy egy legenda is pályára lépett ellenünk Bodnár Laci személyében, aki igazi példakép a mai labdarúgóknak!

Kiss Gábor: – Mándok: Nulla.


 

Tabella:

1. NAGYHALÁSZI SE 9 7 1 1 32 11 21 22
2. NYÍRGYULAJ KSE 9 7 0 2 24 12 12 21
3. MÁNDOK VSE 8 6 0 2 26 11 15 18
4. VÁSÁROSNAMÉNY 9 6 0 3 31 19 12 18
5. IBRÁNY SE 9 6 0 3 28 17 11 18
6. TARPA SC 9 5 2 2 34 17 17 17
7. FEHÉRGYARMAT SC 9 5 0 4 23 20 3 15
8. ÚJFEHÉRTÓ SE 8 3 2 3 14 16 -2 11
9. MÁTÉSZALKAI MTK 9 3 2 4 11 15 -4 11
10. BAKTALÓRÁNTHÁZA 9 3 1 5 12 20 -8 10
11. KEMECSE SE 9 3 1 5 12 22 -10 10
12. BALKÁNYI SE 8 3 0 5 18 23 -5 9
13. NAGYECSED RSE 8 1 4 3 11 16 -5 7
14. KISVÁRDA II. 9 2 1 6 12 18 -6 7
15. TISZAKANYÁR SE 9 1 1 7 10 34 -24 4
16. NYÍRMEGGYES SK 9 1 1 7 14 41 -27 4

 

 

Fel Következő